Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-01 / 178. szám

< Tíz kilométerre a fővárostól a kambodzsai felszabadító erők Phnom Penh kambodzsai főváros védelmi gyűrűjén be­lül, a városközponttól mind­össze 10 kilométerrel észak­nyugatra újabb harcok lángol­tak fel hétfőn éjjel. A nyugati haditudósítások­ból kitűnik, hogy a kambod­zsai népi felszabadító erők négy nap alatt harmadik al­kalommal közelítették meg ennyire Phnom Penh centru­mát. Amerikai repülőgépek sző­nyegbombázásokkal próbálják támogatni a Lon Nol rezsim válságos helyzetben lévő gya­logsági alakulatait. A fővá­rostól északra és délre keddre virradóan is heves harcok folytak a felszabadító erők és a Phnom Penh-i csapatok kö­zött. Élénk harci tevékenység­ről érkeztek jelentések a 2. és a 3. számú országút és a Me­kong folyó térségéből is, ahol a felszabadító erők tüzérsége támadást intézett egy után­pótlást szállító ellenséges , hajókaraván ellen. Közben a Phnom Penh-i ha­tóságok folytatják a toborzást. Azt remélik, hogy 18—35 éves férfiak katonai szolgálatra való behívásával sikerül meg­erősíteniük Phnom Penh vé­delmi gyűrűjét. (MTI) Namíbiában kínozzák a bennszülötteket A dél-afrikai hatóságok rendszeresen kínozzák a poli­tikai foglyokat Namíbiában — állapítja meg az a jelentés, amelyet az ENSZ emberi jo­gok bizottsága által a namí­­biai helyzet vizsgálatával megbízott szakértők készítet­tek. A színes bőrűek egészség­­ügyi ellátása katasztrofális. A gyermekek halálozási arány­száma rendkívül magas. A dél-afrikai kormány által pél­daként felhozott oshikati kór­ház fehér bőrű orvosai szerint kollégáik között akad olyan, aki­ az afrikaiakon nem segí­teni akar, hanem csupán dol­gozik, hogy a „kés használa­tát gyakorolja”. A bennszülöttek műveltségi színvonalát tudatosan ala­csony szinten tartják, nincs egy namíbiai származási­ or­vos, vagy mérnök sem. Mint a jelentés megállapítja, Namíbiában a szakszervezetek működését nem engedélyezik és tilos a sztrájk is. Az alkotmánybíróság szerint is érvényes az alapszerződés A két német állam kapcso­latait szabályozó alapszerző­dés nem ellentétes az NSZK alkotmányával — jelentette be döntését kedden délben­ a karlsruhei szövetségi alkot­mánybíróság. Mint ismeretes, a bajor tar­tományi kormány májusban keresetben kérte, hogy az al­kotmánybíróság nyilvánítsa az alapszerződést törvényellenes­nek és akadályozza meg an­nak életbe lépését. Az alkotmánybíróság máso­dik kamarája (tanácsa) már júniusban elutasította az alapszerződés ratifikációs el­járásának felfüggesztését és most nyilvánosságra­­ hozott döntésében közzétette érdemi állásfoglalását is. Eszerint a szerződés nem sérti az alkot­mányt, sőt összhangban van vele.. Az egyhangúlag hozott dön­tés azzal érvel, hogy az alap­­szerződés nem állja útját a „német egység” helyreállítá­sának, nem zárja ugyanis ki, hogy az NSZK ne tegyen meg bármikor minden tőle telhetőt „Németország újra­egyesítésé­ért”. A nyugatnémet kormány és a koalíciós pártok szóvivői örömmel üdvözölték a karl­­sruhei bíróság határozatát. (MTI) Heikal szerint meglesz az egyesülés Anvar Szadat egyiptomi el­nök kedden üzenetet intézett az arab államfőkhöz a Bizton­sági Tanács nemrég lezajlott közel-keleti vitájával és sza­vazásával kapcsolatban. Sza­dat megállapította, hogy az izraeli kivonulást és a Palesz­tinai nép jogainak elismerését sürgető határozati javaslat amerikai megvétózása annyit jelent, hogy az Egyesült Álla­mok nyíltan kihívást intézett az arab országokhoz. Ez a tény szükségessé teszi, hogy az arab népek egyesítsék erő­feszítéseiket és közösen fel­lépve, hiúsítsák meg a cionis­ta imperialista terveket. Szadat elnök külön távirat­ban köszönte meg Gowon ni­gériai elnöknek, az afrikai egységszervezet soros elnöké­nek­ az afrikai országok ENSZ- beli támogatását. Szadat elnök hétfőn bejelen­tette, hogy szabadon bocsátot­ták az alexandriai egyetemen kitört januári zavargások után letartóztatott diákokat. Az el­nök múlt csütörtökön Ale­xandriában találkozott a diák­ság képviselőivel és nagy ha­tást tett rá a letartóztatottak­kal vállalt szolidaritásuk. Ezért úgy határozott, hogy az ügy kivizsgálását átadja a d­iákszövetségnek. Heikal, az Al Ahram fő­szerkesztője, Egyiptom leg­ismertebb politikai kommentá­tora nyilatkozatot adott az