Tiszatáj, 1970 (24. évfolyam, 1-12. szám
1970 / 3. szám - Kovács Vilmos: Bikaháton (vers) - Magyari Lajos: Szabadság-óda (vers)
KOVÁCS VILMOS Hegy hátán hegyi: púpos, csorba, elvarázsolt, alvó csorda, földdé döngölt ezer évek. Elszállt lelkük, pásztorének leng a század kormos egén. S álmában egy tarka tehén, hadak tiport útja mellett, bömbös táltos bikát ellett. Szeme csillag, csupa szikra, a homloka csapott szikla, szakadék az orra lika, langy párája alkony-lila, villás szarva karácsonyfa, hegyén a hold lyukas, csonka, kék patakot vizel csökje, hamis gyöngyszem minden csöppje, MÁGYÁSI LAJOS BIKAHÁTON bozót-szőre férge farkas, öt patája hernyótalpas, lába között atommáglya, s tehén-jámbor falum hágja. Bikám, bikám, táltos bikám, van nekem egy vaskarikám, fából csinált, ezer éves, tatár, török, magyar véres, orrodba ha befűzhetném, falum, riadt, jámbor tehén, tarka anyád fehér nénje patádtól tán nem is félne. Balga álom, táltos bika orrlikában vaskarika, fakarika, talizmánom. Bolond Krisztus bikaháton. 212 SZABADSÁG-ÓDA Mondd, érzed-e ízét a szónak, sós szelek vallomását minden vizekről, parton a férfi, parton az asszony, hullám fölött lobog, úszik a szél, kenyérnek illatát, füvek illatát, tüzek illatát hordja a szél. Mondd, a csengését érzed-é a szónak, sirály sikolt feszülő szárnnyal, villámlik pompás alakján a fény, telt ág remeg meg, rezzen boldogan, üllő pendül, csillagot vajúdva s acél lébotol felette. A fényét, mondd, érzed-é a szónak, királytölgy öleli át a fél eget, kiáltó madár surrog szárnyhulltáig, napi napimádó teste csókolja egymást, ércek ragyognak sosem-volt, hófehér izzás milliárd fokon.