Tiszatáj, 1954 (8. évfolyam, 1-4. szám
1954 / 1. szám - Vajda László: Móra Ferenc társadalomszemlélete
Az ősláp képében kísértő maradiság — a feudalizmus — ásta a tömegsírokat az ellenséges gépfegyverek elé felvonultatott, díszbe k öltöztetett ezredeknek, — de a haladás hívei, a polgárság radikális baloldali szárnya nem bódult el a magyar vitézséggel soviniszta propagandát űző szólamok mákonyától, s a hazafiatlanság vádját vonva fejére, újságba, folyóiratba, könyvbe a háborúellenesség eszméit lopta be; ennek szócsövévé lett Móra Ferenc lapja is, a Szegedi Napló. Sokan szerették s még többen gyűlölték az ide írt versei miatt, mint amilyenek a „Hofer”, és a „Pieta”. A „Hőfer” csak ennyit jelent kurtán: vaktában ugatott az ágyú, puskából lőttek egy járőrcsapatot, egy katona esett el, de az is csak véletlenül , máskülönben: a helyzet változatlan. „És messze valahol a front megett Egy feszület a falról leesett. Váratlanul kialudt a lámpafény. Megindult a könny két szem szegletén, Hogy folydogáljon mindörökre halkan — Máskülönben: a helyzet változatlan. A „Pieta” — jelentés a szegedi tanyákról, hol Papdi Kis Verőn a csordakút vízében látta meg Máriát, ölében fiával, de a fiú az ő fia volt, katonasapka szürkült fején, s szívéből a rongyos zubbonyon át hullott a vére, nyakában az apró Szentantal szobor, mit ő kötött oda valaha. „Verőn egyre mélyebben kandikál, S két karját ölelőn terjesztve ki, Magát a kút káváján átveti. Az alvó víz magasra fellocsog. Ó, ti hóhérok, ó, ti gyilkosok!” — Móra pacifizmusa — ebben a két zsánerképben — bosszúért kiált az agyongyötört, halálba hajszolt nép nevében. Babits pacifizmusa a mindent megbocsájtást hirdeti: „Ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon Isten bort, búzát, bort a feledésre!” Az első világháborút követő években már vetni kezdték a második világháború magvait, melyek — jól látta írónk — ha szárba szökkennek, halált, nyomort teremtenek a kisembereknek. Ezért sokszor a swifti irónia hangján támad a militarizmus ellen. Tanulmány az emberevésről c. karcolatéban abból a hírből indul ki, hogy Új- Guinea kormányzótanácsa felköttetett egy tucat pápuát, mert nagy vétekben találtattak: emberhúst ettek. Ha ez nem jut a fülébe, megmaradt volna abban a hiszemben, hogy a kannibalizmus már tisztán Európára szorítkozik, illetve a fehér fajra, az úgynevezett kultúrnemzetekre, így lezuhanván álmai egéből, legalább bosszút áll, és kimutatja, hogy az európai emberevés a lényegbeli megegyezés ellenére is sokkal fejlettebb fokon áll az emberi művelődésnek, mint az újguineai. „Például a franciák hetvenmilliós emberevő üzemmel dolgoznak, s ez olyan szédületes arány, hogy ilyent még nem pipált az emberi művelődés története.” Érdekes különbség észlelhető az iparág elnevezésében is. „A durva pápua, akinek nincs semmi fogékonysága az idealizmusra, ezt a foglalkozást egyszerűen emberevésnek nevezi, és nem kívánja eltagadni, hogy őt arra olyan primitív indok készteti, mint az éhség. A fehér faj az ő kannibalizmusát politikának nevezi és a legmagasztosabb eszmékkel motiválja, amelyekben némelyek hisznek is.” Új-Guineában a pápua társadalom közönyösen vette tudomásul az emberevők felakasztását. „Európában az emberevőket hol felmagasztalják, hol szobrot emelnek nekik, néha mind a kettőt is megkapják egymás után, csakhogy a fehér emberiség nem a vadak fatalizmusával nézi a dolgokat, hanem tapsolva. Tapsol az emberevőknek is, meg azoknak is, akik az emberevőket megeszik, mert a fehér emberiségben mindenkivel szemben van megértés.” Néha a Jeruzsálem pusztulását jósló prófécia hangján szól írónk, mikor végighordozza tekintetét a szuronyerdő borította Európa felett. Az őslények védelmi szerveik súlya alatt roskadozva pusztultak el, s ez a sors vár az emberiségre is — írja. A saurusok, ezek a 35—40 méter hosszú, csontlemezekkel páncélozott, csonttőröket viselő óriások irdatlan testtel és fejletlen agy 2