Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-13 / 11. szám

TOLNA MEGYEI Üzemi Könyvtár PÉCS. II. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM, VASÁRNAP, 1957. JANUÁR 13. 9 Mi a biztosíték ? „Mi a biztosíték?“ „Ki meri azt mondani, hogy nem lesz többé olyan vezetés az állami apparátusban, s nem lesz a tömegektől elszakadt és saját magával is meghasonlott párt, mint az októberi események előtt volt nálunk?“ Mi a biztosíték?’ Erre a kérdésre várnak és kérnek feleletet ma sokan azok közül, akik a pártnak tagjai voltak és azok az igaz hazafiak is, akik szívükön viselik hazánk, dolgozó népünk sorsát. Jogos a kérdés, s erre választ kell adni még akkor is, ha jelenleg csak a kibontakozás kezdet kezdetén vagyunk. Erre a kérdésre választ kell adni a későbbiek folyamán is, amikor már rendes kerékvágásban folyik az élet, s kevésbé lesznek annyira frissek vérzőek a sebek, amelyek a nemzeti tragédia alkalmával érték népünket. Az elmúlt hetekben, ha nem is minden téren, ha nem is mindent átfogóan, de néhány kérdésben máris jelentkeztek a biztosítékok, olyan biztosítékok, amelyeket mindenki elfogadhat, aki a gazdasági élet fellendülését akarja aki rendet, nyugalmat békét akar, s aki mindezt a népi demokratikus renden belül akarja elérni. A tények máris bizonyítják, hogy az MSZMP munkája már a kezdet kezdetén élesen elüt az MDP módszereitől. Az állami vezetésben is már számos jel arra vall, hogy fokozatosan kipusztul a helytelen vezetési gyakorlat — a bürokrácia —, amely sok embernek, ipari munkásnak és dolgozó parasztnak, értelmiséginek és mindenkinek, akinek valamilyen elintéznivalója akadt, csak bosszúságot, kellemetlenséget okozott. Lássuk tehát a biztosítékokat. Nézzük meg először az MSZMP-t. Az MDP-ben megengedhetetlen volt az olyan elvi vita, amely esetleg nem egyezett a vezetők véleményével, de ugyanakkor a vitázó fél a marxizmus—leninizmus talaján állt. Nem adtak pártfórumot, ahol elmondhatták volna véleményüket, akik nem értettek egyet a vezetéssel, számos határozattal. Ezt nem is tehették az akkori vezetők, mert hamarosan kiderülhetett volna, hogy a diktatúra, amelyről oly sok szó esett, valójában nem fedi a proletariátus diktatúrájáról szóló marxi— lenini tételeket hogy ez lényegében nem más, mint egy néhány személy diktatúrája, a vezetők kisebbségének akaratának érvényesülése volt. Egészen más a helyzet az MSZMP-ben. Rövid múltra tekinthet vissza, de máris számos tapasztalat van, amely bizonyítja, hogy a közelmúltba lezajlott pártaktívákon igen sokan szabadon fejtették ki nézeteiket egyes kérdésekben — szabadon folyt le a vita nem gátolta azt senki. Vagy például nem volt olyan választás az MDP-ben, hogy ne jelölték volna ki előre a „jelölő bizottságot“ és a megválasztandó vezetőség tagjait. Ilyen gyakorlat már nem jelentkezik az MSZMP-ben. Valamennyi pártaktívan mindenki, aki akart, tehetett javaslatot az általa legalkalmasabbnak vélt személyekre. Ugyancsak biztosítéknak számít az is hogy a pártapparátus létszámát mintegy 75 százalékkal csökkentették, s ezzel egyidőben eltávolították azokat a személyeket is, akik nem bírták a párttagság többségének bizalmát. Nem lesz többé hivatali állás a pártfunkció, s nem jár vele magas fizetés sem, amely csak arra volt jó, hogy ne érezzék azokat a mindennapi gondokat, amelyekkel küszködtek a tömegek. Ez a néhány, távolról sem teljes felsorolás feltétlenül biztosíték, hogy az MSZMP nem követi az MDP helytelen politikáját. De ne feledjük el azt sem, amikor a biztosítékokat vizsgáljuk, hogy az MDP-ben sokan voltak becsületes kommunisták, akik vállalták az üldöztetést a megbélyegzést, azért, mert meg merték mondani az igazat. Ezek a kommunisták már többségükben az MSZMP- rben vannak. S ez a felsoroltakon túl is a legnagyobb biztosíték, hogy az MSZMP nem fogja követni az MDP hibás