Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-29 / 123. szám
a hazafias nevelési (Folytatás az 1. oldalról) sorozatok ropogtak. A porfelhőből harckocsik tűntek elő, nyomukban páncélozott szállító járművek amelyekből katonák ugráltak ki. Járművek és emberek szétbontakoztak, támadást indítottak a képzeletbeli ellenség ellen. Miután megsemmisítették ,a katonák ismét a járművekre szálltak, és az oszlop folytatta útját. A néphadseeg egyik alegységének harci bemutatója hűen tükrözte a szocialista tábor fegyveres erejét. Újabb látványosság következett: a rádióirányítású repülőmodellek bemutatója. A modellezők fantáziáját bizonyítandó, az igazi repülőgépek sokszorta kisebb másai között ott hasította a levegőt egy "talicska is — hasonló a gyerekek közkedvelt játékszeréhez. Nagy sikert aratott az őcsényi és a decsi iskolások színes léggömbökkel bemutatott tömeges tornagyakorlata, hasonlóan a Magyar Honvédelmi Szövetség Zrínyi Miklós haditorna klubjának történelmi öltözetben, történelmi fegyverekkel bemutatott bajvívása. No, aztán nem kellett kétszer se mondani, hogy meg lehet tekinteni közelről is a légi bemutatón szerepelt helikoptereket. Pillanatokon belül körülfogta a tömeg a gépeket, az óriás szovjet helikoptert valósággal megostromolták. De volt nézőközönsége a kiállított harckocsinak, különféle fegyvereknek is, akárcsak a korábban Szekszárdon és Dombóvárott, bemutató,jubileumi honvédelmi kiállításnak. * ^^ny' fogalmazodott meg az általános vélemény, hogy ezúttal is érdemes volt eljönni a honvédelmi napra. B. I — G. K. A Chicago Daily News Brezsnyev látogatásáról A Chicago Daily News szerkesztőségi cikkben üdvözli Leonyid Brezsnyevnek, az SÍ2KP főtitkárának közelgő látogatását az Egyesült Államokban. Az amerikai lap rámutat, hogy Brezsnyev „világosan megérti a nemzetközi viszonyok fejlődési dinamikáját”. Erről tanúskodnak a gazdasági és kulturális együttműködésről az NSZK-ban tett látogatása idején aláírt történelmi megállapodások. A lap hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok rendkívül érdekelt a sokoldalú és kölcsönösen előnyös kereskedelem fejlesztésében a Szovjetunióval. Erre utal az a tény is, hogy számos amerikai cég már jelentős gazdasági és kereskedelmi megállapodásokat írt alá a szovjet féllel. Mindazonáltal — hangsúlyozza a chicagói lap — a kereskedelem fejlődésének további előrehaladásához el kell mélyíteni a két ország kormánya közötti kölcsönös megértést. Brezsnyev látogatása, hasonlóan Nixon múlt évi moszkvai látogatásához, kölcsönös megértés javítását célozza. El-Zajjat Moszkvában A hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Mohammed Hasszán El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter hétfőn megbeszéléseket folytatott Andrej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. A meleg, baráti légkörben lezajlott találkozón a két miniszter véleményt cserélt a kölcsönös érdeklődésre számottartó időszerű nemzetközi kérdésekről. Különös figyelmet szenteltek a közel-keleti helyzet megvizsgálásának, tekintettel a Biztonsági Tanácsnak a közel-keleti rendezés problémáit megvitató, küszöbön álló ülésére. Andrej Gromiko hétfőn villásreggelit adott az egyiptomi külügyminiszter tiszteletére. A meleg, baráti légkörű villásreggelin Andrej Gromiko és Hasszán El-Zajjat üdvözlő beszédet mondott. Szíria A Nemzeti Haladó Front győzelme tűrt a kommunistákból alakult Nemzeti Haladó Front — jelentette be Ali Zaza belügyminiszter a damaszkuszi rádióban. A tíz év óta első ízben megtartott választásokon a Nemzeti