Tolna Megyei Népújság, 1977. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-20 / 247. szám
1977. október 20. külkereskedelemről — mint annyi más bonyolult gazdasági folyamatról — sajátos hiedelmeik és legendák is élnek a közgondolkodásban. Valóban, ha a külkereskedelmet szembesítjük a róla kialakult egyszerűsített képzetekkel, különös logikai tréfának lehetünk tanúi. Ez a hiedelem, amelynek voltaiképpen a fele sem tréfa, abban a harsányan bíráló észrevételben összegezhető, amely így hangzik: „mindent kivisznek”. Olykor még újságcikkekben is előbukkan a vállalatokkal szembeni szemrehányás, hogy ,cs‘ak” exportra termelnek; legutóbb a Budapesti Nemzetközi Vásárról beszámoló tudósításokban is hangot kapott az igazán, „népszerű” kritika, hogy a kiállított terméket kizárólag külhoni forgalomra állítják elő. A logikai tréfa pedig éppen az, hogy a honi ellátást az exporttal szemben védelmező nézetek valójában akarva-akaratlan a mi bolti kínálatunk ellen is érvelnék. Első hallásra természetesen tökéletesen megfelel a józan észnek az a feltevés, hogy hasznunkra válik, ha termékeinket magunk fogyasztjuk el; következésképp: megrövidít bennünket minden határon túlra igyekvő áruszállítmány. A valóság azonban ennek pontosan az ellenkezője: az export vagy nem export hamleti kérdésében nem dönthetünk tetszésünk szerint — a külföldi értékesítés gazdaságunk működésének, fejlődésének létkérdései Nemzeti megélhetésünk föltétele — némi egyszerűsítéssel szólva — az, hogy anyagot, energiát, félkész terméket vásárolunk, ebből okosan-gondosan szervezett munkával jól eladható termékeket gyártunk, s e vásárlás, eladás árkülönbözetéből élünk. Elkerülhetetlen, hogy mindezt néhány ténnyel is ábrázoljuk. Nos, a gazdaságunkban felhasznált vas 96 százaléka — érc, nyersvas és hengerelt áru alakjában — behozatalból származik; teljes egészében importáljuk a termeléshez szükséges foszfort, sként, káliumot, nátriumot, horganyt, gyapotot, kaucsukot, az ipari fa 70 százalékát, a felhasznált cement ötödét, a nitrogén-műtrágya negyedét.Mindehhez járul még, hogy a fejlődésünkhöz szükséges beruházási javaknak mintegy az ötöde, a fogyasztási cikkek egytizede, a gépgyártás alkatrészeinek 30 százaléka szintén külföldről származik. Mindezt — és még sok mást — tehát ha tetszik, ha nem, külföldön vásároljuk, ám a beszerzésikor természetesen fizetni is kell. Fizetni pedig exporttal, jól értékesíthető árutömeggel lehet. Mondom sem ’keik mennyire életbevágó érdekeink fűződnek ahhoz, hogy mennyit kell fizetnünk a behozatalért, illetve mennyit kapunk áruinkért — ez az a bizonyos bűvös „cserearány”, amit annyit hallunk emlegetni mostanában. Anélkül, hogy ezúttal a világgazdasági változásokat részletesen ábrázolnánk, csak annyit rögzítünk, hogy a cserearány az utóbbi években roppannt mértékben hátrányunkra változott — a korábbinál sokkal többet kell fizetnünk a bohózataiért, miközben mi csak kevésbé növelt árat kapunk kivitelünkért. S ez a hátrányunkra módosult árkülönbözet azt jelenti, hogy az idei első félév zárásakor külkereskedelmi forgalmunk egyenlege 26 milliárd forintos deficitet mutatott. Ilyen körülmények között természetesen még nyomasztóbban ellenkezik érdekeinkkel a bevezetőben említett hiedelem,amely a „mindent kivisznek” álláspontban összegeződik. Olyannyira igaz ez, hogy célszerű egyértelműen szólnunk arról is: vajon hiba-e, vajon bírálandó magatartás-e, ha a vállalat, bizonyos, itthon is szükséges termékeket kizárólag exportra állít elő? Az igazi hiba nem ez, hanem az, ha erre általános érvénnyel próbálnánk válaszolni. .A kivitel hasznosságának megítélésében ugyanis csak egyetlen módszer alkalmazható: az, ha termékenként — és csakis konkrét egyediséggel — a papír és a ceruza, netán a számítógép dönt. Megeshet ugyanis, hogy sokkal előnyösebb a népgazdaságnak, ha az adott termékét jó áron exportálja és a hazai igényeket behozatallal elégíti ki. Erre tömérdek példát említhetnénk: bizonyos textíliákat előnyös, különösen konfekeienéitan exportálnunk, miközben úgynevezett tranzakciós üzlet keretében (más exportáruinkért kapott fizetségként) azonos árut hozunk be olcsóbb piacokról, például Indiából. S ugyanennek a tükörképe az a másik — szintén félreértésen alapuló — dicséret, amely