Textilmunkás, 1988 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

A levonás sérti az önkéntességet? Igaz döntés csak indulatoktól mentes lehet Két éve múlt, hogy önálló vállalatként megalakult a Computext, a mint­egy 230 dolgozót foglalkoztató textilipari műszaki-fejlesztési vállalat. Azt megelőzőleg a Textilipari Kutató Intézet leányvállalataként, előtte mű­szergyártó részlegeként dolgozott a kis közösség. Csakúgy, mint mindenki mást az országban, a Computext dolgozóit is két fő téma foglalkoztatja manapság. Az egyik az 1988-as év gazdálkodá­si rendszere, a másik a bérbruttósítás, illetve a szakszervezeti tagdíjrend­szer új formája. Ez utóbbi körül élénk vita alakult ki mind a 18 szakszerve­zeti csoportban. Talán az egyik, legvehemensebb véleménynyilvánításra a mechanikai műszerész csoportban került sor, ahol a nyolctagú szak­­szervezeti egységből hárman kiléptek. — Helyesebben szólva szüne­teltetik a tagsági viszonyukat_ — korrigálja szavaimat KARÁDI SÁNDOR bizalmi, majd elmondja szépen sorjában, mi is történt ná­luk az elmúlt néhány hét alatt. Megtudom, hogy a dolgozók elégedetlenségének egyik fő­ for­rása az, hogy önkéntes szakszer­vezeti tagságukat a bérlista kere­tei közé akarják szorítani. Véle­ményük szerint a tagdíj ilyenfajta fizetése sérti a szakszervezeti tag­ság önkéntes jellegét. Nem OTP- tartozásról, vagy gyermektartás­­díj-levonásról van itt szó, hanem a szervezett munkások önkéntes szakszervezeti tagságáról. — A bérjegyzéken történő tag­díjlevonáshoz mindenkinek írás­ban kell hozzájárulnia — mond­ja a körünkben lévő FÁBIÁN IM­RE vszb-titkár, s még hozzáteszi, hogy miután a SZOT-nak sikerült elérnie, hogy a tagdíj csökkenti az adóalapot, az egyetlen járható út­nak a bérjegyzéken történő levo­nás mutatkozik. Az adónkat 1988-ban a munka­helyek közvetítésével fizetjük, nincs kézenfekvőbb megoldás te­hát, mint a tagdíjak ilyenfajta le­vonása. Azt is leszögezi, hogy ha bárkinek jobb megoldásra lenne javaslata, úgy véli, a szakszerve­zet nyitott minden jó ötlet befoga­dására. — Évtizedekig jól funkcionáló rendszert nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni — vé­lekedik BONDOR JÓZSEF, aki 1949 óta szakszervezeti tag. Ő sér­tőnek tartja a levonásos rend­szert. Már csak azért is, mert ez ideig az volt a gyakorlat, hogy ha valaki megszorult az egyik hó­napban, hát nem fizetett bélye­get, aztán behozta a lemaradást a következő hónapban. Kérdésem­re, hogy ha neki kell nyilatkozni a levonásról, aláírja-e az igent, a válasza tétova, őszintén elmond­ja, hogy még gondolkodnia kell mindenen, hiszen annyira kifor­ratlan az egész új gazdálkodási­pénzügyi rendszer, nem tudni, hogy egyáltalán kinek jut, és ki­nek nem jut arra, hogy még tag­díjat is fizessen.­­ De ez egyértelmű lenne a tagsági viszony megszűnésével - érvel FÁBIÁN IMRE. Pedig most is a szakszervezet és a gaz­dasági vezetők vitája folyik arról a vállalatnál, hogy a bérek bruttó­sításánál mit vegyenek figyelem­be. Nyilván nem mindegy senki­nek, hogy mi legyen a bruttósítás alapja. — Arra való a szakszervezet, hogy a legjobbat harcolja ki a dolgozók számára — mondja Bondor József, majd mosolyogva hozzáteszi, hogy azért mégsem tudja elképzelni, hogy szakszer­vezet nélkül élje le a hátralévő munkáséveket.