Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-06 / 1. szám
2 . A dalestély kezdete 8 órára volt ugyan jelezve, de mivel a közönség legnagyobb része valamivel később érkezett meg, azért fél kilenczkor vonultak be a „Szegzárd Szálló“ nagytermébe a dal hivatott művelői, hogy lelkesítő s művészi felfogással előadott dalaikkal gyönyörködtessék a közönséget, mely a teremben elhelyezett összes ülőhelyeket elfoglalta. A dalárdisták gyönyörű fehérselyem zászlójukkal az emelvényen foglaltak helyet s karmesterük intonálására Huber Károly „Olyan a te dalod“ cz. népdal előadásába kezdtek, melyet szabatosan, szép felfogással énekeltek. Úgy ezt a darabot, valamint a többit is lelkes s többször megújuló tapssal tüntette ki a hálás közönség. A műsor második számát Ábrányi Kornél „Da- 1ár-szózat“-a töltötte be. E mű négyest kifogástalanul énekelték s ezért tapssal lettek kitüntetve. Legnehezebb darabja volt a dalárdának „Szerelem“ műnégyes, melyet precízióval és helyes felfogással juttattak érvényre. Legtöbb tapsot arattak Huber Károly „Népdalaival“. Ezt újra kívánták hallani, dalosaink azonban e helyett a „Népzászló“ czimű dallal kedveskedtek. A műsor utolsó pontjába Liszt Ferencz „Rajnai bordal“-a volt felvéve. E nehéz darabbal sok tapsot és elismerést arattak. A közönség meg-megújuló kívánságára a műsoron kívül elénekelték a Kossuth-nótát, mellyel csattanósan fejezték be derék dalosaink szereplésüket. Alig hogy elhangzott az utolsó dal, a rendezőbizottság serény, előzékeny tagjai csakhamar eltávolították a teremből a székeket, mire Garay Ferkó czigányprímás zenekara rezgőpolkával megkezdette a tánczot, mely a reggeli órákig a legfesztelenebb víg hangulatban folyt. A hölgyek általában egyszerű, de ízléses toilettekben jelentek meg, ami csak dicséretükre válik, hogy nem fényes ruhával, hanem természetes bájjal s kedvességgel akartak imponálni. Elismeréssel kell felemlítenünk, hogy a rendezőbizottság nem immel-ámmal, hanem igazi animóval, fáradhatlanul járta az egyes tánczokat, úgy, hogy a megjelent bájos hölgyek kivétel nélkül mind pompásan mulattak. Az első négyest 48 pár tánczolta. Jelen volt asszonyok: Bencsik Kálmánná, Cziráky Imréné, Csizmazia Jánosné, Diczenty Lajosné, Déry Viktorné, özv. Gödéné Konkoly Kornélia, Eber Mártonná, dr. Frankné (Bonyhád), dr. Hilbert Istvánná, Horváth Ignáczné, Hradek Edéné, Halmay Istvánná, Hívért Ignáczné, Keplinger Gézáné, özv. Koncsits Jánosné (Ózd), László Lajosné, Linhardt Ignáczné, Majdan Miklósné, özv. Mutschenbacher Károlyné, Nagy Lászlóné, Pappert Ferenczné, Raichl Sámuelné, Rézler Béláné, özv. Rózsa Péterné (Budapest), Stokinger Jánosné, Sáffáry Lászlóné, Schibinger Ferenczné, özv. Serer Konrádné, özv Szuttinger Józsefné, Torday Józsefné, Werner Frigyesné (Paradicsomi), Zavaros Jánosné, Zarubay Ferenczné. Leányzók: Angyal Gizella, Bencsik Irma, Döry J Erzsike, Dömötör Ilonka, Hauke Elvira, Horváth Györgyike, Hívért Erzsike, Koncsits Irénke és Jolánka (Ózd), Klein Vilma és Ilona (Gyönk), Kelemen Gizella, Lamberger Zelma (Kaposvár), Oblat Elvira (Bonyhád), Rézler Ilonka, Répássy Sárika, Serer nővérek, Sugh Etelka, Spindelbauer Mariska (Dees), Sipos Erzsike, Szarka Ilonka (Jegenyés), Torday Ilonka, Vargha Margit, Werner Irma (Paradicsom), Zarubay Margit. Ü J 6 Amicus. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.) 