Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-14 / 11. szám
TOLNA MEGYEI XXII. évfolyam, II. szám ARA: 80 FILLÉR VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Péntek, 1972. január 14 Elutazott N. K. Bajbakov N. K. Bajbakov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese az állami tervbizottság elnöke, aki január 10. és 12-e között Budapesten tárgyalásokat folytatott Páldi Imrével, az Országos Tervhivatal elnökével, csütörtökön elutazott hazánkból. Itt-tartózkodása során áttekintették a Magyarország és a Szovjetunió közötti gazdasági együttműködés fejlesztésében elért eredményeket és véleménycserét folytattak az 1975 utáni gazdasági együttműködés kérdéseiről. N. K. Bajbakovot és kíséretét a Keleti-pályaudvaron Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, valamint a tervhivatal több vezető munkatársa és A. M. Szorokin követtanácsos, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője búcsúztatta. (MTI). à ÜLÉST TARTOTT MINISZTERTANÁCS A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese tájékoztatást adott a december 5. ás 24. között a Tanzániai Egyesült Köztársaságban, az Egyiptomi Arab Köztársaságban, az Iraki Köztársaságban és a Szíriai Arab Köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról. A magyar kormányküldöttség a meglátogatott országokban eszmecserét folytatott az időszerű p politikai kérdésekről, hazánk és a meglátogatott országok kétoldalú kapcsolatáról. Megállapodott kormányközi együttműködési bizottságok létesítésében, és a gazdasági együttműködés bővítését elősegítő okmányokat, megállapodásokat írt alá. A küldöttség, Adenen átutazva, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban is megbeszéléseket folytatott. A kormány megelégedéssel vette tudomásul, hogy a tárgyalások tovább erősítették a Magyar Népköztársaság és a Tanzániai Egyesült Köztársaság, az Egyiptomi Arab Köztársaság, az Iraki Köztársaság, valamint a Szíriai Arab Köztársaság kapcsolatait. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke közös előterjesztésben számolt be a természeti környezet védelmének időszerű kérdéseiről. Az erőteljes gazdasági fejlődés, a termelőerők fokozódó területi koncentrációja és az ezzel párhuzamosan jelentkező urbanizálódás — az életszínvonal és az életkörülmények általános javítása mellett — világszerte sok tekintetben rendkívül káros hatást gyakorol az ember természeti környezetére, végső soron az emberre. Ezért az illetékes szerveknek megfelelő intézkedéseket kell tenniük a környezet további romlásának megakadályozására. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette és utasította az építésügyi és városfejlesztési minisztert, hogy dolgozza ki a természeti környezet védelmével kapcsolatos átfogó intézkedési tervet és azt az év végéig terjessze jóváhagyásra a kormány elé. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, a karbantartási és felújítási költségek viseléséről, valamint a helyiségek cseréjéről, átruházásáról, illetve felmondásáról. A pénzügyminiszter valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter közös előterjesztésben javasolta az árvíz- és belvízkárok felméréséről, a kártalanítás és (Folytatás a 2. oldalon.) Áprilisban összeül a Hazafias Népfront V. kongresszusa Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Csütörtökön a Parlament vadásztermében tartotta ez évi első ülését a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Az ülésen részt vett és az elnökségben foglalt helyet Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, valamint Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Benke Valéria, az országos tanács tagja, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Bencsiki István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, valamint a HNF alelnökei. A tanácskozást Kállai Gyula nyitotta meg. Szólt az Európa biztonságáért fáradozó közéleti személyiségek brüsszeli tanácskozásáról, amelyen a magyar nemzeti bizottságot négytagú küldöttség képviseli. Ez az értekezlet előkészíti az ugyancsak Brüsszelben tartandó magas szintű tanácskozást, amelynek az a célja, hogy a tömegek mozgósításával segítse elő Európa biztonságának megteremtését. A népfrontmunkáról szólva hangsúlyozta, hogy a mozgalom IV. kongresszusa 1968. tavaszán ülésezett, elérkezett tehát az ideje, hogy előkészítsék a HNF soron következő kongresszusát. Ezután Barati József, az országos tanács titkára a mozgalom elmúlt évi tevékenységéről adott számot. Rámutatott arra, hogy 1971. legnagyobb politikai-szervezési feladata a képviselői és tanácstagi választás volt. Ezt a feladatot sikeresen oldották meg, a választás a szocialista demokratizmus fejlesztésének egyik biztosítéka, gyakorlati megvalósulása volt. A továbbiakban —a mozgalom munkáját részletesen elemezve — a tanácsokkal való együttműködés tapasztalatait ismertette. Aláhúzta, hogy a mozgalom munkájának jelentős része a tanácsokhoz kapcsolódik. A közös tevékenység egyik nagy eredménye, hogy 1971-ben megkezdődött az írásos együttműködési