Tiszatáj, 2020 (74. évfolyam, 1-12. szám
2020 / 3. szám - DIÁKMELLÉKLET - Borbíró Aletta: „A fönti kéz kongat egyszerre kint-bent...” (Papp András és Térey János Kazamaták című drámájának értelmezése a térpozíciók szempontjából)
2020. március w ?? kommentárt." A Katona József Színház honlapján a következőt olvashatjuk: „A tragédia nagyszabású és sikeres kísérlet arra, hogy a történelmi dráma legmagasabb rendű modelljét, Shakespeare krónikás játékainak dramaturgiáját újrateremtse. Ez a dramaturgia lehetővé teszi egyrészt a pártházon belüli, illetve a kinti, a Köztársaság téri figurák nézőpontjának, perspektívájának állandó szembesítését-ütköztetését, másrészt a különböző tudati szinten álló figurák árnyalt karakterizálását. Mindebből a drámai ábrázolás magas fokú objektivitása következik, a műfajnak e legnagyobb értéke nem csupán irodalmi, hanem színházi érték is a dráma nyelvi-költői minősége (sic), amely meggyőzően bizonyítja, hogy a költői nyelv színházi erővé válhat.” A fenti idézet nemcsak a kinti és benti csoportok ítéletmentes bemutatását emeli ki, amivel a dráma az objektív nézőpontot teremti meg, hanem arra a lírai nyelvre is felhívja a figyelmet, amely a szereplőkön keresztül artikulálódik. Georges Baal kritikája szerint a mű nyelvezete a shakespeare-i szabadverset idézi fel. Ezzel a gesztussal Téreyék drámája a műfaj egy korábbi formájához fordul, amely a szöveg bizonyos pontjain megjelenő heroizáló retorikára is magyarázatot adhat. Mielőtt ennek megjelenéséről írnék, fontosnak tartom, hogy történeti horizontból is tekintsünk rá ezen pozicionálás jelentőségére, hiszen segít megérteni a térpozíciók szövegben való működését. Ahogyan Michel Foucault fogalmaz: „Jelenlegi korunk talán inkább a tér korszaka lehet. Az egyidejűség, a mellérendeltség, a közel és a távol, a jobbra és a balra, a szétszóródás korát éljük." Ezt azt is jelenti, hogy napjainkban nem meglepő a kazamaták térkezelése, hiszen a kint és bent valójában két ellentétes ideológia térben való leképzése. Ezt a színház csak még inkább felerősíti, hiszen heterotópiaként „többféle, önmagában összeegyeztethetetlen szerkezeti helyet" gyűjt össze egy reális térben - a terek kérdését még fókuszáltabbá teszi. Az is fokozza a terek hangsúlyosságát, hogy a hatalomhoz kötődő, hatalmat reprezentáló helyek szintén heterotópiák, tehát a heterotópiaként működő színház maga is egy heterotopikus teret, a pártházat viszi színre, amely nemcsak a hatalomhoz való kötődése miatt válik azzá, hanem a történelmi szerepe miatt az emlékhelyként való működése is ezt erősíti fel. Már ez a többszörös heterotópián nyugvó kapcsolat is a terek kérdése felé fordítja a figyelmet - a történelmi esemény megnevezését nem is említve, amely szintén kapcso- 3 Csáki Judit, „Halálra halmozott halál" - Papp-Térey: Kazamaták (színház), Magyar Narancs, 2006/ 19,38. 4 Katona József Színház, Papp András - Térey János: Kazamaták, http://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/archivum?id.41653. 5 Georges Baal, „Kazamaták? Történt-e valami a Katona József Színház színpadán?”, Színház, 2006/10, 20. 6 Michel Foucault, „Eltérő terek”, ford. Sutyák Tibor, in uő. Nyelv a végtelenhez, Latin Betűk, Debrecen, 1999,147. 7 Uo. 152. 8 A pártházban az egyik szereplő remekül összefoglalja, hogy a székház megvédése - tehát a konkrét helyé - az ideológia megvédése miatt fontos: „Lehet, hogy mindannyian el fogunk vérezni, de ezt a házat nem adjuk föl. Nem egy a sok közül: ez a budapesti pártbizottság székháza. Ez a mentsvárunk, ez a mentsvára sok olyan partnerünknek is, aki most nem lehet velünk. Nem adhatjuk föl! Ezt az épületet nekünk meg kell védenünk. Nem a falat, nem a kaput, nem a lépcsőházat, hanem mindazt, amit a ház szilárdságával, törvényeivel jelent." (302)