Tolnai Világlapja, 1930. április-június (30. évfolyam, 14–26. szám)

1930-05-28 / 22. szám

csak kitűnik, hogy később igenis a szándékában volt . .. — Annyira fogja még vinni, hogy ki fogom jelenteni önnek: Igen, én öltem meg őt! — csupán csak azért, hogy egy­szer már véget vessek ennek a zaklatás­nak! — kiáltott fel Dorothée kétségbe­esetten. — Vallja be! — szorongatta az ál­lamügyész. — Nem! ... és ha én tettem volna — önnek sohasem vallanám be! — És miért nem nekem? — kér­dezte az államügyész. —• Mert nincsen szíve. — Tehát azért ölte meg őt, mert egy férfit szeretett. — Hiszen ön őrült! Az államügyész felállt, ránézett Do­rothée asszonyra és kérdezte: — Ennek a férfinak a neve talán Henri Voisin? — Mi...? — szaladt ki a szó Har­vey száján, ki kissé összerezzent. — Hát az ugyan ki? — kérdezte Do­rothée. Mire az államügyész azt felelte: — A szerelője! X. N­a az utóbbi hetek izgalmai nem őrölték volna fel annyira Dorothée ide­geit, ha megőrzött volna csak egy ke­veset is abból a humorból, mely azelőtt oly gyakran szolgált a segítségére, s egyszerűen a szeme közé nevetett volna az állam­ügyésznek, aki egy tisztára is­meretlen névvel támadt rá. Csakhogy az asszony fáradt volt már, lágy és gyanakvó. Nem szokta meg, hogy minden kijelentésébe belekapasz­kodjanak és félremagyarázzák. Hango­san felnevetett és az államügyésznek, a­ki azt hitte, hogy e szavaival: „Henri Voisin — a szeretője!" végre leteríti áldozatát — az felelte: — Kissé sokat kíván tőlem! Egy ha­lott férjet, aki még csak nemrég került a föld alá, egy jegyest — rámutatott Clarvey úrra, — és most a tetejébe egy szeretőt, akinek még a nevét sem is­merem. Az államügyész erre rá sem hederí­tett, hanem nyugodtan és határozottan folytatta tovább. — Mikor látta Voisin-t utoljára? — Nem ismerek semmiféle Voisin-t. Dubois az amerikaihoz fordult és kér­dezte: — Ön ismeri őt? — Ki legyen az? — Borügynök Bordeaux-ból. — És miből következtet ön arra, hogy Marothe asszony ismeri őt? — Mert ez az ember összefügg a gyil­kossággal. — Hol van ez az ember? — kérdezte Dorothée. • Dubois azt felelte: — Éppen ezt akarom öntől megtudni. Dorothée kétségbeesetten tördelte a kezét és felkiáltott: — Higgye el már nekem végre, hogy semmi közöm sincsen a gyilkossághoz! — Hogyan magyarázza meg akkor, hogy ez a Henri Voisin ... — Sohasem hallottam ezt a nevet. — ... a gyilkosságot megelőző napon megszállt Marseilleben egy szállóban, elhagyta a szállót késő este, de pogy­gyásza ottmaradt és azóta, vagyis hát a gyilkosság napja óta, eltűnt nyomta­lanul? — Mit tartozik az reám, ha Marseille­ben­­ tűnik egy borügynök? — Talán valami baleset érte! —­ mondta Harvey. És Dorothée hozzátette: — Vagy pedig egy bűntettnek lett az áldozata. —• Mind a két esetben megtalálták volna a holttestét. — Igen jó véleménye van a rendőr­ségről! — mondotta Harvey. Mire az államügyész hozzátette: — Amelyben talán ön osztozni fog, ha elárulom önnek, hogy a rendőrség kutatásainak sikerült tegnap megálla­pítani ... — Mit? — kérdezte Dorothée izga­tottan. És az államügyész folytatta: — ... hogy Henri Voisin sem bal­esetnek, sem bűntettnek nem esett ál­dozatul. — Hanem? — kérdezte Dorothée. — Él! — Elfogták? — kérdezte