Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-18 / 115. szám

1980. május II. Indul rejtvénypályázatunk Táborozást nyerhettek! Kedves Pajtások! Mai számunkban tízrészes folytatásos rejtvényjátékot indí­tunk, öt egymást követő al­kalommal két pályázati rejt­vényt közlünk. Minden egyes rejtvény helyes megfejtésének az általunk meghatározott egy betűjéből — tehát összesen tíz betűből — kialakul a pályázat végső megfejtése. Megfejtésül az úttörőtábor tíz betűből álló nevét kell be­küldeni. A pályázatokat 1980. június 18-ig kell eljuttatni a szerkesztőség címére: Tolna megyei Népújság Szerkesztősé­ge, Szekszárd, Beloiannisz u. 1—3. 7101. A helyes megfejtők között egy első díjat — egy országos úttörőtáborozást —, öt második díjat­ — egyhetes nemzetközi táborozást a Fadd- Dombori KISZ-táborban —, öt harmadik díjat: egyhetes tábo­rozást a fonyód-bélatelepi ol­vasó-szaktáborban — sorso­lunk ki. Mindezeken felül sport­­felszereléseket, játékokat, könyveket nyerhetnek a helyes megfejtést beküldők. A leve­lezőlapra, amelyen bekülditek a rejtvényt, kérjük, írjátok rá a neveteken és a címeteken kívül azt is, hogy az általános iskola hányadik osztályába jár­tok. Sikeres rejtvényfejtést kí­vánunk. Verbőczy Antal: Pultosztó nagyiék, látogatóban Fürtöske még nem érte fel az ablakot, de a beszűrődő zajok, a sebességváltó iszo­nyatos kattogása, a motor hol halk, hol erősödő zúgásának gyors váltakozásából sejtette: nagyiék érkeztek. Fürtöske várt. A pórfékelő autó zaja még nem volt elég bizonyí­ték. Egy csikorgás. Bumm. Igen, ezek nagyiék. A bumm pedi­­g a kuikásedény volt, amit tolatásnál a Mami csak egyszer tévesztett el. Akkor Fürtöske azt hitte,­­nem is ők jöttek. Nem tudhatta, az utca elején kint van a tábla, tilos bebajta­n­i ! Nagyiék már a tömött ko­saraik tartalmát pakolták a konyhaasztalra, miközben lá­nyuk­ A­nyu méltatlankodott. — Igazán zavarba hozzá­tok az embert ezzel az örö­kös bevásárlásotokkal. Min­dig ilyen fölpakolva érkez­tek látogatóba. Mintha éhez­nénk... jaj, látom, tojást is hoztatok, tegnap fogyott ki... margarint meg olajat épp holnap akartam venni... iga­zán nem kellett volna... lá­tom, ma banánt is eszünk... Szakállas Apu zavartan kö­szörülte a torkát, valamit mondani kéne. A kony­hsajtóban Fürtös­ke jelent meg, kezében az élőkével. Tudta, szükség lesz rá. — Csillagom! — kapja föl Fürtöskét Mami, és egy perc körbeforgása alatt 120—130 puszit ad, attól függően, mennyire volt­­ nehéz napja a munkahelyén. — Nézd Papa, ez a gyerek csont-bőr! A Paipa nézi is, látja is, hogy Fürtöske pont olyan, mint a hasonló korú, egészsé­ges gyerek­ek, de a Mamival harminc évvel azelőtt sem vitatkozott, amikor összehá­zasodtak. Fürtöske már a Papa ölé­ben ült, s bár nem régen uzsonnázott, megadóan nyel­te a második banánt is — Mama legnagyobb örömére. — Egyél, csillagom, egyél csak! — cirógatta Fürtöskét, miközben tányérra rakta a­­ tortaszeleteket, hogy kéznél legyenek. A másik szobában szakál­las Apu dudorászott. Csont-bőr gyerek vagyok én, majd meghízom én, ha a Mami eljön hozzám, felpufffadok én. Fürtöske azért szeretett a Papa ölében ülni, mert on­nan elérte a nyakkendőt. A Papa nyakkendőjét. És annál nincs jobb dolog, mint meg­fogni a végét, és húzni, amíg a gumi engedi. Aztán hirte­len elengedni. A visszaugró gumi ilyenkor csíp egyet a Papa nyakán, és jajdul egyet. A Papa. És nevet. Fürtöske. A második tortaszelettel Fürtöske már nem tudott megbirkózni. — Mi lesz veled, csilla­gom? Elfogysz! — aggódott