Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-11 / 239. szám
4 NAPLÓIMS OKTOBER II —---------------------ii- Iözbe jött akadályok miatt elmarad a vasárnapra hirdetett atlétikai verseny A Budapest Honvéd atlétáinak váratlan ikőzés. Az OTSB szerint a verseny megrenvarsói útja, majd a Béke-kupa vasárnapi idézését a hónap végén előreláthatólag 24-én mérkőzései miatt elmarad a vasárnapra hi t rendezi a megyei TSB-vel karöltve a Tolna, detett nagyszabású atlétikai bemutató mért megyei Építők Sportköre. Nagy lelkesedéssel fogadták a tengenci sportkör tagjai az Alisul MHh. versenykihívását A tengenci sportkör tagjai, sőt a sportkörön kívülálló szurkolók is megmozdultak a megyei KB versenyfelhívására, mely szerint az október hónap végéig legjobb MHK eredményt elérő sportkör számára értékes díjakat tűztek ki. Október 4-én, vasárnap 17-en voltak az MHK próbán, többek között, megjelent id. Nagy Sándor 56 éves és Vörös Mihály 42 éves dolgozó, mint mondották, ők is részt kívánnak venni a MHK próbákon, illetve sikeresen le akarják tenni az MHK- próbát, hogy ezen keresztül saját magukat edzetté tegyék, ugyanakkor a tengencsoportkor iVik próbázóinak számát is emeljék. A tengenci sportkörön belül elért MHK munkának fő szervezője és mozgatója Lovas Imre tanító, aki időt, fáradságot nem kímélve dolgozik azon, hogy a sportolókat és a dolgozókat bevonja az MHK próbák letételébe és így a zengelici falusi sportkör nyerje el az MTSB által kiírt díját. Mázai jegyzetek A mázaiak szerint soha nem látott tömeg nézte végig a vasárnapi Máza—Nagymanyok labdarúgómérkőzést. Mivel bekerített pálya Allies, így az eladott jegyek alapján nem lehet megállapítani, a nézők számát, azonban a mázai sportkör vezetők szerint 2— 2400-ra tehető a nézők száma. A tartalékcsapatok mérkőzése után a nagy mérkőzés előtt ünnepélyes keretek között adták át az új öltözet rendeltetésének. A Himnusz elhangzása után Péter Ferenc főaknász mondott rövid ünnepi beszédet, melyre a sportolók nevében Tukács László sportköri elnök válaszolt, illetve átvette az épületet. Ígéretet tett arra, hogy a termelés és a sportolunk terén még jobb eredmények elérésére törekszenek. A nagymányoki szurkolók is kifiettek mariikért, mert vagy 150—200-ra tehető azoknak a száma, akik Nagymányokról Mázára kerékpáron, vagy motorkerékpáron kísérték «» csapatot. Asztalitenisz híradó :A Déldunántúli asztalitenisz csapatbajnokság 3. fordulójának mérkőzései közül kiemelkedik a Bonyhádi Vasas nagyszerű győzelme. A Dombóvári, Lokomotiv fiataljai továbbél ifi nagyszerűen szerepelnek s eddig komolyan helyt állnak az erős mezőnyben. Meglepetésnek számít viszont a Szekszárdi Vörös Meteor katasztrófáiig veresége. A Tolnai Vörös Lobogó, előrelátható vereséget szenvedett s ezzel a vereséggel a negyedik helyre került. Részletes eredmények: Pécsi Postás—Szekszárdi Vörös Meteor 11:0. Pécsi Haladás—Pécsi Vörös Lobogó, nem érkezett jelentés. Bonyhádi Spartakusz— Pécsi Vörös Meteor 2:11. Kaposvári Vörös Meteor—Tolnai Vörös Lobogó 11:5. Nagymányoki Bányász—Kaposvári Dózsa 5: 11. Dombóvári Lokomotiv—Bajai Lokomotiv 11:3 Pedagógiai Főiskola—Pécsi Lokomotiv 11:3. Bonyhádi Vasas—Pécsi Spartakusz 11:6. Engel a Bonyhádi Vasas versenyzője legyőzte Antalt, a vidéki asztalitenisz ranglista elsőjét. A Szekszárdi Vörös Meteor lejátszotta elmaradt mérkőzését is a Pécsi VL. ellen melyen 51:5 arányú vereséget