Tiszatáj, 1976 (30. évfolyam, 1-12. szám
1976 / 3. szám - Kritika
művet sokoldalúan megvilágító monográfiára. Számos egyéb hiányosság közül csupán egy lényegeset emeljünk még ki. Cseres életrajzának vázlatos felidézése kapcsán utal Zappe az író elhatároló élményeire, a nyelvi indíttatásokra és a háború éveire. Az utóbbi fonalát nem ejtheti el, hiszen módszerének középpontjába éppen az effajta élménykonfrontációt állítja. A művek nyelvi rétegének Cseresnél semmiképpen sem irreleváns szerepét azonban mindvégig elhanyagolja. Még ott is, ahol a nyelvi közlés (egyénítés, elhallgatástechnika stb.) a drámai hatáskeltés egyik legfőbb komponensévé lép elő (Hideg napok). Zappe eljárásának — az egész monográfiára nézve — legsúlyosabb gyakorlati következménye az, hogy voltaképpen mereven lezárja az életmű autonóm, öntörvényű mozgási terének határait. Azzal, hogy a szerző nem tudatosította önnön módszere rejtett veszélyeit, olvasójának is le kellett mondania a bevezetőnkben jelzett szellemi kaland izgalmáról. (Akadémiai, 1975.) KULCSÁR SZABÓ ERNŐ M. Pásztor József: József Attila műhelyei Már címével is új szempontú vizsgálódást. József Attila életútjának és életművének az eddigiektől eltérő feldolgozását sejtető munka. Az alcím — „Lapok, szellemi és irodalmi csoportosulások” — tovább tágítja, mintegy magyarázza a címet. A feladat — amelyet már e cím és alcím kettős meghatározottsága körvonalaz — nem könnyű. Hogy mennyire nem az, érezhető abból is, hogy könyve elé két bevezetőt is írt a szerző. Mindkettőben a kötet alkotói módszerét, szerkesztését igyekszik indokolni — a címben szereplő fogalom további tisztázásával. A műhely fogalma benne él az irodalmi és szellemi köztudatban, de jelentése nem egyértelmű. A szerző meg is jegyzi munkája indításakor, hogy „... az alkotóműhely fogalmát lexikonaink, kézikönyveink nem magyarázzák.” Ezért a Magyar Irodalmi Lexikon „irodalmi társaságok” és a Világirodalmi Lexikon „alkotás” címszavából kiindulva adja meg a könyve vezérfonalát jelentő „műhely” meghatározását: .......az író számára az alkotóműhely jelenti a neki eszméket, művészi-írói koncepciókat közvetítő személyekkel és csoportokkal való kapcsolatot, továbbá az irodalmi intézményrendszeren belüli helyfoglalását.” Az így értelmezett műhelyeknek a tükrében kíséri végig a költő életútját M. Pásztor József. Monográfiája megírásához nemcsak a gazdag dokumentumanyagra, a József Attila-kutatások eddigi eredményeire, de a költő levelezésének kiadás előtt álló válogatott kötetére is támaszkodhatott. Idéz olyan — korábban megjelent — emlékezésgyűjteményekből is, amelyek hovatovább már hozzáférhetetlenekké lesznek. Segítségére voltak saját korábbi kutatásai is. Éppen az elmúlt években jelent meg több publikációja is József Attila és nemzedéktársainak kapcsolatáról. A József Attila műhelyei azonban nem ezeknek a cikkeknek a továbbgondolása és kötetbe illesztése csupán, hanem az anyagnak egy jóval tágabb értelmű, teljességre törekvő, koncepciózusabb feldolgozása. A József Attila számára életében alkotói közösséget jelentő valamennyi lapot, folyóiratot, csoportot, azaz műhelyt számba veszi. Az elsőtől, a makói iskolai önképzőkörtől egészen a Szép Szóig. Megismerteti olvasóit szerkesztői koncepciójukkal is, az irodalmi és szellemi csoportosulások társadalmi-irodalmi szerepével és jelentőségével. A kötet szerkesztése — sajnos — nem tükrözi következetesen e koncepciót. A célok azt a megoldást kínálnák, hogy a kötet vázát együttesen egyszerre alkossa az 107