Tiszatáj, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám
1960 / 1. szám
9 ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Lapunk terjesztését 1. évi január hó 1-től a Posta Központi Hírlapiroda vette át, s egyben az előfizetési díjak beszedéséről is a Hírlapiroda gondoskodik. A jelzett időtől kezdve tehát Előfizetőink a postai hírlapszervek útján kapják kézhez lapunkat. Ezért a jövőben a lap kézbesítésével s az előfizetés megújításával kapcsolatos kérdésekkel a hírlap-kézbesítőhöz, illetve a területileg illetékes postai hírlapszervhez szíveskedjenek fordulni. Reklamáció ezenkívül beküldhető a Posta Központi Hírlapirodához (Budapest V., József nádor tér 1.), valamint kiadóhivatalunk címére is. Közületi előfizetés a 61.066 sz., egyéni előfizetés a 61.280 sz. csekklapon eszközölhető. Kérjük előfizetőink további támogatását, hogy lapunk olvasótábora a szocialista lapterjesztés formái között még tovább szélesedjék. A TISZATÁJ Kiadóhivatala ,va.vo lt krónika AZ IDEI ÉVAD első sikeres koncertjei, a Nemzeti Színházban, de különösen a Zeneművészeti Szakiskolában elhangzott hangversenyek őszinte megelégedést váltottak ki a zenekedvelők között. A hangversenytermek lelkes közönséggel teltek meg. Az október—novemberi koncertekről már hírt adtunk. A legutolsó hangverseny alkalmával Rubányi Vilmos vezetésével szólalt meg a Bartók Béla filharmonikus zenekar Garay György hegedűművész közreműködésével. Előbb Glinka, a nagy orosz klasszikus »Ruszlán és Ludmilla« nyitánya hangzott fel. Ez a nyitány játékos, napsugaras muzsika, csupa lendület, az operaszöveg (Puskin szövege) hangulatának megfelelő, könnyed derűtől áradó. Sajnos, ezt az előadásmódban nem éreztük; nem ömlött a nyitányból ez a jókedv, a szívből jött kacagás. Viski hegedűversenye, a vendégművész Garay interpretálásában sikeresen egyesítette a népi magyar zene stílusát a romantika haladó hagyományaival. Ki kell emelnünk a II. tétel finom líráját és a III. tétel virtuóz kódáját. A közönség meleg ünneplésére Szabó Ferenc hegedűszonátájának III. tételével válaszolt az ünnepelt művész. A hangverseny befejezője az V. Szimfónia volt. A mű vezénylését inkább a nyugalom, mint a drámai hatások feszültségének kifejezése jellemezte. Az ifjúsági bérletsorozat első két koncertje a Központi Egyetem aulájában zajlott le. A vezénylő Vaszy Viktor és Szalazsy István karnagyok szovjet, orosz és cseh zeneszerzők művészetéből adtak ízelítőt. A TIT szegedi titkársága a Filharmóniával karöltve az előző év mintájára előadásokat tartott a művek megszólaltatása előtt. Léptünk-e előre az előző évhez képest? Koncertjeink színvonalában, i hangversenykedvelő közönségünk tudatos zenehallgatásra való nevelésében feltétlenül. Az előző évben zenekari és kóruskoncert szólalt már meg a Szegedi Kenderfonógyárban,majd a Ruhagyárban. Ha nem is teljes sikert ért el ez a kezdeményezés, de jelentős állomás az új közönség, a dolgozók zenei bekapcsolásában. A kongresszusi versenyben élenjárók ajándékműsorában a klasszikus zene fennhangon hirdette: a zene mindenkié! — szij — — A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG Csongrád Megyei és Szeged Városi Bizottsága, valamint a Tiszatáj köré csoportosult alkotók Munkaközössége 1959. november 21-én délelőtt a Szegedi Tudományegyetem aulájában tanácskozást rendezett az ifjúság nevelésének kérdéseiről. Gyovai Lajosnak, a KISZ Csongrád Megyei v. b. titkárának megnyitója után Andrássy Lajos író, a KISZ Szeged városi v. b. tagja tartott sokoldalú, egész ifjúságunk nevelési kérdéseit érintő vitaindító előadást „A KISZ Központi Bizottsága irányelvei az ifjúság eszmei-politikai neveléséhez” címen. Korreferátorként dr. Szabolcsi Gábor egyetemi adjunktus, a Tiszatáj felelős szerkesztője és Tápay Antal