Haladó Front jelöltjei a szavazatok 70 százalékát szerezték meg s az ország 15 tartományából 10-ben jelöltjeik kapták meg a képviselői mandátumot. A belügyminiszter közlése szerint az új parlament 186 képviselője közt lesz többek között Mahmud Al Ajubi miniszterelnök és Khaled Bagdas is a Szíriai Kommunista Párt főtitkára. Rajta kívül még négy kommunista jelölt jutott mandátumhoz. A Szíriában megtartott parlamenti választásokon nagyarányú győzelmet aratott a Szíriai Baath Pártból és négy másik baloldali pártból — köz A SZOT elnökségének ülése A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen összegezte a március 1-én életbe lépett bérpolitikai intézkedések végrehajtásának tapasztalatait. Megállapította, hogy mind a központi, mind a vállalati forrásokból származó béremeléseket alapos előkészítő munka után, az üzemi demokrácia érvényesítésével, a dolgozók megelégedésére hajtották végre. A dolgozók jogos észrevételei és reális javaslatai általában érvényesültek. Az elnökség helyesli, hogy a férfiakkal azonos kategóriában dolgozó nők általában nagyobb béremelést kaptak, mint férfitársaik, így csökkentek az aránytalanságok. A legnagyobb emelést — a központi keretből és saját erőforrásokból együttesen — a szakmunkásnők kapták, átlagosan 13,1 százalékot, közülük a két műszakban dolgozók bére átlag 13,9 százalékkal nőtt. .. ■; r.:"' vAs* " Az átlagosnál nagyobb mértékben emelték a több ‘ műszakban ’ dolgozók alapbérét is, többnyire bérpótlékokkal ösztönzik a dolgozókat több műszak vállalására. »Az ipari szakmunkások bére átlagosan 11,2; közülük a két műszakban dolgozóké 11,9, a három műszakban foglalkoztatottaké pedig 12,4 százalékkal nőtt. A központi irányelveknek megfelelően az átlagosnál nagyobb mértékben emelték a nehéz, fizikai munkát végzők alapbérét is. .*>" Az alapbéremelések egyedi szóródása egy-egy szélsőséges esetet leszámítva az ipari - szakmunkásoknál 9—16, a betanított és segédmunkásoknál 5—12 százalék közé esik, így a különbségek nem lépték túl a tervezett határokat. Az elnökség külön napirendi pontként tervezetet hagyott jóvá, amelynek alapján a SZOT elnöksége a MTESZ elnökségével együttműködési megállapodást köt. A bérből és fizetésből élő műszaki és j gazdasági értelmiség érdekvédelmét természetesen a jövőben is a szakszervezetek látják el, e munkájukban azonban a jövőben fokozottan számítanak a MTESZ és tagegyesületei véleményére, javaslataira. A MTESZ és a SZOT elnökisége egyaránt szükségesnek tartja a közös munkabizottságok szervezését, együttes javaslatok kidolgozását, amelyek a népgazdaság fejlesztését, a beruházási tevékenységet, a vállalati üzem- és munkaszervezést, a gazdaságtalan termelés csökkentését, az újító- és feltaláló-mozgalmat, a szocialista munkaversenyt, a komplexbrigád-mozgalmat, a munka hatékonyságának növelését segíthetik. Hatékony együttműködést akarnak kialakítani a szakoktatási rendszer továbbfejlesztésére, a szakmai továbbképzés korszerűsítésére. Közös erővel segítik a pályakezdő értelmiségi ifjúságot nehézségeinek leküzdésében. A SZOT és a MTESZ felhívja szervezeteit, hogy az ágazati szakszervezetek vezető szervei rendszeresen működjenek együtt a MTESZ érdekelt tagegyesületeivel, a szakszervezetek megyei tanácsai pedig a MTESZ területi szerveivel. Visszaéltek a NEFB jelzésével A vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tagjai április 26-án a Mekong deltájában felfegyverzett délvietnami helikoptert találtak, amely a NEFB jelzését viselte. A megfigyelők leleplezése alátámasztja azt a korábbi