1895. január 6 Nőnevelés és közgazdaságunk. Hogy mily fontos tényező az emberiség közgazdasági életben a nőnevelés, nyílt dolog azok előtt, akik a nők szerepét a családi lelet összetartó elemének tekintik, valamint azok előtt is, akik tudják, hogy az emberiség keletkezési története soha nem tudta elválasztani a férfiút a nőtől, közelebbről jellegezve, a férjet a feleségtől. Ez az örök élettörvény kifejezésre jutott már az első emberpár paradicsomkertbeli mondájánál. A legújabb kor a nőknek ezt a mozgató szerepkörét, ezt az elvitázhatlan belehatását közéletünk minden legkisebb dolgába, „cherchez la femme“ (keresd az asszonyt) kifejezéssel hozza tudomásra, kiválóképen pedig az olyan eseteknél, melyek bár közgazdasági életünk szintén kiegészítő és illetőleg befolyásoló részét képezik, de nem tartódnak sokáig komolyabban véve a felszínen. Ha a fontos szerepkör és mélyreható befolyás ősidőktől fogva juttattak a nőknek cselekvést a közgazdaságba, úgy még inkább megvan az a mi századvégi életünkben. Életfizikai magyarázata ennek pedig az, hogy a villám korszakában gyorsabban születni, fejlődni és a működési térre lépni akarván, a nők befolyása is gyorsabban kíván érvényesülni közéletünk minden legkisebb fázisában; megnyilatkozik ez a paloták falai között éppen úgy, mint a legkisebb parasztgazda földes kunyhójában. Levonva a következtetést, könnyű lesz megértenünk, hogy a nőnevelés fontossága a családi s ebből folyólag egy egész állami életre eminens. Egyes családokban ugyanis nem egyszer jut érvényre a ferde irányban nevelt nő döntő szerepköre s hogy ez úgy a meglevő környezetre, valamint a nevelt jövő nemzedékre is kihatással van, megszámlálhatlan esetekben tapasztaljuk, fel sem említvén egyelőre azt a viszonyt, mely az újabb időben elszaporodott vadházasságok révén közgazdasági életünket fenyegeti. Ha a nő ily viszonyok közt anyává lesz, jobb nevelést gyermekének a legtöbb esetben nem adhat, mint az ő saját nevelése s már ezzel szaporodott a családban a hajlam a könnyelműség iránt, mely nemzedékről nemzedékre átszármazva, kétségen kívül közgazdasági rombolást eredményez előbb-utóbb, egyelőre csak egyes családokban, később kihatólag a társadalomban és az államban. De nem csupán az élet erkölcsi oldalát tekintve befolyásolják a nők közgazdaságunkat, de anyagi értelemben is ők annak előmozdítói, megmentői és fenntartói, avagy tönkretevői. Az egyes családokban történő anyagi veszteségek, sőt végromlásra jutások ugyanis többé kevésbé visszavezethetők a nők felületességére. A nő, aki sohase vett fáradságot magának megtanulni a ház vezetését és annak berendezését, nem tudott a házi munkakör czélirányos beosztásával megbarátkozni, szóval a ki idejét a gyakorlati házias hivatásos munkásságon kívül másutt véli kellemesebben és hasznosabban eltölteni, az a házra, a családra vészt hozott, olyant, amilyent közgazdaságunk szempontjából nem is jelentéktelen, veszteség gyanánt tekinthetünk. A családban a férj támasza a jó nő általán elfogadható mindennapi gyakorlat alapján, hogy ha a családfő jó, úgy kell, hogy jó legyen a támasz, a gyámolító és bátorító is, mert bármennyit jelentsen is érzékileg kifejezve a férj és családfő, ha támasza, a nő, hivatásának meg nem felelt, közgazdaságilag a férjnek és a családnak értéke elveszett. Hogy társadalmunk mai viszonyai között miképen neveljük a