Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-02 / 181. szám
2 Folytatódnak az amerikai légitámadások a VDK ellen Az amerikai katonai szóvivőne visszatérni — mondotta Ky —, politikai vetélytársa Honoluluból bejelentette, hogy hétfőn hajnal- hogy így „a fronton lehessek és Washingtonba érkezett. A nyuban a B—52-es óriásbombázók nem a hátországban. gáti hírügynökség szerint Thi Nguyen Chanh Thi vezérőrnagy dél-vietnami kormányfő engede a dél-vietnami kományfő volt lyével távozott az országból, ellenséges csapatösszevonásokat bombáztak Saigontól alig 40 kilométerre észak-nyugatra. A szóvivő a támadásról részleteket nem közölt, de a nyugati hírügynökségek azt erősnek minősítik. A vasárnap végrehajtott akcióról beszámolva a szóvivő kiemelte, hogy az amerikai légitámadá Az AP hírügynökség washingi munkatársai sem tudják meg sok Dong Hol tersegere összpontom tudósítójának közlése szerint mondani, meddig emelkedik tosultak azaz a demilitarizált Egyesült Államok fegyveres fegyveres erők létszáma, övezettől északra eső területre, erőinek létszáma tovább emel- Jelenleg Vietnamban 280 000 másrészt a Vörös folyó deltájára, kedik. amerikai katona tartózkodik, de A vietnami néphadsereg fő- a vietnami háború következte- az év végére számuk 400 000 lesz parancsnoksága mellett működőben az amerikai haderők lét- és jövőre még ennél is nagyobb, összekötő bizottság tiltakozott a száma olyan gyorsan emelkedik. Augusztusban és szeptemberben nemzetközi ellenőrző bizottságnál hogy már 1966. július 30-án, a további nagyarányú behívások amiatt, hogy az amerikai repülő- Pentagon által meghatározott várhatók, ez szintén olyan tégépek az elmúlt két napban is- időpont előtt egy évvel elérte a nyerő ami az amerikai haderők mételt támadásokat hajtottak vég 3 093 000 főt. A hírügynökség létszámának szüntelen, nagyre a demilitarizált övezet társa szerint most már a Pentagonnak arányú növekedéséről tanúskodik ge ellen. A demilitarizált övezet ellen folyó támadások miatt aggodalmát nyilvánította hétfőn a nemzetközi ellenőrző bizottság is. Ky tábornok, dél-vietnami miniszterelnök hétfőn megnyitotta a Vietnami véreink, számít- „A hős vietnami nép oldalán kétnapos , választási szeminári- hattok ránk!- _ írták egyebek állunk” — hangsúlyozták az end-P??1 ’ ^ af/SZ^P * * '*'1' között az Országos Béketanács- rődi kisiparosok. „Aki Vietnamra kitűzött választások e veszítésekor eljuttatott táviratukban az támad, ellenünk is merényletet re szolgál. _... , almáskamarási Sallai Termelő követ el” — fogalmazták megvé-A miszterelnök meg j^ be- tagjai. reményüket a kevermesi népfrontminden"erővel ° Zazon’ lesz hogy „Erőnkhöz mérten minden tá- bizottság tagjai. „Elítéljük az agbiztosítsa a szavazás „tisztaságát” riogatásra készen állunk, hogy [easzio kiterjesztésének politi- és megvédelmezze a szavazókat kiűzzék Vietnamból az imperia- [«W*, f Viet Cong ISSSSLT. d ““.iS ’3S5& SSSÄÄÄ?*“ »«- - Tovább növekszik az amerikai haderő létszáma A városok és falvak lakói az Egyesül Államok agressziója ellen a különböző tartományokba és Mezőhegyes dolgozó népe is feladatukként azt tűzik ki, hogy felemelte szavát a vietnami nép kisiparosai. „Testvéri együttérzésünkről és támogatásunkról biztos megakadályozzák a szavazás igazságos ügye mellett őszinte k ^azöU^táviratukban ^ mindenfajta szabotálását”. együttérzésükről, szolidaritásuk- ^lyfr-sXjet Baráti TársLáe Ky a választási hadjárat talajról biztosították a hazafiakat a elnökségének faggdonképpeni megnyitásával kap- kendergyár munkásai, az állami . . .pcsolatban nyilatkozott a nyugati gazdaság dolgozói, az 1-es számú _______ újságírók egy csoportjának. A általános iskola diákjai és tana- Washington Post, idézve az interjúi, valamint a József Attila Terjúból, kiemeli Kynek azt a kimélőszövetkezet tagjai. „Megállja jelentését, hogy nem fog jelölt- kiáltunk a háborús gyújtogatókként fellépni a közeli elnökvá-nak!” — foglaltak állást a medlasztásokon. A légierőhöz szeret- gyesbodzási Egyetértés Tsz tagjai. Újabb néger tüntetések az Egyesült Államokban Vasárnap este Chicago egyik fehér negyedében újabb összecsapásra került sor polgárjogi tüntetők és fehér fajgyűlölők között. Mintegy 350, főként néger polgárjogi harcos tüntetett a néger nyomornegyedekben uralkodó állapotok ellen. A békés tüntetést azonban megzavarta egy krülbelül háromezer főnyi tömeg, amely fajgyűlölő jelszavakat kiáltozva