Tiszántúli Népszava, 1945. december (1. évfolyam, 220-230. szám)

1945-12-11 / 226. szám

HÍREK Elfogták a MÁV műhelytelep és a Mayer cég betörőjét. A debrece­ni rendőrség bűnügyi osztályának­­ detektívcsoportja elfogta egy fiatalkorú személyében a MÁV műhely szerszámtolvaját, aki az onnan ellopott milliókat érő szer­számokon kívül Mayer Emil mér­nök rádiólaboratóriumából hét millió értékű rádiót és alkatrészt lopott. A lopott tárgyak egy részét megtalálták Alvinczy téri laká­sán a tettesnek. Felvágta ereit, majd felakasz­totta magát idegrohamában. Ké­zelmann József 42 éves debreceni lódra­­szmester lakásán öngyilkos­ságot követett el idegrohamában. Felakasztotta magát és mire ráta­láltak, meghalt. Kézelmann már előzőleg is megkísérelt öngyil­kosságot, felvágta karján az ere­ket, azonban akkor sikerült meg­menteni az életnek. • OLAJKIADÁS az olajosmag­neszolgáltatók részére Közellátásügyi miniszter rende­lete alapján annak a gazdálkodó­nak, aki olajosmag beszolgáltatási kötelességének teljesen eleget tett, a már átadott napraforgó és tök­mag minden méterm­ázsája után a hatósági áron felül két liter olaj ellenérték nélküli kiszolgálta­tásához is igénye van. A beszolgáltatás megtörténtét a községi elöljáróság — Debre­cenben a Gabonairoda — iga­zolja. Az igazolás alapján a gazdál­kodó az olajutalvány kiadását attól a kereskedőtől igényelheti, akinél a napraforgót vagy tökma­got beszolgáltatta.­­ Mia­att az elkövetett betörést ment jelenteni a rendőrségre, újra kifosztották lakását. Paksi László Sámsoni úti lakáshoz szombaton éjszaka ismeretlen tettesek ál­kulccsal behatoltak és nagyértékű ruhaneműt loptak. Vasárnap dél­előtt a károsult elindult a betörést bejelenteni a rendőrségre. M­a tá­vol volt lakásától, valószínűleg ugyanaz a tettes ismét behatolt oda és lisztet, zsírt, újabb ruhane­műket és ágyneműt lopott ötmillió értékben. A kettős betörés ügyé­ben a rendőrség megindította a nyomozást. Félholtra verték és kirabolták lakását ismeretlen tettesek Parti Lajos ebesi gazdálkodónak. Álar­cos betörők hatoltak be a tanyá­ra az éjszakai órákban és 40 mil­lió értékű ruhaneműt, fehérneműt, pénzt loptak* BURGONYAVÁSÁRLÁSI ENGEDÉLYEK KIADÁSA Közellátási miniszter rendelete alapján burgonyavásárlási engedé­lyeket lehet kiadni. Az engedély alapján a burgo­nyát a termelőtől lehet megvásá­rolni. A vásárlási engedély a vétel helyéről Debrecenbe való szám­láshoz szállítási igazolványul is szolgál. Vásárlási engedélyt személyen­ként 505 kg mennyiségre az kap­hat, aki hatósági burgonyaellátás­­ra való jogosultságáról a lakó­helye szerint illetékes közélelme­zési körzeti irodában lemond. Az engedélyt a közélelmezési ügyosztály (Piac­ u. 26. I. em. ad­ja ki. ELVESZETT EGY OROSZ CSIKÓ Felhívjuk olvasóink figyelmét az orosz városparancsnokságtól érkezett értesü­lé­rs . Elveszett oro®K • parajicsitoltság tulajdonán