­­ Az a baj, hogy az emberek maguk sincsenek tisztában az­zal, hogy mit hoz számukra az új forgalmi és személyi jövedelem­adó-rendszer, milyen is lesz az újfajta tagdíjfizetés — kapcsoló­dik a beszélgetésbe VARGA MÁRTON. — 27 esztendeje dol­gozom, az alapbérem 5 990 fo­rint, ehhez jön 700 forint pótlék. Ennyi. Nem nehéz átgondolni, hogy miként is lehet megélni be­lőle. Visszakanyarodva a szakszer­vezeti csoport stabilitásának meg­ingásához, ő is elmondja, nem tartja okos megoldásnak a levo­násos rendszert. Hogy mégis alá­írja majd a nyilatkozatot? — Nem akar senki sem a saját ellensége lenni — mondja, bár tudja, hogy elvileg semmi kára sem származik senkinek abból, ha kilép a szakszervezetből. Kér­désemre, hogy a megfeszített munkatempó, a sokféle új befoga­dása mellett az új tagdíjfizetési rendszer lenne az utolsó csepp a pohárban, határozottan tiltako­zik: ez nem az utolsó csepp. Ez nagyon is komoly, elvi kérdés. Furcsa, még ha adminisztratív le­bonyolítás miatt is fogadta el a SZOT-plénum a bérjegyzéken való tagdíjlevonást, hogy ennyire gyorsan akar ezen is változtatni a SZOT. Miért nem volt jó a régi, bevált és megkedvelt bélyegfize­tési mód? — Hogy győzi majd meg a bi­zalmi a csoporttársait az új módszer helyességéről? — Nem tudom, hiszen magam sem értek egyet vele — mondja KARÁDI SÁNDOR. - Azt remé­lem, hogy kitisztul majd a ma még nagyon ködösnek tűnő kép, és az ideiglenesen nemet mon­dók, esetleg kilépők ismét vissza­térnek. Hiszen aki megszokta már a mozgalmi életet, a szerve­zeti hovatartozást, az nem tud kívül rekedni. — Talán ez lesz a legkemé­nyebb évünk. Mind a gazdálko­dásban, mind a szakszervezeti életben. Hiszem, hogy a Textil­ipari Dolgozók Szakszervezeté­nek központi vezetősége bölcsen, sajátosságainkat figyelembe vé­ve dönt. Addigra már a vállalati bérbruttósítás is kézzelfogható valóság lesz, felszabadulnak majd az emberek is a bizonyta­lanság gondja alól. Akkor keres­sük mi meg valamennyi munka­társunkat, azokat is, akik már ma nem fizetnek szakszervezeti tagdíjat, és a többieket is. Az in­dulatok lecsillapodása után lehet csak igazán megfontolt minden­kinek a döntése — foglalta össze a rövid beszélgetést a szakszerve­zeti bizottság titkára. NÓGRÁDI TÓTH ERZSÉBET ÉV VÉGI ÖSSZEGZÉS. A Textil-, Bőr- és Ruházatipari Szakszervezetek Szövetségének elnöksége 1987. december 21-én testületi ülést tartott, melyen dr. Martos Istvánné szö­vetségi főtitkár előterjesztésében megvitatták — majd kiegé­szítésekkel elfogadták — a szövetség 1987-ben végzett nemzet­közi tevékenységét, és a szakmai szövetség 1988. évi delegáci­­ós programját. Személyi változásokban is döntött a testület. Csikós Pált, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének volt főtit­kárát SZOT-titkárrá való megválasztása; és Czerván Márton­ná dr.