Tiszatáj, 1965 (19. évfolyam, 1-12. szám

1965 / 9. szám - Papp Zoltán: Osváth Béla : 1926-1965 : [nekrológ]

OSVÁTH BÉLA (1926-1965) Fiatalon, harminckilenc éves korában távozott közülünk. Életének java része szűkebb pátriánkban, Hódmezővásárhelyen és Szegeden telt el. Itt végezte kö­zépiskoláit, itt járt egyetemre, majd itt dolgozott a kulturális élet munkásaként. Korán kezdte. A felszabadulás után, szinte még gyermekfővel színházat szer­vezett Hódmezővásárhelyen — olyan színházat, melynek deszkáin a műkedvelők mellett a nemzeti színjátszás büszkeségei is felléptek, s a műkedvelők között is akadt két név, amelyet ma már az egész ország ismer: Bessenyei Ferenc és Gombos Katalin. Legendák születtek e régen elmúlt vásárhelyi színház­kísérletről, mely hasznot hozott a városnak, a szereplő színészeknek, a műélvező közönségnek, csak éppen Osváth Béla fizetett rá­­— mint a magyar színjátszás kezdeteitől fogva a leg­több jót, színvonalasat is adni akaró színidirektor. Itt kezdte. A múlt és a jövő határmesgyéjén. Amikor a régi színházi világnak kezdett már bealkonyulni, s az új, a szocialista színjátszás még csak a munkás­színpadokon bontogatta szárnyait. Színházat csinálni keserves dolog volt akkor, de Osváth Béla lobogó színházszeretetét semmiféle megpróbáltatás nem tudta lehűteni. Sok mindennel próbálkozott rövid élete során: volt középiskolai tanár, TIT megyei titkár, múzeumigazgató, folyóirat rovatvezetője­­, s fél lábbal egy kicsit mindig az újságírás pástján állt, erről főleg helyi lapjaink tanúskodnak, hiszen számtalan cikke jelent meg a Csongrád megyei Hírlapban és a Dél-Magyarországban­­, de egyetlen világító szerelme maradt mindvégig, a színház. Pedig a kulturális élet más területein is eredménnyel dolgozott. Nem volt rossz tanár, tanítványok vallanak óráinak érdekességéről, s mint az ismeretterjesztés munkája, komoly eredményeket ért el. Az 1956-ot követő konszolidáció éveiben egyike volt azoknak, akik felismerték a falusi ismeretterjesztés hallatlanul nagy jelentőségét. Az országban szinte elsőként Csongrád megyében került az ismeret­­terjesztés centrumába a falusi kulturális munka. De a technikai adottságok még kez­detlegesek voltak — az előadókat és a szemléltető eszközöket kölcsönkért autókkal szállították ki a falvakba, tanyaközpontokba. Csak szegény Osváth Béla lenne a megmondhatója, mennyi kín, idegesség és megalázkodás kísérte e nap mint nap megújuló kálváriát , melyből az idő múltával minden nehézség ellenére mégis színvonalas ismeretterjesztő munka bontakozott ki. Amikor a fővárosba került, nemsokára visszatérhetett régi szerelméhez, a színházhoz. Amit rövid pályája elején megkezdett­­— a Szigligetiről, a Magyar Ta­nácsköztársaság színházpolitikájáról, a Szegedi Nemzeti Színház történetéről szóló tanulmányaival és a témával rokon újságcikkekkel —, azt most már teljes erővel folytathatta, mint a budapesti Nemzeti Színház dramaturgiájának vezetője. Hallat­lan energiával látott munkához. Tevékenységének fókuszában a szocialista színhá­zért, az új magyar drámáért vívott következetes, megalkuvás nélküli harc állott. Csak sajnálhatjuk, hogy e korán derékbatört pálya nem juthatott magasabbra a felfelé ívelésben, s a halála előtt megjelent vaskos tanulmánykötete, mely egy nagy koncepciójú összegezés körvonalait rajzolja ki, immár folytatás nélkül marad — a torzókra jellemző végig nem gondolhatott gondolatokkal, ki nem fejthetett okfej­tésekkel, fugékonnyá nem finomíthatott belső logikával, összképpé már sohasem formálódható mozaik-darabkákkal. De így is őriz valamit a szintézis kontúrjaiból, mint ahogy a paloták tervrajzain felsejlik a majdan épülő ház. Mindig mindennel sietett — sajnos a halállal is. Bohém alakját, a köréje fonódó legendákat, forrón izzó színházszeretetét nehéz és nem is szabad elfelejteni. A ke­gyelet nem szépíti őt arányai fölé, de amiért szerettük és tiszteltük, az megmarad — és emlékét kegyelettel megőrizzük. PAPP ZOLTÁN Hagyományos rovatainkat e számunkból részben a gazdag Bartók-anyag közreállása, részben kényszerű takarékossági okok miatt hagytuk el. Júniusi számunk kísérletképpen hét íven jelent meg — a szokásos ötíves terjedelem helyett —, és a többletívek egy részét már e számunknál vissza kell takarékoskodnunk. Következő, októberi számunk viszont már ismét a hagyományos — Hazai tükör, Művészet, Fórum, Kritika — rovatokkal jelenik meg. E számunkban közöljük Tóth Béla Gépek, emberek című szociográfiai riportsoroza­tának befejező részét is. A Szerk. 736

Next