megállapodások kidolgozása. Lényegében arról van szó, hogy az együttműködés eddigi legjobb tapasztalatait összegyűjtik és megállapodásba foglalják. Tartalmi gazdagodás tapasztalható a népfront lakóterületi főbizottságainak működésében is. Végezetül a Hazafias Népfront és a magyar békemozgalom nemzetközi tevékenységéről szólt, s kiemelte a Békevilágtanács tavaly májusban megrendezett budapesti közgyűlését, amely nagyban hozzájárult a mozgalom nemzetközi kapcsolatainak erősítéséhez. Ezután Bencsik István főtitkár ismertette az országos elnökség javaslatát a Hazafias Népfront V. kongresszusának összehívására. A javaslat szerint a kongresszust április 26 —28 között tartják meg. (MTI) mumanaam Befejeződött a „Takarót a vietnami gyermekeknek“ akció A vietnami gyermekek részére készített takarók utolsó 7 ezer darabos szállítmányát a Magyar Nők Országos Tanácsa útnak indította rendeltetési helyére. A „Takarót a vietnami gyermekeknek” akció ezzel sikeresen befejeződött. A Magyar Nők Országos Tanácsa ezúton is köszönetet mond azoknak a személyeknek, kollektíváknak, szocialista brigádoknak, üzemek, szövetkezetek, intézmények dolgozóinak, úttörőcsapatok és KISZ-szervezetek tagjainak, akik és amelyek bekapcsolódtak az akcióba. Lelkes munkájuk eredményeként több mint 20 ezer takaró gyűlt össze a vietnami gyermekek részére. A Magyar Nők Országos Tanácsa kéri, hogy a vietnami nép megsegítésére szánt további adományokat a magyar szolidaritási bizottság címére juttassák el. (MTI) Államcsíny Ghánában Lagos, (MTI). Ghánai katonatisztek csoportja átvette a hatalmat — közlik a ghánai rádió bejelentésére hivatkozva nyugati hírügynökségek. Az államcsínyben részt vevőket állítólag egy ezredes vezeti, nevét még nem hozták nyilvánosságra. Kofi Busia eddigi miniszterelnököt megfosztották hatalmától, a politikus állítólag Londonban tartózkodik. A lagosi rádió katonazenét játszott, majd bejelentette, hogy a hatalom egy polgári és katonai személyekből álló „nemzeti felszabadító csoport” kezébe ment át Az államcsíny hírét Mike Achampong alezredes jelentette be a ghanai rádióban. A katonatiszt az 1966-os katonai hatalomátvétel (Nkrumah elnök bukása) után körzeti kormányzó volt Rendkívüli ülést tartott a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1972 az egyensúly megteremtésének éve lesz Tegnap délelőtt rendkívüli ülésen vitatta meg a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a január 26-án sorra kerülő megyei tanácsülés egyik legfontosabb napirendjét, megyénk 1972 fejlesztési tervének és évi költségvetésének tervezetét A rendkívüli ülés mindkét napirendjének előadója dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese volt, a tanácskozási joggal meghívottak között jelen voltak a megyei tanács szakigazgatási szerveinek vezetői, az SZMT és a NEB képviselő is. A végrehajtó bizottság ülésének résztvevői elsőként a Tolna megyei Tanács 1972. évi fejlesztési tervének és költségvetésének tervezetét, majd 2. napirendként „A helyi tanácsok 1972. évi költségvetési kötelező előirányzatainak megállapítása, a költségvetési bevételek szabályozása” című tervezetet tárgyalták meg. Az előterjesztések fölött nyitott vitában és ezt megelőzve az előadóhoz intézett kérdésekben, nem csekély mértékben tükröződött az az igény, ami helyileg és országosan egyaránt a fejlesztési, beruházási egyensúly megteremtése évének szánja 1972-t A végrehajtó bizottság Tolna megye 1972. évi fejlesztési és költségvetési tervezetét alkalmasnak ítélte arra, hogy azt 26-án a megyei tanács ülése megvitassa és jóváhagyja Mint ezt a két napirend vitáját összefoglaló zárszavában Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke mondotta, a tervezet pozitív és negatív tényeivel egyaránt jól érzékelteti a jelenlegi helyzetet és világosan tartalmazza azokat a nem könnyű feladatokat megtestesítő gondokat, amelyeknek felszámolására a IV. ötéves terv második évében különösen sok figyelmet, energiát kell szentelnünk annak érdekében, hogy az 1971-es év eredményezte feszültségek 1972 év végére a lehetőségek határain belül fölszámolhatók legyenek. A végrehajtó bizottság úgy határozott, hogy a január 26-i megyei tanácsülés résztvevői az évi fejlesztési és költségvetési terv vitáját megelőzve szóbeli tájékoztatást is kapnak az elmúlt év során kialakult helyzetről. A megyei tanács üléséig feltehetően elkészül az 1971-es év helyi erőfeszítéseinek mérlege, így az általános helyzetképben benne lesz már az is, hogy megyénk lakossága saját erőből mit tett a IV. ötéves terv első évében a fejlesztési feladatok megvalósításáért. Az 1972. évi fejlesztési és költségvetési tervének részletesebb ismeretére a megye tanácsülést követően térünk vissza. A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának tegnapi rendkívüli ülése Szabó Pál Antal tájékoztatásával ért véget. A megyei tanács elnöke a megye vezetői és a minisztériumok, továbbá más országos szervek vezetői között mostanában lezajlott tárgyalások eredményeiről tájékoztatta a végrehajtó bizottság tagjait.