-t, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének volt fő­titkárát, nyugdíjba vonulása miatt a szövetség főtitkár-helyet­tesi tisztségéből való felmentését a szövetség elnöksége tudo­másul vette és egyetértett a két új elnökségi tag kooptálásá­­val, miszerint: Tréber Tibor a BDSZ és Veres Gábor az RDSZ főtitkárai lettek a szakmai szövetség főtitkárhelyettesei. (Fo­tók: Kiss György) CSIKÓS PÁL CZERVÁN MÁRTONNÉ DR. TRÉBER TIBOR VERES GÁBOR AZ, HOGY A MUNKA JÓL ME nem mozgalmi kérdés. Ehhez nem kell munkaverseny. Ehhez jó anyagellátás, jó szerve­zettség és ösztönző bérezés kell. A munkacsúcsok áthidalására ott van a túlóra és a végsem. Az per­sze nem baj, ha a brigád túlórá­zik, illetve tömörül vállalati gazda­sági munkaközösségbe. A mun­kaversenyre másért van szükség. Az a funkciója, hogy szervezeti és érzelmi keretet adjon az emberek munkaszeretetének, egymáshoz való ragaszkodásának, egymás segítésének és az egymástól való segítségvárásnak. Keretet kell adjon annak, hogy én felelős le­gyek a munkatársam pénzéért, ő meg az enyémért. El kell érni ve­le, hogy ne csak a munkaadó cé­gemhez ragaszkodjak, hanem a munkatársaimhoz is. Segítő és önnevelő közösséget hozzon, amelyben az emberek jól érzik magukat, törődnek egymással. Azt már ne mondja nekem senki sem, hogy erre egy embernek nincs szüksége. Tudok olyan bri­gádról, amelyiket szinte csak az tart össze, hogy havonta kétszer elmennek egy öregek otthonába és ott ragyogóra tisztítják az abla­kokat, elbeszélgetnek a nénikkel, bácsikkal. Nem járnak színházba, moziba együtt, hiszen mindegyik­nek van gyermeke, unokája, rendben tartandó lakása, millió tennivalója. És különben is há­rom műszakban dolgoznak, alig találkoznak. De­­ tartják egy­mással a kapcsolatot. Igaz persze, hogy a mai rideg világban, amikor minden pénzre megy, a munkaversenynek csak úgy van gazdasági értelme, ha szolgálja a piaci versenyt, a válla­lat és a termék versenyképessé­gét. De az is igaz, hogy ha a moz­galomnak pusztán gazdasági cél­ja van, akkor nem mozgalom, nem munkaverseny. Valami más is kell, ami az együtt dolgozókat összefogja. Ha nincs ilyen, nem kell erőltetni. Mindez azt is jelen­ti, hogy a munkaversenyben való részvétel önmagában nem járhat semmiféle anyagi előnnyel. Úgy kell a munkát, a vállalások teljesí­tését honorálni, mint egy önelszá­moló munkacsoportban. De az érzelmi megalapozás el­sődlegessége azt is jelenti, hogy olyan szándékokat, érzelmeket, vonzásokat ne pumpáljunk bele az emberekbe, amely eleve nincs bennük. Aki nem akar versenyez­ni, az minden anyagi hátrány nél­kül maradjon ki belőle. Aki a munkamozgalmakat valami el­avult dolognak tartja, ideges tőle, az ne legyen azok részese. Csak azokra van szükség, akik belső indíttatásból aktívak és aktivizál­hatók. Azokra van szükség, akik nem érzik tehernek a szükséges adminisztrációt, a néha-néha megbeszéléssel együtt töltött fél órát, nem érzik nyűgnek a mun­katársak segítségét és segítségké­rését, lelkesedését és nyüzsgését. VÁLTOZIK A VILÁG. Még néhány évvel ezelőtt csúfolód­­tunk a brigádnapló sormintáján, a közös kirándulásokon készült, a naplóba beragasztott fényképe­ken, az erőltetett múzeumlátoga­tásokon. Most — hogy ez mind ritkább — már érzünk valami ro­mantikát ebben. Nem is volt ez olyan rossz. Olyan emberek men­tek el