szenvedett. A tabella állása a következő: 1953 október 11-én a következő mérkőzések kerülnek lejátszásra: IV. forduló: Szekszárdi Vörös Meteor—Pécsi Spartakusz Pécsi Lokomotiv—Bonyhádi Vasas, Piai Lokomotiv—Pedagógiai Főiskola, osvári Dózsa—Dombóvári Lokomotiv, I.nai Vörös Lobogó—Nagymányoki B. Pécsi Vörös Meteor—Kaposvári VM. Pécsi Vörös Lobogó—Bonyhádi spartakusz Pécsi Postás—Pécsi Haladás. Csökkent a Hőgy eszi Traktor előnye, döntetlen a paksi helyi rangadó a minőségi járási bajnokságban A minőségi járási bajnokság elmúlt vasárnapi fordulója több meglepetést hozott. A Hőgyészi Traktor gyenge formájára jellemző, hogy a feljavult döbröközi falusi Sport Kör csapatát sem tudta legyőzni. Érthetetlen a hőgyészi együttes visszaesése és egyben szomorú is a jövőre nézve, mert minden szurkolónak az lenne az őszinte vágya, ha a megyei bajnokság olyan együttest nyerne, amely felveszi a versenyt a jelenlegi megyei bajnokság tagjaival. Pakson a rangadó 2000 néző előtt döntetlenül végződött és így a Paksi Kinizsi előnye 1 pontra csökkent az őcsényiekkel szemben. Ez a körülmény azonban nem sok befolyással van a bajnokság alakulására, mert hiszen a Paksi Kinizsi már szinte behozhatatlanul vezet. Ekhutt vasárnapi tabellánkat kénytelenek voltunk néhány helyen módosítani, mert a Labdarúgó Társadalmi Szövetség 1—2 határozatai a tabella összeállításakor nem vettük figyelembe. Az egyes csoportokról szóló beszámolónkban majd erre a körülményre is ki fogunk térni. Az egyes csoportok elmúlt vasárnapi eredményeiről, egyes mérkőzésekkel kapcsolatban a társadalmi Labdarúgó Szövetség által hozott határozatokról és a bajnokság állásáról az alábbiakban* számolunk be: Keleti csoport: A vasárnapi forduló eredményei: Kajdacs, Kajdacs—Rácegres 6:1, Mórágy—Őcsény elmaradt a mórágyi csapat válsága miatt, jelenleg azonban az a helyzet, hogy a mórágyi vezetőség kérte elmaradt mérkőzéseinek kitűzését. Paksi Kinizsi—Paksi Traktor 5:5. Bölcske: Bölcske—Sióagárd 8:2. Sióagárd: Sióagárd—Fadd 5:3, Gerjen—Nagydorog mérkőzésről nem érkezett jelentés. A Nagydorog—Mórágy 8:2 arányban végződött mérkőzés eredményét a társadalmi szövetség megsemisítette és a mérkőzésnek november 29-én Szekszárdon történő újrajátszását rendelte el. A Bogyiszló—Kajdacs 5:5 arányban végződött mérkőzést a társadalmi szövetség megsemmisítette és a bajnoki pontokat a kajdacs! együttes javára írta. Az öcsény— Rácegres mérkőzés bajnoki pontjait múltkori táblázatunkban Őcsény javára írtuk. Tekintettel arra, hogy a társadalmi szövetség felhívta a két sportkört, hogy a mérkőzés új időpontjában állapodjanak meg, táblázatunkat ennek megfelelően helyesbítettük. jelenleg 6. bajnokság állása a következő: Nyugati csoport: Pincehely—Szakály, Szakály visszalépése miatt elmaradt. Tolnanémedi—Regöly, az utóbbi törlése miatt elmaradt. Ozora, Iregszemcse—Ozora 4:3, Döbrököz, Hőgyész— Döbrököz 1:1, Gyönk, Gyönk—Szakcs 3:2, Fornád: Fornád—Dombóvári Spartakusz 4:0, Kisdorog: Kisdorog—Dombóvári Fatelítő 5:3!! A Társadalmi Labdarúgó Szövetség a Gyönk —Döbrököz 4:2 arányban végződött mérkőzés eredményét megsemmisítette és a döbrövetkező bjnokság állása a kö- Döbrököz-Hőgyész Döbrököz kezd. Az első percekben csapkodó a játék. Az első 5 perc után Döbrököz támadásai bontakoznak ki, de fölé és mellé szálltnak a lövések. A 15. percben egy előre váltott labdából Hőgyeisz gólt ér el, 0:1. Döbrököz újra támad és a 25. percben kiegyenlítenek. 