politikáját, helytelen módszereit. Az MSZMP központi ideiglenes intézőbizottságában például olyanok foglalnak helyet, akiknek többsége megsínylette a Rákosi börtönöket. Olyanok vették kezükbe a párt irányítását, akiket 1948—49 után mellőzött az önkényes pártvezetés. Olyanok vannak a pártban akik a lehetőségekhez mérten igyekeztek minden meghurcoltatás ellenére is érvényre juttatni a nép, a párttagság jelentős részének jogos követelését. Csupán egy példa: Volt az MDP-nek egy olyan titkos jelzéssel ellátott határozata, amely megbélyegzi a K V. több tagját, mert felemelte szavát a begyűjtés ellen, követelte annak azonnali eltörlését. Ez már évekkel ezelőtt történt. De mi történt állami vonalon, vannak-e ott is már biztosítékok? Igen, már ezen a téren is van néhány biztató dolog amely előre mutat. Nézzük például a hivatali létszámcsökkentést. Most — a régebbi gyakorlattól eltérően — az adminisztratív erők létszámát csökkentik és ezzel párhuzamosan összevonják a minisztériumokat és a megyei tanács több osztályát. Ez mindenek előtt azt bizonyítja, hogy a Kádár-kormány nem akarja igénybe venni a bürokratikus államgépezetet, nem ezzel akarja irányítani az országot, olyan államigazgatás és államhatalmi szervek kellenek, amelyek munkájában részt vesznek a tömegek. Márpedig a tömegek jelenléte nem tűri, nem is tűrheti a bürokratizmust. De egy sor más intézkedés is jelzi, hogy jó úton járunk: itt van például a begyűjtés eltörlése, a kisipari engedélyek kiadása a kisipari vállalkozást gúzsbakötő adóprés eltörlése és új, méltányos adózás bevezetése. De a felsorolt és fel nem sorolt intézkedéseken túl van valami más is, ami biztosítékot jelent — az őszinteség. Emlékezünk még azokra az időkre, amikor a titokzatos százalékok azt mutatták, hogy népünk egyre növekvő jólétben él, hogy nincs itt semmi lényeges baj. Mindez hamis dolog volt, hisz ki-ki lemérhette saját körülményein e számok „valódiságát“. De a közelmúltban szellemében egészen újat hallottunk. Kádár János nyilatkozott, s elmondta őszintén azokat a problémákat, amelyekkel meg kell küzdeni, arról is szólt, hogy az ország vezetői, a politikusok nem azért vannak ott, ahol éppen dolgoznak hogy szép szavakat mondjanak, hanem azért, hogy kiutat keressenek a katasztrófa elkerülésére. Nem titkolta a kormányfő, hogy átmenetileg szembe kell nézni a munkanélküliséggel is, s a termelés több területen lassított ütemű lesz, szénhiány miatt. Nem lehet azt mondani hogy népszerű dolog ilyet bejelenteni, de az, aki vállalkozik arra, hogy az országot segíti a nyomor, a pusztulás elleni harcban, aki őszintén elmondja a problémát és azokat az eszközöket módszereket is megmutatja, amely a megoldáshoz vezet, támogatni kell. Ez is új dolog az államvezetésben. Mindezek azt igazolják, hogy sem a párt, sem az államigazgatás nem ott kezdte meg a munkát november 4-én, ahol abbamaradt október 23-án. Egészen új út ez. Igaz jó lenne, és sokaknak, akik ma még várakozó álláspontot foglalnak el, segítene elhatározásában, ha sokkal több biztosíték állna rendelkezésre: például a párt ideiglenes programja mellett megjelent volna egy szervezeti szabályzat-tervezet is. De ezek a dolgok máris olyan biztosítékokat nyújtanak, amelyek alapján bizakodva nézhet mindenki a jövőbe: nem ismétlődhetnek meg mégegyszer azok a súlyos hibák, amelyek éveken keresztül nyomták a dolgozó nép vállát. Azt mutatják ezek a bizonyítékok máris, hogy nálunk is egyre erőteljesebben bontakozik ki a szocialista demokrácia népi demokráciánk éltető eleme. V ÁRA: 30 FILLÉR 9 tU<UZ0 A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA r A A MAI SZAMBÁN: Ferde szemmel (5 o.) Fedezékben v (író.) ikásgondok (7 o.) Rádió műsor (8 o.) -J Halálra ítélték az alsójánai gyilkost Romics Sándor kegyelmi kérvényét felterjesztették az Elnöki Tanács elnökének Az ülésterem zsúfolásig megtelt. A katonai bíróság elnöke felesketi a bírákat a titoktartásra, törvényességre. A vádlott ott ül a vádlottak padján a fegyőrök „társaságában.