képező egy darab fekete héthónapos csődör csikó. A megtaláló­an haladéktalanul szolgáltassa be vagy az orosz városparancsnokslágr­a.A vagi'- pedig a rendőrkapitányságra­­. Szalámikedvelő tolvajok beha­toltak a Vidoni szalámigyár füstö­lőjébe és onnan 30 kilogram sza­lámit 1 millió 200 ezer pengő ér­tékben elloptak. Az Országos Gyermekbarát Egyesü­let vezetősége köszönetet mond a Piaci Árusok Szakszervezete gyümölcs,­árusok csoportjának a 32.650 pengő­ért amit az egyesület gyűjtölvén ke­resztül a „Mindenki karácsonyfájá"­­­ak az akciójára hozzánk juttatott. Tegnap délelőtt szakszervezeti titkári értekezlet volt a szakszer­vezetek székházában. Az értekez­let állást foglalt a malmok közsé­­gesí­tése mellett, kéri a kereske­dők természetben való megadózta­tását és küldö­ttségileg kereste fel a rendőrséget a közbiztonság meg­javítása ügyében.* TEHÉNÁTVÉTEL A város felhívja azokat, akik a város gazdasági ügyosztályánál tehéntartásra jelentkeztek, hogy­ 12-én délelőtt 9 órakor a Böször­ményi­ úti vámsorompónál a tehe­nek átvétele végett kötéllel jelen­jenek meg. Tehenet csak a feketeföldön gazdálkodók kapnak. Akik a jelenlegi tehénkészletből juttatásban nem részesülhetnek, igényüket a gazdasági ügyosztály 2. sz. szobájában ismételten je­lentsék be, hogy a kilátásban lévő újabb szállítmányokból kielégít­hetők legyenek. A hazahajtási költség fedezeté­re elszámolásig tehenenként 15 ezer P-t a helyszínen az átvétel előtt ki kell fizetni. •­ A JÁRDÁK TAKARÍTÁSA A rendőrség felhívja, a város lakos­­ságát, hogy a havazással kapcsolato­san a járdák takarításáról gondos­kodjanak. Erre vonatkozólag felhívom külön a k utoabizalmiakat is, hogy ezen munkálatokat ellenőrizzék és á­z esetleges mulasztásokról a rendőrkapi­tányság közigazgatási osztályán te­gyen feljelentést.ft a világítási vállalat felhívása Tudomásunkra jutott, hogy egyes szerelőmesterek és más sze­mélyek áram-, gáz- és vízmérőket le és felszerelnek, sőt azokat nyíl­tan is árusítják, mások viszont mérőket leszerelt állapotban ma­guknál tartanak. Felhívjuk a nagyközönség fi­gyelmét, hogy fentsorolt mérők a világítási vállalat tulajdonát képe­zik, azokat le- és felszerelni ki­zárólag a vállalat ezzel megbízott szerelőinek áll jogában, még ke­­vésbbé lehet azokat eladni és megvásárolni. Ezen rendelkezések ellen vé­tőkkel szemben a jövőben minden esetben megtesszük a teljentést s az illetők szigorú büntetésben fognak részesülni. Ennélfogva kérjük mindazokat, kiknél mérők vannak leszerelt ál­lapotban, vagy ilyenekről tudo­mással bírnak, hogy ezt a világí­tási vállalatnak Mike Pércsi­ út 1., vagy Méliusz-tér 3. (telefon 251 és 252­) mielőbb jelenteni szívesked­jenek. Világítási Vállalat._______ Vágó cipő Piac- és Széchenyi-u. sarok. KISHUNGARI­A kévéház, étterem Reggeli, ízletes ebéd és falatozó __________ARANY JÁNOS UTCA 2. SZ. Őre, ékszer szaküzlet . Glück Zoltán és Gyula képesített ékszerész és éres mesterek Márkás órák, 14 karátos sport és jegygyűrűk raktáron. Arany beváltás! Piac­ utca 79 s*. FODRÁSZ SZAKMA közismert bevásárlási forrása a régi cég ÁNGYÁN KFT. szaküzlet BU­DAPEST, VH. Rákóczi­ út 40. 