Textilmunkás, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
VI&G PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1968. JANUÁR ARA: 50 FILLÉR TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA A KÖZÖSSÉG HASZNÁRA - AZ EGYÉN JAVÁRA ÍRTA: TÓTH ANNA FŐTITKÁR Az új esztendő küszöbén a központi vezetőség, elnökség nevében köszöntöm a textilipar valamennyi dolgozóját, akiknek munkaszeretete, kezdeményezési készsége, kitartó szorgalma, sikerre vitte a jubileumi munkaversenyt, és kiemelkedő eredményeket hozott Az elmúlt évet csaknem minden üzem sikeresen fejezte be. Ennek megfelelően magas nyereségrészesedés jut a dolgozóknak. Az új esztendő új feladatok elé állít bennünket, a textilipar dolgozóit, szakszervezeti tisztségviselőit. A feladatok nagyobbak, sok tekintetében eltérőek a korábbi évekétől. Újszerűbbek, itt-ott talán nehezebbek és előre nem látható mozzanatokat is tartalmaznak. Mégis meggyőződésem, hogy sikeresen megoldjuk valamennyit. Az alig néhány hónapja lezajlott szakszervezeti kongresszus —, amelynek határozatait iparunk dolgozói ismerik — felment az alól, hogy sorra vegyem feladatainkat. Csak a legfontosabbról, az új gazdasági mechanizmus bevezetéséhez kapcsolódó tennivalókról szólók.gaz, ezzel valamennyi tevékenységünk összefügg, s egész szakszervezeti munkánk sikere is azon múlik, mennyire segítjük megvalósítását, mennyire szerezzük meg hozzá az emberek bizalmát. E bizalom az új mechanizmus sikerének egyik legfontosabb feltétele. A reform ugyanis nem önmagáért van, hanem az emlek boldogulását hivatott szolgálni; a gazdasági élet gyors javulását, az életszínvonal, a jólét emelkedését. Kedvező hatása sem önmagától, nem automatikusan érvényesül, hanem csakis, kizárólag az emberek lelkiismeretes, odaadó munkája által. Csakis a jobb, a több, olcsóbb termelés biztosíthatja a javak megkívánt bőségét. A közgazdasági eszközök fokozottabb igénybevétele a népgazdaság irányításában jobban összekapcsolja az élet- és munkakörülmények alakulását a termeléssel, a vállalat gazdálkodásának eredményével. Ez egybeesik a becsületes dolgozók érdekeivel, találkozik igazságérzetükkel. A dolgozók is érdekeltek abban, hogy munkájuk a népgazdaság érdekével összhangban legyen. Azt termeljék, ami korszerű, ami gazdaságosan értékesíthető, ami a vásárlóknak, a megrendelőknek megfelel: minőségben, árban és választékban. S a jobban dolgozó, a társadalom számára hasznosabb munkát végző, nagyobb értéket termelő vállalatok dolgozói indokoltan nagyobb részt kapnak a javakból, mint azok, amelyek drágán, az igényekkel nem számolva termelnek. Az új lehetőségeket félreismerve előfordulhat azonban olyan törekvés, hogy a kisebb csoportok pillanatnyi érdekeit a népgazdasági érdek elé helyezzék. Néhol a gazdasági vezetők is túl szigorúan ítélik a mechanizmus bevezetésének feltételeit, keveslik a pénzügyi forrást, több állami szubvenciót, kedvezményeket szeretnének elérni. Lehet, hogy éppen a „népgazdaság érdekének” címszava alatt. A becsületes, tisztánlátó dolgozóknak, szakszervezeti tisztségviselőknek ilyenkor nem az a dolguk, hogy támogassák az indulás feltételeinek enyhítésére irányuló törekvéseket, hanem igyekezzenek megérteni és megértetni a népgazdaság szükségleteit, s fellépni a helyi érdekek eltúlozása ellen, az indokolatlan előny szerzésére irányuló törekvés ellen. Ennek megítélése nem mindig könnyű. Nagy áttekintést, az összefüggések megértését kívánja. Arra is számíthatunk, hogy a reform egészében kedvező hatása ellenére — helyenként előre nem látható, váratlan nehézségek bukkannak majd fel. Ezekre gyorsan reagáljunk. Helytelen lenne eltussolni, figyelmen kívül hagyni azokat. Ellenkezőleg! Fel kell tárni, szembenézni velük, s a gazdasági vezetőkkel együtt keresni a reform célját szolgáló megoldást, ami egyben az érintettek többsége számára is elfogadható, szakszervezeti munkában jelent Akező új vonásokat megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, amelyek