szobrászművész tettek figyelemre méltó javaslatokat fiatal íróink és képzőművészeink valóságismeretének elmélyítésével kapcsolatban. A termékeny vita során Siklós János, Varga Ákos, Kópiás Sándor, Bárdos Pál, Szécsi József, Erdős János és többek után felszólalt Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagja, a KISZ Központi Bizottsága első titkára is. Az egésznapos tanácskozást az Ifjúsági Ház nagytermében „írók az ifjúságért” címmel rendezett irodalmi est zárta be, ahol Sólyom Sarolta, fiatal szentesi novellista, Kiss István, Kópiás Sándor, Varga Ákos makói és Andrássy Lajos, B. Fenekes Judit, valamint Bárdos Pál szegedi fiatal írók művei hangzottak el. Az irodalmi esten közreműködött Bányász Ilona, a Szegedi Nemzeti Színház tagja. . * * Az ÉDOSZ hatvanhárom tagú szegedi népi együttese Lengyelországba utazott. Az együttes hosszabb ideig tartózkodik Lengyelország különböző városaiban; többek között Krakkóban lép fel magyar és lengyel táncokból álló műsorával. 70 éves a Szegedi MÁV "Hazánk" munkáskórusa BENSŐSÉGES, családias ünnepi hangulat uralkodott a december 13-án a Szegedi Vasutas Szakszervezet Petőfi Sándor Művelődési Otthona »Szocialista Kultúráért« jelvénnyel kitüntetett MÁV »Hazánk« Munkáskórusa 70 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi és zászlóavató ünnepségén. 70 év nagy idő egy kórus életében. Amint az elnök, Hantos Ferenc beszámolójából kitűnt, a kórus 1889- ben alakult »Hazánk Dal- és Olvasókör« néven, s azóta a két világháború borzalmait is átélve nemhogy éppen csak tengeti valahogy életét, hanem az akkori férfikarból idővel vegyeskar, majd a legutóbbi években önálló nőikar is fejlődött. Így a kórusirodalom remekműveit női-, férfi- és vegyeskari feldolgozásban is képes megszólaltatni ezt a nagymúltú és ma is komoly létszámú kórus, amint azt évenkint megrendezett önálló hangversenyeik, valamint vidéki szerepléseik sikerei is bizonyítják. Az elnöki beszámoló után Maróti Gyula, a budapesti Népművelési Intézet Zenei Osztályának vezetője köszöntötte a kórust. Emlékplakettet adott át. Ezt követően felolvasták az ország különböző részeiből érkezett dísztáviratokat és üdvözlő leveleket, majd az új zászló felavatására került sor, amit a kórus leglelkesebb tagjai, Kmetyó Gyula és felesége önzetlen, fáradságot nem ismerő aktivitással készítettek. Az ünnepélyen megjelent testvérkórusok, különböző intézmények képviselői, együttérzésüket kifejezve, zászlószegeket ütöttek az újonnan felavatott zászló rúdjába. A szünetben megtekintették a vendégek az ízlésesen megrendezett kiállítást a 70 év alatt összegyűlt emléktárgyakból. Az ünnepi érzések fokozásában nem jelentett visszaesést a jubiláló énekkar hangversenye. Erdős János karnagy és Szabolcsi Irén h. karnagy és zongorakísérő mint művészeti vezetők nagy hozzáértéssel, lelkiismerettel és igazi muzsikuslelkesedéssel fogták át az egész koncertet. A női kar kitűnt meleg, puha hangszíneivel és rugalmas, hajlékony dinamikájával. A férfikar telt hangzásával, zengő basszus-szólamával és energikus, lendületes éneklési módjával aratott nagy sikert. A vegyeskarban az örvendetesen felszaporodó női karlétszámmal csaknem eltűnt a férfi- és női kar eddigi légy erűi tétlensége. A kórus szólistái, Bús Ferencné, Ürmös Ilona és Juhász Ferenc lelkes igyekezettel adták tudásuk legjavát. (szíj) 2 ^ 4 % 4 * % p" í "f %#" Kárpáti Aurél 75 éves Kárpáti Aurél hosszú dolgos évek után egyszerre ünnepelte születésének 75. évfordulóját és 25. könyvének megjelenését. Ez a kettős jubileum híven tükrözi azt a hatalmas munkát, melyet több, mint negyven esztendő alatt végzett a magyar irodalom és színház szolgálatában. Első könyve verseskötet, 25 éves korában adta ki 589 példányban. Hírlapírói munkásságát a Hétnél kezdte, kritikussá