egy-egy közös kirándulás­ra, láttak múzeumot, akik maguk­tól ezt soha meg nem tették vol­na. Olyan dolgokról beszélgettek, álmodoztak, amik egyébként a fe­jükben meg sem fordultak volna. Olyan szeretetet éreztek maguk körül, ami gazdagította életüket, felmelegítette a szívüket. Bolon­dosan romantikus, amit mondok. De igaz. Sok vállalatban létre fognak jönni belső kisvállalkozások. Jó lenne, ha a meglevő brigádok je­lentenék ezek alapját. A vállalati gazdasági munkaközösségek szá­mos olyan eszmét megvalósítot­tak, amely a brigádmozgalom zászlajára volt írva. Ez ott sike­rült, ahol a munkaközösség maga választhatta meg a vezetőjét; nem vette fel tagjai közé a lustákat, fe­gyelmezetleneket; maga osztotta be a munkát és osztotta el a pénzt. De hát ezeket is megiri­gyelték és most már törekvés van a megfojtásukra. Mert túl sokat kerestek és mert másokat nem engedtek a tűzhöz. Mert főmun­kaidőben készítették elő a „vállal­kozói” munkát. Ez lesz a sorsuk a belső vállalkozásoknak, az önel­számoló munkacsoportoknak is? Az a vád sem alaptalan, hogy elviszik a mozgóbért és a béreme­lési keretet a többi elől. Sajnos, amíg a vállalatot nem vállalkozás­ként „bérezi” a szabályozó rend­szer, addig a vállalat sem tud „vállalkozói” bérezést alkalmazni a brigádjainál. Tompa vállalati ér­dekeltségbe csak tompa brigádér­dekeltség fér bele. És még ki tud­ja, mennyire veszi el a kedvét az embereknek a sávos progresszív jövedelemadó, amelynek hatásá­ra a túlteljesítések honorálása „félpénzen” történik. AZ ÖNELSZÁMOLÓ BRIGÁd a belső vállalkozások létre­hozása, a végcemeknek a főmun­kaidőbe való bevitele nemcsak bérezési akadályokba ütközik majd, hanem az alsó szintű veze­tők idegállapotába is. Hiszen ezek a csoportok ki fogják követelni a folyamatos munka- és anyagellá­tottságot, a gépek, berendezések kifogástalan állapotát. Nem tűrik majd, hogy rajtuk kívül álló okok­ból csordogáljon ki a pénz a zse­bükből. Követelődző, akaratos brigádok lesznek ezek, amelyeket nehéz lesz felülről szeretni. De olyan közösségek lesznek, amelyek érzelmi és érdekegysé­get alkotnak. Olyanok, amelyek ellent tudnak állni az ésszerűtlen intézkedéseknek, a jövedelembiz­tonságot sértő döntéseknek, és bi­zonyos kényszert is jelenthetnek — alulról felfelé — a vezetés, a szervezés korszerűsítése, a belső gazdasági, emberi, érzelmi, han­gulati tartalékok feltárására. DR. PIRITYI OTTÓ, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője Érzelmekre apellálva 1988. JANUÁRI TEXTILIHAZÁS 3 Az új tagdíjrendszer Tagságunkat ebben az időszakban számtalan kérdés foglal­koztatja. Sok az az új változást hozó intézkedés, ami 1988 évtől jelentősen hat az egyénre, hatással van élete alakulására. A mozgalom sajátos eszközeivel igyekszik hozzájárulni a gazdaság kibontakozásához, a bérből és fizetésből élők gondja­inak enyhítéséhez. A gazdasági és politikai kérdésekre a régi módon már nem lehet választ adni. Éppen ezért a szakszerve­zeteknek is szakítani kell a hagyományokkal, meg kell újulni­uk és korszerűbb eszköztárral kell rendelkezniük. Ennek szel­lemében került sor a tagdíjrendszer korszerűsítésére és 