1:1. A mérkőzés többi részén változatos játék folyik. Bírálat: Az utóbbi időben Döbrököz erősen javuló formában van, ezzel szemben a hőgyészi labdarúgók is szépen szerepelnek. A játékvezető kifogástalanul vezette a mérkőzést. Csaplárosi József Sporthírek Az országos kerékpáros terepbajnokságon Tolna megye együttese is részt vett. Rendkívül nehéz terepen zajlott le a verseny és minthogy nem rendeztek bajnokságot külön a vas- és külön a versenykerekesek számára, így igen nagy hátrányba kerültek a vaskerekesek a versenykerekesekkel. 5 kört kellett a versenyzőknek megtenniük a kijelölt terepen, amelyen sziklamászás kerékpárral a háton is szerepelt a műsoron, így azután a versenykerekesek a 6—7 kg-os gépüket, a vaskerekesek pedig a 15—20 kg-os gépüket cipelték. A tolna megyei versenyzők közül Losonczi, a Szekszárdi Dózsa versenyzője szerepelt legjobban, aki az erős mezőnyben a fent ismertetett nehézségek ellenére is a 23. helyen végzett. Potyondi, a Szekszárdi Dózsa versenyzője a verseny során bukott is és meg is sérült. * A labdarúgó Társadalmi Szövetség keddi ülésén hozott érdekesebb határozatok közé tartozik az, hogy a Labdarúgó Társadalmi Szövetség a minőségi járási bajnokságban a törlés eszközéhez nyúlt és a tolnanémedi mérkőzésről távolmaradt regölyi sportkört a bajnokságból törölte. A szövetség kötelezte továbbá a Szekszárdi Építők és a Bonyhádi Vasas sportköröket, hogy vasárnapra kisorsolt megyei bajnoki mérkőzésüket vasárnap délelőtt játsszák le. A fegyelmi tárgyalások során az alábbi határozatok születtek: 1. Kanyár Sándor, Paksi Traktor 1 év. 2. Bankó Pál, Paksi Kinizsi 2 hét. 3. Markovits Béla, Máza Bányász 2 hónap. 4. Németh Károly, Sz. Petőfi 2 hét. 5. Nichter János, Hőgyészi Traktor 2 hét. 6. Sebestyén János, Simontornyai VL. 2 hónap. 7. Farkas Ferenc,Szekszárdi Dózsa 2 hét. Pakson fellendült * sportélet. ^ A Paksi Traktor—Paksi Kinizsi minőségi járási bajnoki rangadót több, mint 2000 néző nézte végig, míg tavaly a megyei bajnokságban a paksi csapatnak alig 4—100 nézője volt. Annak az áldatlan haxenak azonban, amely a két sportkör között van, meg kell szűnnie. Megalakult a dombóvári fiúiskola »Előre" Sportköre A dombóvári fiúiskola „Előre“ sportköre szeptember 26-án tartotta alakuló gyűlését. Farkas István testnevelő nyitotta meg a gyűlést és ismertette azs általános iskolai sportkör alapszabályait. Ezután Egyed László VIII. o. tanuló, mint az iskolai sportkör küldötte beszámolt a Népstadion megnyitó ünnepélyéről. A nagy figyelemmel hallgatott beszámoló után a tagság megválasztotta a sportkör vezetőségét. Elnök: Alexits Tamás tanár. Titkár: Ormosi Viktor VIII. oszt. tanuló. Gazdasági felelős: Termik Jenő Vili. o. t. Szervezési felelős: Kurucz Antal Vili. o. t. Propaganda felelős: Ujj József VIII. o. t. A sportkörön belül a következő sportágak szerepelnek: általános szakosztály, labdarúgás, torna, atlétika, asztalitenisz, sakk. A kispajtások lelkes érdeklődése és szeretete a sport iránt és az a komoly megbecsülése a kiosztott funkcióknak biztosíték a dombóvári fiúiskola sportkörének eredményes munkájában. Farka*»? J. levelező: ASZTALITENISZ Bonyhádi Vasas-P. Baspartakusz 11:6 Nagyfokú érdeklődés kísérte a dunántúli asztalitenisz csapatbajnokságok során Bonyhádon lejátszásra kerülő Bonyhádi Vasas— Pécsi Szpartakusz asztalitenisz mérkőzését. A Zománcművek kultúrotthonárak nagytermét úgyszólván teljesen megtölötték a nézők. . . A mérkőzés váratlan meglepetést hozott, amennyiben a bajnokság egyik várományosát, a Pécsi Szpartakuszt a jól felkészült Vasas versenyzők 11:6 arányban legyőzték. Az egyes mérkőzések közül kiiemelkedett az országos viszonylatban is kiírná vasló tudású Antal küzdelme a tolna megyei ifjúsági bajnokkal, Engel I.