a nagyobb jogkörből, az új körülmények között végzett munkából, a demokrácia nagyobb érvényesüléséből fakadnak. A következő időszakban — úgy véljük — ebben léphetünk a legnagyobbat előre. Az új körülmények között a gazdasági vezetők fokozottabban felelősek a dolgozóknak, a munka jobb megszervezéséért, éppúgy, mint azért, hogy jobban igénylik, számba veszik véleményüket, szem előtt tartják érdekeiket. S a dolgozók saját munkájuk mellett jobban felelősek az egész üzem, a gyár, a közös munka eredményességéért. Felhasználni az üzemi demokrácia fórumait, felkarolni a dolgozók javaslatait, észrevételeit s társadalmi megbízatásokat adni az embereknek — erre most nemcsak sokkal nagyobbak a lehetőségeink, hanem hangsúlyozottabban kötelességünk is. Ápoljuk a vezetők és a munkások közötti emberi és munkakapcsolatot, mélyítsük el az egymásrautaltság érzését, emeljük magasabb rangra a türelmes meggyőző szót, az emberi hangot nagyobb anyagi érdekeltség növeli a szakszervezetek nevelőmunkájával szembeni követelményeket is. Szembe kell néznünk azzal a lehetőséggel, hogy a nagyobb jövedelemre törekvés önzésre, rendszerünktől idegen módszerek igénybevételére csábít. Ügyeljünk arra: ne fordulhasson elő, hogy az egyéni érdek úgy kerüljön előtérbe, hogy a csupán magukkal törődő emberek csoportjává züllesszen egyegy kollektívát. Éppen ellenkezőleg, azt kell elérni, hogy a szocialista öntudat növelésének forrása legyen. Többek között a szakszervezeti nevelőmunka hatékonyságától is függ, hogy a társadalmi érdek soha ne szoruljon háttérbe, hanem az cselekedeteinknek — az egyéni érdekkel egybevágó — állandóan ható tényezője legyen. Mert például az indokolatlan árfelhajtás, a minőség esetleges rontása, a felületes munka, a látszateredmény — s nincs kizárva, hogy itt-ott ilyen törekvés felüti fejét — csak pillanatnyilag lehet egy-egy csoport érdeke. Hiszen a dolgozók, a termelők egyszersmind fogyasztók is, akik vásárlókként igényt tartanak jó minőségre, a gazdag választékra, az elfogadható árra. Éppen ezt szolgálja többek között az árszabályozás is. Ezért fokozottan ügyeljünk arra, hogy az árszabályozás fő célját helyi érdekek ne szoríthassák háttérbe. Mindannyiunk érdeke, hogy az árak jobban tükrözzék a tényleges ráfordítást, közelebb kerüljenek az előállítás költségéhez, s ha valamit drágábban állítunk elő, azt ne takarja el a vásárlók előtt az állami dotáció, s ugyanakkor ne fizessünk többet azért, amit már olcsóbban termelünk. Az ár jobban ösztönözzön gazdaságosabb, jobb, több termelésre ott, ahol hiány van. A kereslet-kínálat hatását az árakra el kell ismernünk, meg kell barátkozni vele — ez az új mechanizmus egyik eleme, amely hozzásegít, hogy a következetes életszínvonal-politikát folytathassuk, hogy reálisan számolhassunk a keresletek növelésével, az áruellátás fejlesztésével pontos, hogy mindennek a lényegét is megértsük. S noha pontos számítássok alapján kialakított árrendszer hi helyességének végső próbája az ítélet, a gyakorlat lesz, az esetleges is tisztességtelen törekvéseket az állam szigorú rendszabályokkal akadályozza meg, a szabadpiaci árakat pedig gazdasági eszközökkel, az árukínálat növekedésével, vagy az árukereslet mérséklésével befolyásolhatja. Azzal is számolni kell, hogy az új mechanizmus nem feltétlenül és nem minden egyes embernek egyértelműen és egyformán előnyös. Hiszen a jövedelmek között nagyobb lesz az eltérés: a társadalom számára hasznos munkát végzők életszínvonala gyorsabban nő. Az ilyen esetben magyarázzuk meg: a szocialista elosztás elveinek, a dolgozók többsége igazságérzetének és érdekének ez felel meg (bárha ez a versenyben alulmaradottak számára kényelmetlen). Az új mechanizmus kibontakozását teljes meggyőződéssel támogatjuk, mert segíti a termelőerők fejlődését, a javak gyarapodását, a munkakörülmények javulását, nagyobb értelmet ad a munkának. De azt is tudjuk, hogy egycsapásra nem old meg minden problémát. Nem várhatjuk, hogy