1. em. Szemben a Corvin Áruházzal. ­ Bacerdber­g is teád Időjárásjelentés: Borult, ködös idő, kisebb lecsapódások, havazás, később ónos eső, a hideg már nem erősödik. Csokonai Színház: Mária főhad, felléptével. Csárdáskirálynő. (5) Kamaraszínház: Nincs előadás-Apolló mozi: Hajnali őrjárat. (Fél 4 és negyed 6.) A Petőfi mozi: Magdolna. (Fél 4. és negyed 6.) A mozikban pénztárnyitás 2-kor. Meteor mozi: Nincs előadás. PARJELEI­ FELAVATTÁK A CSAPÓKERTI PÁRTSZERVEZET ÚJJÁVARÁZSOLT HELYISÉGÉT A csapókerti pártszervezet Szim tagozata vasárnap délután jól si­került előadást rendezett. Az ifjak hetek óta dolgoztak a nagyterem falain. Szép tájképeket és jelsza­vakat festettek rá és ezzel való­sággal újjávarázsolták a helyisé­get. Az ünnepséget Szabó Kálmán polgármester elvtársunk nyitotta meg. A Szim műkedvelői Garami Ernő: „Megváltás felé” című há­­romfelvonásos színművét adták elő kiváló felkészültséggel. A színmű után Porkoláb Katalin József At­tila verseket szavalt. A jól sikerült előadást jövő vasárnap a Min­denki Karácsonyfája javára meg­ismétlik. A csapókerti Szim példát mutatott az eredményes szocia­lista munkára az összes ifjúsági és egyéb szervezeteknek. A SZEL­LEM­­MUNKÁS SZERVEZET tagjai részére f. hó 12-én délután 3 óraikor a Bethlen­ utcai párthelyiség­­ben gyűlést tartunk. A gyűlésen elő­adást tart dr Simon László kultusz­­államtitkár elvtársunk. Kérjük az­ elvtársait tel­eva­gzamban való meg­jelenését. IPARTESTÜLETI HÍREK Az építőmesterek kőfaragó, kályhás szakosztálya ma délben 12 órakor szakosztályi filmet tart. Tárgy: Elnöki jelentés a folyó hó 18-án megtartandó tisztújító ül­­ere jelölőbizottság kikül­dése. Elnökség: Debrecen és Vidéke Ipartestelet elnöksége felhívja az összes szakosz­tályi elnökök fi­gyelme arra, hogy f. hó 12-én déluán 2 órakor rendkívüli étekezletet tart, melynek tárgya a jó­vátétel, beszolgáltatás. Kérjük az el­nököket, hogy ezen az ülésen felelőssé­gük teljes tudatában feltétlen és pon­tosan megjelenni szíveskedjenek, vagy megfelelő kiküld­ésről gondoskodj­a­­n­ak. A képesített ácsmesterek szakosz­tálya 1 hó 17-én 10 órakor tisztújító közgyűlés tart az Ipar­testület székhá­­zában Kossuth­ utca 28. szám alatt, melyre mindenki feltétlen és pontos megjelenését kéri az elnökség. A férfiszavó szakosztály f. hó 12-én, szerdán fél 3 órakor taggyűlést tart­ Tá­rgy: Béremelés. A nőiszabó szakosztály f. hó 13-ra, fél 3 órakor taggyűlést tart. Tárgy: Béremelés A bádogos és kéményseprő szakosz­tály f. hó 13-án, csütörtökön délután 2 órakor tisztújító közgyűlést tart. Minden az okvetlen ée pontosan je­lenjen