Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
Kémfelszerelés magánhasználatra Rejtett televíziós felvevőkkel figyelik a bevásárló háziasszonyokat Az elektronika egyre nagyobb szerephez jut napjainkban, a titkosszolgálatok hidegháborújában de — amerikai lapjelentések szerint — mind jobban behatol az amerikai polgár magánéletébe is: az elektronikus betörés az „intim-szférába'’ ma már csupán 300 dollárba kerül. Mikrofon a műfogsorban Az új lehallgató készülékeket a szaknyelv „ellenőrző-készüléknek” nevezi. Oly aprók, hogy alig fedezhetők fel. Van már olyan mikrofon is, melyet valamely titkosszolgálatnak dolgozó fogorvos épít be a mit sem sejtő áldozat fogsorába. De éppígy beleilleszthetők a parányi készülékek ajakpirosítókba, gombba, kalaptűbe, és öngyújtóba is. A legújabb infravörös készülékek függönyökön is keresztüllátnak, a hivatásos kémek boszorkánykonyháiban előállított speciális géptávírók pedig több kilométer távolságból is feljegyzik a titkos katonai problémák kiszámításán dolgozó elektronikus számítógépek számadatait. A kereskedelem piackutató csoportjai apró, rejtett televíziós kamerákkal figyelik a bevásárló háziasszonyokat hogy megállapítsák, melyik árut választják először: számos New York-i lakóház bejáratában tv-kamerák közvetítik minden látogató képét a lakások képernyőire. Erre — úgy mondják — „biztonsági okokból” van szükség, így minden lakó bármikor megállapíthatja, ki érkezett a szomszédhoz látogatóba. Számos amerikai bank- és óriásáruház pénztárában rejtett gépek fényképezik le mindazokat, akik csekket váltanak be, vagy azzal fizetnek. Nagy ipari cégek — nemcsak Amerikában — a legkorszerűbb lehallgatókészülékekkel figyelik egymást, hogy beruházási versenykiírások alkalmával konkurrenseiket alálicitálhassák. Washingtonban a CIA (Amerikai Titkosszolgálat) és az FBI (Szövetségi Nyomozóiroda) egymást hallgatja le, míg mindkettőt a Secret Service (Elnöki Biztonsági Szolgálat) figyeli és viszont. Kongresszusi képviselők, ha valóban magánbeszélgetést akarnak folytatni, ezt egy nyilvános postahivatal telefonfülkéjéből nyugodtabban tehetik, mint a lakásukból, vagy hivatalukból. A szakemberek becslése szerint az Egyesült Államokban jelenleg legalább 10 000 „ellenőrző készülék” van üzemben, hogy az ország polgárait otthon, játék és munka közben, bűncselekmények megakadályozása, vagy piackutatás céljából megfigyeljék. Az idei költségvetési évben az amerikai kormány további 20 millió dollárt költ újabb „ellenőrző-készülékek” beszerzésére. A legnagyobb forgalommal azonban azok a cégek számolnak, melyek a detektívet megjátszó „kisember” számára gyártanak ilyen készüléket. Kémfelszerelés a „kisembereknek“ Egy Connecticut cég 300 dollárért „ellenőrző építőszekrényt” hozott forgalomba, amely a többi között például 50 mm hosszú és 25 mm átmérőjű indukciós tekercset is tartalmaz. Ha a tekercset telefonhuzal mellé fektetik, a beszélgetés lehallgatható. Van a szekrényben rádióadó is, mely akkora, mint egy csomag cigaretta és bármely, mikrofon által felfogott zajt 800 méter távolságig továbbít. Az építőszekrényhez tartozik még egy elemmel táplált, rendkívül érzékeny vevőkészülék is, fejhallgatókkal és magnetofon csatlakozással. A felszerelést egy parányi tapadógumiba ágyazott miniatűr mikrofon teszi teljessé. Ha ezt az ajtóhoz, vagy egy telefonfülke falához szorítja, a hallásjavító készüléknek álcázott vevővel minden szó lehallgatható. Az olcsó miniatűr-adók persze csak addig működnek, míg elemeik ki nem merülnek. Egyes furfangosabb készülék azonban — az elemek kímélése céljából — távolból érkező rádióparanccsal kapcsolható