egyiptomi—líbiai egyesülési tervekről a francia Figaró szá­mára. Kijelentette, hogy a két ország az eredetileg terve­zett időpontban, tehát szep­tember 1-én végrehajtja a teljes egyesülést, s ez nemcsak látszatintézkedés lesz. Heikal szerint az egyesülés kérdésé­ben támadt nézeteltéréseket erősen eltúlozták és Kadhafi líbiai elnök korántsem olyan merev, mint egyesek mondják. Heikal ezután az egyiptomi forradalom első éveinek fel­elevenítésével annak a véle­ményének adott hangot, hogy Nasszer a maga idejében épp olyan felelősségteljesen csele­kedett, mint most Kadhafi, s ezt ma már­ két évtized táv­latából mindenütt elismerik (Reuter) A szolidaritás jegyében telt a VIT tegnapi napja A berlini VIT-en, az NDK tudományos akadémiáján meg­tartották .­A hívő ifjúság és elkötelezettsége a békéért és a társadalmi haladásért” című szemináriumot. Ezen a legkü­lönbözőbb vallási felekezetek képviselői vettek részt és je­len voltak érdeklődő, nem val­lásos fiatalok is. A hétfőn megrendezett sze­mináriumon több mint 30 fel­szólalás hangzott el. A beszé­dek főként két témakörre:­ a vallásos alapon működő szer­vezeteknek az antiimperialista harcban játszott szerepére, illetve a hívő és nem hívő if­júság kapcsolataira összpon­tosultak. „Mi nem tagadjuk, hogy szocializmust akarunk, de el­­ akarjuk kerülni a polgárhábo­rút, s ez az ellenség minden mesterkedése és terrorakciói ellenére idáig sikerült is” — hangsúlyozta Gladis Marin, a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkára, a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, ország­­gyűlési képviselő a berlini vi­lágifjúsági találkozó negyedik napján, kedden tartott köz­ponti sajtókonferencián. Ezt a napot a fesztiválon a nemzeti felszabadításért, a füg­getlenségért, a demokráciáért és a szociális haladásért küz­dő népekkel való szolidaritás­nak szentelték. A fő téma mind a sajtóértekezleten, mind a tömeggyűléseken, mind pe­dig a szemináriumokon Chile volt: a VIT-en több mint 130 országból egybegyűlt fiatalok meggyőző egységben tettek hi­­tét a chilei haladó rendszer védelme mellett. „Mi különbséget teszünk el­­lenzék és a CIA által irányí­tott reakció között” — mon­dotta a­ továbbiakban is han­goztató „Rendkívül hálásak vagyunk minden támogatásért, amelyet,, a Szovjetuniótól, a szocialista országoktól, az egész haladó emberiségtől, nem utol­sósorban a világ haladó ifjúsá­gától, ettől a mostani feszti­váltól is kapunk” — fejezte be mondanivalóját Gladis Ma­rin. A nyilatkozat elhangzását követően feltett kérdésekre válaszolva a Chilei Kommu­nista Ifjúsági Szövetség főtit­kára, aki csinos fiatal lány, többek között hangsúlyozta: a chilei nők felszabadítása, az ország politikai életébe való bekapcsolása érdekében az utolsó két és fél év alatt több történt, mint a megelőző 150 év folyamán. A KSH adatai az első félévben (Folytatás az 1. oldalról) nyegében stagnált, a kőolaj- és földgáztermelés 7,7 száza­lékkal emelkedett. Az alap­­energia-hordozók felhasználá­sán belül a szénhidrogének aránya az 1972. első félévi 55,9-ről 57,9 százalékra nőtt. A vaskohászat első félévi ter­melése 5,3, az alumíniumkohá­szaté 6,6 százalékkal volt ma­gasabb, mint tavaly az első félévben. Az építőanyagipar 4,1 százalékkal termelt többet, mint egy évvel korábban. A növekedés nagyrészt a mész-, cementipar termelésének 14 százalékos emelkedéséből adó­dott. A tégla-, cserép- és tűz­­állóanyag-ipar megközelítőleg annyit termelt, mint egy év­vel ezelőtt. A gépipar termelése 4.9 szá­zalékkal múlta felül a tavalyi első félévit. A gépipari ága­zatok közül a közlekedési eszközök gyártása 6.8, a mű­szeripar termelése 8.5 száza­lékkal nőtt. Nem érte el az átlagos fejlődési ütemet a gépek és gépi berendezések, valamint a villamosipari gépek és -készülékek gyártása. A vegyipar és a könnyű­ipar csaknem valamennyi ága­zata gyors ütemben, 10—15 százalékkal fejlődött. Az élel­miszeripar két százalékkal termelt többet, mint tavaly ilyenkor. A szocialista ipar ez év el­ső felében összesen 5,9 szá­zalékkal több terméket értéke­sített, mint egy évvel koráb­ban, a külkereskedelemnek azonban 13, a nagy- és kiske­reskedelemnek 9,2 százalékkal több árut adott el. Ugyanak­kor a termelőágazatok részé­re két százalékkal többet, be­ruházási célokra pedig vala­mivel