szintén gyakran előbukkan a közgondolkodásban is, újságcikkekben is, s amely általános üdvösségként szól arról, hogy ez vagy az a gyár importot takarít meg ezzel vagy azzal a termékével. Gyakran persze ez nagyon előnyös, azonban itt is csak a konkrét számítás igazít el. Megeshet ugyanis, hogy súlyosan ráfizet a népgazdaság ha ezt a behozatalt „megtakarítja”, mert ugyanezt esetleg a hazai költségeknél olcsóbban importálhatná. Az is elképzelhető, hogy a megtakarítással hivalkodó gyár ehhez a termékéhez annyi külföldi alapanyagot használt fel, hogy erre önmagában iíis ráfizet az ország, jóllehet nyereséget hoz a vállalatnak. lényeg tehát végül is az, hogy az egyszerűsített és általánosíthataa jó hiedelmek nem segítenek eligazodni a külkereskedelem rejtelmeiben. Csupán egy állítást hangsúlyozhatunk akár általánosítható egyértelműséggel is: exportálni kell, méghozzá évről évre többet, jobbat, korszerűbbet — tetszésünktől, szándékainktól és hiedelmeinktől teljességgel függetlenül! TÁBORI ANDRÁS ;i||||(Í|||||||||||||||ll Az ősz a tanfolyamok időszaka. A legalkalmasabb a különböző társadalmi tisztségviselők felkészítésére, a következő időszak tennivalóinak megismertetésére. Felsorolni is sok lenne, hány helyen és hányféle továbbképzés folyik mostanában a megye szinte minden táján. Ezért csak háromról számolunk be ez alkalommal, mivel mindhárom szakszervezeti rendezvény, vagy kapcsolatban van a szakszervezettel. A szakszervezetek és a Hazafias Népfront közös rendezésében a lakóterületeken dolgozó munkás tisztségviselők felkészítése folyik a népfrontban végzendő munkára. Húszan Baranya megyéből, huszonheten Tolnából vesznek részt a kéthetes tanfolyamon. A tanfolyamon a két megye politikai, társadalmi életének vezetői tartanak előadásokat, vezetnek foglalkozásokat, majd befejezőül kérdéseikre fórumon kapnak választ a két megye életének legjobb ismerőitől. A megtárgyalandó kérdések közé tartozik például: gazdasági építőmunkánk feladatai, időszerű ideológiai kérdések, a lakóterület fejlesztésének mozgalmi feladatai, a szakszervezetek helye, szerepe a fejlett szocialista társadalomban stb. A tanácsi építőipari vállalat propagandistái számára felkészítőt tartottak. Itt értékelték az elmúlt oktatási év eredményeit, tanulságait a tömegpolitikai oktatásban, megvitatták a most következő év tennivalóit, majd az oktatások megtartásánál alkalmazandó módszertani feladatokat vitatták meg és különböző segédanyagokat kaptak a propagandisták munkájukhoz. A szemléltetéshez tartozott, hogy a tanfolyam végén a jelenvoltaknak levetítették a Prémium című nagy sikerű szovjet filmet, amely gondolatébresztő voltánál fogva a tömegpolitikai oktatásban is segítségére lehet a hallgatóknak és az előadóknak. A Paksi Konzervgyár üdülőjében az ÉDOSZ propagandistáinak egyhetes tanfolyama zajlik. Lényegében hasonló tematikával mint a már előbb említettek, néhány speciális élelmezésipari, -forgalmazási feladattal kibővítve. Nagy figyelmet fordítanak a szocialista demokratizmus kiszélesítésére szolgáló teendőkre, a szakszervezeti bizalmiak megnövekedett jog- és feladatkörének kibővülésére, a szocialista hazafiság és proletár internacionalizmus kérdéseinek megértésére. Mindezek a tanfolyamok Domboriban folynak, ahol az üdülőterület most átalakult oktatási, továbbképzési központtá. ........ .............. ............................................... ......................................... .................. Előadást hallgatnak a népfrontban dolgozó munkásaktivisták. (Fotó: Jantner) így láttam a Szovjetuniótr Kiben mi marad meg egy utazásról, mire emékszik egy országot beázva, vagy ha hazatér egy idegen városból? Sorozatunkhoz anyagot gyűjtve, a legkülönfélébb korú, alkatú, foglalkozású emberrel ültünk le előbányászni a Szovjetunióhoz kapcsolódó emlékkövületeket és nem ért meglepetés. Volt, akiben a hatalmas méretek hagytak maradandó nyomot, más a múzeumok kincseit nem tudja elfelejteni, van olyan turista is — emberek vagyunk, sokfélék —, akinek akkor színesedik ki az arca, ha a szép orosz lányokról kezd beszélni. Vajon mire emlékezik Kiss János, a decsi termelőszövetkezet ötvenesztendős tagja? Kiss János raktáros, aki fenyőfával, fűzzel, bokrokkal ültette be kertjét, akinek hangversenybérlete