be és ki. Sőt, a legújabb modellek már infravörös automatikával működnek: a szó zésére. gét érzékelve adat. bába lépő személy testének mele 1 Szomba't n dr- Bruno Kreisky, Dava iepo személy testenek mele az Osztrák Köztársaság külügykapcsoljak be az minisztere, látogatást tett a Duna, , ,, bizottságban, dr. Simon Koller. Vannak már olyan tv-kamerák az Osztrák Köztársaság magyarjs, melyek csupán akkorák, mint országi követe, a Duna-bizottság egy cigarettacsomag. Egy szálló- helyettes elnöke kíséretében, hai szoba csillárjában elhelyezve, Kreisky külügyminisztert G. A. különleges tárgylencséikkel meg Gyenyiszov a szovjetunió mafélhomályos helyiségből is világos gyarországi nagykövete, a Dunaker e., alí’ , , . . . bizottság elnöke. Franti _ Pissk. Fejlődik a védekezés is. _ Csehszlovákia magy. országi Közben persze a védekezés nagykövete, a Duma-bizottság titmódszerei is tökéletesednek. A nagy cégek, melyek ipari kémektől félnek, de a különböző országok elhárító szervei is, fontos tanácskozások előtt elektronikus készülékekkel vizsgálják át a helyiségek minden négyzetcentiméterét, elrejtett lehallgató készülékek után kutatva. Ilyenkor néha kínos meglepetések is adódnak — jelentette ki nemrégiben egy CIA-tisztviselő. — Megesik ugyanis, hogy olyan lehallgatók ára és dr. Nae Androne, a valamelyik főnökünk utasítására rejtettek el, beosztottjai ellenőr- Fogadás a párizsi szovjet nagykövetségen Párizs, (TASZSZ). Vinogradov, a Szovjetunió párizsi nagykövete pénteken este fogadást adott a Nyikolaj Patolicsev vezette szovjet kereskedelmi küldöttség tiszteletére. A fogadáson francia részről Giscard d'Estaing pénzügyminiszter és Gaston Palewski államminiszter, valamint a pénzügy- és külügyminisztérium több vezető személyisége is megjelent. A vendégek között volt Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára. A francia sajtó vezető helyen ismerteti az új szovjet—francia kereskedelmi egyezményt. A lapok kiemelik, hogy a francia— szovjet kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére olyan időpontban kerül sor, amikor Franciaország gazdasági céljai Nyugat-Németországban és Nagy-Britanniában Az amerikai elnökválasztási kampány utolsó napjai Washington, (MTI). Az amerierikai elnökválasztási kampány utolsó napjai még az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket követelnek a szembenálló felektől. A két elnökjelölt pénteken több különböző államban tartott beszédet. Ezrekkel rázott kezet és további ezreket biztosított a demokrata párt, illetve a republikánus párt győzelméről. Johnson elnök chicagói beszédében kijelentette: „Megnyerjük a választást”. Goldwater % föl,NA KfEGYEl VEPÜJSÍÖ 1961 november 1. Dr. Bruno Kreisky látogatása a Duna-bizottságnál Duna-bizottság igazgatója fogadta. Az osztrák külügyminiszter kíséretében voltak az osztrák delegáció tagjai közül: dr. Hans 3*1 burgenlandi tartományfőnök, dr. Carl H. Bobleter külügyi államtitkár, dr. Erich Bislka-Kaltreu, az osztrák külügyminisztérium főtitkára, H. Haymsrle külügyminisztériumi főosztályvezető és H. Standomat külügyminisztériumi főosztályvezető. A találkozás szívélyes, baráti légkörben folyt le. (MTI). Október és a békeu Francov akadémikus cikke a Pravdában Moszkva (TASZSZ): Jurij Fran perialista háború éveiben is, hogy oov akadémikus a Pravdában . elkerülhetetlenül bekövetkezik az „Október és a béke” című cikk az időszak, amikor • egymás melké szüléket““fedezünk" fel,““melyet e1^ a külpolitika jelett élnek majd szocialista, és ka lenini elveit.pitalista államok. Francov rámutat, hogy — elől Francov emlékeztet Marxnak szőr. Lenin határozottan állást