Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-21 / 39. szám
1990. május 21. Emlékmúzeum Budapesten a Kodály köröndön - Kodály Zoltán egykori lakásában - emlékmúzeumot és archívumot rendeztek be, amely a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felügyelete alatt működik. Portrék a kandalón A lakás egykori ebédlője TOLNATÁJ - 7 Ambrus Imre festményei Szekszárdon Tanyavilág - világtanya Több mint tíz esztendeje, hogy Ambrus Imrével Marosvásárhelyen arról beszélgettünk, ha akkor épp kéznél lévő munkáit összeszedné, és sajátos tárlatrendezési elv alapján vagonokban állítaná ki, egy szerelvényt össze tudna állítani... Akkor, illetve azelőtt a marosvásárhelyi bábszínház nemzetközi szinten ismert tervezője volt. Ma a Budapesti Állami Bábszínház szcenográfusa, legutóbb a Faust előadás bábuin csodálhattam alkotó keze nyomát. Tizenkilenc képét mutatta be Szekszárdon a Képcsarnok a Szinyei Merse-termében és négy azonnal gazdára talált. Az olajképek szigorúan ökonómikus kompozíciója, nemesen szűkszavú üzenete úgy látszik, azonnal eljut a mai, többnyire megfáradt nézőhöz. Többszörösen feldolgozott témái: az Anyaság, Madonna, Virágok, és a táj kétféle változata: Tanya - e szárazföldi szigetvilág magukra hagyott embertelepülései - és a világszigetet jelképező tájak nemcsak míves fogalmazásukban, mondanivalójukban is emberközeliek. Ketten Kereszten Asszonyok és a kisded Acsádi Rozália: Két vers Ma Történés Ma kékebb a víz és nincsenek ezüstcsíkok a túlsó parton. Ma elmenőben hűvösebben int felém az elárvult alkony. Tudom, hogy valahol te is a partot járod. Végigkúszik, látod a vízen , sötétkék szomorúságod. A víz fölött ezernyi fényét a délután nevetve szórta szét. Hallgattunk. És közben ráégette léted lázas homlokomra gyönyörű bélyegét. László-Kovács Gyula: Solus eris Ne érints meg többé engem mert ehhez nincs jogod magadra maradsz mint maradtam én s lépteid nyomát számolod. Az éj rád hímezi köntösét betemet erdők illatával tested pacsirtabarna rög körmödért bogarak Hintázol fűzfák karcsú lesz marakodnak, felhők mögé elbújsz ágain pajkosan diót kínálsz föl a napnak s a holdnak az arcodat. Csillagok könnyében fürdőzöl s felveszed égi kék ruhádat szívedből áldott virágok nyílnak homlokod Jézuska tartja meg. Takács Béla illusztrációja Ne érints meg engem mert ehhez többé nincs jogod magadra maradsz mint maradtam én s lépteid nyomát számolod. Domokos Eszter: Fényes délben Még csak május volt, de ez a május olyan, akár egy rég megélt nyár csöppet sem fájdalommentes újjászületése. A feje fölött megrezzentek a nélküle fölébe nőtt öreg vadgesztenyefa ötágú-kitártujjú levelei, meginogtak a hatalmas hófehér virággyertyák, melyeknek hivatása a szertartást ünnepélyessé tenni. Mert ez igazi szertartás volt, amelyhez nem mirha és tömjén szükségeltetett, hanem csönd és elmélyülés valamiben, ami már nincs, aminek megszűnt a folytatása, ami az élete volt valaha. Nem lehet emlékezni felejtés nélkül. A múlt nem tűri a jelent. Mint ahogyan a jövő sem tűri a múltat. El kellett simítania az eszmélet ráncait ahhoz, hogy hatalmába kerítse a fluxus, amit egész testében éreznie kellett szerteáramlani. El kellett szakadnia minden tényszerűségtől, a körülötte elhaladó emberek árnyalakjaitól, akik számára egy árnyékváros lakói voltak, egy díszletváros lakói, olyanok, akárcsak ő, és mégis mások, akik lázas sietséggel rohannak kizárólag saját számukra fontos hangyadolgaik után, és soha nem érik utol sem egymást, sem magukat. Ki kellett vetnie magából az esemény- és híréhség szükségletét, amely mindig és örök érvénnyel a pillanathoz köti, meg kellett tagadnia a hiénaösztönt, amellyel egy újságíró vandálul lecsap a már elhalálozott áldozatra, arra, aki kiadta titkát, tehát a lelkét is. Meg kellett süketülnie az időpénz-ketyegés idegtépő tiktakkolása iránt. Meg kellett némulnia ahhoz, hogy ne szórja a szélbe lelke titkos szavait, amelyekkel e szertartás során képes lehet előhívni azt, ami eltűnt. És mindezt észrevétlenül kellett cselekednie, hogy ne tilthassák meg neki, hogy ne gátolhassák meg benne, hogy ne csodálkozzanak, vagy ne sajnálkozzanak rajta, hogy ne nevesse ki senki. Némán és mindenre elszántan. Hittel. Teljes odaadással. Amikor mindezt megértette, vattába burkolt csend vette körül hirtelen. Szigetelt és tökéletes csend. Végre biztonságban volt, önmagába zárva, szemtől szemben azzal, akire várt: a lényeggel. Az arca nyugodt volt, akár a békén elhunytaknak. Sima és csöndes arc volt, a harmónia torzítatlan tükre. Egy kiegyensúlyozott, békés ember állt a gesztenyefa alatt, a lombokon átszűrt napfény pöttyökben érintette. Senki sem tudta, hogy térdeit hajdanvolt láthatatlan tenger mossa, és válla körül láthatatlan hajdanvolt madarak köröznek néma vijjogással. • Elérte a kegyelem állapota. Saját múltjában állt. És megbékélt. Fényes dél volt.