Tiszatáj, 1956 (10. évfolyam, 1-5. szám

1956 / 4. szám - Petrović Veljko: Miska, az öregbéres : [elbeszélés]

— Lesz itt nemulass! — jegyzi meg Pista béres, fekete bajsza alatt helyet keres a kupicának és nehezen tudja elrejteni elégedettségét. — Miért adták nekik? Hogy felszántsák? Nem igazság, hogy most meg el­veszik tőlük, nem igazság! — válaszolja János, és az Öreg Miskához fordulva várja, hogy helyeseljen. Miska az asztalfőn ül, egyenesen és kissé oldalvást, szőrös, lesült és szeplős; kezét az asztalra nyújtja; egyetlen, zöld szemét tágra nyitja, nem néz senkire­ és sehova. Hallgat. — Hát igazság az, hogy ezeknek a dobrovoljácoknak * ősszel megint kimé­rik a földet, s mire az embereket onnét a púpos Likából ide ráncigálják, itt ta­lálják a szentendreieket? — szól közbe csendesen, de felindultan Pista s ő is. Miskára tekint. — Úri huncutság, politika! — sóhajt lopva a botlábú Gábor, meg van győ­ződve arról, hogy ezzel Miskát meg tudja szólaltatni. A többiek csak ekkor veszik észre, hogy Miska hegyezi a fülét, és elhall­gatva, ők is figyelni kezdenek. Most már ők is hallják, hogy kint valami zsivaj közeledik, nehéz és csúszkáló léptek csoszogása közben. Alig ugrik fel Pista és pislant ki az ajtónyíláson, máris Miskához fordul és­ odasúgja felé: — A dobrovoljácok! * Mindannyian mozgolódnak a helyükön, de Miska tenyerével a fenyőfa­­asztalra csap: — Anyuka, adj mindenkinek még eggyel! A lassú béreslelkek egyszerre túltesznek önmagukon. Szemük sarkából a­ mozdulatlan öregbéresre pillantanak s ritka elégedettséget, büszkeséget és el­szántságot éreznek. A felrántott ajtó most bezúdítja a kiabálást és a kijáratot durva, ázott gú­nyák torlasztják el. S zsivaly. — ... Még ha Jézus Krisztus szülőapja is! .. . a képére mászunk. .. Ha nem­­ hagytam ott a fogam Alaszkán, meg Szokolban, istenbizony, szívesebben itt­hagyom, minthogy üres kézzel menjek vissza . .. Nem szerbek ezek, hanem bá­rók, törökök, magyarok, tömjük teli a pofájukat a vetőmagvaikkal és hemper­­gessük meg őket a sárban!.... Várjatok, emberek, beszéljük meg előbb a dol­got! Hé, gazda! Hé, ki szolgál ki itt? A kecske-, káposzta- és füstszagot árasztó szélesvállú likaiak csoportjából kiválik egy­ óriási, szőke legény, pillantása körbefut, végig méri a meggörnyedt­ Manda anyót, akinek a kezében megcsörren a megrendelt hét kis kupica, és aki egykedvűen álldogál a hátsó padnál, aztán tekintete megakad a hallgatag bé­resek csoportján. A likai fiú megvetéssel­­ végigméri őket, és rákiált az öreg­asszonyra : — Ide azt a pálinkát! Az Öregasszony azonban a béresek asztala felé indul: — Ez az övék! Maguk hányan vannak? Jöjjenek be, üljenek le! Valaki elkurjantja magát az ajtóból: — Dane, ne engedd oda a magyaroknak! Ki velük! * A dobrovoljácok az első világháborúban a szaloniki szerb hadsereg önkéntesei voltak, és j­utalmul földet kaptak. 236

Next