Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-20 / 246. szám
TOLNA MEGYEi XX. évfolyam, 246. szám VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG ! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ARA: 90 FILLÉR kedd, 1970. október 20. Vasárnap a földeken öt mezőgazdasági üzemben érdeklődtünk hétfőn, a délelőtti órákban, afelől, hogy munkával töltötték-e a vasárnapot? Valamennyi tsz-ben igennel válaszoltak, — mi sem természetesebb ilyenkor, az őszi munka csúcsidején. Vasárnap az Alsópéli Állami Gazdaságban tíz erőgép végzett talajelőkészítő munkálatokat, 138 katasztrális holdon, három lánctalpas pedig 60 holdat szántott fel. Már második vasárnapja folyik a betakarítás és a munkák végleges befejezéséig valószínűleg a közbeeső vasárnapokon is dolgoznak. A gazdaság 50 dolgozója takarította be a kukoricát, s az 1600 holdból csupán 60 holdon kell kézzel törni. A tamási Széchenyi Tsz-ben már meg sem tudja jelölni Vida Pál elnökhelyettes azt az idei vasárnapot, amikor először töltötték murikéval a hét végét. Épül a 12500 férőhelyes sertéshizlalda, s ahogy érkezik az anyag, a hozzávaló, folyamatosan dolgoznak rajta. Vasárnap négy vgéppel 100 hold búzát vetettek, és ezzel búzavetésük 90 százaléka már a földben van.. Három napja kezdték el az 1500 katasztrális hold kukoricát törni — ez alatt az idő alatt 100 mázsa került fedél alá. >■,, Felsőnyéken" 35 hold búzát vetettek vasárnap. A vetéstervben 970 katasztrális hold búza szerepel, még 300 hold a vetetlen terület, a magágykészítést 80 százalékban elvégezték. A 327 hold napraforgóból még körülbelül 30 holdat kell learatni. Várdombon 8 erőgéppel 160 holdon végeztek talaj előkészítést, műtrágyázást, vetést. A tagok ezen a vasárnapon a háztáji kukoricát törték. Folyik a napraforgó betakarítása, — a 100 holdból 50 holdat learattak —, 100 katasztrális hold cukorrépa termése vár szállításra. Október minden vasárnapján dolgoztak Mucsiban. Vasárnap 30 hold búzát vetettek és a tagok háztáji kukoricájában a letört termést szállították haza. Nagyszabású, erőt sugárzó katonai parádé Magdeburgban Vágó Tibor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Tíz- és tízezrek gyűltek össze vasárnap délelőtt Magdeburgban, a Hotel Internazional szállóval szemben és az épület környékén, hogy szemtanúi legyenek a „Fegyverbarátság” fedőnevű hadgyakorlat befejzése alkalmából rendezett katonai díszszemlének. Nem sokkal 11 óra előtt érkeztek az ünnepi esemény színhelyére és foglalták el helyüket a főtribün mellvédjén a testvéri országokat képviselő katonai küldöttségek a honvédelmi miniszterek vezetésével. A díszszemlén jelen volt Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az NDK államtanácsának elnöke, aki beszédében a hadgyakorlatot a szocialista közösség meggyőző katonai ereje bizonyítékának minősítette. Walter Ulbricht kijelentette: „A törhetetlen barátság szellemében, amely marxista— leninista pártjainkat, államainkat és hadseregeinket egyesíti — Európa szívében, ott, ahol a szocializmus és az állammonopolista kapitalizmus világa szemben áll egymással — láthattuk akcióban a Varsói Szerződés egy darabját”. Jakubovszkij marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka köszönetet mondott az NSZEP Központi Bizottságának, az államtanácsnak, a kormánynak, az NDK dolgozóinak és katonáinak azért a figyelemért, gondoskodásért és vendégszeretetért, amelyben a szövetséges csapatokat részesítették. A szocialista országok népeinek és hadseregeinek egysége — hangoztatta Jakubovszkij marsall — a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításának elengedhetetlen feltétele. A Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői nem fenyegetnek senki, és senkit nem akarnak megtámadni. A beszédek után megkezdődött a hét testvéri országot képviselő alakulatok látványos díszszemléje. Magdeburgban vasárnap este ünnepélyes fogadással ért véget a „Fegyverbarátság” hadgyakorlat. Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke az NSZEP első titkára a fogadáson elmondotta, hogy a hadgyakorlat a szocialista hadtudomány alkalmazásának szép példája volt. Jakubovszkij marsall, az egyesített haderők főparancsnoka és Hoffmann hadseregtábornok emlékérmekkel és érdemrendekkel tüntette ki a legkiválóbb harcosokat. JE Búcsú Nagyezsda Kurcsenkóról Moszkva (MTI). Fájdalmasan gyászol Szuhumi, a máskor vidám délszaki város. Repülőterének egyik épületében ravatalozták fel Nagyezsda Kurcsenkót, az Aeroflot elrabolt utasszállító gépének hősi halált halt stewardesét. A végeláthatatlan sorokban vonuló, sötét ruhás gyászolók megindultan helyezik el virágaikat és koszorúikat a koporsónál, amelyen, orosz szokás szerint ott látható a meggyilkolt fiatal lány fekete keretes