Mami, arra gondolva, nem ártana a gyereknek valami étvágygerjesztő. Fürtöske látta a szomorú­ságot Mami szemeiben, s tud­ta, ennek a torta az oka, amelyik megmaradt. Nem szerette, ha a Mami szomo­rú. Fogta a tortaszeletet, s ügyesen leemelte a tányér­ról. — Eszik a csillagom, még­is csak eszik! — könnyebbült meg a Mami, s megnyugod­va kapcsolódott a felnőttek beszélgetésébe. A süteménnyel Fürtöske a másik szobába somfordált. Kihúzta a kisszekrény alsó fiókját, s betette a­ csokolá­dék, narancsok társaságába. Ezek nagyiék utolsó látoga­tásának maradékai voltak Fürtöske rejtekhelyén. Közeledvén a fürdés ideje, jóleső érzés töltötte el Für­töskét. Ma nem­­ kell vacso­rázni. Azokon a napokon, amikor nagyiék látogatóba jönnek, nem kell vacsoráznia. Sőt! Anyuék a­­ másnapi ebé­det sem erőltetik. Illedelme­sen kísérte nagyjákat az elő­szobaajtóig, búcsúzóul igazít­va egyet Papa nyakkendő­jén. — Jaj! — búcsúzott Papa is. Mami is átölelte, és a 68. puszi körül egy­­ tábla csoko­ládét süllyesztett Fürtöske zsebébe. Megszorította kis kezeit, mintegy jelezve, ínsé­ges napok következnek. Madarak a tükör előtt Bár a madarak is okoznak időnként károkat a kertek­ben és a szőlőkben, mégsem szokták irtani őket. Ennél sokkal humánusabb megol­dás, ha elijesztik vagy elfog­ják őket. Ehhez különböző villamos riasztó berendezése­ket vagy csapdákat alkalmaz­nak, amelyek áramim­pulzu­­sok­kal hatnak a madarakra, anélkül, hogy kárt okozná­nak bennük. A dolgot azon­ban megnehezíti az, hogy a madár többnyire nem siet csapdába esni. Ezért vala­hogy fel kell tartóztatni. Egy amerikai feltaláló javasolja, hogy állítsanak fel a csapdá­val egy jódban egy tükröt. Amikor a­­ madár szembeta­lálkozik tükörképével, élénk „beszélgetésbe” kezd. A ma­­dárhan­got erősítő berendezé­sekkel és hangszórókkal úgy felerősítik, hogy a közelben levő­­ madarak jól hallják. A hang vonzza a madarakat és rövidesen már tömegesen ke­ringenek a csapda körül egé­szen addig, amíg bele nem esnek. Megfejtés Május 11-i rejtvényünk he­lyes megfejtése: Pályázati rejtvény I., II. lVarosjaVek Írjátok be az ábra vízszintes soraiba az alább felsorolt helységneveket úgy, sorba véve, hogy a körökkel megjelölt átlóba kerülő betűk felülről­­ lefelé olvasva egy Pest me­gyei város nevét adják eredményül. E város nevezetessé­ge, hogy Dózsa György 1514-ben­­ it­t gyűjtötte össze pa­rasztjaiból álló seregét. CSORNA, KISBÉR, NÓGRÁD, SARKAD, SILOS, VE­­CSÉS. A város nevének első betűje egyben a végső megfejtés­nek is első betűje. Összerakó Az itt látható szótöredékekből rakjatok össze egy ötször öt mezőből álló négyzetet úgy, hogy a betűk folyamato­san olvasva Tompa Mihály: A madár,­­fiadhoz című versé­ből adjanak idézetet. A versidézet első betűje a végső megfejtés második be­tűje. I NÉPÚJSÁG 13 Vasárnap KOSSUTH RADIO 8.05: Útközben. 8.10: Öt kontinens hét napja. 8.26: Házy Erzsébet ope­rettekből énekel. 9.00: Minden ver­sek titkai. 9.30: Daloló, muzsikáló tájak. 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.11: A kijevi Oleg krónikája. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anya­nyelvünk. 13.00: Az átültetett em­ber. 13.10: Szimfonikus zene. 13.52: Rádiólexikon. 14.22: Operaáriák. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.05: Útközben. 15.14: Tinódi Lantos Se­bestyén dalaiból. 15.30: Szegény gazdagok. I. rész. 16.24: Chopin­­művek. 16.40: Metronóm. Gazdaság­­politikai magazin. 17.10: Magyar előadóművészek. 18.02: Szép Klá­ra — népballada. 