arra az 1867-ben elhangzott megfoglalt a nemzetközi kérdések állapítására, hogy a különböző tárgyalások útján történő meg országok munkásosztályának öszoldása mellett. Ezen az úton összefogása végső soron lehetetlenné táci a mi pártunk, a szovjet kort kell, hogy tegye a népek közötti mányi háborút. Másodszor: Lenin új módon ver Francov, miután megállapítja, tette fel az állam és a nép nemhogy a béke kérdése az egész jezetközi ügyekben betöltött sze jelenlegi élet alapvető kérdésévé Pét vált, a következőket írja: a szó Harmadszor: Lenin felvetette > eialista országok, a kapitalista országok munkásosztálya, a hatalmatforraéles ellenállásba ütköznek. Nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, a kérdést, hogy a szocialista 11 hogy Franciaország megszegte a állam milyen álláspontra helyez- más nemzeti felszabadító nyugati országok berni egyezme- a nemzetközi jog egész bi Igalom — korunk minden nyet, amely öt évben korlátozta a.alakult rendszere, a szerződések i aalmi csatasorban szocialista országoknak nyújtandó és egyezmények rendszere irán a . ,egyéb, kereskedelmi hitelek lejáratát. nyában sküzd az unpenalista agresszió és A szovjet—francia egyezmény- ' Lenin világosan látta a Szovjet- a háború kirobbantásának politinek egy másik, új vonását abban Oroszország ellen folytatott mun 'kája ellen. látjuk a francia rock:''-”,elök. ------------------------------------------------------------------------------------------hogy Franciaország évi 550 000 tonnáról 1 830 000 tonnára emeli nyersolajvásárlásait a Szovjetunióban. A Libératiorx rámutat, az angol—amerikai kézben lévő franciaországi olajfeldolgozó társaságok a múltban Újabb tüntetések a Ruhr-vidéken a bányabezárások ellen Bonn (MTI) Szombaton újabb rízesz bányásztüntetések zajlottak le a Ruhr-vidéken. A bányászok oldalán sokhelyütt a városi képviselőtestületek tagjai és a helyi polgármesterek is részt vettek a tüntető felvonulásokon, hogy kinyilvánítsák: a bányásztársulatok által tervezett „nacionalizálási intézkedések” nemcsak a bányászok egzisztenciáját, hanem az egész lakosság érdekeit veszélyeztetik. A konszernek pillanatnyilag 30 bánya bezárását tervezik, ötvenezer bányászt fenyeget az a veszély, hogy elveszti munkahelyét. A bányászok elkeseredését csak növeli, hogy a bányatulajdonosok külön prémiumot kapnak a bonni kormánytól. A szövetségi gyűlés által elfogadott úgynevezett racionalizálási törvény értelmében ugyanis 375 millió márka kárt kapnak azért, hogy most Novembertől kezdve a Szovjetet millió tonnával csökkentik az unió energetikai rendszere áramévi termelést. A bányatársaságok miattátja el a bolgár ipar egy arra hivatkoznak, hogy azért kell reszet is. Az áram a Szovjetunióbe zárni sok bányát, mert novekber Magyarországon és Jugoszlászenek az eladhatatlan szénkész ,at érkezik majd a Bolgár tetek. A nagy amerikai olajtárs a Népköztársaság területére, amely Ságok által Nyugat-Németországban*c ®. nem kapcsolódott be a szészállított fűtőolaj ugyanis egyre a fIista országok egységes energe, inkább kiszorítja a szenet és a tikto* rendszerébe. háztartások húsz százaléka már áttért a szénfűtésről az olajfűtésre. Apró Antal látogatása Baranyában események SOROKBAN hazánk moszkvai nagykövete szombaton délben ünnepélyes keretek között adta át a kitüntetést A Kubai Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának képviselői aláírták a két ország közötti új, hosszúlejáratú kereskedelmi egyezményt — jelenti a TASZSZ. * * A Magyar Vöröskereszt a Jugoszláv Vöröskereszthez táviratot intézett, amelyben mély együtt Bobrcsev mérnöknek, aki meleg érzését fejezte ki a