Tolnai Világlapja, 1904. április-június (4. évfolyam, 14–26. szám)

1904-05-08 / 19. szám

TOLNAI VILÁG­LAP A Boszniából hazatért budapesti háziezred bevonulása a városba a Bar­oss-u­tcán át. (T. V.-L. saját felvétele.) A Turul felszállása Nálunk eddig még egészen új mederbe terel­ték a léghajón való útrakelést. Hogy a közönség érdeklődését erősebben fölkeltsék, a légben repülő gömböt automobilokkal kísértetik és, hogy a rész­vétel az automobil tulajdonosok között is nagyobb tért hódítson, a­z «Aero» klub több díjat tűzött, azok számára, akik elsőknek érkeznek a léghajó leszállásának színhelyére. Az első kísérlet fénye­sen levált. A Tattersalt ellepte a közönség óriási tömege és kíváncsian várták a «Turul» fölszállását. Különösen képviselve volt a helyőrség tisztikara és csak úgy csillogott, villogott a sok fényes egyen­ruha. Az ünnepély kezdetét három taraczk durra­nása jelezte. Rögtön utánna helyet foglalt a kosár­tan Král főhadnagy az «Aero» klub kapitánya és Csiszár főhadnagy, aki a merészségéről híres lég­hajóst elkísérte a fellegek közt teendő útjára. Amint a Turul a földről fölemelkedett, hirtelen szökéssel magasban termett és észrevehető könnyedséggel ragadta maga után a kosárban levő bátor utasokat. Azok pedig valóságos virágerdőt zúdítottak a kö­zönségre és vígan lengették búcsúra keszkendői­­ket. Majd nemzeti szinű szalagokat dobtak alá, amely lassú hullámzással ereszkedett a bámuló kö­zönség közé. Ugyanabban a pillanatban elkezdtek pöfögni az automobilok és óriási sebességet hagyták el a Tattersált. Végig rohantak a főváros utczáin, hogy minél előbb künn a szabad országúton fék­telen gyorsasággal menve, minél előbb a kitűzött helyről érhessenek. A közönség még sokáig gyönyörködött a «Tu­rul» haladásában, majd egy kedves illúzióval gaz­dagabban távozott. Král főhadnagy megbeszéli az őt üldözendő automo­bilistákkal az üldözés tervét. (T. V.-L. saját felvétele.) Május A tavasz megérkezését a városi és vidéki em­ber egyaránt május elsején üdvözli hivatalosan.­­ Május elsején elhagyja mindenki házát, szobáját és kisiet a szabad természet friss lombja alá, új vi­rágai közzé. Minél korábban kelni ez a jelszó, május reg­gelén. Sokáig tartó édes érzéstől fosztja meg szí­vét az, aki nem ünnepeli meg a május elsejé, de kevesen is maradnak otthon azon a napon, mindenki elseje a zöldbe siet. A legnagyobb közönsége van ter­mészetesen a városligetnek, a legkönnyebben elér­hető zöldnek.­­ Az idén különösen kedvező alkalma volt a­­­közönségnek a május elsejét jól élvezhetnie, mert vasárnapra esett és az egész napját is a sza­badban tölthette és megszaporíthatta ezzel kedves emlékeit. Bemutatunk képeinken néhány május elsejei ké­pet a Városligetből. 563

Next