pedig csak alapos előtanulmányok után, évekkel később lett. A kétkedés művészetében kérlelhetetlen volt, az igazságot, a szépséget kereste, üldözött mindent, ami hamis, talmi csillogású. Ezer szál fűzi a színházhoz, kitűnő ismerője és híve; kritikái régi nagy alakítások, forró sikerek emlékét őrzik. Jól ismeri az olvasó Néma hegedű c. tárcagyűjteményét, a Kétkedő kritikust, a Menekülő lelket, a Főpróba után-t és legkedvesebb könyvét, az Él még Bánk c. Katona József-életrajzot. Műveiből igaz ember képe rajzolódik elénk: olyan alkotóé, aki a múlt csábításai közt is mindig ember tudott maradni, aki új társadalmi rendszerünk építésének első napjaitól kezdve aktív, haladó szerepet vállalt, aki fiatalos lendülettel értünk és velünk dolgozik. (—ács) W ж* i t* I ORATÓRIUM SZEGEDEN A NAGY BÉCSI KLASSZIKUS. Joseph Haydn halálának 150. évfordulója az egész világon jelentős zenei ünnepségek sorozatát nyitotta meg. Szülőhazáján kívül a magyar zenei élet is hódolt a Mester emlékének. Az országos Haydn-ünnepségek záróaktusaiként Szegeden is megszólalt a Szegedi Zenebarátok Kórusának és a Bartók Béla Filharmonikus Zenekarnak előadásában Haydn Évszakok című oratóriuma. A hangverseny sok év óta először mutatta meg a hallgatóságnak az oratórium-éneklés igazi, művészi szépségeit. Berdál Valéria hangszínben, könnyedségben és nem utolsó sorban fölényes zenei tudásban remekelt, Szabó Miklós kivételes énektechnikájával, művészetének tökéletes muzikalitásával helyezkedett az oratórium légkörébe. Sinkó György, a fiatal, áradó hangú énekművész, lelkiismeretes pontosságával illeszkedett jól a szólisták sorába. A Zenebarátok Kórusa, amely már második éve működik Szegeden, s létszámban 130 főre szaporodott, beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Szeged zenei életének egyik büszkesége ez a városi tanács által patronált kórus: hangvételben, csiszoltságban sokat fejlődött, kezd a szó igazi értelmében oratórikussá válni. A nagy lelkesedéssel dolgozó betanító karnagyok: Erdős János, Kertész Lajos, Szabolcsi Irén, Szécsi József és Váradi Zoltán a próbákra szorgalmasan járó tagsággal együtt most újabb feladatokra vállalkoznak. (szij) — A SZEGEDI TUDOMÁN VEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK SZÍNJÁTSZÓI Kordé Imre tanársegéd vezetésével rendkívül érdekes munkába fogtak. A közelmúlt legnagyobb irodalomtörténeti felfedezését, Balassi Bálint Szép magyar ko médiá-ját elsőnek mutatják be Magyarországon. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete által kölcsönzött korrektúra-példány segítségével hamarosan megkezdődnek a próbák. * — TIZENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1944. november 19-én jelent meg Szegeden a Délmagyarország első száma. A Debreceni Néplappal együtt a Délmagyarország volt hazánk ezen demokratikus napilapja. * — ALEXANDR GERSKOVICS szovjet színháztörténész többhetes magyarországi tanulmányútja során Szegedre is ellátogatott. .Gerskovics a magyar színjátszás dokumentumait kutatja, s Szegeden a városi színházkultúra múltjával és jelenével ismerkedett. * Gerencsér Miklós „Kerekeskút” c. darabját Csongrád után Felgyőn, Csamyteleken és Bokroson is nagy sikerrel mutatta be a Csongrádi Művelődési Otthon öntevékeny színjátszó csoportja. • * A Budapesti Műcsarnok Kamaratermében megnyílt Kurucz D. István és Kamotsay István hódmezővásárhelyi képzőművészek kiállítása. VILLAMOSON UTAZTAM. Halkan döcögött velem a régi, lassú járású kocsi. Nálunk, a városban, most kezdik bevezetni a »szputnyik«-kocsikat. Ezek eszeveszettül rohannak, ficánkolva, mint a megbokrosodott lovak. Az én villamosom békésen poroszkált. Kapcsoló kattant, és kigyulladtak a lámpák. Vasárnap van, eszméltem rá, az emberek is olyan vasárnapiasak körülöttem. Senki