Textilmunkás, 1972 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
Ti:\Timji\KAs| 1972. JANUAR AKARAT IS KELL, NEMCSAK PÉNZ! A Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárában az év végén újabb 36 család kapott öröklakást. S ezzel mostanáig összesen 156 család jutott — 1963 óta — három szoba, összkomfortos, garázsos, kertes lakáshoz. Mindez gyári segítséggel történt. Mert a gyár intézi például az OTP-t, a szerződéseket, a különböző anyagok beszerzését, a gyár autói szállítják az építkezéshez az építőanyagokat is. Hétvégeken kölcsönzi a szállítószalagot, a betonkeverő gépet, de hogy hét közben is folyamatosan menjen a munka, az építkezéshez gyári jótállással kölcsönzik ki a szükséges különböző gépeket. Nagyon sok tartozék pedig — mint például a lépcsőkorlátok — egyenesen a gyár műhelyeiben készül el. Az otthonra váró dolgozóknak egy lakásra 35 ezer forintot kell befizetnie — készpénzben, ehhez 100 ezer forintot az OTP ad kölcsön. S ha mindez együtt van, akkor még 4250 órai munkát végez minden család lakásonként. Nyolc évvel ezelőtt határozták el a gyár tömegszervezeti és gazdasági vezetői, hogy lehetőségeikhez mérten segítik a dolgozók lakásgondjainak megoldását. Mint az első sorokban adott híradás is tükrözi: a máig is tartó következetes munkájukat a kiemelkedő siker koronázza. Úgy véljük, példájuk követendő lehet az olyan gyárak, vállalatok előtt, akik mindeddig mást se tettek, csak arra hivatkoztak, hogy anyagiak hiányában nem tudnak a dolgozók lakásgondjainak megoldásában segíteni. Nem tudnak , ha nem akarnak!!! Kiss D. Tibor A Budapesti Lenfonóban minden szombat délután szabad! A Lenfonó és Szövőipari Vállalatnak hart nagy gyára közül az egyik, a Budapesti Lenfonó is ugyanolyan helyzetben van, mint a legtöbb textilipari üzem. 1970-ben állandóan csökkent a létszám, s ez a folyamat tovább tartott 1971-ben is, szakszervezeti kongresszusunk idején is, ahol ugyancsak szó esett a munkaidő csökkentésének igényéről. A kongresszust követően merész gondolattal kezdtek foglalkozni, a Budapesti Lenfonóban a társadalmi és a gazdasági vezetők. Tovább kellene csökkenteni a munkaidőt — mondták — főleg azokért, akik három műszakban dolgoznak. A gondolatot tett követte: kidolgozták a munkaidő további csökkentésének tervezetét. A vállalatnál a három műszakos dolgozók munkaideje 42,66 óra volt, ezt csökkentették 41,33 órára. Ez azt jelentette, hogy a három műszakos dolgozóknak 1971. szeptember 1-től minden szombat délutánja szabad. E csökkentett munkaidő a kollektívából 421 dolgozót érint, a gyár munkáslétszámannak 56 százalékát. A vállalat gazdasági vezetőinek a kikötése ez volt: az éves terv előirányzatot teljesíteni kell. A vállalati szakszervezeti tanácsé pedig az, hogy a dolgozók bére nem csökkenhet. E két fontos cél valóraváltásának érdekében a legsürgősebb tennivalót a kieső időalap pótlása, az éves terv maradéktalan teljesítése, a túlórák további csökkentése és a bérek szinten tartása jelentette. Az alapos előkészítés kezdeti eredményei is már várakozáson felül igazolták a társadalmi és gazdasági vezetőket. Három hónap (szeptember— október—november) termelési eredményei jobbak voltak, mint az év bármelyik hónapjáé. A túlórák tovább csökkentek: az 1970-es év szeptember havi 2200 túlórájával szemben 1971-ben 1700 órát használtak fel, az október havi 3500 órával szemben 2100 órát. A gyár vezetői a sikert kért fontos tényezőnek tulajdonítják. Az egyik az, hogy a műszaki szervezési intézkedések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket: a gerebengépeken például automata szalagképzőt hoztak létre, s ezzel nemcsak