már az első hónapokban gyökeres változáshoz vezessen, a termelés összetételében, a választékban, a minőségben. De bizonyos, hogy megteremti a gyorsabb előrehaladás lehetőségét. Reményekkel telve, bizakodóan tekintünk az új év elé. Számolunk a megnövekedett feladatokkal, s biztosak vagyunk a nagyobb eredményekben, s abban, hogy párt és a kormány célkitűzéseinek megfelelően, a textilipar dolgozóinak is nő a reáljövedelme, az életszínvonala. Ehhez bátor, kezdeményező, hozzáértő s az elmúlt évihez hasonló eredményes munkával, a kezdeményezések felkarolásával járulunk hozzá, mikor szakszervezetünk központi vezetősége, elnöksége nevében ismételten köszönetet mondok valamennyi dolgozótársunk odaadó, áldozatkész munkájáért, egyben erőt, jó egészséget kívánok az új esztendő új feladataihoz. I A A Ülésezett a Központi Vezetőség December 28—29-én kétnapos ülést tartott szakszervezetünk központi vezetősége. Értékelte az 1961. évi termelési tapasztalatokat, a Nagy Okért Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére indított munkaverseny eredményeit, valamint meghatározta az 1968. évre szóló termelést segítő munka feladatait. Megállapította, hogy a gazdasági vezetés, a szakszervezet és a KISZ együttes munkája eredményeképpen javult a versenymozgalom tartalmi színvonala, kevesebb lett a szervezésben a formális vonás. Az iparvezetés, a vállalatok felkészültek a gazdasági mechanizmus életbelépésére. A dolgozók körében bizalom tapasztalható. A központi vezetőség további feladatként határozta meg, az új gazdasági mechanizmus sikeres bevezetése érdekében, fokozni kell a nevelő és felvilágosító munkát. El kell érnünk, hogy a textilmunkások mind jobban megértsék és a mindennapi munkájukban segítsék a megvalósulást. A továbbiakban jóváhagyta az 1968. évi munkaprogramját, elfogadta a szakszervezeti szervek hatásköréről és munkamódszeréről szóló előterjesztéseket és feladatokat. A központi vezetőség hatáskörének, munkamódszerének kialakításánál figyelembe veszi, hogy a gazdasági vezetők megnövekedett önállóságával párhuzamosan a vállalati, üzemi szakszervezeti tanácsoknak, bizottságoknak nagyobb hatáskörre van szükségük. A központi vezetőség a feladatokat úgy határozta meg, hogy teret enged a helyi sajátosságoknak, tehát a döntés jogát az egyes részkérdésekben, az alapszerveknek adja át. A központi vezetőség ülésén elhangzott beszámolókra februári lapunkban visszatérünk. Korszerűsített belső árumozgatás A bolgár—magyar külkereskedelmi kapcsolatok örvendetes fejlődését bizonyította a szófiai Balkancar vállalat nemrég lezajlott anyagmozgatási kiállítása. A 33 üzemet foglalkoztató, hatalmas állami gazdasági egyesülés gyártmányait, főként emelő-szállító gépeit hazánkban már jól ismerik. A kiállításon működés közben láthattuk a vállalat univerzális, nagy teherbírású és emelő magasságú villamos targoncáit, vezető állásos szállító kocsijait, aranyérmet nyert elektromos vontatóit, amelyeket az üzemek és raktárak főként kis fordulási sugaruk miatt még szűk helyen is jól használhatnak. Kétezer kilométer a Barátság expresszvonattal Viasz Mária útiélményeit meséli — Barátság-vonattal jártam a Szovjetunióban. Háromszáznál többen voltunk, kitüntetett KISZ-fiatalok, veterán internacionalisták, négy fővárosi kerület legjobb dolgozói... Már ki tudja hányadszor kezdi újra, meg újra mesélni Viasz Mária, a Budapesti Harisnyagyár formázójának dolgozója, a nyolc csodálatosan szép, szeptember végi nap történetét. Budapest—Kijev—Moszkva. Hálókocsival oda, és vissza. Mindössze anynyit mond a szűkszavú tájékoztató, amelyet a résztvevők indulás előtt kaptak. Mesélni való, felejthetetlen élmény annál több maradt, s a riporternek szinte kérdeznie sem kell... Y for' — Kisebb belföldi utazás során iány* a fiatal ** összemelegednek az utasok “ egy-egy vasúti kocsi fülkéjében, hát még egy ilyen út során, amely napokig eltart összezárva a kényelmes háló- vagy az étkezőkocsiban közelebb kerülnek