se veszekszik a kocsivezetővel, mindenki derűs, jókedvű, vasárnapi kirándulók, hazafelé tartanak. Négyéves kisfiú beszélget az anyjával, őket figyelem. Szándékosan nem fordulok hátra, szándékosan nem nézem az arcukat. Elég, ha csak hallom őket. A vásár és a kiállítás közötti különbségről cseverésznek. A kisfiú kíváncsi, a mama meglehetősen óvatoskodón felelget. A pályaudvarnál hosszú sor áll, nem is fér fel mindenki a kocsira. A bolyból, amely túlharsogja a kisfiút és a mamát, három fiatalember válik ki, két huszonöt év körüli fiú és egy valamivel fiatalabb lány. Most már a lány beszédje kezdi lekötni a figyelmemet. Először háttal állt nekem. Magas, nyúlánk, feltűnően egészséges arcbőrű nő, élénk, szinte sistergő taglejtéssel reagál minden szóra. A szélesvállú, nyíltarcú, higgadt, hallgatag ember a férje. Erre akkor jöttem rá, mikor az asszonyka szép vállát feszes selyemblúzában feléje fordította. Mind a hárman tegeződtek, és arról beszéltek, hogy milyen fülledt volt a vonatban, és hogy a kalauz, nem tudni, mi okból, nem engedte kinyitni az ablakot, mennyivel kellemesebb a villamosban! A fiatalasszony végigsimította jegenyesudár nyakát, amely egy árnyalattal halványabb volt útitársnőinél. Vidékieknek néztem őket, már csak azért is, mert a házaspár barátján az alkalomhoz és a nyáridőhöz nem illő fekete ruha volt, amilyet vidéken is csak elvétve viselnek, ott is legfeljebb vasárnap. A fiatalasszony most egészen a férje felé fordult, és felhangon odaszólt, hogy otthon felejtették a karikagyűrűiket. A férfi el se mosolyodott, csak legyintett. — Igazad van — mondta. — Úgy sincs rá szükség — jegyezte meg az asszonyka egykedvűen. Barátjuk kapott a szón, és csupasz, sötét, erősujjú kézfejét felmutatva megszólalt: — Én már nem is viselem! — Minek is? — szólt az asszonyka; nem mosolygott, úgy tett, mintha valami lényegtelen dologról beszélne. Erős keze van, állapítottam meg; az asszony az ülésem támlájába fogózott, s alkalmam volt alaposabban szemügyre venni kezét. A körme ápolt, de csak úgy tesséklássék módra; a házilag, hevenyészve rákent lakk rücskös felszínű volt. — Anka megszidott érte — mondta a feketehajú, és mosoly jelent meg hunyorgó szeme sarkában. Nem tudom, miért, az volt az érzésem hogy szolid fickó lehet. Az asszonyka helyeslően bólintott: — Képzelem. Én is megkérdezném Karéit, hol a gyűrűje, ha nem látnám az ujján. A baloldalt álló férfi mosolyogni próbált, körtékkel teli táskáját egyik kezéből a másikba helyezte. — Eltört az ujjamon, emelés közben — magyarázta a sötéthajú. — így aztán odatettem a két fél gyűrűt Anka elé az asztalra. — Eltörted, ketté? — szólt Anka elszomorodva. — Amint látod — felelte a férfi. — És ezt ilyen nyugodtan mondod? — Dühöngjek? — vonta meg a vállát a férfi. Ankának könny szökött a szemébe. — Azonnal add oda az ékszerésznek — mondta. Ezt a párbeszédet én találtam ki. Igyekszem elképzelni, milyen felesége lehet ennek a fiatalembernek, aki azzal kérkedik, hogy milyen simán végződött ez a dolog. Anka könnyekig elérzékenyül, szomorkás érzelmesség fogja el, így megy át a konyhán. A beszélgetés a konyhában zajlik le, mert a szobában a kis Anka alszik kocsijában, és felébredne a hangos szótól. Anka a gyerekre gondol, s máris a felindulás vesz erőt rajta. Elvégre a kettétört gyűrű a kerékbetört házasságot jelképezi. — Holnap rögtön elviszed — mondja a biztonság kedvéért. — Majd munka után — mosolyog a férje. Úgy látszik, Ankát megnyugtatja a válasz. Halaszthatatlan dolga van, vége felé jár az aratás, de ő majd kicsattan az egészségtől, és szépségben is felveszi a versenyt azzal a másik asszonnyal, aki kicsit dacosan áll a férje mellett a villamosban. Anka el sem tudja képzelni, hogy a férje gyűrűje elveszhet, megsemmisülhet, legkevésbé