fényképe. Ezrek és ezrek nyilvánítják részvétüket Genrietta Korcsenkónak, a légikalózok által megölt Nagyezsda anyjának, aki lánya vőlegényével, Vlagyimir Bozskóval együtt áll a ravatal mellett. A szuhumi postahivatalba a Szovjetunió minden tájiról szüntelenül érkeznek a részvéttáviratok, amelyek a gyász mellett kifejezik a szovjet embereknek a gyilkosok gaztette fölötti felháborodását is. Vilnyusztól Vlagyivosztokig erőteljesen hangzik a követelés, a török hatóságok szolgáltassák ki a légikalózokat, a gyilkos banditák feleljenek gonosztettükért szovjet bíróság előtt. Szovjet űrhajós-rekorderek Washingtonban Tíznapos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett Andrej Nyikolajev és VltíiüJ Szevasztyjanov szovjet űrpáros, akik a Szojuz–9 űrhajóval tett 1S napos Föld körüli úttal új űrtartózkodási rekordot állítottak fel. Képünkön: (baloldalt) Szevasztyjanov és Nyikolajev a washingtoni repülőtéren. Csúcsforgalom Kevés a gépjármű, kevés a gépkocsivezető, kevés a vasutas, kevés a vagon, minden kevés, csak az áru sok. Vagonból, mozdonyból nincs elég. Rengeteg a szállítani való áru. Ezer tonnaszám kellene követ, homokot, sódert, betongerendát, cukorrépát, vetőmagot rendeltetési helyére juttatni. Ha az áru későn érkezik, akkor egy újabb termelési folyamatnál keletkeznek bajok, tűzoltómunkával kell a helyzeten sürgősen változtatni. Három hete a Volán Tröszt felhívással fordult a fuvaroztatókhoz, kérte, hogy a hétvégén is rakodjanak. A felhívás nyomán Tolna megyében is megélénkült a vasútállomásokon a hét végi munka. Becslések szerint mintegy háromszor annyi árut szállítottak el szombaton és vasárnap, mint egy hónappal ezelőtt, amikor még nem rendelték el a vasárnapi munkát. A fuvaroztatók hamar meglátták a „fantáziát" abban, hogy az AKÖV készséges minden szállítási igényt kielégíteni. Úgy szervezték a vállalatok raktáraiban, árufogadóinál a munkát, hogy folyamatos, a gépek teljes kihasználását biztosíthassák. Ennek nyomán volt sikeres most szombaton és vasárnap is a „Volán-akció”. A munkások is szívesen vesznek részt ebben a rendkívüli fuvarozási akcióban. Több oka van ennek is: egyrészt saját, jól felfogott érdeke minden a közösnek, hogy dolgozzon, mert keresete ezáltal több lesz. Például egy sofőr a szombati munkáért 50, a vasárnapiért 100 forintot kap. Ezenkívül azzal az előnnyel is jár a mostani csúcsforgalom gyors lebonyolítása, hogy amikor majd járhatatlanok lesznek az utak, nem kell kínlódni a kőszállítással, a fagyos cukorrépával. A „Volán-akció” nem lett volna sikeres, ha a szállíttatópartnerek nem segítenek. Az építőipari vállalatok, az útépítő közúti igazgatóságok, más ipari vállalatok egyenletesebbé tudják tenni munkájukat azáltal, hogy most a jó idővel, jó útviszonyokkal rendeltetési helyére juttatják az árut. Az őszi csúcsforgalom még nem múlott el, valószínűleg december közepéig ilyen feszült lesz a helyzet, mint most. Mindig kevés lesz a jármű, kevés lesz az ember és sok az áru. De az ilyen, jól sikerült akciók, mint ez a „Volánakció” is, segít a gondok megoldásán. Nyilvánvaló, a három rendkívüli fuvarozási hétvége tapasztalatait a Volán és a MÁV hasznosítani fogja, s ennek révén az év hátralévő részében sikerül majd egyenletesebbé tenni az áru szállítását. Szovjet és magyar szakemberek közös vállalása November 7. tiszteletére megkezdi termelését hazánk első polietiléngyára Nagy jelentőségű megállapodásra került sor hétfőn a Tiszai Vegyikombinátban. Szovjet szakértők és a TVK vezetői szocialista szerződést kötöttek, amelyben rögzítették, hogy a több mint 2,5 milliárd forintos költséggel felépült polietiléngyárban a X. pártkongresszus, valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére, november 5- én megkezdik a rendszeres termelést. Az új nagyüzemben rossz minőségű benzinből évente 24 000 tonna polietilén-granulátumot állítanak elő, amelyből többféle termék készíthető. Az angol gyártmányú berendezésekkel felszerelt úgynevezett polimer üzemben a Franciaországból vásárolt és szállított cseppfolyós etilénből az elmúlt két hónapban már 1600 tonna kiváló minőségű polietilén „szemcsét” gyártottak. A Szovjetunióból beszerzett etiléngyár komplikált berendezésein pedig már a végső beállításokat végzik, hogy a késztermék előállításához szükséges nagy tisztaságú alapanyagot folyamatosan biztosítsák. A két fél közötti megállapodás értelmében a szovjet és a magyar szakemberek vállalták, hogy november elején a két gyáregységet összekapcsolják és ettől az időtől fogva hazai benzinből készült etilénnel készítik a magyar műanyagipar új termékét. Még egy érdekes adat: az új létesítményben hétfőig kereken egymilliárd forint értékű berendezést és készüléket helyeztek véglegesen üzembe. (MTI)