-el vívott mérkőzése. A két versenyző az asztalitenisz minden szépségét bemutatta e találkozáson , és végeredményben a bonyhádi versenyző» nagy harcban " 15:21, 21:15, 21:16 arányban győzött. A bemutató mérkőzések során az igen jó formában lendült Bonyhádi Vasas versenyző: Krätscher 20:22, 22:20, 21:18 arányban legyőzte az ugyancsak nagy játékerőt épviselő I. osztályú minősítéssel rendelkező pé*csi Piritit. Bonyhádi István bár formájában kissé visszaesett, lelkes játékával járult hozzá csapata győzelméhez, míg Engel II. bemutatkozása is sikerültnek mondható, ,csak idegességéről kell leszoknia. Győzelmek: Engel I. 3, Kratschmer 2, Bonyhádi 2, Engel II. 2, az Engel I. és II.és a Bonyhádi—Krätschmer pár, ill. Antal 1. 2, Kőszegi 2, és az Antal—Kőszegi pár 2. Pécsi VM—Bonyhádi Szpartakusz 11:2 A nagy játékerőt képviselő pécsi együttts biztos győzelmet aratott a feljövőben Iéviő bonyhádi asztaliteniszező együttes ellen, melyből jó teljesítményt nyújtott az egészen fiatal Lendvai és az újból versenybe állott Faragó I., akik 1—1 győzelmet f arattak.A Pécsiek győzelmeit Gyulai, ózdi, Pintér és az párosok aratták. Tippelnek a sportolók A vasárnapi mérkőzésekre az alábbi sporttársakat kértük fel a tippelések megtételére. Szemes János, Máza, Váradi Imre, Szek. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszáma 2010. 2011 Szekszárd, Széchenyi utca 18 MNB egy számlaszáro: 00.97* 065—38 Előfizetési díj: havi 11.— forint, a Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sz. Telefon: 20-2? a nyomdáért felel: MELLES REZSŐ szárai Szpártákusz, Jenővári József, Szekszárdi Szpártákusz, Sárvai Antal, Szekszárdi Dózsa, Marosi Mihály, Szekszárdi Építők játákosai, akik az alábbiak szerint timteltek? A sportolók a Dombóvári Lokomotiv—Dózsa mérkőzést, majd a Simontornya—Tamanj mérkőzést látják „simának“. A Nagymányok —Petőfi mérkőzést is Jenővári döntetlenjétől, eltekintve mányoki győzelmet ígér, az Építők—Bonyhád mérkőzésre az öt tippelő közüli egyik sem tartja képesnek az Építőt arra,, hogy még az otthonában is mind a két pontot elvegye Bonyhádiói. Tehát négyen döb • tetlent, míg Szemes, bonyhádi győzelmet vár. A Tolna—Máza mérkőzés is izgalmasnak ígérkezik. Négyen biztos torna győzelmet várnak, egyedül csak a mázai játékos vár döntetlent ettől a mérkőzéstől. Bátaszék— Dunaföldvár mérkőzésre oszlik talán legjobban meg a vélemény, mert itt találunk egy döntetlent, két bátaszéki, majd két dunaföldvári győzelmet jelentő tippelést. A dombóvári úttörők és a »nagyok“ labdarúgómérkőzése Gyönyörű verőfényes őszi napon került sor a dombóvári állami általános fiúiskola és az újdombóvári iskola úttörői közötti labdarúgómérkőzésre. Mindkét iskolában nagy izgalom előzte meg a nagy „találkozót“.Délután 3 órai kezdettel futott ki gyönyörű füves újdombóvári pályára a két iskola II. csapata. A tehetséges „kisfiúk“ (legtöbbjük az általános iskola V.