1988. január 1-jétől történő bevezetésére. Az új elvek elfogadása sohasem volt egyszerű dolog. Ahhoz viszont, hogy az elképzelésekkel azonosulni lehessen, meg kell azt ismerni és tisztába kell lenni pozitívumaival. Éppen ezért fontos, hogy a mozgalomban tevékenykedő politikai munká­sok, bizalmasak és aktívak tájékozottak legyenek az új tagdíj­­rendszerről, értsék azt és megfelelő ismeretek birtokában — meggyőződve annak igazáról — agitálni tudjanak mellette. A jelenleg érvényben lévő tagdíjrendszerünkről — éppen a tagság részéről felmerült jelzések és igények alapján — 1986-ban lezajlott egy társadalmi vita. Ennek során számtalan észrevétel merült fel. Többek között szóvá tették a jelenlegi rendszer bonyolultságát, a besorolással járó, évenként ismétlő­dő politikai feladat nehézségét. Nem tartották igazságosnak — különösen abban az esetben ha időközben keresetcsökkenés következett be —, hogy a tagdíjfizetés két évvel korábban megállapított jövedelem alapján történik. Nem mindenki volt elégedett az osztályos tagdíjrendszerrel sem, mert az alsó ha­tárt kismértékben meghaladók ugyanannyit fizettek, mint a felső határt elérők (5000 és 6000 forintot keresőknél is 60 fo­rint). A tagság által megfogalmazottakat a bizalmiak is meg­erősítették. A társadalmi vita úgy összegezhető, hogy tagságunk­ igazsá­gosabb tagdíjrendszer megvalósítását tartja indokoltnak; nettó kereseten alapuló tagdíjfizetéssel ért egyet; egyszerű, könnyen áttekinthető rendszert tart elfogadhatónak. A tagdíjrendszer 1986. évi vitája még nem vette, nem is ve­hette figyelembe az 1988 januárjától bevezetésre kerülő új adó­rendszer követelményeit. Az adóreform — ahogy a gazdasági élet minden területén — a szakszervezeti pénzgazdálkodásban is új helyzetet teremt. Az eddigi elveinket és gyakorlatot az új helyzetnek megfelelően át kell értékelnünk és a jövőbeni elve­inket ennek megfelelően kell kialakítanunk. A nemzetközi ta­pasztalatok szerint azokban az országokban, ahol személyi jö­vedelemadó rendszer van, ott a szakszervezeti tagdíj nem ké­pezi az adóköteles jövedelem részét. A szakszervezetek ezek ismeretében kezdeményezték, hogy a tagdíjjal csökkenhető le­gyen a tag adóköteles jövedelme, ezt a javaslatot az országgyű­lés elfogadta és törvénybe iktatta. Ezáltal megteremthető az a feltétel, hogy a mozgalom anyagi lehetőségei javuljanak és a tagságra nagyobb teher ne háruljon. A szakszervezeti tagok tagdíjának alapja a főfoglalkozású munkaviszonyukból származó, a nyugdíjjárulék alapjául szol­gáló mindenkori havi keresetük és táppénzük együttes össze­ge. a) 0,8 százalék, akkor, ha a tárgyhavi kereset és a táppénz együttes összege az 5050 forintot nem haladja meg; b) 1 százalék akkor, ha a tárgyhavi kereset és a táppénz együttes összege az 5050 forintot meghaladja. A következő példák igazolják, hogy a tagdíjrendszer a brut­tó kereseten alapul, de mértéke azonos vagy kevesebb, mint a nettó kereset 1 százaléka. Ha a dolgozó átlagkeresete 4500, a nettó keresete 4185 fo­rint, a bruttó bér 4650, ebben az esetben az osztályos tagdíj­­rendszerben 50 forint a tagdíj, az új elvek alapján 37 forint a bruttó bér 0,8 százaléka, ami alacsonyabb, mint a nettó kereset 1 százaléka (42 forint). 