létszámot takarítottak meg, de termelékenyebbé tették a gépeket és devizát is megtakarítottak. A régi nyújtógépeket összeépítették az új NDK nyújtógépekkel, s így egy műveletet megtakarítottak, termelékenyebb lett itt is a munka. És még tovább lehetne sorolni azokat a hasznos intézkedéseket, amelyek biztosítják a kiesett időalap pótlását A siker másik tényezője a munkaverseny. Akik ma azt vitatják, hogy már nincs létjogosultsága a munkaversenynek, azok nézzék meg a Budapesti Lenfonóban, mit is eredményezett a gyakorlatban egy jól megválasztott, a dolgozókat a cél érdekében mozgósítani tudó versenyforma. Maga a versenycélkitűzés nagyon egyszerű: mennyiségi, minőségi követelmények vannak gépre lebontva és aki ennek megfelel, naponta tíz forint értékű bónt kap, amelyet a verseny lezárásával egyöszszegben megkap. A versenyt naponta értékelte a terület gazdasági vezetője és akik teljesítették a követelményeket, azok neveit naponta kiírták üzemrészenként. A dolgozók nem egymással versenyeztek, hanem mindenki saját magával, de ugyanakkor az egész kollektíva érdekeiért is, azért hogy az állandó szabadszombat biztosítva legyen. Az első két hónap termelési eredményei bizonyítják, hogy sikeres volt a verseny és ezért az év végéig meghosszabbították. Átnézve a jutalmazottak listáját, a verseny lezártával 301-en részesültek jutalomban 38 950 forint értékben, személyenként 150—400 forintot kaptak, ki-ki a megszerzett bonok arányában. A gyárat létszámhelyzet kényszerítette erre az elhatározásra, s ma már bizonyos, hogy helyesen cselekedtek. A fluktuáció csökkent. S az eredmények bizonyítják: ha a dolgozók látják a célt, ha tudják, hogy annak valóraváltása érdekében tőlük mit várnak, akkor az ilyen jó munkáskollektíva, mint a Budapesti Lenfonógyáré is — sok mindenre képes...! K. D. T. A MUNKAVÉDELMI OKTATÁS HELYZETE Évenként negyvenezer emberről van szó! A Munka Törvénykönyve 52. paragrafusa kimondja: a vállalatoknak gondoskodni kell arról, hogy a dolgozók az egészséges és biztonságos munkavégzés szabályait elsajátítsák. Mennyiben tesznek eleget a vállalatok ennek a kötelezettségüknek, milyen a nagy számban belépő új dolgozók oktatásának színvonala? Erről tárgyalt a közelmúltban szakszervezetünk elnöksége. Az elnökségi ülés előkészítése érdekében szakszervezetünk munkavédelmi osztálya országos felmérést készített a gyárakban az oktatás tárgyi és személyi feltételeiről, valamint arról, hogy hány új dolgozót kell évenként megismertetni a munkakörével összefüggő legfontosabb biztonságtechnikai ismeretekkel. A felmérést öszszesítve több figyelemre méltó tanulságot levonhatunk. 1970-ben negyvenezernél is több dolgozó lépett be a textiliparba, vagyis az állományi létszám 30 százaléka volt „új” dolgozó. Ennyi ember hatékony oktatása és a tanultakról a beszámoltatása csak a személyi és tárgyi feltételek együttes biztosítása mellett valósítható meg. Sajnos ehhez a textiliparban, a gyáregységek többségében, nem rendelkeznek a szükséges feltételekkel. Jelentős az olyan gyáregységek száma, ahol nem ismerték még fel a munkavédelmi oktatás tényleges célját és az abban rejlő lehetőségeket. Sok helyen úgy tekintik, mint egy szükséges rosszat, s ennek megfelelően is végzik azt. A balesetelhárítási oktatás elsődleges célja, hogy a dolgozókat megtanítsa a munkavégzés közben várható balesetveszély elhárítására. De ez még mindig csak egy szempont. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a belépő dolgozók az oktatáskor szerzik első élményeiket új munkahelyükről, jövendő munkatársaikról és arról a légkörről, amelyben ezentúl dolgozniok kell. Az oktatás sok esetben kihat a dolgozó későbbi magatartására, munkafegyelmére, a technológiai előírások betartására. A vállalatok jelentései alapján nagyon kedvezőtlen kép alakult ki a textilgyárakban az oktatásról. A gyárak felénél nincs megfelelő helyiség biztosítva, ahol az oktatást kulturált körülmények között elvégezhetnék. Még ennél is sokkal kisebb azoknak a gyáraknak a száma, ahol korszerű szemléltetőeszközökkel, filmvetítéssel vagy egyéb módon segítik a tananyag elsajátítását. Pedig a korszerű oktatószobára nemcsak az új dolgozók oktatásakor lenne szükség, hanem más alkalmakkor is. A technika rohamos fejlődésének ellenére a textiliparban több, mint 22 ezer ember dolgozik veszélyes körülmények között, vagy olyan helyen, ahol veszélyeztetheti mások életét, testi épségét. Ezeknek a dolgozóknak a továbbképzését és vizsgáztatását mindenképpen szükséges biztosítani. A jövőben az eddigieknél sokkal nagyobb gondot kell fordítani a gyárakban foglalkoztatott munkavédelmi előadók munkakörülményeire és képzésére. Ma még csak 19 gyáregységben van lehetősége az ott dolgozó biztonsági megbízottaknak, hogy a teljes munkaidejét a balesetek megelőzésére, ténylegesen a munkavédelemre fordítsa. Figyelmeztető, cselekvésre kötelező tény az is, hogy az összes biztonsági megbízottak 74 százalékának nincs munkavédelmi szakképzettsége. A tatai nők véleménye a szabad időről A Tatai Szőnyeggyárban a szabad idő felhasználásáról és további növekedésének igényéről beszélgettünk a nőkkel. LUTRING FERENCNÉ KERESZTORSÓZÖNŐ, AZ ELŐKÉSZÍTŐBEN: — 21 éve dolgozom, ebből már 13 éve itt, ebben a gyárban, öt gyermekem van. A legnagyobb 23, a legkisebb hétéves. A férjem jelenleg beteg, nem dolgozik, a nagy fiam szövő, exportgépen dolgozik, a húszéves lányom is itt van az előkészítőben, csévélő. Én nagyon szeretem a szakmámat, már két kitüntetést kaptam, most is jó a százalékom. — A megnövekedett szabadidő kimondhatatlanul kellett nekünk. Azelőtt mindig vasárnap mostam, nem mehettünk sehova sem, hiszen az embernek csak az az egy vasárnapja volt. S akinek több gyereke van, csak vasárnap tudott velük jobban foglalkozni. Nekem is a kicsit még fognom kell, ha reggeles vagyok délután foglalkozom vele. A kezemen mutogatom a számokat, hogyan vonjon ki, hogyan adjon össze, csak úgy tanulja meg. ' 64-ben építkeztünk, van egy házunk. Öt gyerekkel, de rengeteget dolgoztunk, hogy ezt elérjük, és még sokat kell fizetni, amíg az OTP-kölcsön letelik. Ha szabadszombat van, vasárnap többet pihenhetek, tévézek, rádiózom, kézimunkázom. Horgolok. Ha egy-egy darabot behozok a gyárba, rögtön megveszik. Persze, egy 4 500 forintos térítőn sokat kell dolgozni. Van egy kis unokám, arra én vigyázok, egy kicsit fárasztó, de nekik is kell boldogulni, a fiataloknak. — Van egy mosógépem, 67-ben vettem 1600 forintért, meg van villanyvasalóm és varrógépem. Nem kell kézzel foltozgatnom. Mert a férfiingek nyakát ma is kifordítom, s ha az is elkopott, új nyakat varrok rá, hiába, spórolni csak így lehet. GUZMICS MÁRIA NYERSÁRUÁTVEVŐ A KIVARRÓBAN, és az üzemrész KISZ-szervezetének gazdasági felelőse. — 1964 óta vagyok itt, akkor végeztem a Vili. általánost. Többféle munkát is megtanítottak velem az üzemrészen belül. Az jó, ha mindennap más munkát csinál az ember, hamarább elmegy az idő. Szabad időmben horgolok, párnát hímzek, és olvasok. A KISZ-ben többször rendeztünk kirándulásokat. Legutóbb Várgesztesen voltunk egy egésznaposon, néhány hét múlva Pestre megyünk, de még nem tudom melyik színházba kapunk jegyet. Azóta, mióta szabadszombatunk van, többet pihenhet, szórakozhat az ember. De az igazán jó az lenne, ha minden szombat szabad lenne. JANOVSZKY VILMOSNÉ MUNKAMÓDSZERÁTADÓ A SZÖVŐDÉBEN. 