van, és kedvenc zeneszerzője Beethoven. Elmosolyodik: — Annak idején, az utazáskor, kis cédulákra írogattam fel, amiről úgy gondoltam, hogy soha sem szabad elfelejteni. Most, hogy előkerestem a feljegyzéseket, kiderült, hogy amit nem szabad, azt nem is tudja elfelejteni az ember. .. Emlékeznem azért sem nehéz, mert sem előtte, sem azóta nem jártam külföldön. Az alatt a néhány nap alatt mutatkozott meg egy kicsit előttem a világ. Kijevet érintve ért a barátságvonat Moszkvába, ahol négy napot töltöttünk. Moszkvából ellátogattunk Gorkiba, és onnan indultunk haza. Az én ámulatom már a vonatban elkezdődött. Olyan szerencsés voltam, hogy hálókocsiba kerültem. Ketten birtokoltuk, megilletődve nézegettük a mahagóni faburkolatot, a mosdóban a kristálykancsót. Vagy mindkettő csak utánzat volt? Nekünk mahagóni és kristály azért. Az ünnepélyes érzés bennem csak fokozódott, amikor reggel kinéztem a szállodai szoba ablakán, és lám, az ablak éppen a Nagyszínházra nyílott... Az idegenvezetőnk, mielőtt elbúcsúztunk volna, nevetve mondta, hogy számolt magában, én éppen százszor mondtam, hogy csodálatos. Ebből majdnem a fele a Tretyakov Képtárban hangzott el. Addig még soha nem jártam én nagyobb múzeumban a szekszárdinál, nagy élmény volt számomra a sok csodálatos alkotás. Csak mentem, mentem, már zúgott, zsongott a fejem, és nem tudtam a többiek után indulni, csak amikor már türelmetlenkedtek. A Balettot is Moszkvában láttam először. A Seherezádét. A zene is kedves számomra, de a művet is megnéztem újra, a televízióban. Végigjártunk minden nevezetességet abban a hatalmas városban, de bennem a Moszkva folyó esti hangulata maradt meg leginkább. A folyó feletti hídról nézelődtem, és közben dúdolgattam: „Megálltam a folyó fölött / A perc nem tér vissza soha / Vízen ragyog a lámpák fénye / Fenn a torony csillaga.” Ez akkor jutott az eszembe. — Amikor Gorkiba érkeztünk, szemerkélt az eső. Hamarosan elállt az eső, kisütött a nap, átvilágította a nyírfák sárguló leveleit, fénye megtört a vízcseppeken. Mindannyian földbe gyökerezett lábbal álltunk ott, a parkban, pedig egyszerű dologról volt szó, mindahányan átéltünk már ki tudja hány eső utáni napsütést. Talán az orosz táj, az orosz ősz melankóliája hatott mindannyiónkra. Ezt az érzést természetesen megerősítette a múzeum, amelyet abban a házban rendeztek be, ahol Lenin meghalt. Gorkiból indultunk hazafelé, de jó félóráig csak csendben üldögéltünk a vonaton. Később aztán feltámadt a dalos kedvünk, énekelt az egész barátságvonat. .. — Hárman voltunk ezen az úton decsiek. A két útitársam azóta meghalt, pedig egyikük fiatalabb volt nálam. Most, hogy erről az emlékezetes útról beszéltem, rájuk is gondoltam. Jó lenne, ha néha feleleveníthetnénk a közös élményeket, de magam őrzöm már őket — fejezi be elbeszélését. Az emlékezetes utazásnak immár tizenhét éve. Azóta Kiss János felépített egy házat, felnevelt két gyereket, van három okos, szép unokája. A Tretyakov Képtár óta számos más — hazai — múzeumot is bejárt, hanglemezgyűjtő lett. Nagyobbik gyerekével, fiával, azon gondolkodnak, talán kirándulnak egyet külföldre. Jelenleg házat épít kisebbik gyerekének, a lányának. Virág F. Éva ^PÚJSÁG 3 Dombóvári brigádok az évforduló jegyében (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dombóvári Petőfi Sándor szocialista brigáda felhívást intézett a vasút többi brigádjához, munkahelyük otthonosabbá tételére. A Petőfi brigád a Kulich Gyula brigáddal együtt elsőként végezte el feladatát. A két brigád tulajdonosa a kiváló címnek. Felhívásukhoz már több brigád csatlakozott, céljuk, hogy november 7-re elvégezzék vállalásaikat. Másik kezdeményezésük a kommunista műszak szervezése. Az ezért járó összeggel a vasutas dolgozók lakásépítéséhez járulnak hozzá. A Petőfi brigád a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére határozott úgy, hogy felhívását az egész Pécsi Vasútigazgatóságra kiterjeszti, amihez a szükséges támogatást megkapta. Tóth László Dombóvár Rizsaratás Idén tizenhatezer hektáron termesztettek rizst Szolnok megyében. Október elején öt rizstermesztő állami gazdaság és több termelőszövetkezet kezdte meg az aratást, 170 kombájnnal. Hamarosan magtárban lesz a termés. (MTI-fotó: Bajkor József felvétele / KS) /