Tolnai Világlapja, 1931. július-szeptember (31. évfolyam, 27–40. szám)

1931-09-09 / 37. szám

miniDEnszinBEn mosHflTú­ mncflSFÉnvű Münchenbe is hozott magával jó nagy mennyiséget. Kis dobozban mindig magával vitte étkezéshez a szükséges mennyiséget, persze jó bőven kimérve. Egy estén valamelyik sörházban ül­dögélt magányosan. Előtte a paprikás szelence, asztalánál két idősebb nő, akiket nem ismert. A nők kellemetlenek voltak neki, mert állandóan szippant­gatták egy régi fekete dobozból a bur­nótot és nagyokat tüsszentettek. A szobrász nagyon szerencsétlennek érezte magát ebben a társaságban és széttekintett, nem lát-e valamelyik asz­talnál ismerőst. Egyszerre nagy örö­mére megpillantja Munkácsy Mihályt. Fölugrik, odaszalad hozzá és nagy örömmel üdvözlik egymást. Hirtelen hatalmas tüsszentések gyors sorozata vonja magára a vendéglő kö­zönségének figyelmét. Izsó asztali szom­szédai prüszköltek és krákogtak két­ségbeesetten. A paprikáról azt hitték, hogy valami burnótkülönlegesség s míg Izsó távol volt, jócskán felszippantot­tak belőle. * Münchenben készült Izsó Miklós első nagyobb műve, hírnevének megalapo­zója, művészetének legjellegzetesebb al­kotása: a Búsuló juhász. Az egykorú kritika úgy vélekedett erről (s ma is kénytelen elismerni), hogy nem csupán Izsó Miklós szobrászi működésének, ha­nem az igazi magyar szobrászatnak is kiinduló pontja. A pesti műkiállításon mutatta be a művész 1862-ben és igen nagy sikert ért el vele. Most végre valóban megnyílt előtte az érvényesülés útja: megbízásokat ka­pott. Legelőbb is Arany János és Eg­ressy Gábor mellszobrát mintáztatják vele, aztán a nyelvtudós Révay Miklós, a költő Fáy András és Lisznyay Kál­mán, a színész Tóth József mellszobra következett, majd Pákh Albert, az író, Zrínyi, a költő, Ghyczy Kálmán, a poli­tikus, Pyrker László egri érsek, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc, báró Eötvös József, Szalay László történetíró kép­mása; valamennyi pompásan jellemző, tökéletes művészi munka. A hatvanas évek végén Olaszországba utazott, tanulni és pihenni. Teljesen felfrissülve tért vissza és rövid idő múlva három nagy munkához fogott hozzá: Petőfi budapesti, Csokonai Vitéz Mihály debreceni és Dugonics András szegedi szobrához. A három közül csak Csokonai szobrát fejezhette be, a másik kettőt Huszár Adolf vette át, ő végezte rajtuk az utolsó simításokat. Mert éppen csak ennyi volt hátra, am­ikor a művész hosszas betegeskedés után, 1875-ben, május 29-én meghalt. Izsó Miklósnak a képmásszobrokon kívü­l sok egyéb munkája is maradt, de nagyrészt befejezetlenül. Cigányokat, táncoló meg részeg parasztokat szere­tett mintázni, a hollandus festők meg­kapó realizmusával, de teljesen vázlat­szerűen. Hallatlanul érdekes és artisz­tikus megvillanásai ezek a skiccek a magyar szobrászzseninek, aki szeren­csésebb körülmények között, személyes­kedéstől és pártoskodástól mentes kör­nyezetben sokkal nagyobb pozícióra juthatott volna. De a magyar művészetben így is díszes magasságra emelkedett. Fadrusz János kivételével alig volt még egy olyan szobrászunk, akinek művészeté­ben olyan monumentális erővel jelent­kezett volna a magyar népi motívum, mint Izsó munkáiban. Ezért is felejt­hetlen az ő művészi emléke. l_HI I IfcZlH HimZÖ HURKOLÓ •PERLÉ-ovenovFOnnL HORGOLÓ ITIERIDIRD muLinÉ Hímző Tanulmány Izsó Miklósiul. 23

Next