Theologiai Szemle, 1966 (9. új évfolyam, 1-12. szám)

1966 / 11-12. szám - HAZAI SZEMLE

nél szélesebb körben való terjesztése népművelésünk egyik fontos feladata. IRODALOMTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK A múlt század hetvenes éveiben fellendült nálunk a magyar és európai irodalom tanulmányozásának tudo­mánya, s az első jól tájékoztató folyóiratot ezeknek a kérdéseknek új eredményeiről Abafi (Aigner) Lajos adta ki és szerkesztette Figyelő címen 1876-tól 1889-ig. A folyóirat meggyőzte a Magyar Tudományos Akadémia illetékes osztályát is, hogy szükség van olyan irodalom­­történeti folyamattal kapcsolatos kérdéseket tárgyaló folyóiratra, amelyben a legújabb filológiai és más ered­ményeket közkinccsé teszik. Ezért indította meg az Aka­démia 1891-ben az Irodalomtörténeti Közlemények című nagy fontosságú folyóiratot. Szerkesztői között ilyen tu­dósok neve szerepelt: Ballagi Aladár, Szilády Áron, Császár Elemér, Szinnyei Ferenc, Kéky Lajos és Eck­hardt Sándor. A második világháború utolsó évében ezt a folyóiratot is a megszűnés veszélye fenyegette, s a fel­­szabadulás után elég hosszú ideig nem jelent meg. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének megalakulása és a­­folyóirat újjászületése nem választható el egymástól. 1953-ban újra indul a folyóirat, s a pontos adatközlés, a filológiai pontosságú kutatás és a kritikai kiadások kérdésének elvi tisztázá­sában nagy érdemei vannak a folyóiratnak. Itt látnak napvilágot a búvárkodó tudósok legújabb kutatásainak eredményei. A folyóiratot szerkesztő bizottság irányítá­sával Klaniczay Tibor felelős szerkesztő szervezi, s munkájában legfőbb segítő Németh G. Béla. A szer­kesztőség munkatársai pedig: Komlovszki Tibor, V. Ko­vács Sándor, Rigó László és Tarnai Andor. A folyóirat évenként 6 számban közvetíti a magyar irodalomtudomány legújabb eredményeit, amely felöleli a legrégibb időktől kezdve irodalmunk fejlődését a leg­újabb korig. Most az 1965. évfolyam s az 1966-ban meg­jelent 1—4. szám alapján tájékoztatjuk olvasóinkat és tudományosan is érdeklődő kutatóinkat a gazdag ered­ményekről. A legeredetibb és legújabb eredményeket az Ano­­nymus-kérdésben közzétett két tanulmány közli. Ifj. Horváth János: P. mester és műve (1966. 19 53, 261— 282.) és Sólyom Károly: Új szempontok az Anonymus­­probléma megoldásához (1966. 54—84.). A két tanul­mány alapján biztosnak látszik, hogy Anonymus III. Béla király jegyzője volt s személyét a Bors és Velek nemzetséghez közel álló személyben kell keresni. A ku­tatók találtak is egy Velek vagy Velek nevű dux­ ot, aki egy görög nőt vett feleségül s III. Béla első felesé­gével jött az országba. Egy másik okirat Velek lányá­ról is tud, ennek a lánynak testvére Anonymus.. A Ve­lek nemzetségből származó Péter 1170-ben született, Egerben nevelkedett, mint a Gesta helységnevei elárul­ják, magasabb képzettségét Párizsban szerezte s 1198- ban székesfehérvári prépost volt, 1204-ben pedig győri püspök. 1219 előttről való róla az utolsó hír, hogy Szí­rián keresztül a Szentföldre indult, ahol nyoma veszett. Mint székesfehérvári prépost a királyi kancellária ve­zetője volt, tehát ismerte a legrégibb forrásokat, ame­lyek alapján történeti összefoglalása készült. A régi magyar irodalom újabb eredményeit közli­k az ilyen című tanulmányok: a középkori pécsi egye­temmel kapcsolatos szentbeszédek kora (Petrovich Ede 1966. 142.) az altdorfi egyetem magyar hallgatói (May István 1966. 165.), Cerbanus Maximus Confessor és Jo­hannes Damascenus fordítása (Boronkai Iván 1966. 140.), a huszita biblia és állítólagos patarén elemei (Szabó Flóris 1966. 146.) problémák Gellért püspök De­­liberatio-jában (Redl Károly 1966. 211.), Janus Panno­nius származása (Tóth István 1965. 603.), Mátyás és a pápaság diplomáciai érintkezése (Havas László, 1965. 323.), az antik források kérdése Mátyás király levelei­ben (V. Kovács Sándor 1966. 153.), adatok a petrarkiz­­mus magyarországi történetéhez (Barlay Ö. Szabolcs 1966. 183.), az utolsó magyar humanista főpap: Náprági Demeter (Jenei Ferenc 1965. 