8000 forint átlagkeresetnél a nettó kereset 7120 forint, a bruttó bér 8922 forint. Ebben az esetben az osztályos tagdíj­­rendszer alapján 80 forint, az új elveket figyelembe véve 89 fo­rint (a bruttó bér 1 százaléka) a tagdíj. Ezt az összeget mérsékli a 30 százalékos adókulcs, mely alapján a tagot terhelő tagdíj 62 forint, ami kevesebb, mint a nettó kereset 1 százaléka (72 fo­rint). Az új tagdíjrendszer bevezetésével egyidejűleg a tagdíjfize­tés gyakorlatát is szükséges módosítani. Olyan fizetési módot kell kialakítani és elfogadtatni, amely csökkenti az adminiszt­rációt, a bizalmiakat mentesíti a tagdíjmunkával járó feladat alól. Azt a tényt, hogy az adóalapból levonható a tagdíj, legszem­léletesebben és ellenőrizhető módon a bérjegyzéken történő előjegyzés igazolja. Ebben az esetben a tagdíj összegével a tag adóköteles jövedelme már a tárgyhónapban csökken. Ahhoz viszont, hogy a tagdíjat a bérjegyzéken feltüntessék, szüksé­ges a tagok írásbeli meghatalmazása. Várhatóan tagságunk egy része nehezen fogadja el az új tag­­díjfizetési módot. Meg kell értetnünk szervezett dolgozóinkkal, hogy az egyéni tagdíjfizetés számukra hátrányos, hiszen a készpénzben fizető tagok esetében a kifizetett tagdíj összegé­vel az adó alapját képező jövedelem csak év végén csökkent­hető. Meggyőző munkával el kell érni, hogy tagságunk felis­merje, számukra kedvezőbb a tagdíj bérjegyzéken történő le­vonása. A tagdíjfizetés igazolása is új módon történik. Megszűnik a tagdíjbélyeg. A fizetés tényét a tagkönyvben — a tagnyilván­tartó kartonnal egyezően — évenként, illetve szükség szerint igazolni kell. Azáltal, hogy a tagdíjfizetés módja és igazolása változik, jelentősen csökken az adminisztráció. A bizalmi men­tesül a tagdíjfizetéssel járó feladattól, és a felszabaduló idejét a tagság érdemi ügyeinek intézésére, érdekeik képviseletére és egyéb szakszervezeti feladatok végzésére használja fel. Külö­nösen fontos ez a munkaidőalap fokozottabb védelmének meg­valósítása érdekében is. A SZOT-plénum határozata alapján változatlan a nyugdíjas szakszervezeti tagok, a tanulók, a gyesen lévők tagdíja. Az el­helyezkedési támogatásban részesülők tagdíja havi 3 forint. 5 forint tagdíjat fizetnek a tagfenntartók és a fizetés nélküli sza­badságon lévő szervezett dolgozók. A gyermekgondozási díj­ban részesülők 3 forintos tagdíjat fizetnek. A SZOT-plénum döntését a szervezett dolgozókkal széles körben folytatott konzultáció előzte meg. Többségük egyetért a változtatással, elfogadja az új rendszert. Vannak azonban, akik egyes elemeivel nem egészen tudnak azonosulni. Éppen ezért jelentős feladat hárul a bizalmiakra és a szakszervezeti tisztségviselőkre, hogy ezekkel a tagokkal is megértessék az új tagdíjrendszer elveit. A taglétszám megtartása komoly politi­kai erőt jelent. A tagdíjfizetés biztosításával kedvezőbb anyagi lehetőségek teremtődnek, ami által a szociális, kulturális és sportigények kielégítése magasabb színvonalon biztosítható. A bizalmi sokat tehet mindezek érdekében. BŐSZE JÓZSEFNÉ főkönyvelő

Next