— VI. osztályos tanulója) szép játékkal örvendeztették meg a szép számmal megjelent úttörő és felnőtt szurkolókat. A fiúiskola II. csapata végül is 7:0 arányban győzött. Ezután következett a „nagyok" mérkőzése. Mert nagy dolog egy általános iskolai „válogatott“ csapatba bekerülni. Kulcsár József,a csapatba való bekerülés reményében még azt is megígérte, hogy soha többé nem hagyja otthon a fizikai füzetét. A két csapat a következő összeállításban szerepelt: Dombóvári fiúiskola: Tóth — Egyed, Ottó, Szíjártó — Horváth (Tallósi), Kulcsár — Varga, Szántó, Gyugyi, Ábel, Strasszer, Újdombóvár: Czétány — Kuti, Marosi, Gulner — Siklós, Botha — Siklósi II., Tóth, Kardos, Tamás, Kárász. Az újdombóvári pajtások kezdik a játékot és a 6. percben Kardos leszalad a jobbszélen és beadását Kárász a hálóba sodorja, 0:1. A fiúiskola erősen támad, a 16. percben szögletraftásból Varga a hálóba fejel. A 28. percben Strasszer szélsebessen lefut és lövése a bal sarokba száll. 2:1. Továbbra is lelkesen támadnak a fiúiskolások, míg az újdombóváriak sokszor a kemény játékot a durvasággal tévesztik össze. Ennek eredménye a 32. percben Marosi kiállítása. A 34. percben az újdombóvári védelem 11-est vét. A megadott büntetőt Gyugyi értékesíti, 3:1. A II. félidőben változatos játék alakult ki a dombóvári fölénnyel, amit a 15. percben Strasszer, majd a 22. percben Gyugyi gyönyörű gólja bizonyít. A két iskola úttörőinek „rangadója“ a legteljesebb baráti hangulatban folyt le. Az újdombóvári fiúk vendégszeretetét a közeljövőben viszonozzák a fiú iskolások a visszavágó mérkőzésen. Ujj József levelező: 35 28 1.Pécsi Vörös Meteor3 3___— 33:56 2.Kaposvári VM.3 3— — 33:116 3.Dombóvári Lokomotív3 2 1— 32:165 4.Tolnai Vörös Lobogó3 2— 1 27:124 5.Pécsi Postás3 2— 1 24:134 6.Kaposvári Dózsa3 2___1 24:164 7.Pedagógiai Főiskola3 2— 1 31:224 8.Bonyhádi Vasas3 1 1 1 29:275 9.Nagymányoki Bányász3 1 1 1 26:273 10.Pécsi Spartakusz3 1 1 1 27:303 11.Pécsi Vörös Lobogó 1 1— 1 13:162 12.Pécsi Lokomotiv3— 1 2 16:321 13.Szekszárdi VM.5— 1 2 15:321 14.Bajai Lokomotiv3— — 3 13:33— 15 Pécsi Haladás2 — — 2 2:22 16.Bonyhádi Spartakusz3 — 3 2:33— % E 3cö ·CS> *0 •5O 1 4> N03 45 > a 0 >—* 'ea CD 85 vS Dvári Lók.—Dózsa2 2 2 2 2. Nmányok—Petőfi1 1 X 1 1 Építők—Bonyhád2 X X X X Bátaszék—ÓföldvárX 2 1 2 1 Tolna—MázaX 1 1 1 HÍREK VASÁRNAP, OKTÓBER 11 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR ,11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: J.írigitta — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás vasárnap estig: a cyli megyékben felhőátvonulások, ott legfeljebb egy-két helyen eső, másutt jobbára derült idő. Mérsékelt kaieti szél, több helyen hajnali fagy. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az orszzág területére: vasárnap reggel ászaikon mínusz 2, plusz 1, délben 0 plusz 3, délben 12—15 fok között. RÁDIÓMŰSOR ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK Kossuth rádió . 4.Hírek, Időjárásjelentés. — 4.40— &.hu!g: Reggeli zene. — 5.00: A „Szabad Nép" mai vezércikke. — 6.00: Falurádió. — b.30: Színházak és mozik műsora. — 6.50: Torna. — 7.00: Hírek. — 7.55: Ifjúsági műsor. — 8.20: Műsorismertetés — 8.30: Műsorsárat. — 12.00: Hírek. — 14.00: ldőjárás és vízállásjelentés. — 15.15: Hírek szerbül. — 17.00: Hírek, időjárásjelentés. — 18.40: Hírek németül. — 19.30: Hírek szerbül — 20.10: Mit hallunk holnap? — 22.00: Hírek Sport. — 24.00: Hírek, Petőfi-rádió 6.00: Tom«. — 6.10: Reggeli zene. — 6.45: A „Szabad Nép“ mai vezércikke — 7.00: Jó reggelt, gyerekek. — 7.15: Hírek szlovénul. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás — 18.25: Hírek szlovénul. — 20.00: Műsorzárás. Október 12., hétfő KOSSUTH RÁDió 3.30: Vasárnapi sporteredmények. 11.50: Zenés irodalmi műsor. — 12.15: Hangverseny üdülőknek. — 13.00: Jani József és zenekara. — 13.30: Rádió válaszol a levelekre. — 15.40: Részletek Miljuty.in Operettjeiből. — 14.15: Úttörő híradó. — 14.40: A Magyar Rádió kisegyüttese.. — 15.30: Az előadóművészet mesterei. — 16.00: A Magyar Rádió népi zenekara. 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 17.40: Igazság.Sarkadi Imre elbeszélése. — 18.03: A Magyar Rádió tánczenekara. — 18.50: Tíz perc külpolitika. — 19.00: Hangos Újság. — 2000: Hírek. — 20.15: A Magyar Rádió válaszol a falusi hallgatók kérdéseire. — 30 30: Magyar művészek hangversenye. — 21.27: Tánczene. — 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara. — 23.17: Népzene. PETŐFI-RÁDIÓ 7.35: A Moszkvai Rádió műsorából. — 8 30 Zenekari hangverseny. — 9 20: Orosz nyelv lecke. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Szovjet gyermekkórusok énekelnek. — 10.30: óvodások műsora. — 11 00: Hangszer szólók. — 15.00: Händel- Tűzijáték szvit Rádió szimfonikus zenekara. — 15.13 Heti zenés kalendárium. — 16.00: Lutter Tibor előadása. — 16.30: Alekszandrov-kórus énekel. — 16.50: Tíz perc tudomány. — 17.00: Fiatal művészek hangversenye. — 17 .5 : Szmetácsek, Polka, Prágai szimfonikus zenekar. —17.40: t szív küldi szívnek. — ld.lO: Beszélő atlasz. — 18.45: Sporthíradó. — 19.00: A Magyar Rádió népi zenekara. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. Október 13., kedd KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: A Magyar Rádió népi zenekara. — 12.15: Klasszikus operettekből. — 13.00: Hangszerszólók. — 13.30: Albán népzene. — 14.15: Együttesek műsora. — 15.30: Operarészletek. — 16.10: Sándor Mátyás. Ifjúsági rádiójáték. — 17.10: Pártoktatási előadás. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.10: Hangosi Újság. — 19.00: Hanglemezek. — 20.00: Hírek. — 20.15: A Magyar Rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 20.30: Népzene. — 20.45: Vörösmarty, Ady, Petőfi, Illyés és Tamási költeményei. — 21.00: A kaméliás hölgytől a Traviatáig. — 22.20: Vidáman, kedvesen . . — 23 ói);z épülő kommunizmus nagy országába .—3.30: Tápéi népdalok. PETŐFI-RÁDIÓ 7.5 . szeres táncok. — 8.00: Film, ne. — 8.30: balettzene. — 9.20: A kis iskolások műsora. — 10.00: Hírek. — 10.10: Operettrészletek. — 11 00: Fúvószene. Hanglemezek. — 15.00: A Magyar Rádió kisegyüttese. — 15.40: Hozomány. Elbeszélés. — 16.00: Zenekari hangverseny. — 17.00: Dalok. Hanglemezek. — 17.30: Részletek Vincze Ottó Boci-boci tarka c. operettjéből. — 18.10: Nagy magyar feltalálók. Előadás. — 1S.*45: Könnyűzene. — 19.00: Híres vonósnégyesek. — 19.20: Liszt: IX. magyar rapszódia. — 19.30: Szóló harmonika. Hanglemezek. Október 14., szerda KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Szülőföldem. Elbeszélés. — 12.15: Jó munkáért szép muzsikát! — 13.00: Régietek Milbooker operettjeiből. — 13.30: Magyar népi muzsika. — 14.15: Úttörő híradó. — 14.40: A Magyar Rádió ajándékműsora a pécsi Zeneművészeti Szakiskola növendékeinek. — 15.30: Népszerű zenekari hangverseny. — 16.20: Művészek az Ifjúsági Rádió mikrofonja előtt. — 16.40: Az iskolások műsora. — 17.10: Rádió válaszol a hozzá intézett levelekre. — 17.25: Szív küldi szívnek. — 17.40: Igazság. Sarkadi Imre elbeszélésének II. része. — 18.00: Tánczene. — 1850: Tíz perc külpolitika. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: Hírek. — 20.15: A Magyar Rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 20.50: Egy falu - egy nóta. — 21.15: Hangos Újság. — 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara. — 25.28: Szórakoztató esti muzsika. PETŐFI-RÁDIÓ 7.35: Hanglemezek. — 8.30: Zenekari művek. — 9.20: Az iskolások műsora. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese szólistáinak hangversenye. — 10.50: Óvodások műsora. — 11.00: A Magyar Rádió népi zenekara. — 15.00: Kálmán Imre operettjeiből. — 15.40: Készülő könyvekből. — 16.10: Magyar népballadák. — Hanglemezek. — 16.50: Erő — egészség. Előadás. — 16.40: Népi együttesek műsorából. — 17.25: A dollár álarc nélkül. Előadás. — 17.40: Részletek Békét akarunk c. film kísérőzenéjéből. — 18.15: Hanglemezek. —18.45: Sporthíradó. — 19.00: Zathureczky Ede hegedül. — 19.30: Szív küldi szívnek. Október 15., csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ t1.30: Johann Strauss műveiből. — 12 15: Dankó Pista emlékére. — 13.00: Szórakoztató zene a népi demokratikus rádió műsorából. — 13.30: A szegedi Vasutas Szakszervezet énekkara. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.30: A salgótarjáni népi zenekar. — 16.00: Írók a mikrofon előtt. Örkény István. — 16.30: Tánczene. — 17.05: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.20: Szerelmes dalok a XVIII. századból. — 17.40: Részletek Borodin Igor herceg c. operájából. — 19.00: Hangos újság. — 20.00: Hírek. — 20.15: A Magyar Rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 20.50: Részletek a „Láttuk, hallottuk, olvastuk“ augusztus 29-i számából. — 21.15: Zenei bemutató. — 22 20 tánczene.• 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országban. — 23.30: Szép esti muzsika. PETŐFI-RÁDIÓ 7.35: A Molyár Rádió kamir izém kara játszik. — 8.20: A három fagottos. — 8 30: Opera részletek. — 9.20: Úttörő-híradó.9 45: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Hanglemezek. — 10.40: Részletek Az eltisszentett birodalom c hangjáték zenéjéből. 11.00: A Belügyminisztérium Erkel Ferenc fúvószenekara. — 15.00: A Magyar Rádió kisegyüttese. — 15.40: Zenekari művek. — 16.35: Szovjet sorozat. Előadás. — 16.50: Fiatalok zenei újságja. — 17.40: Szív küldi szívnek. — 18.10: Agrotechnikai előadás. — 18.45: Sporthíradó. — 19.00: Magyar szerzők műveiből. — 19.30: A Magyar Rádió tánczenekara. Október 16., péntek KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: A lecke. Elbeszélés. — 11.55: Hanglemez. — 12.15: Hangverseny üdülőknek. — 13^0: Hanglemezek. — 13.30: Román népi zene. — 14.15: Úttörő híradó. — 14.40: Dalok a hegyaljáról. — 15.30: Verdi és Wagner műveiből. — 16.00: Vidám zene. — 16.20: Orosz nyelvlecke. — 16.40: Úttörő sporthíradó., — 17.10: Nemzetközi kérdések. Előadás. — Csajkovszkij V. szimfóniája. — 17.55: Jó munkáért szép muzsikát! — 18.30: Tíz perc külpolitika. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: Hírek*. — 20.15: A Magyar Rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 20.30: Népzene. — 20.30: Hangos Újság. — 21.15: A II. Magyar igenei Hét műsorából. — 22.20: Szórakoztató zene. — 23.00: Hazánk zenei életéből. PETŐFI-RÁDIÓ 7.35: Színes muzsika. — 8.00: Könnyű dalok. —8.30: Szimfonikus táncok. — 9.20: Zöld kő. Ifjúsági rádiójáték. — 10.10: Hanglemezek. — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Magyar népdalok. •— 15.00: Hangverseny Huszka operettjeiből. — 15.40: Egy Koreában járt magyar orvo’s emlékeiből. — 16.00: Dalok és csárdások. — 16.20: Szív küldi szívnek. — 16.40: Történelmi előadás. — 17.00: Tánczene. — 17.440: Indulók. — 18.03: Történelmi előadás. 18.45: Sporthíradó. — 19.00: A Magyar Rédió énekkarának műsora. — 19.30: A Magyar Rádió népi zenekara. Október 17., szombat KOSSUTH-RÁDIó 11.30: A Fővárosi Népi zenekar játszik. — 12.15: Hanczlepiczek. — 13 00: Operettmuzsika. — 13.30: A Magyar Államrendőrség Győr—Sopron-Megyei Kapitányságának zenekara. — 14.1% Állami vállalatok hírei. — 14 20: Zenei Ujság. — 15.39: Hanglemezek. — 1n.00: Arany János elbeszélő költeménye. — 16 37: Tánczenei — 17.10: Rádió válaszol levelekre.— 17.1 H>: Népzene. — 18 10- Szövetkezeti Híradó. •— 19.00: Hangos Újság. — 20.00:1: Hírek. — 20.15: Rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 20.30: Vidám szombat esti zenés műsor. 22.20: Tánc éjfélig. PETŐFI-RÁDIÓ 7.35:Reggeli zene. — 8.30: A Magyar Rádió kií-együttese. — 9.00: Hacsaturjání Gajane — II. szvit. — 9.20: Az iskolások műsora. -i 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Kamarazene. — 10.40: Operettnyitányok. -1.- 11.00: Részlet Tolsztoj „Golgotha“ c. regényéből. — 15.00: Szórakoztató zene. — 15.50: Tíz perc közgazdaság — 16.00: Tanuljunk énekszóra oroszta. — 16.20: Kodály: Székelyfonó. — 17.20: Tánczene. — 17.40: Mi újság a tudomány és technika világában. — 18.00: Szív küld a szívnek. A 18.45: Sporthíradó. — 19.00: Choin zongoraműveiből. — 19.30: Az épülő oiimimizmus nagy országában. Október 18., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 6.00—8.00- IV: Zenés vasárnap reggel. — Közben: 6.454: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.30: Színházak és mozik műsora. — 8.00: Hírek. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10:4 A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Épülő ,szép hazánk. — 12.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara. — 13.15: Iangszerszóló. . — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Nagy népi együttesek. 14.45: Szovjet és ném: esztrádműsor. — 15.30: Tánczene. — 16.00: Mesélő emberek. — 16.40: Szív küldi szntnek. — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.15: Népszerű filmek zenéjéből. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Tánczenék. — 20.00: Hírek. — 20.15: Hűség. Rádiódráma. — 21.30: Totóhírek. — 22.10: Tánczenei — 23.00: A Moszkvai Rádió szimfonikus zenekarának műsorából. — 23.50: Népdalok népi hangszerekre. PETŐFI-RÁDIÓ 8.00: Vidám zene. — 8.30: Unitárius vallásos félóra. — 9.00: Falurádió. — 9.30: Miska bácsi lemezi^sládája. — 10.10: Tudományos fejtörő. — A muzsika szárnyán. — 11.30: A Magyar Rádió népi zenekara. — 12.10: A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. — 12 30: Puskin- A lövés. — 13.00: Zenés, beszélgetés Medgyaszay Vilmával. — 14.00: Szekeres csodái Elbeszélés — 14 20: Művéglemezek. — 15.00: Tánczene. — 15.30: Puccini: Bohémélet. — 17.2 Hanglemezek. — 18.00: Lengyel zenei hangverseny. — 18.45: A Rádió Gyen’ színházának műsora.. — 19.35: Az épülő omunizmus nagy orszályában.