Zágráb vászavakkal köszönte meg munka j fosában és környékén, valamint fónak elismerését. Jugoszlávia egyéb helyein bekövetkezett súlyos árvízkatasztrófa alkalmából, egyben felajánlotta segítségét a árvízkárosultak támogatására. * Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke táviratban köszöntötte Gürsel elnököt és a török népet az ország nemzeti ünnepe, a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából. Táviratában kifejezte azt a reményét, hogy a két ország viszonya a szovjet és a török nép érdekeinek megfelelően fejlődni fog a világbéke javára. A török elnök választáviratában kijelentette, osztozik Anasztasz Mikojan meggyőződésében. * — Magyar Népköztársaság E5 , ,,, . , megakada jigki Tanácsa a magyar kőolajkulyoztak a szovjet nyersolaj behontáa fejlesztése érdekében kifejzatalát. A francia kormány most tett értékes munkásságáért a az államosított olajfinomítókban Munka Érdemrend arany fokozatúszovjet va* tüntette ki G. I. Bobrcsev szovjet mérnököt. Szipka József, kívánja feldolgozni nyersolajat. * Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szombaton fogadta a hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Erkin török külügyminisztert. A miniszterrel együtt tett látogatást Gromikónál a török külügyminisztérium több vezető munkatársa és Hassan Ishik moszkvai török nagykövet. A Franz Oláh, osztrák belügy-Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese kétnapos miniszter leváltása körül kibonlátogatást tett Baranyában. Pontakozott ügy egyre szélesebb hiteken megtekintette a pécsi szén- lámákat ver. Miután csütörtökön bányászok modern meszesi lakó- 32 Oláh mellett tüntetők csaktelepét, az itt felépült 500 sze- nem tetileg bántalmazták az mélyes munkásszállót, majd a Osztrák Szociáldemokrata Párt Baranya megyei Pártbizottságak néhány vezetőjét, pénteken este tíra-ülésén beszámolót tartott az Bécsben olyan hírek kerültek fort időszerű gazdasági kérdésekről. Salamba, hogy küszöbön áll Oláh ugyanakkor „politikai századsor- valamint a kül- és belpolitikai letartóztatása. A volt belügyindulót” jósolt, ami lefordítva a nyi helyzetről Szombaton Rapai Gyanisztar korábban szakszervezeti nyit jelent, hogy a saját győzelmának az jvTSZMP Baranya me- funkcionárius elleni vádak között mét várja a keddi választástól. gyej Bizottsága első titkárának és Párizsban az Eiffel-torony első emeletén több mint ezer Párizsban élő amerikai tartott gyűlést, melynek jelszava „a külföldi amerikaiak Johnsonért" volt. A gyűlésen többek között részt vett Josephine Baker is. Palkó Sándornak, a megyei tanács vb-elnökének társaságában a szigetvári járásba látogatott, ahol a csertői gyermekotthon élőelsősorban „anyagi eszközök önkényes felhasználását” emlegetik. Centar Gürsel, török köztársasági elnök táviratban mondott köszönetet Dobi Istvánnak, az , . Elnöki Tanács elnökének, Törökvel és Szigetvárral ismerkedett ország nemzeti ünnepe alkalma(MTI) i bői küldött jókívánságaiért. • Péntek éjjel 200 000 dollár értékű drágakövet loptak el a híres manhattani természettudományi múzeumból. Az ellopott drágakövek között van a világ legnagyobb zafírköve, „India csillaga’’. * Argentínában engedélyezik a peronista és kommunista propagandát. A szenátus pénteken hagyta jóvá a propagandát tiltó törvényerejű rendelet visszavonását.* Michal Rusinek lengyel író, aki a napokban részt vett a Pen Klub budapesti konferenciáján, a Zyczie Warszawyban lelkes beszámolót írt az írók hagyományos nemzetközi kerekasztal-tanácskozásáról. Rusinek elismeréssel beszélt a magyar házigazdákról, és arról a szellemről, amely az egész találkozót áthatotta.