1932-től ebben a gyárban dolgozik. Szocialista brigádvezető, az ő brigádja az egyetlen aranykoszorús a gyárban. — Már egy éve elmehettem volna nyugdíjba, de úgy határoztam, még maradok... Elég idős vagyok már ahhoz, hogy a fiataloknak segíteni tudjak, nemcsak a munkában, az egyéni életükben is. Sajnos, sok fiatal nem törődik a munkával, nem bánja, hogy 60, vagy 80 százalékot teljesít, mert odahaza a szüleitől változatlanul kap anyagi segítséget. Ha osztályozás miatt lefognák a bérükből, mindjárt felmondanák, a három műszakra hivatkoznak, meg sokszor arra is, hogy más gyárakban egy szombat délután sincs műszak. Persze, a még több szabadidő az idősebbeknek is jó volna, mert például, ebben az évben egyetlen darabot sem láttunk, amikor a színházak itt vendégszerepeltek Tatán, valahogy mindig délutánosok voltunk. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokat jelentene, ám minden szombatunk szabad lenne. Megérdemelnék a nők, hiszen olyan sokat dolgozunk egész életünkben. TOLONICS JÁNOSNÉ SZB-TITKÁR: — Beszélhetek akár a magam nevében is, családanya vagyok, s bizony mindig nagyon várom a szabadszombatot. Nem véletlen, hogy a kongresszusokon a legtöbben a munkaidő további csökkentését kérték. Nálunk is például 1971- ben sok dolgozónak lejárt az anyasági segély. Egy ideig bejárnak dolgozni, de hiába intézzük el, hogy ne kerüljenek éjszakai műszakba, mégis felmondanak. Azt mondják, a délutáni órákban inkább el tudják látni a családjukat. Persze, ehhez az is hozzájárul, hogy egy idő után nekik is ismét dolgozni kell majd az éjszakai műszakban. Szóval nálunk a nők azt szeretnék, ha nem volna éjszakai műszak és a fizetésük sem csökkenne. S. M. 182-»dir 2apa ROSSZ FELTÉTELEK SZOMORÚ EREDMÉNYE A rossz feltételekből adódó alacsony színvonalú oktatás is az egyik oka annak, hogy a balesetek számát nem sikerül jelentősen csökkenteni. Ezért úgy tűnik, mintha évek óta nem is történne műszaki fejlesztés, gépesítés. A balesetek száma csak alig észrevehetően csökken, sőt vannak olyan időszakok is, amikor emelkedést tapasztalhatunk. A balesetet szenvedettek között nagy számmal találunk olyan dolgozókat, akik mindössze néhány hetet, vagy hónapot töltöttek el új munkahelyükön. 1970-ben több mint 1400 dolgozót ért baleset — a textilipari munkaviszonyát követő egy éven belül. Közel 300 azoknak a száma, akik még egy hónapot sem töltöttek új munkahelyükön és máris balesetet szenvedtek. Az új dolgozókat ért baleseteket számolva a textilipar nagyon sok más iparágat megelőz, olyanokat, amelyek eredetileg balesetveszélyesebbnek tűnnek. Viszonylag sokkal kevesebb baleset éri például az új dolgozókat a bányászatban és a kohászatban ... A textiliparon belül sem egyforma a helyzet. Az új dolgozókat ért balesetekkel kapcsolatban a legrosszabb a statisztika: a pamut-, a gyapjú-, és a rövidáruiparban. Kedvezőbb a helyzet a selyem- és kötszövőiparban. HASZNÁLJUK KI A LEHETŐSÉGEKET A textilipar rekonstrukciójával meg kell találni a módját annak is, hogy a balesetelhárítási oktatás feltételeit javítsuk. Sajnos ennek érdekében kevés vállalat tervezett nagyobb arányú fejlesztést. Akik megtették, azok közül is példaként kell megemlítenünk a Győri Textilipari Vállalatot — a rekonstrukcióval egyidőben új oktatóhelyiséget hoznak létre, korszerű felszereléssel. Példájuk bizonyítja: a rohamos műszaki fejlesztéssel, a géppark nagy részének kicserélésével egyidőben meg kell teremteni a korszerű oktatás feltételeit is. Ennek elősegítése mindannyiunknak fontos feladata. Hartai Ferenc