18.45: Bovaryné. II. rész. 19.41: Tito Gobbi opera­felvételeiből. 20.01: A popzenéről. 20.52: Suppé: Boccaccio. Operett két részben. 23.36: Olasz barokk kamarazene. 0.10: Magyar zene réz­fúvókra. PETŐFI RÁDIÓ 8.30: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Múzeumi világnap. 9.20: Öt külföldi népdal gyermekkarra és kamarazenekarra. 9.30: Világvasár­nap. 10.33: Hatalom és pénz. Rádió­játék. 11.30: Adámtól Éváig. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Sze­rencsepatkó. Mesejáték. 14.05: Híres zenekarok albuma. 14.33: Táska­rádió. 15.30: ,,Igazolatlan mulasztás". Dokumentumműsor. 16.00: Népdalok. 16.33: Útközben. 16.35: Zenés játék­­részletek. 17.00: Slágerek mindenki­nek. 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nótakedvelőknek. 19.20: A vasárnap sportja. 19.50: Tavaszi ujjongás — versek. 20.08: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. 20.38: Tár­salgó. 22.35: Spirituálék. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Tamás­­ Ervin jegyzete. 17.10: Vasárnapi vendég­ségben. Dr. Nádor Tamás műsora. (Földessy Dénes franciaországi úti­naplójából. — Irodalmi fejtörő a városi könyvtár Petőfi fiókkönyvtárá­ban. — Zenés percek Husek Rezső zongoraművésszel, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatójával. — Tehetséges fiatalok: Sáray László oboázik. — Bemutatjuk a Bütykös együttest.) 18.20: Szerb-horvát mű­sor. (A hét hetedik napja. Zenés vasárnapi magazin. Vendégszerkesz­tő: Balázs Mihály tanár). 19.05: Német műsor. (Vasárnapi jegyze­tünk. — Vidám történet nyelvjárás­ban. — Magnósok, figyelem !) 19.50: ,,Grass und Kuss" Radio Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánság­­műsora külföldi és hazai németek számára. A műsort szerkeszti és ve­zeti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. 20.50—21.00: Sporthírek. MAGYAR TV 7.45: Tv-torna. (Ism.) (Színes.) 7.50: Mindenki iskolája. (Ism.) 8.55: Óvodások filmműsora. Kisfilm-össze­­állítás. 9.15: A Tenkes kapitánya. Ifjúsági tv-fil­msorozat. 12. (Ism.) 9.40: Játsszunk bábszínházat! XIII/8. (Színes). 10.15: Hírek. 10.20: Oliver. Angol—amerikai filmmusical. (Ism.) (Színes.) 15.05: Aki dudás akar len­ni. Fiatalok népzenei műsora. 15.20: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 15.25: Anglia—Magyarország—Wales —Hollandia. Válogatott férfi atléti­kai verseny. (Színes.) 16.25: Illés Béla: Honfoglalás. Tv-film. 111/1. (Ism.) 17.30: Reklám. 17.35: Műso­rainkat ajánljuk. (Színes). 18.00: Le­het egy kérdéssel több? 18.30: Rek­lám. (Színes). 18.40: Tv-torna. (Szí­nes). 18.45: Esti mese. (Színes). 19.00: A HÉT. (Színes). 20.00: Hírek. — Totóeredmények. 20.05: Ó, Archi­bald! Francia film. (Színes). 21.30: Üvegszív. (Színes. 22.00: Rákos Sán­dor. Portréfilm. (Ism.) 22.45: Hírek. II. MŰSOR 16.25: Anglia—Magyarország— Wales—Hollandia. Válogatott férfi atlétikai verseny. 18.30: Cselgáncs. Európa-bajnokság. (Színes). 19.00: A HÉT. (Színes). 20.00: Hírek. — Totó­eredmények. 20.05: Telesport. JUGOSZLÁV TV 10.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor, magyar nyel­ven. 11.00: Elemibb iskola — gyer­mekműsor. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Földművelőknek. 14.00: Jugoszlávia, jó napot! — tájékoztató-szórakoztató műsor. 15.30: Időgép — Angol játék­film gyermekeknek. 17.00: Néha­sárnap. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este bemutatjuk. 21.00: Teljes gőzzel — drámasorozat. 22.05: Dokumentum­sorozat. 