meg. SZAKSZERVEZETI HÍREK Magánalkalmazottk szakszer­vezete ma délután 3 órakor veze­tőségi ülést tart­ Szakszervezeti bizottsági ülés szer­dán 3 órakor. Az összes szakszervezeti tagok fi­gyelmét felhívjuk, hogy aki még nem vette ki az olajat, szakszervezeti tag­sági könyvvel és azt élelmiszerjegyek­kel okvetlenül jelenjenek m­eg Arany János­ utca 2. szám alatt. Vegyipari Munkások Szakszervezete vezetőségi ülésén tart ma 3 órakor. Megjelenés köelező A bérszántók szakcsoportja 12-én órakor ülést tart. Felszólítunk minden traktorost, hogy saját érdekében je­lenjen meg és a hiányzó és a rossz alkatrészeket írja össze és hozza ma-­­­gával.­­ A kertészek szakszervezete 13-án 9­­ órakor taggyűlést tart a szakszerve­­v­zetek székházában. 5 A víz-, gáz- és központi fűtés szere-­­­lők szakcsoportja vasárnap 9 órakor­­ tagértekezletet tart Arany János­ u. 2.­­ szám alatt. 5 Irigyelem! Építőipari tanoncok szer­­­­dán 3 órai kezdettel taggyűlést tar­­t­­anak A tanulók megjelenése köte­lező. Titkár. GEBRECEHI VÁSÁR különlegesrégi KATÓKA-BUCH! BOLT SAKK Debrecen város egyéni sakk­baj­­nokságának vasárnap délelőtt a Gambrinus­ban lesz megtartva az utolsó fordulója ! Játszanak a kö­vetkező párok: ifj. Dobos—Tálas, F­elikai— Szabó, Halász—Vitárius, Kónya—Neumann, Tóth András— dr. Kocsis, Pálfy—Sarkady, Csó­­csits—Kovács és Simonkovács Jó­­zsef— Berky. Kónya Kálmán deb­receni sokszoros bajnoka Beret­­­tyóújfaluban teljesít szolgálatot az időjárás és a vonat közlekedés­­i­ Szőrmebundáját legutolsó divat szerint átszabja és javítja DANZI­NGER “®“...ír PIAC UTCA 7L­L­em. VÉTEL! ELADÁS! Rádió készítés és javítás BBAM­SSSS Arariyat, a m­uliánst legmagasabb napi áron vásárol Boros Géza cég Régi helyén, Batthyányi-u. 2. sz. . a­­­ruta ai­c­a a felvétele a „NÉPSZAVA“ részére GSAPÓ-U. 83. Bessenyei trafik. HATVAN­ UTCA 63. Reim trafik. Úri, háló, ebédlő, spatfituált szobák, zongorák konyhaberendezések, nemes perszaszőnye­­gelő, márkás festmények, üzletberendezések IVÁNY ELŐRE áruforgalmi iroda és lafikereskedés Piac-u. 67 51 fH*1e«féle lakásrendwgéal tál­og vitele Pokrócot vesztüik ÁDÁM ÉS VAS CSAPÓ-UTCA 30. LEVc.II2.eS (1) Szőke kékszemű­­ kislány intelligens i­. fi­atal ember ismeretsé- jj­gét keresi „Ragyogó­­ szemek” jeligére- 265 * Szórakozás céljá-­­ ból megismerkednék­­ egy 20—23 éves szőke­­ fiatalemberrel ..Tél s után jön a tavasz”­­ jeligére a kiadóba ké­ í­rek. 1­258 * ■ ÁLLAS (2) Mezőgazdasági ko­menciós cselédnek el­szegődnék vagy pará­dés kocsiénak a vá­rosba , cím a Hatvan utca 63. szám alatti dohánykisárudában. I. oszt. önálló nagy­munkás és egy kismunkás mértéksza­bósághoz vidékre el­látással és fizetéssel felvétetik. Grünfeld Nyírbátor, Zrinyi­ u. 7. sz. 2-2266 CSERE (3) Pertt­eBátőrinél két­szobás kert»» házam elcserélném hasonló debreceni házzal. Ér­deklődni Homok­ utca 31. szám. Insulint adok liszt­ért. Cím a kiodóban. _________3—2253 Zsírt adok mézért vagy cukorért. Cím a kiadóban. Valódi angolszövet­ből készült új csikos­­nadrágot cserélnék jóminőségű pokróco­kért Burgundia 15. második lakás. 