tudja elképzelni most, amikor a másodikat várja. A fiataloknak sok gyerekük van manapság, világra hozzák, és rendkívül gondtalanul nevelik fel őket. Anka — korához képest — gondos anya. Élénken magam elé tudom képzelni őket. Az asszonyt figyelem jogos felindultságában meg a férjét, ezt a nyugodt teremtéskoronáját. A villamos zökkenés nélkül folytatja útját. A mama kíváncsi kisfiával leszáll. A két férfi között álló karcsú lány még mindig az én ülésem támlájába kapaszkodik. Vajon mit mondana, ha az ő párja jönne haza munkából gyűrű nélkül? Megszólalt a sötéthajú. — Megcsináltattam, észre se lehetett venni, hogy ketté volt törve. A gyűrűt teszem hozzá lélekben, és elképzelem Anka boldog arcát, amikor férje újra gyűrűvel az ujján tért haza. A férfi az asztal mellé telepedett, hányavetien szétterpesztette a lábát, sarkát a padlónak vetette, és Anka szeme közé nézett öntelten, csak úgy áradt belőle az önteltség. — Na látod — szólt. Anka férje mellére tapasztotta a fejét, kidolgozott, mégis gyöngéd ujjaival beletúrt a férfi fekete hajába. Egész testével hozzásimult, annyira kívánta most, hogy jól megértse őt az ura. — Soha senki mást nem szerettem — mondta. A férfi levetette a cipőjét, mindkét tenyerét az asztalra fektette, és vizsgálgatni kezdte. Csupa kéreg volt a tenyere. Mintha ez alatt a kéreg alatt lapulna minden nyersesége, különösen pedig a hegesztőkre jellemző vonakodó természete. Hegesztő — ötlött fel bennem, nem tudom, miért. Talán azért, mert az asszony otthon maradt, falun. Az asszony, úgy képzelem, szövetkezetben dolgozik. — És miért nem hordod? — kérdezte a villamosbeli asszony. — Soha többé nem látja már az ujjamon. Nem hordom, attól fogva, hogy az ujjamra égett. — A sötéthajú úgy csapott le az ülés támlájára, mint egy héja. Vöröses foltot láttam az ujján, a gyűrű helyén, összerezzentem. Persze, hogy hegesztő, most már az enyhén, idegesen megmegránduló szemhéjáról is felismertem. — Hát Anka? — Ezt a másik, a szűkszavú férfi kérdezte. — Bele kellett törődnie. Elvégre nem hagyom összeégetni a kezem egy sárga karikáért. A következő megállónál leszálltam. Útközben elgondolkoztam egy kicsit ezeken a fiatalokon. Kár, hogy nem ismerem jobban a történetüket, talán még egy elbeszélés is kerekedhetne belőle. Leginkább talán Ankáról, akit sohasem láttam, és nem is fogok látni. Az egészből a legjobban az a reakció érdekelt, amit ez az újabb tény váltott ki belőle. Vajon mit mondott, amikor a férje egy nap újra gyűrű nélkül jött haza. Még jobban megrémült, mint első alkalommal? Azt hitte talán, szándékosan teszi, hogy őt ingerelje? Izgatottan megforgatott a fejében minden lehetőt, de kénytelen volt kapitulálni, mikor megtudta az igazat. — Csak nem kívánod, hogy összeégessema kezem? — Bizony — szólt az asszony —, azt nem akarom, drágám. — Átölelte az ura nyakát, és sírva fakadt. A férfi felkacagott, nagynak, erősnek érezte magát, tudta, hogy az ő akarata győzött, és hogy a szerelem karikával vagy anélkül is ugyanaz marad, ha valóban szerelem. Hanem Ankának más elképzelései lehettek. Volt olyan barátnője, aki már régen lehúzta ujjáról a jegygyűrűt, és eldugta a dobozkájába, a gyerek hajfonata mellé. Bárcsak sohase kellene Ankának ilyesmit tennie. A férfi végigmérte, futólag, de azért alaposan megnézte magának. — Mikor? — kérdezte. S most egy cseppet sem volt magabiztos, zsarnok. — Nemsokára — felelte az asszony. — Új gyűrűt veszek. Ezt megemésztette a tűz. Az újat vasárnap és ünnepnapokon fogom viselni. Valahogy így végződhetett a beszélgetésük. S ha megesik, hogy néha megfeledkezik a gyűrűről, és nem veszi fel vasárnap, azt mondja a barátjának vagy a feleségének: — Otthon felejtettem a karikagyűrűmet. ('ULadim.it ^pazonrek; IDILL fl UILLRM0S0N (ForHioíto: Aczél János)