kevesebbet értékesítet­tek az iparvállalatok, mint tavaly az első félévben. A szocialista ipar létszáma 1,2 százalékkal, az egy fog­lalkoztatottra jutó bruttó ter­melés 5,3 százalékkal halad­ta túl az egy évvel korábbi szintet. A kivitelező építőipar a fél év folyamán három százalék­kal több munkát végzett, mint tavaly ilyenkor. A növekedési ütem némileg elmaradt az előirányzottól. Az építőipari vállalatok és szövetkezetek termelése négy-négy száza­lékkal emelkedett, az építő­ipari közös vállalkozásoké csökkent. A fél év folyamán a kivitelező építőipar négy szá­zalékkal több lakást adott át, mint a múlt év első felében. A mezőgazdasági üzemek kevesebb vágósertést, több vágómarhát és tejet értékesí­tettek, mint a múlt év első felében. 1973. június végén — előzetes adatok szerint — a szarvasmarha-állomány 1 992 000 darab volt, 2,7 szá­zalékkal több az egy évvel ezelőttinél. A sertések 7 653 000-es állománya is meg­közelítette a tavalyi magas szintet. Az állományon belül nőtt a tehenek, illetve a ko­cák aránya. A lakosság központi forrá­sokból származó félévi pénz­bevétele 8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt, ezen belül a munka­bérek összege 7 százalékkal emelkedett. 1973 első negye­dében négy, a második ne­­gyedévben — az ipari és épí­tőipari munkásoknál végre­­hajtott béremelések hatására — kilenc százalékkal emel­kedtek a munkabérek. A kereskedelmi forgalom folyó árakon számítva 9,6 százalékkal, volumenben 5,7 százalékkal haladta túl az egy évvel korábbi szintet. A nö­vekedési ütem megfelelt a tervezettnek. Legnagyobb mértékben (volumenben 10,2 százalékkal) a vegyes ipar­cikkek eladása emelkedett. Az élelmiszer-eladás négy, a ru­házati cikkeké két százalék­kal volt több az egy évvel ezelőttinél. A kiskereskedel­mi forgalom árszínvonala — a tervvel összhangban — 3,7 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év első felében. A fél év folyamán a nép­gazdaság szocialista szekto­rában kereken 49 milliárd forintot fordítottak beruházá­sokra, valamivel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egyedi nagyberuházások ös­­­szege túlhaladta a tavalyi el­ső félévit. Az export — folyó deviza­árak alapján —­ 20 százalék­kal nőtt 1972 első félévéhez képest. A behozatal —ugyan­csak folyó devizaárakon — négy százalékkal haladta túl az egy évvel korábbit. A kivi­tel az 1973-ra előirányzott ütemnél nagyobb, a behozatal kisebb mértékben nőtt. (MTI) Ifjabb fejlemények a Watergate-ügyben A Watergate-ügy szenátusi kivizsgálása hétfőn újabb meg­lepetést hozott, tovább rontva az elnök és a vizsgáló bizott­ság viszonyát. H. R. Halde­­man, a Fehér Ház volt sze­mélyzeti főnöke tanúvallomá­sában ugyanis elmondotta a szenátoroknak, hogy Nixon el­nök egy ízben átadta neki meg­hallgatásra a Jonh Dean volt jogtanácsossal lebonyolított több beszélgetésének azokat a hangszalagjait, amelyeket a bizottság most hiába kér az elnöktől. Haldeman természe­tesen azért számol be erről tanúvallomásában, mert a hangfelvételek szerinte azt bi­­zonyítják, hogy Dean hamisan vallott a bizottság előtt, s az elnöknek nem volt tudomása a kémbetörési botrány ellep­­lezésére folyó manőverekről. Haldeman közölte még, hogy a hangszalagot nemcsak ő hall­gatta végig saját lakásán, ha­nem a Fehér Ház két másik munkatársa is. A Washington Post vezér­cikkében így kommentálja Haldeman vallomását: „Nixon, aki nem hajlandó megenged­ni, hogy a kormány által ki­nevezett ügyész és a szenátus vizsgáló bizottsága meghall­­gassa a szalagokat, átadta azokat egy vizsgálat alatt álló fontos személyiségnek, jóllehet olyan bűnügyről van szó, amelyben az említett személy is érintve van. Mi több, meg­engedte, hogy Haldeman a nyilvánosság előtt beszámol­jon a hangszalagon rögzített beszélgetésről, olyan módon, ami csak kedvező lehet Nixon­­nak a beszélgetésre vonatkozó állításai szempontjából”. A szenátusi vizsgáló bizott­ság alelnöke Howard Baker kijelentette, hogy a szenátus az amerikai történelemben a legmélyrehatóbb reformtervet fogadta el a politikai kampá­nyokkal kapcsolatban, amikor korlátozta a kampányra költ­hető összegeket. Hozzátette, hogy a különbizottság még ennél is radikálisabb ajánlá­sokat fog terjeszteni a kong­resszus elé februárban, amikor befejezi a Watergate-ügy ki­vizsgálását.

Next