3-2267 Egy női varrógép, káposztás hordó és dézsa férfiruhanemű élelmiszerért eladó, baranyai-u. 12. 5-2270 VÉTEL (4) Angara nyúlszőr, volárkompokat veszek. Pálft Erzsébet, Piac­utca 23/b. Aktatáska megvé­telre kerestetik. Cím a kiadóban. Mosott rongyot ve­szünk, Piac­utca 38. nyomda. ELADÁS (5) Kisféúv­es, mozaik­lapok Ah­olit-lemezek stapilÁlik a Debreceni Műkő gyárnál, Fü­rdő­utca 2, 2054 Katonazubbony — extra — tiszti rangjel­­zéssel eladó vagy élelmiszerért elcserél, belö. Cím a kiadóban. Forgalmiadó - blokk kapható Piac­ u. 49. II. udvar, nyomda. Éleremért eladó 2 pár jó állapotban lé­vő gyermek cipő 27-es és 29-ig. Ér­deklődni Piac-u. 49. Káposztás hordók eladók, Baranyai 12, 5-2261 Női csizma eladó részben krumpliért, Apafi-u. 135. 5-2268 Jókarban levő gya­­lupad és vaságy el­adó, Szoboszlai bér­ház a­ lépcső. 2. 5-2271 AJÁNLAT (6) Illetmény jegyzék új­ból kapható: Piac-u. 38., nyomda. Szocializmus leg­újabb száma kapható: Piac-utca 38. szám. Köny­vker­e­skedés. Feles kertészt la­kással felvesz MÁV Üzletvezetőjét, gazda­sága. Értekezni hétfő,­től ugyanott. 2­2263 Karácsonyra ajándék( „KATOKA“!)ijállítottból CSAPÓ-U. 74. Ezüst függik,láncok divatos sport gyűrűk Avary ainist baválu­l« I »*!jp&l fényképészín oster Csapon. 12. o. Bélyeg Jobb sorokat tömeg bé­­lyaget, könyvet, papírt írásksrt magas író* veszik, könyviszlst PIAC-UTCA 38 Európa bélyegkata­­logus kapható könyv­üzlet, Piac-u. 38. Üzemekben, műhe­lyekben kiakasztandó iparf­elügy­elő címét taralmazó tábla kapha­tó: Piac u. 49. sz., n. Pékeknek kenyér­­elszámolási iv kap­ható. Piac­ utca 38., prorad­., udvarban VEGYES (8) Öltönyt, mikádót készítek saját anya­gomból bízott serté­sért, Csapó­ u. 34. sz. 3. ajtó. ____ Márkáz karórák és ezüst tárgyakat, ezüst pénzeket átvesz ma­gas árban Feldheim és Hajdú szaküzat, Piac utca 30. 223" Angol nyelv tanítá­sát háznál vállalom. — Értekezni lehet „Lady” jeligére e Ki­adóban. 4 éves gyermeknek való hócipőt vennék vagy cserélnék. Ugya­nott 37-es gyermek ci­pőt eladnék vagy be­­cseré­l­nék. Rákóczi­ u. 36. 3. ajtó. Szabóságomat újból folytatom. Szőnyi Já­nos férfiszabó m. Szé­chenyi 14. 4. ajtó. 8-2264 Dísznőperzselő köl­csönzés Arany Já­nos u- 3. 6-2265 Felelőt szerkesztő és kiadó : Kovács János Előfizetési ár Egy hóra 6.250 P. Telefonok : Szerkesztőség 130. Kiadóhivatal 178. Nyomatott Nagy­­­rsoly Grafikai Müintézetében, Debrecen, Piac­ utca 49. sz. att már több fordulóról elmaradt. Játszmáit így a bizottságnak kell leértékelni, ha addig nem jelent­kezik. A befejező utolsó fordulóra szívesen látjuk sakkbarátainkat. Díjkiosztás ugyancsak a Gambri­­nusban lesz december 23-án dél­előtt 10 órakor.

Next