“ Nyugodt, mintha csak gyakorlata lenne már az ilyenben, pedig először ül bíróság előtt. Az elnök kérdéseket tesz fel: — Neve? Születési éve? — Romics Sándor. 1934. — Polgári lakhelye? — Alsónána. — Foglalkozása? — Rendőr voltam decemberben. »•— önt, Romics Sándort, szándékos emberölés bűntettének vádjával állították statáriális bíróság elé. Jelen vannak a tárgyaláson a meggyilkolt hozzátartozói a fekete kendőben. Ott van a vádlott testvére is. A katonai ügyész felolvassa a vádat. Romics a bátaszéki rendőrőrsön kapott beosztást, szabadnapos volt december 30-án, délután barátjaival volt együtt, kisebb mennyiségű szeszt fogyasztottak el. Nála volt szolgálati pisztolya is, annak ellenére, hogy megtiltották annak hazavitelét szabadnapok alkalmával. Este kinyittatta a kocsmát saját felelősségére, ott ittak, mulattak egy társaságban ott volt Bajzát József is, vele együtt ittak, de ő mintegy 30 perccel a záróra előtt elment. Záróra után egy darabig elkísérte Romics és egyik barátja a kocsmárosnét és Romics onnét hazaindult Lakásuk szemben van a kocsmával. A kapuhoz érve hallotta, hogy valaki jön kifelé a kocsmaudvarból. Rászólt — ki az. Én vagyok — felelte egy hang és jött kifelé az utcára. Itt szóváltás támadt kettőjük között, Romics riasztólövéseket is adott le és utána feltartatta vele a kezét és azt mondta neki, hogy bekíséri a rendőrpihenőre. (Folytatás a 2. oldalon.) Mihez van joga az anyának és az orvosnak ? Egy bizottság, amely visszaél a jogával Az elmúlt napokban öt anya kereste fel szerkesztőségünket. Elmonották, hogy a szekszárdi kórházban jártak, ahol a terhesség-megszakító bizottsággal beszéltek és kérték, hogy terhességüket szakítsa meg A bizottság azonban egytőt egyig elutasította őket, sőt az egyik anyának a bizottság valamelyik tagja azt mondta, „aki két gyereket megszült, az megszülheti a harmadikat is.“ Az öt anya arra kérte a szekesztőséget, állapítsuk meg, van-e ennek a bizottságnak olyan joga, hogy jóformán meg sem hallgatva a hozzá fordulókat, elutasítsa őket. Hosszas utánjárásra természetesen nincs szükség, mert ebben a kényes kérdésben egy ma is érvényben lévő minisztertanácsi rendelet mondta ki az utolsó szót. Bevezetőül közöljük a rendelet idevonatkozó részét. „A terhesség megszakítását a továbbiakban is engedélyhez kell kötni, az engedélyt a területileg kijelölt hetenként összeülő bizottság adja meg. „A bizottság feladata —folytatódik a rendelet — az engedélyezés mellett a felvilágosítás a megszakítás káros egészségi kihatásairól, továbbá a kérelmező meggyőzés olyan esetben, amikor a kérelem indokolatlannak látszik. Amennyiben ennek ellenére a kérelmező a terhesség megszakításához ragaszkodik, a bizottság az engedélyt ahhoz megadja.” Hozzászoktunk a homályos, sokféleképpen értelemezhető rendeletekhez. Ez a rendelet azonban kivételesen világos és félreérthetetlen, mert szabad választást enged az anyáknak, hogy válasszon a terhesség és a terhesség megszakítása között. A bizottság lelkiismereti kötelessége az összes felvilágosítást megadni, de a merev, sőt udvariatlan elutasításhoz egész egyszerűen nincs joga. Ez tény, amit minden bizottságnak és minden orvosnak fenntartás nélkül el kell fogadnia. A kérdés másik oldala az a bizonyos orvos-etikai rész, amely élénken tiltakozik minden ellen, ami az egészségre káros lehet. De ez az orvosi etika nem tiltakozik az ellen, hogy a végsőkig elkeseredett anyát esetleg épp ezzel teszi ki a legsúlyosabb ártalmaknak? Mert a rendelet azért született meg, hogy elejét vegyék mindenfajta kuruzslásnak, bábaasszonynak manipulációinak. A rendelet kijátszása pedig kizárólag ezt segítené elő. De menjünk egy lépéssel tovább. A