kövekkel, üvegekkel támadt a polgárjogi harcosokra. A megvadult fehérek, akik „Wallace-t az elnöki székbe” (Wallace Alabama fajüldöző kormányzója) és hasonló jelszavakat kiáltoztak, felgyújtották a négerekhez tartozó és különböző plakátokkal díszített gépkocsikat A rendőrség tizenkét ellentüntetőt letartóztatott. A kövek és üvegek legalább 12 személyt megsebesítettek, köztük számos rendőrt. Az észak-karolinai Raleigh-ból ugyancsak zavargásról érkezett jelentés. A városbán a Ku-Kluxklan nagygyűlése után a gyűlés színhelyéről elvonuló egyik fajüldöző, megtámadott egy néger csoportot. Tovább tart az amerikai repülőgép-szerelők sztrájkja New York (MTI). Az amerikai repülőgép-szerelők szakszervezetének 35 ezer tagja vasárnap 3:1 arányban elvetette azt a megállapodást, amelyet a szakszervezet vezetősége pénteken a Fehér Házban Johnson elnök nyomására kötött az öt legnagyobb amerikai légiforgalmi társaság képviselőivel, így tovább folytatódik az amerikai polgári légiforgalom 60 százalékára kiterjedő sztrájk, amely az említett vállalatoknak naponta mintegy 3 millió dollárjába kerül (naponta 150 ezer utas kénytelen más közlekedési eszközt választani). Politikai megfigyelők szerint - megállapodás elvetése a sor' -szervezeti tagság részé"' -ül - csapás Johnson elnök tekintélyére. Most történt meg ugyanis első ízben, mióta Johnson személyesen avatkozik munkaügyi vitákba, hogy az elnöki közbelépéssel kikényszerített megállapodást elvetik. Néhány órával a pénteki megállapodás létrejötte után Johnson elnök sietett bejelenteni az amerikai televízióban, hogy sikerült felszámolnia a repülőgép-szerelők sztrájkját. Az érdekelt dolgozók azonban, akik követelték, hogy munkabérüket legalább olyan arányban növeljék, ahogyan a létfenntartási költségek emelkednek, vasárnapi szavazásukkal elvetették a szakszervezet vezetősége által aláírt megállapodást, amely csak részen teszi lehetővé a követeléseik teljesítésért. TOLVA MTGYFT NÉPŰJS Ad Kádár János megkezdte rendes évi szabadságát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára megkezdte rendes évi szabadságát amelynek egy részét a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban tölti. (MTI) Események sorokban Az AP értesülése szerint U Thant főtitkár tervezetet nyújtott be az ENSZ-közgyűlés szeptember 29-án kezdődő ülésszakán a genfi ENSZ-székház bővítéséről. U Thant a 12 és félmillió dollár értékű építkezésről szóló javaslatát már átadta az ENSZ költségvetési bizottságának és mint az AP megjegyzi, amennyiben a közgyűlés ezt a tervet elfogadja, akkor a genfi székház alkalmassá válik ENSZ-közgyűlések befogadására is. * A MEN hírügynökség jelentése szerint Szaud-Arábia elutasította az EAK-nak az arab csúcsértekezlet elhalasztására vonatkozó kérését. Óránként 160 kilométeres sebességgel száguldó szélvihar pusztított vasárnap Délnyugat-Wales vidékén. A hatalmas erejű szelet kísérő esőzések következtében több patak vize megáradt és elöntött néhány várost. A parti őrségnek számtalan felborult jacht utasát kellett kimentenie a tengerből.A öt személy elevenen megégett, amikor két gépkocsi összeütközött vasárnap a franciaországi Montpellier közelében. Franciaországban körülbelül 50 halálos áldozata van a vasárnapi országúti csúcsforgalomnak. 1960. augusztus ?. Ma összeül a szovjet parlament Moszkva (MTI). Ma délelőtt a Kremlben összeül a Szovjetunió Legfelső Tanácsának újonnan megválasztott 1517 képviselője hogy fontos bel- és külpolitikai döntéseket hozzon. Tíz órakor kezdődik a Legfelső Tanács Szövetségi Tanácsának, majd délben a Nemzetiségi Tanácsnak az ülésszaka. Ezen az ülésszakon a szovjet kormány benyújtja lemondását, majd megtörténik az új minisztertanács kijelölése. A két ház együttes ülésén megválasztják a Legfelső Tanács elnökségét, majd az Elnökség megválasztja saját elnökét. Kínai—indiai jegyzékváltás Peking Új Delhi (MTI). Kína július 28-án jegyzéket továbbított az indiai kományhoz és elutasította a május 13-án kelt indiai jegyzéket. Ez utóbbiban India válaszolt Kínának arra a vádjára, hogy India támogatja a „két Kína” elvét. A július 28-i kínai jegyzék „köntörfalazásnak” nevezi az indiai választ, s azt állítja: India ezzel csupán leplezni kívánja, hogy az amerikai imperializmus nyomdokában jár és összeesküszik a Csang Kaj-sek klikkel. Ugyancsak július 28-án India újabb jegyzéket intézett Kínához. Ebben azt állítja, hogy július