megállapítást, hogy a dél-vietnami kormány csapatai a sértetlenséget biztosító felirattal ellátott helikoptereket használják felderítő és harci célokra. A délvietnami hatóságok a vádat ez esetben nem is tagadták, s „bocsánatot kértek” a NEFB- től. BUDAPEST A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az emberi haladás ügyét szolgáló űrrepülése, e repüléssel szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréséül a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokozata kitüntetést adományozta Borisz Valentyinov Volinov űrhajósezredesnek, a Szovjetunió hősének. A magas kitüntetést hétfőn Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át a Parlamentben megtartott ünnepségen. HELSINKI A helsinki nagyköveti tanácskozás munkabizottsága több mint egyhetes vita után hétfőn befejezte az európai biztonsági értekezlet 3. napirendi pontja (kulturális együttműködés) egyik legnehezebb témájának szerkesztését. BUENOS AIRES A hét év óta első alkalommal összehívott argentin parlament egyhangú szavazással eltörölte a katonai diktatúra éveiben hozott megtorló törvényeket. Érvényét veszítette a hírhedt 17 401 sz. törvény is, amely a Kommunista Párt tevékenységét tiltotta. GUATEMALAVÁROS Guatemala keleti vidékein ezer földfoglaló nincstelen paraszt összecsapott a nagybirtokosok védelmére kivezényelt rendfenntartó erőkkel. Az összeütközés során a rendőrök megöltek tizenegy parasztot, de ők is vesztettek hat embert. AESZ-csúcskonferencia Jakubo Gowon nigériai államfő megnyitó beszédével este hivatalosan is megkezdte munkáját az afrikai egységszervezethez tartozó országok 10. csúcstalálkozója. A csúcstalálkozón a szervezet 41 tagállamát 28 államfő, négy miniszterelnök, három alelnök, és öt külügyminiszter képviseli. A csúcsértekezleten politikai nyilatkozatot fogadtak el, amely állást foglal a földrész gazdasági függetlenségének megteremtése és az arab orszáok, az arab ügy támogatása mellett. A nyilatkozat állást foglal a palesztin nép törvényes jogai mellett,, segítséget ígér az Izrael által megszállva tartott arab területek felszabadításához. A Velosz lázadói Rómában A Velosz görög hadihajó kapitánya, Nikolasz Pappasz kijelentette: az összes görög fegyvernemek tudtak a múlt szerdai puccskísérletről. A tengerészkapitány, aki hajója legénységének 30 tagjával együtt politikai menedékjogot kapott az olasz kormánytól, újságírók előtt megerősítette, hogy nem hajlandó szolgálni az athéni rezsimet, mert az nem képviseli a görög fegyveres erőket. Pappasz azt is kijelentette, hogy nem állt kapcsolatban Konstantin királlyal, aki családjával emigránsként él Rómában. A görög tengerészek addig maradnak Rómában, ameddig az illetékes nemzetközi bizottság — a genfi konvenció alapján — nem dönt jogaikról. A bizottság Triesztben ülésezik. Amint a döntés megszületett a tengerészek tetszésük szerint határozhatnak, hogy hol kívánnak letelepedni. A görög hadügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy a múlt heti puccskísérletben a haditengerészet 35 nyugalmazott és aktív tisztje vett részt. Az volt a céljuk, hogy a lehető legtöbb hajót hatalmukba kerítve, Szirosz szigeténél gyülekezzenek, jelentsék be mozgalmuk célját és szólítsák fel a hadsereget és a légierőt a csatlakozásra és a kormányt pedig a lemondásra. Céljuk volt továbbá, hogy követeléseik teljesítéséig blokád alá vegyék Pireuszt és Szalonikit, Görögország két legjelentősebb kikötőjét — hangzik a közlemény. ,,A diktatúra megfosztotta minden szabadságától ■ az országot” —rte ki Pappasz a római sajtóértekezleten,