Tolnai Világlapja, 1930. április-június (30. évfolyam, 14–26. szám)
1930-05-28 / 22. szám
csak kitűnik, hogy később igenis a szándékában volt . .. — Annyira fogja még vinni, hogy ki fogom jelenteni önnek: Igen, én öltem meg őt! — csupán csak azért, hogy egyszer már véget vessek ennek a zaklatásnak! — kiáltott fel Dorothée kétségbeesetten. — Vallja be! — szorongatta az államügyész. — Nem! ... és ha én tettem volna — önnek sohasem vallanám be! — És miért nem nekem? — kérdezte az államügyész. —• Mert nincsen szíve. — Tehát azért ölte meg őt, mert egy férfit szeretett. — Hiszen ön őrült! Az államügyész felállt, ránézett Dorothée asszonyra és kérdezte: — Ennek a férfinak a neve talán Henri Voisin? — Mi...? — szaladt ki a szó Harvey száján, ki kissé összerezzent. — Hát az ugyan ki? — kérdezte Dorothée. Mire az államügyész azt felelte: — A szerelője! X. Na az utóbbi hetek izgalmai nem őrölték volna fel annyira Dorothée idegeit, ha megőrzött volna csak egy keveset is abból a humorból, mely azelőtt oly gyakran szolgált a segítségére, s egyszerűen a szeme közé nevetett volna az államügyésznek, aki egy tisztára ismeretlen névvel támadt rá. Csakhogy az asszony fáradt volt már, lágy és gyanakvó. Nem szokta meg, hogy minden kijelentésébe belekapaszkodjanak és félremagyarázzák. Hangosan felnevetett és az államügyésznek, aki azt hitte, hogy e szavaival: „Henri Voisin — a szeretője!" végre leteríti áldozatát — az felelte: — Kissé sokat kíván tőlem! Egy halott férjet, aki még csak nemrég került a föld alá, egy jegyest — rámutatott Clarvey úrra, — és most a tetejébe egy szeretőt, akinek még a nevét sem ismerem. Az államügyész erre rá sem hederített, hanem nyugodtan és határozottan folytatta tovább. — Mikor látta Voisin-t utoljára? — Nem ismerek semmiféle Voisin-t. Dubois az amerikaihoz fordult és kérdezte: — Ön ismeri őt? — Ki legyen az? — Borügynök Bordeaux-ból. — És miből következtet ön arra, hogy Marothe asszony ismeri őt? — Mert ez az ember összefügg a gyilkossággal. — Hol van ez az ember? — kérdezte Dorothée. • Dubois azt felelte: — Éppen ezt akarom öntől megtudni. Dorothée kétségbeesetten tördelte a kezét és felkiáltott: — Higgye el már nekem végre, hogy semmi közöm sincsen a gyilkossághoz! — Hogyan magyarázza meg akkor, hogy ez a Henri Voisin ... — Sohasem hallottam ezt a nevet. — ... a gyilkosságot megelőző napon megszállt Marseilleben egy szállóban, elhagyta a szállót késő este, de pogygyásza ottmaradt és azóta, vagyis hát a gyilkosság napja óta, eltűnt nyomtalanul? — Mit tartozik az reám, ha Marseilleben tűnik egy borügynök? — Talán valami baleset érte! — mondta Harvey. És Dorothée hozzátette: — Vagy pedig egy bűntettnek lett az áldozata. —• Mind a két esetben megtalálták volna a holttestét. — Igen jó véleménye van a rendőrségről! — mondotta Harvey. Mire az államügyész hozzátette: — Amelyben talán ön osztozni fog, ha elárulom önnek, hogy a rendőrség kutatásainak sikerült tegnap megállapítani ... — Mit? — kérdezte Dorothée izgatottan. És az államügyész folytatta: — ... hogy Henri Voisin sem balesetnek, sem bűntettnek nem esett áldozatul. — Hanem? — kérdezte Dorothée. — Él! — Elfogták? — kérdezte