Clarvey iz­gatottan. — Amikor kérésünkre az olasz rend­őrsé­g le akarta őt tartóztatni Rovereto­ban . .. — Megszökött? — kérdezte az ame­rikai. És az államügyész felelte: — Valaki mindenesetre figyelmeztet­hette. Dorothée kérdezte: — Talán én? — Valószínűen. Dorothée Harvey-hez fordul és így kiáltott fel kétségbeesetten: — Ugyan mondd már meg neki, h­ogy napok óta ki sem mozdultam a házból. — Talán ezzel az ön úgynevezett inasát fárasztotta? — Hiszen meg lehet állapítani, vár­jon Toulon-ból ment-e a távirat Hove­reto-ba. — Nem kellett annak Toulon-ból jönni. — Elvesztette a nyomát? •— kérdezte S­­arvey. — Sajnos! . . . csakhogy annyira h­a­nyatthomlok menekült, hogy — és az államügyész most éle­sen ránézett Do­rothée asszonyra, — fontos bizonyíté­kokat hagyott maga után. — Elegendő arra, hogy rábizonyít­sák a bűnt? — kérdezte Dorothée. — Reá és önre is! — szólt az állam­ügyész. — Beám? Az államügyész most kivolt zsebéből egy fényképet és átadta Dorothée-nek. — A képem! — kiáltott fel Dorothée rémülten. Mire az államügyész diadalmasan fe­lelte: — Ott találták a szobájában! — De hiszen ez . . . nem érteni ho­gyan kerül ... ehhez az idegen ember­hez . . .? — szó­l Dorothée, ki nem tu­dott magán uralkodni. — Volna talán most olyan szíves és bevallana mindent? — kérdezte az államügyész. Dorothée ránézett lelbe hagyottan, fe­jét rázta és így szólt: — Nem! — Megérti, ugyebár, hogy a lesújtó bizonyító anyag hatása alatt nem hagy­hatom önt szabadlábon? — Ezért a fényképért? — kérdezte Dorothée és egész testében reszketett. — Ez a Henri Voisin nem lophatta a képet? — kérdezte Clarvey. — Azalatt a két másodperc alatt, amíg a szobában volt és véghez vitte a gyilkosságot? —­ fele­te Dubois. — Aligha. — Az a kép talán ott állt az éjjeli szekrényen. Dorothée fölegyenesedett és így szólt: — A tárcájában tartotta. — Kicsoda? — kérdezte az állam­ügyész. — A férjem! André! — Nos tehát, államügyész úr!­­— mondta Clarvey és gúnyosan mosoly­gott. — Mivel ezt a tárcát ellopták, egészen természetes, hogy a gyilkosnál ott találták a fényképet is. Dorothée is visszanyerte a biztonsá­gát. — Elismerem ennek a lehetőségét! — mondta az államügyész, meghök­kenve. — Különben is, honnan tudták, hogy ez a Voisin Roverelo-ban bujkál? — kérdezte Dorothée. — Egy névtelen följelentésből, me­lyet az államügyészség kapott. —­ Ez volt tehát az önök rátermett­sége? — kérdezte Dorothée gúnyosan. — Arra kell kérnem, hogy ne kriti­zálja hivatalos működésemet. — Láthatnám ezt a névtelen levelet? — kérdezte Dorothée. Mire az államügyész ezt felezte: — Hogyne! — a táskába nyúlt és ki­vel­ belőle egy levelet. Azután azt kér­dezte: — Mit akar belőle kitudni? — Az írójának mégis csak tájéko­zottnak kell lennie! — felelte Dorothée és átvette a levelet, melyet az állam­ügyész nyújtott oda neki. Az asszony felbontotta a levelet, hogy e­lolvassa. De amint rápillantott, máris összerezzent, rémülten nézett az ameri­kaira és felkiáltott: — De hiszen ez a te kéz . . . XI. Clarvey, mielőtt az államügyész meg­érthette volna az asszony felkiáltását, máris Dorothée szavába vágott: — Milyen intézkedéseket tett ön? — Körözőlevelet adtam ki és értesí­tettem a határokat. 58

Next