137.). Ezek közül egészen új adattal gazdagítja ismeretein­ket a Janus Pannoniusról és származásáról szóló tanul­mány, amelynek alapján bizonyos, hogy Janus Pan­noniusnak tulajdonított családnév, a Csezmiczei János nem az ő neve, hanem az ifjabb Vitéz János neve. Janus Pannonius neve eredetileg Kesiiczei János volt. Mindketten Vitéz János unokaöccsei voltak s a forrá­sok pontatlan névhasználata miatt vált Janus Pan­nonius nevévé. A XVI. századi irodalom újabb kutatási eredményeire ilyen tanulmányok utalnak: Dürer-motívumok a Syl­vester újtestamentum apocalypsis-illusztrációiban (Ka­­thona Géza 1966. 155.), eltemetett Bornemissza-adatok (Schulek Tibor 1965. 466.), adatok Balassa János éneké­ről (Gerézdi Rábán 1965. 69.), Balassi Bálint szidalmai (Eckhardt Sándor 1966. 157.), a Balassi-hagyaték törté­netéhez (Jenei Ferenc 1966. 190.), Balassi alliterációiról (Komlovszki Tibor 1965. 334.). XVII. és XVIII. századi irodalmunkkal kapcsolatban a következőkre hívjuk fel a figyelmet: Rimay epice­­diumainak latin kísérő szövegei (Pirnát Antal 1966. 197.), Szenczi Molnár Albert tragédiája (Herepei János 1966. 160.), Thordai János lengyel dallammintája (Papp Géza 1966. 208.), Toronyi Tamás (Eckhardt Sándor 1966. 597.), Apáczai Csere János héber bejegyzése (Scheiber Sándor 1965. 86.), magyar nyelvű iskolaelőadások a XVII. században (Varga Imre 1965. 281.), Ujváry Tamás katolikus költő versei a Rákóczi szabadságharc idején (Esze Tamás 1965. 217., 348.), Csokonai kollégiumi pere (Jeleníts István 1965. 327.), a péceli Ráday-freskók (Bory István 1965. 82­.), magyar verses paszquilus a XVIII. sz. közepéről (Alszeghy Zsolt 1965. 197.), Péczeli József (Biró Ferenc 1965. 405., 557.), a Mikes-hagyo­­mány és a XVIII. századvégi nemzeti irodalmi moz­galom (Hopp Lajos, 1966. 283.), kiadatlan Csokonai szö­vegváltozatok (Juhász Géza 1966. 400.), Vérségi Mar­­seillaise-fordításai (Tárnai Andor 1966. 409.), Kazinczy Ferenc kiadatlan levelei (Kókay György, 1966. 415.), Katona József Bánk bánja (Kőhegyi Mihály 1965. 470.). adatok Kölcsey és a pozsonyi tanulóifjúság kapcsolatá­hoz (Terray Barnabás 1966. 418.). A XIX. századi magyar irodalom fejlődésével kap­csolatos cikkek: A klasszicizmus árnyékában s a ro­mantika előtt (Kovács Győző 1965. 674.), Vörösmarty­­versek ismeretlen kéziratai (Fehér Géza 1966. 424.), Eötvös József kiadatlan vígjátéka (Nizsalovszky Endre 1966. 431.), elveszettnek hitt Petőfi-zsengék (Martinké András, 1965. 498.), Petőfi és Cabet, a francia forra­dalom történetírója (Lukácsy Sándor, 1966. 293.), Petőfi és a szlovákok (Csanda Sándor 1965. 11.), Arany János nagyszalontai világáról (Keresztúry Dezső 1965. 34.), az epikus Arany indulása és Csokonai (Szilágyi Ferenc 1965. 99.), Arany Toldija és egy népies hősi ének (Kom­lovszki Tibor 1965. 585.), egy népies angol dal fordítása Aranynál (Németh G. Béla 1965. 599.), Arany János­­levelek (Scheiber Sándor 1965. 471.), 148 új Arany-vers­sor (Képes Géza 1966. 385.), hogyan szűnt meg a győri Hazánk (Martinkó András 1966. 381.), Salamon Ferenc dramaturgiája (Rigó László, 1965. 54.), Salamon Ferenc irodalomeszméje (Rigó László 1966. 335.), Tolnai Lajos (Gergely Gergely 1965. 696.), Reviczky Gyula költői vi­lága (Mezei József 1965. 603.), a tragikus Mikszáth (Dió­szegi András 1966. 352.), a magyar verses regény és mű­faj néhány sajátsága (Tamás Attila, 1965. 306.), a komplex ritmuselemzés elvi kérdései (Kecskés András 1966. 106.), adatok Bródy Sándor pályakezdéséhez (Czeglédi Imre 1965. 503.), Szentessy Gyula (Pór Péter 1966. 363.), Kiss József-levelek (Scheiber Sándor és Zsoldos Jenő 1966. 451.). XX. századi irodalmunkkal foglalkozó tanulmányok közül is lássunk néhányat: Ady Endre levele Ábrányi Kornélhoz (Scheiber Sándor 1965. 601.), Ady Endre táb­lai díjnok úr (Franyó Zoltán 1965. 199.), óbabiloni levél Ady Endre egyik cikkében (Komoróczy Géza 1965. 328.), Juhász Gyula váci életéről (Csaplár Ferenc 1965. 204.), Kaffka Margit levelei Valkovszky Erzsébethez (Győry Aranka 1965. 474.), Forbáth Imre csehszlovákiai magyar avantgardista költő (Varga Rózsa 1965.­ 172.), Dienes László és a Korunk (Remete László 1965. 202.), Török Gyula levelei családjához (Ficzay Dénes, 1965. 235.), igazi és ál Radnóti problémák (Komlós Aladár, 1965. 210.), a monori nevelőszülő (Major János 1965. 476.), egy elfelejtett József Attila-vers (Sinka Erzsébet

Next