Clarvey izgatottan. — Amikor kérésünkre az olasz rendőrség le akarta őt tartóztatni Roveretoban . .. — Megszökött? — kérdezte az amerikai. És az államügyész felelte: — Valaki mindenesetre figyelmeztethette. Dorothée kérdezte: — Talán én? — Valószínűen. Dorothée Harvey-hez fordul és így kiáltott fel kétségbeesetten: — Ugyan mondd már meg neki, hogy napok óta ki sem mozdultam a házból. — Talán ezzel az ön úgynevezett inasát fárasztotta? — Hiszen meg lehet állapítani, várjon Toulon-ból ment-e a távirat Hovereto-ba. — Nem kellett annak Toulon-ból jönni. — Elvesztette a nyomát? •— kérdezte Sarvey. — Sajnos! . . . csakhogy annyira hanyatthomlok menekült, hogy — és az államügyész most élesen ránézett Dorothée asszonyra, — fontos bizonyítékokat hagyott maga után. — Elegendő arra, hogy rábizonyítsák a bűnt? — kérdezte Dorothée. — Reá és önre is! — szólt az államügyész. — Beám? Az államügyész most kivolt zsebéből egy fényképet és átadta Dorothée-nek. — A képem! — kiáltott fel Dorothée rémülten. Mire az államügyész diadalmasan felelte: — Ott találták a szobájában! — De hiszen ez . . . nem érteni hogyan kerül ... ehhez az idegen emberhez . . .? — szól Dorothée, ki nem tudott magán uralkodni. — Volna talán most olyan szíves és bevallana mindent? — kérdezte az államügyész. Dorothée ránézett lelbe hagyottan, fejét rázta és így szólt: — Nem! — Megérti, ugyebár, hogy a lesújtó bizonyító anyag hatása alatt nem hagyhatom önt szabadlábon? — Ezért a fényképért? — kérdezte Dorothée és egész testében reszketett. — Ez a Henri Voisin nem lophatta a képet? — kérdezte Clarvey. — Azalatt a két másodperc alatt, amíg a szobában volt és véghez vitte a gyilkosságot? — felete Dubois. — Aligha. — Az a kép talán ott állt az éjjeli szekrényen. Dorothée fölegyenesedett és így szólt: — A tárcájában tartotta. — Kicsoda? — kérdezte az államügyész. — A férjem! André! — Nos tehát, államügyész úr!— mondta Clarvey és gúnyosan mosolygott. — Mivel ezt a tárcát ellopták, egészen természetes, hogy a gyilkosnál ott találták a fényképet is. Dorothée is visszanyerte a biztonságát. — Elismerem ennek a lehetőségét! — mondta az államügyész, meghökkenve. — Különben is, honnan tudták, hogy ez a Voisin Roverelo-ban bujkál? — kérdezte Dorothée. — Egy névtelen följelentésből, melyet az államügyészség kapott. — Ez volt tehát az önök rátermettsége? — kérdezte Dorothée gúnyosan. — Arra kell kérnem, hogy ne kritizálja hivatalos működésemet. — Láthatnám ezt a névtelen levelet? — kérdezte Dorothée. Mire az államügyész ezt felezte: — Hogyne! — a táskába nyúlt és kivel belőle egy levelet. Azután azt kérdezte: — Mit akar belőle kitudni? — Az írójának mégis csak tájékozottnak kell lennie! — felelte Dorothée és átvette a levelet, melyet az államügyész nyújtott oda neki. Az asszony felbontotta a levelet, hogy elolvassa. De amint rápillantott, máris összerezzent, rémülten nézett az amerikaira és felkiáltott: — De hiszen ez a te kéz . . . XI. Clarvey, mielőtt az államügyész megérthette volna az asszony felkiáltását, máris Dorothée szavába vágott: — Milyen intézkedéseket tett ön? — Körözőlevelet adtam ki és értesítettem a határokat. 58