Tiszatáj, 1956 (10. évfolyam, 1-5. szám
1956 / 5. szám - Cseres Tibor: Justh Zsigmond szerelme : [elbeszélés]
CSERES TIBOR Justh Zsigmond szerelme Várta, mikor hozzák már a tisztát. Három hete szombatonta, idehozatja a kastélyba asztali katonájának, asztalinasának, Mihálynak váltó fehérneműjét, azzal az ürüggyel, hogy nem nélkülözheti egy percre sem a legény szolgálatait. Ez a mai nap a negyedik szombat. — Mért engeded édes fiam, hogy ez a paraszt bebüdösítse a fürdőszobádat? — korholta anyja a múlt vasárnap. A kulcsomé súghatta be néki a szagot, vele szokott elbeszélgetni a mama a szokásos esti rendelkezések után. — Valahol kell tisztálkodnia — ellenkezett ő kedvesen s rátette kezét a fehér, ráncos kézre. — Csempés kádban? Erre nem felelt. — Küldd le a konyhába — folytatta az anyja — a szolgálókhoz! Adjanak neki egy lavórt. S ha nem, hát ott van a tó! Oda még urak is lejárnak! Le, az igaz. Orosházáról jönnek hintón, fiákeron. Megmagyarázhatatlan volt, mert kellett s kell Czombos Mihálynak az úr kádjában fürödnie. A dolgozószoba ablaka arra a kerti útra nézett, amely a kaputól szelíd kanyarodással a kastély felé hozta az érkezőt. S közeledett az idő, mikor jönnie kell a tisztának. Függöny mögül figyelte a kertet. Ha valaki látná várakozását, s tudná mostani gondolatát, azt hihetné, az egész színi játékot csak evégett csinálja, csináltatja, nyaranta, hogy ezt elérje. Pedig igazán nem! Hiszen akkor nem volna szükséges, hogy inasa fürdetéséhez folyamodjon. Megtudhatná ezt a gondolatát valaki? Nincsen olyan a környéken. Egyedül csak a tulajdon szíve tudja. . . Szeretett bensőjében szívére s nem eszére támaszkodni egy idő óta. Összerezzent. Nesztelenül a szőnyeg szélére állva Mihály szólalt meg mögötte. — Fürödbe telt már nagyságos úr? Mindenben ellentéte urának: zömök, csupasz pozsgásképű, s kerek a feje s alakja izmos mindenütt s ellenkezik urával abban is, hogy, lehunyja szemét, ha valamit kér vagy kérdez. — Várjál még. A legény mozdulatot tett kezével: nincs egyéb dolgom, várhatok. • — Lemehetnék az alsóházba is — kezdte el megint, mert neki is szólt a kulcsárné. Az úr szórakozottan majdnem azt mondta, hogy menj hát, ha olyan nagyon akarsz, de eszébe jutott idejében, akkor a tisztát is le kell vinni, s az nem lesz jó. Intett kezével, hogy nem. — Mingyárt gyónnék a fehérrel. Újra felelni akart, kérdezni: kik jönnek? ki jön ma? — Maradj csak nyugton — s csak most szégyellte el magát, hogy ez a fiú látja, tudja, mért lesz az útra. De Mihály megelégedett azzal, hogy nem lehet még fürödni, pedig muszáj fürödni! s zaj nélkül kisomfordált. 310