22.55: Szórakoztató ze 23.10: Sportszemle. II. MŰSOR 15.20: Monte Carlo: Autóverse­nyek. 17.30: Trzic: Körpályás motor­verseny-világbajnokság. 18.30: Ismét­lések. 20.27: Ma este bemutatjuk. 21.00: Külföldi dokumentumműsor. 21.45: Tegnap, ma, holnap. 22.05: Harper. — Amerikai játékfilm. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Áp­­rily Lajos versei. 9.10: A hét zene­műve. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitni kék. 10.35: Rimszkij-Korszakov: Mo­zart és Saleri. Egyfelvonásos opera. 11.19: Fegyvertársak. IV. 11.39: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saa­vedra regénye. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekes­ségek. 14.39: Mai cseh és szlovák költők. 14.54: Édes anyanyelvünk. 15.10: Kóruspódium. 15.27: Hétszín­­virág. 16.05: A huszadik illegális név. 16.15: Vietnami népzene. 16.30 Szocialista brigádok akadémiája. 17.10: A Rádió könyvklubja. 18.00: Set Svanholm énekel. 19.15: A zene­­irodalom remekműveiből. 19.52: De­vecseri Gábor versei. 20.00: Csak ar­ra vagyok kíváncsi. 21.00: Nótaest. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Halló, itt vagyok. 23.30: Kása György kamarazenéjéből. 0.10: Demjén Fe­renc táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operettkettősök. 8.33: Sláger múzeum. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Urbán Katalin és Domahidy László népdalokat énekel. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Aki dudás akar lenni... 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Fűtől fáig. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Zene közel­ben. 19.30: Eszmék faggatása. 20.00: Híres előadók albuma. 20.33: Társal­gó. 22.30: Ifj. Lakatos Vince népi ze­nekara játszik. 23.15: Nádor Mihály és Buttykay Ákos operettjeiből. III. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Operaegyüt­tesek. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Szimfonikus zene. 12.41: Modern írók portréi. 13.07: Beethoven-művek. 14.45: Mefistofele. Részletek. 15.35 Láttuk, hallottuk. 10.00: Arcok, mű­vek, korok. 16.30: Huszonöt perc bent. 16.55: A Cambridge-i Királyi Kollégium énekkara énekel. 17.14: A kamarazene kedvelőinek. 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Mindenki isko­lája. 19.35: Leo Ferré énekel. Frank Pourcel zenekara játszik. 20.00: A Cseh Filharmonikus Zenekar hang­versenye. Közben: kb. 20.30: Egy pálya vonzásában. Kb. 22.15: Opera áriák. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hang­ adó. Szerkesztő riporter: Görgényi Zoltán. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát műsor. (Hallgatóink kérésére. Zene — Nagyító. A károlyi körzeti kultúr­­otthonban. Riporter: Kricskovics An­tal. — Népdalok Krunoslav Slabi­nac előadásában. — Útépítők. Ri­port. — Szórakoztató zene. — Hí­rek.) — 19.15—20.00: Német műsor. (Hétfői magazin: Hírek, tudósítások. Az éltető víz. Riporter: Reil József. — öt perc nyelvművelés. — Újdon­ságok innen-onnan.) JUGOSZLÁV TV 18.10: Magyar nyelvű tv-napló. 18.35: Tv-naptár. 18.45: Brana bácsi orfeuma — gyermekműsor. 19.00: Hő­si énekek — gyermekműsor. 19.15: A tengernek élnie kell — művelődési adás. 19.45: Pódium — ifjúsági adás. 20.15: Baltazár professzor — rajz­film. 20.27: Ma este. 21.00: Szemé­lyes dolgok — tv-film. 22.20: Kivá­lasztott pillanat. 22.25: Panoráma. 23.25: Zenével írva — zenei műsor. II. MŰSOR 19.50: Indirekt — adás a sportról. 20.27: Ma este. 21.00: A tudomány és mi. 22.00: Tegnap, ma, holnap. 22.20: Fekete kenyér — filmsorozat.

Next