egymáshoz az emberek. S így jártunk mi is, a harminc harisnyagyári, meg a szomszéd vagonok utasai, a GAMMA képviselői. Alig néhány óra múlva a barátságvonat mintegy nagy családdal száguldott a határ felé. Sokan közülünk még nem jártak külföldön. Meghatóan kedves meglepetés várt ránk a határ szovjet oldalán: a feldíszített határállomáson úttörők és fogadóbizottság köszöntötte a vonat utasait. — Alig néhány óra telt el, s futott tovább velünk a vonat a végtelen orosz síkságon, Ukrajnában — folytatta. — Volt olyan utas, aki azzal szórakozott, hogy megszámolta, hány televíziós antennát lát egy-egy kisebb falu faházán. (Alig akadt olyan ház, amelynek tetején ne meredezett volna a tv-antenna). Akár a színes panoráma filmen, úgy futottak el az ablak előtt a házak, dombok, folyók, Zord bércek, fenyvesek, alagutak, folyók medre, azután ismét a végtelen fekete föld. Úgy tartják, örülni nem lehet egyedül. Csak akkor igazi az öröm, ha mással is meg tudja osztani az ember. „Nézd azt a csodás nyírfaerdőt!” — mondta hirtelen valaki az ablaknál. És néztük mindannyian. De az ismeretlen, ott az ablaknál már nem volt ismeretlen, mert velünk gyönyörködött a fehérderekú erdő felejthetetlenül szép panorámájában. Erdő, csalit, azután ismét végtelen mezők, tarka tehenek csordái, rendezett falvak, majd ismét sztyeppe. -rr-r jvTQT — Hol szakította meg először kétezer kilomé- teltJűéteres útját a Barátság expresszvonat? — Első állomásunk Kijev volt. Az ősi városban sajnos, csak egy napot töltöttünk, de amit lehetett megnéztünk. Az idegenvezetőnk — magyar származású fiatalember — számtalan érdekességet mesélt el a város történetéből. Tőle hallottuk a kijevi stadion legendás históriáját. 1941 júniusában akarták felavatni a stadiont, pontosan azon a napon, amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót. Az avatás természetesen elmaradt. Az ünnepségre 35 ezer jegyet váltottak előre. A háború után a stadiont megnagyobbították, ismét kitűzték az avatóünnepséget, amelyre 35-en az 1941-ben kiadott jeggyel léptek be. Megőrizték régi jegyüket, s az új stadionba állandó ingyenes belépőjegyet kaptak. Ellátogattunk az örök Dicsőség Parkjába, az Ismeretlen Katona sírjához, ahol a 1917-es és 1945-ös hősi halottak emlékét soha el nem múló tisztelettel őrzi a város. — Hogyan sikerült megszoknia a magyar gyomornak az idegen ízeket? — Mi is ettől féltünk a legjobban. Pedig panaszra igazán nem lehetett okunk. Volt, aki pogácsát hozott magával, más konyakot, a harmadik csabait. Nagyszerű volt az ebéd, mégis jól esett a hazai. Ha valaki éhes lett, felkereste a „házi” büfét — Saly nénit, aki biztos, ami biztos alapon, hozott magával egy szatyornyi elemózsiát — diót, paprikát, felvágottat. c __ . —De az igazi úticél Moszkva volt... IVV A — Igen. Itt ért bennünket a második kedves meglepetés. A pályaudvaron az osztankinói kerület , munkásai, képviselői köszöntöttek minket. Ők voltak azok, akik egész moszkvai tartózkodásunk alatt patronálták a Barátság-vonatot. Az ő kerületük fejlődik leginkább. Náluk hallottuk, hogy Moszkvában úgy nőnek ki az új lakótelepek, utcasorok a földből, mint eső után a gomba. Éjjel is dolgoznak az építők, hatalmas daruk emelik helyükre az előregyártott elemeket. Egész Moszkvát állványerdő veszi körül, s a daru lehetne a dinamikusan fejlődő város jelvénye. Daru és állvány. Új városrészek születnek ott, ahol néhány hete még kopár pusztaság volt. Megmutatták vendéglátóink az új tévétornyot, s a monumentális űrhajós emlékművet, kerületük büszkeségét. Mindjárt körbevittek a városon. Micsoda terek, micsoda hatalmas épületek és forgalom, s valamennyi közül kiemelkedik az ultramodern KGST-palota. Cigarettára gyújt, elmélyülten fújja ki a füstöt, csak azután folytatja. Csak 300 utasa volt a Barátság-vonatnak, de mégis lépten-nyomon magyar szó ütötte meg a fülemet Moszkvában. Mint később kiderült, nemcsak 300-an voltunk magyarok, hanem sokkal többen. (Folytatás a 2. oldalon.)