Horthy-korszak alatt egy majdnem minden esetben csak formális törvény intézkedett a terhesség megszakításáról, illetve annak büntethetőségéről. Tegye szívére a kezét jónéhány orvos. Végzett-e annak idején ilyen úgynevezett „tiltott műtétet”, természetesen alaposan megfizettetve a beteggel a műtétet, hozzászámítva a veszélyességgel járó kockázatot is. Mert a műtét és az esetleg bekövetkező veszély pénzzel megváltható volt, ez akkor is, ’13 is, köztudomású. Nos, annak idején miért nem tiltakozott ez az orvosi etika, miért tűrte és miért vett benne részt az orvosok igen jelentős százaléka? Engedjék meg hogy a válasszal ezúttal adósak maradjunk. De van egy másik része is a kérdésnek. Joga volt-e a Rákosi-rendszernek olyan brutálisan beavatkozni a családok magánéletébe, mint ezt a terhesség megszakításával kapcsolatos rendelettel tette? Ez a kegyetlen és minden alapot nélkülöző rendelet súlyos börtönnel sújtott minden orvost, sőt, minden anyát, aki a terhességet megszakította. Ez a rendelet még a Rákosi rendszer jogtalansága idején is feltűnő volt mert olyan dologba avatkozott bele, ami csak a házaspárra tartozik. Vajon ezt akarja visszaállítani a szekszárdi kórházban működő bizottság, mely nemcsak visszaél jogkörével, de egyik-másik tagja azt sem átallja, hogy csúfolódjék az anyákkal Mert melyik bizottsági tagnak van joga ahhoz hogy előírja, ki hány gyermeket hozzon a világra? A legteljesebb mértékben és fenntartás nélkül az anyák pártjára állunk ebben a kérdésben. Könnyű egy bizottságban ítélkezni és elutasítani, de az illető bizottsági tag, ha ilyen nagy legény, miért nem vállalja el a világra jövő gyermek felnevelését? Ha már ilyen jogtalanul járt el, ez is etikai kötelesség lenne. Minden családnak vannak magánügyei. Minden család maga tudja a legjobban, hogy akar-e gyermeket és hogy hányat akar felnevelni. A minisztertanácsi rendelet minden házaspárnak megadja ezt a jogot. Nagyon helyesen, mert ez mindenkinek a legszemélyesebb ügye. És ezt a rendeletet semmiféle áletikai okoskodással vagy udvariatlansággal kijátszani még a szekszárdi kórház bizottságának sincs joga. Megkezdték működésüket a munkaközvetítő irodák a megyében A kormánynak nemrég megjelent rendelete alapján megyénkben is létrehozták a munkaközvetítő irodákat. Szekszárdon és a járási székhelyeken kezdték meg a működést a munkaközvetítő irodák. Pénteken délelőtt a megyei tanács munkaerőgazdálkodási osztályán értekezletre jöttek össze a munkaközvetítő irodák vezetői, ahol Földes Imréné osztályvezető tájékoztatta őket a feladatokról. A tájékoztatás szerint csak munkaközvetítés útján lehet felvenni műszaki és adminisztratív dolgozókat, valamint olyan munkahelyre dolgozókat, amelyeket az OT 11.040/1951. számú rendelet alapján öregekkel és csökkent munkaképességűekkel kell betölteni. Ugyancsak bevezetik a kötelező munkaközvetítést a költségvetési szerveknél az adminisztratív és kisegítő állományú dolgozókra. A munkaközvetítés nemcsak e munkakörre terjed ki. Nem kötelező formában — minden más munkakörbe is közvetítenek a munkaközvetítő irodák. A vállalatok éppen ezért kötelesek munkaerőszükségletüket a munkaközvetítő irodáknál bejelenteni. Földes elvtársnő a továbbiakban ismertette a résztvevőiek és a munkaközvetítés módját, azokat az irányelveket, amelyeket a közvetítésnél figyelembe kell venni, többek közt azt hogy a jelentkezőket általában jelentkezési sorrendben, a szakképzettség és a szociális helyzet figyel."«»bevételével kell munkába közvetíteni. Ismertette a jelenlegi helyzetet, hol mutatkozik most munkaerőszükséglet (elsősorban a szénbányáknál) és hogy a munkaközvetítő irodák vezetői is igyekezzenek saját területükön felkutatni a munkaerő elhelyezési lehetőségeket. Tájékoztatta a jelenlévőket arról is, hogy rövidesen átadják a községi tanácsoknak a munkakönyvkiadás jogát.