eleje óta Peking „újabb propagandaháborút kezdett India ellen”, s a tibeti-szikkimi határon, hangszórón közvetített rádióadásokban, az indiai hadsereg egységeit zendülésre bujtogatja. (Szikkim India protektorátusa). POTSDAM Potsdar programot adott és állapíthatjuk, hogy Európa és a reményeket. A szörnyű világhű- világ békéjére újra veszélyt jeborút lezáró szövetségest konferent a német imperializmus, amerencia a béke programját adta lyik egyre leplezetlenebből tö- Európának, és a világ népeinek, fekszik a második világháborús reményt, hogy a kontinensen, eredményeinek revíziójára, s velamely két világháború tűzfészkelemzően fő követelése ma a nukvolt, a biztonság és az együttműleáris fegyverek birtoklása, ködlés valósul meg. Most, a kon . . . .ferencia befejezésének 21. év-A potsdami program semmibefordulóján a potsdami program vevőéért egyedül és kizárólag a papíron maradását, a remények hatalmak felelősek. A meghiúsulását állapíthatjuk meg, Pab °ru utáni történelem tanusíts azt, hogy még mindig nem •a a Szovjetunió mindenkor szűntek meg a második világa Potsdamban vállalt kötelezettháború következményei, tovább- megtartására és ervé nyem sincs német békeszerződés, lésítésére törekedett. De nem veteznek a feszültség gócai, s egyetlen, hogy a nyugati hatalmak se veszélyesebbek, s korántsem s,mindenekelőtt az európai létnevezhetők rendezetteknek az érdekeket a saját imperialista európai államok kapcsolatai céljainak alárendelő amerikai imperializmus, megszegték a Nem az európai népeken ma- potsdami megállapodásokat. Hotett, hogy nem éltek a reális részén már ott, a konferencián lehetőséggel, amelyet a fasizmus pasztalhatók voltak annak jelei, elleni győztes összefogás nyúj- hogy a nyugati államférfiak a tott. Potsdamban a konferencia hidegháború előkészítésén mánrésztvevői csakúgy, mint előtte kalkodtak. Truman akkori amerikában és Teheránban, világorikai elnök, aki a jaltai és teherán meghatározták, hogy az euróráni konferencián még részt vett pai biztonság legfőbb feltétele a Roosevelt utódaként érkezett német militarizmus és nácizmus Potsdamba, emlékirataiban Kijeújjáéledésének megakadályozása, lenti, hogy időnként „ingerültséannak biztosítása, hogy Német gemben szerettem volna szélország soha többé ne fenyeget- feszíteni a palotát”. Truman akhesse szomszédait, vagy a világkor már az erőpolitika képviselőbékét. Ma van egy német állam, jőként tárgyalt, az amerikai félamelyben Potsdam programja tételeket szerette volna érvényehiánytalanul megvalósult: a Né- síteni, és elsősorban a négy nap met Demokratikus Köztársaság, múlva, augusztus 6-án felrobban- De van egy másik német állam tandó atombombára, koncentrált, is, amely semmibe véve a német az amerikai hatalompolitika új nép érdekeit és nyugati szövet- fenyegető eszközére. A potsdami ségeseinek, az egykori potsdami megállapodásokban még nem, de konferenciának támogatásával ma a nyugati hatalmaknak Potsdamnyíltan agresszív célokat követ: hoz való viszonyában már akkor ez a Német Szövetségi Köztársa- tükröződött a kezdődő hidegháság. Kell-e ma sorolni az euró- borús szemlélet, ami az európai pai embernek a bizonyítékokat, népek reményeinek megcsalásaamelyek azt tanúsítják, hogy hoz vezetett. Nyugat-Németországban, amely Ma ^ két évtizeddel a kon_ megszülető éve1 a potsdami megferencia után lényeges változóállapodások megszegését jelen , 3 ° , tette, az 1945-ös deklarációval sea mentek végbe Európában, homlokegyenest ellenkező fejlő- amint az egész világon is. A tudés ment végbe? Ebben a továbbra is napirenden lévő Németországban nem semmisítették dés, az európai biztonság ügye meg a nácizmust, újjáélesztették ma az új feltételek figyelembehadimonopóliumok uralmát, vételével oldható meg. Nemrégiamelyek újra hadivágányokra ál- ben a potsdami évforduló előtt ajítják át az ország gazdasági po- szocialista országok közössége, a tenciálját, ebben a Németország- Varsói Szerződés tagállamai újban újra megerősödött a milita- prigramot adtak, megjelölték az ritmus, létrehozták a Bundes- európai biztonsághoz elvezető wehrt, ezt a volt náci tisztek álmai utat. De azok az elvek, amelal vezetett káderhadsereget. Sook az európai antifasiszta háez a Németország Európának az borút lezáró potsdami megállapott országa, amely nyíltan teradásban megfogalmazódtak, ma is leti igényeket hangoztat. Potsdam ,ránymutatóak. évfordulóján tehát sajnos meg A. T.