nőket, hogy azoknak erkölcsi és anyagi értéke közgazdaságilag érvényesülhessen, ez szakkörömhöz nem tartozván, feladatom nem lehet vitatni, de a gyakorlati élet tapasztalataiból merítve, néhány sorban megkísérlem utalni a közgazdasági hiányokra, amelyek nőink ferde irányú neveléséből eredőleg reánk háramlanak. Röviden szólva, a leánygyermekek nevelése merev és gyakorlatiatlan. Merev annyiban, amennyiben hasznottevő életkorukat elérve, a kijelölt irányról se jobbra, se balra letérni nem hajlandók. Ha születtek és nevelődtek ugyanis jólétben, már a mérsékelt jólétet se akarják elfogadni önönmaguk érvényesítésére, a gyengébb módot vagy éppen a nélkülöző helyzetet pedig általán végzetes istencsapásnak tekintik s nem képzelnek embert, aki náluknál boldogtalanabb volna. Ezek a nők aztán, hivatásuk érvényesítésére kerülvén a sor, elgondolható, milyen közgazdasági jelentőségűek. Akik kedvezőtlenebb körülmények közt születtek és nevelődtek, azoknak merevsége meg oly módon lép előtérbe, hogy hivatásuk értékesítésénél kedvezőbb viszonyok közé jutván, önmagukat túlbecsülik s tetteikben meg társadalmi viselkedéseikben közgazdasági értéküket elvesztik. Vannak a nevelés vázolt alakjai közt olyanok, akiknek a merevség nem tulajdonságuk s ez után nem jutnak a közgazdaság rovására fentebb mondott viszonyok közé. Ezek a nők minden körülmények közt megfelelnének hivatásuknak, de gyakorlatiatlanságuk jóakaratukon azonnal csorbát üt, mihelyt a háziasságot, a családiasságot kellene közgazdaságunk előnyére érvényesiteniük. A közgazdasági élet fontos pozitíójának mi módon volna megfelelőbb a nők nevelése, ez hivatottabb — pedagógiai erők — elbírálásának hatáskörébe tartozik, megkísérlem mindazáltal e felett rövid véleményt — amit több oldalról hallottam — nyilvánítani. A magasabb iskolák sokoldalú szellemi színvonala elvonja a növendékeket a gyakorlati élet —közgazdaságilag hasznosabb — de egyszerűbb tanulmányaitól és tudásától. nem A gyáripar fejlettsége és olcsósága miatt soha értékesíthető kézimunkák túlhajtott tanítása, meg a test fejlődésének rovására megsemmisíti az egyént a jövő életfogásainak érvényesítésénél. Az otthoni nevelés módszerét már nem akarom megkoczkáztatni, mert rám zúdítani a társadalom nőnevelőinek haragját nem akarom. Hogy becézve, dédelgetve, kényeztetve a gyerek eléggé lesz, ennyit még gyakorlati tapasztalás alapján mondhatok s ha hogy ez az életre kihat s jelentőségteljesen befolyásolja közgazdaságunkat, a felett ne csodálkozzunk, pedig a nemzedék nem arra való, hogy csenevésszék és satnyuljon, hanem hogy erősödjék és gyarapodjon. Ha tehát a nőnevelés körül oly symtomákat észlelünk, melyek a fejlődést és gyarapodást hátráltatják, közgazdasági értékünket veszítjük és koczkáztatjuk meg általa. Nem csupán erkölcsi szempont tehát, ami pedig fő —az indító oka — hogy a nevelési rendszert reorganizáljuk, de a századvégi gyors vagyonosodás ösztöne is megköveteli közgazdaságunk érdekében az átalakulást. A magyar nők bátorságát, kitartását a történelem lapjai dicsőítették és örökítették meg, az ezredév utáni nemzedék bizonyítsa be, hogy elődeik erre méltó érdemeket szereztek. TARCZA: Fönn és lenn. Irta: HAVASI BÉLA. Klement Giza Németh Mariskához. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Kedves Kicsikém! Megbocsáss, hogy csak így szólítalak meg, de nem vagyok képes más czímet adni, mint ezt a régit. Annyira eszemben van még a múlt minden mozzanata — mikor a mostani távolsághoz képest mondhatatlan közel voltunk egymáshoz, — hogy képtelen vagyok elhinni az igaz valót. Ne vedd kérlek sértésnek, de túlbizalmatlanságnak se, amiért igy írok hozzád most, holott tudom, milyen jogosan gondolhatsz felőlem nem éppen hízelgő dolgokat. De te se kösd le magad, ha eddig valami rosszat, csúnyát gondoltál felőlem, és ez ne okozzon neked gondokat, nem tettél mást, mint amit az egész világ megtett és valljuk meg, nem tettetek mást, mint igazat gondoltatok. Aláhúztam ezt a szót. Reszkettem, féltem, mikor leírtam,nem félelmemben, hanem újra elővett az a különös érzés, mely már hetek óta gyötör, s amelynek kútforrása a bűn tudata, talán a lelkiismeret-furdalás) s reszketésem a te minden bajt felfedező gondos szemed észre fogja venni ezeken a betűkön. Miért írok neked? Meg sem tudnám mondani most, ha kérdeznél. De tudom, te nem kérdezel, megelégszel magával az irás tényével . . . Két hosszú levelet talám már neked ezen a héten s egyetlen betű, egyetlen vonás feleletet nem kaptam. írtam először rónás reménységgel, aztán búval szomorúsággal, most pedig — igazán nem affektálok — kétségbe vagyok esve. Kedves kicsikém, te nem tudod, neked halovány fogalmad nincs arról, amik velem elválásunk óta történtek. A botrányt, amely akkor történt, ismered ; nem fogom itt újra elmondani annak részleteit : fájna talán neked, ha ismét eszedbe juttatnám csalódásodat bennem. Nem voltam becsületes, határozottan nem voltam az, aminek te gondoltál, nem is érdemlem meg akárki vonzalmát. De a te barátságodért, édesem, nézd, letérdelek, összeteszem a kezemet és úgy könyörgök! Ne tagadd meg tőlem! Meguntam ezt az életet. Amelyben én létezem, ahova a sors engem lökött, ott nincs is élet tulajdonképen. Nincs ott vidámság, csak lézengeni, nyomorultan tengődni lehetett. Átok, örök átok magamra, amiért már kislány koromban szépséget kértem Istentől és gazdagságért fohászkodtam hozzá. Ha nem vagyok szép, gazdaggá lenni, óh, dehogy remélhettem volna! Különösen ily módon! És most nem fogom a sorsra, hogy üldöz, belátom, bűnhődésem helyénvaló ... Különben mint érzed magad ! Abba a régi varróba jársz-e még, a melyben még én is dolgoztam ! Szinte látom a többi lányokat: vájjon ott vannak-e még? Ah, mikor az én eseményem hire oda elhatott, mi lehetett ott ?! Titokteljes arczczal, súgva, búgva, várva, némán várva, hogy belépjek, — mit nem tettem meg — ülhettek. De tudtam is volna akkor a szemetek elé lépni! Ti is, mit tettetek volna velem? Hanem miért nem lesz ? Szeretném már véleményedet ismerni magamról. Hiszen azóta nem beszéltünk egymással! Írj ! Írj ne csak valamit, írj meg mindent, ami azóta és körülötted történt. Úgy szeretnék veled személyesen is találkozni éS nem merek. Nekem nem szabad még ezzel az ártatlan szándékkal sem közeledni hozzád, feléd! Nem az én, a te érdeked kívánja ezt, mely — mióta a magam érdeke semmire való többé — szent előttem. Ha talán te is akartál velem találkozni, tégy le erről a szándékodról kérlek! Az Istenért, mit beszélnének akkor rólad ? Bizonyára azt, hogy nekem adtad el magadé Nem, ha én magam tönkre is vagyok téve erkölcsileg, nem volnék képes elviselni a gondolatot, hogy ebben a rémségesen szomorú sorsban te is osztozkodj velem. Neked becsületesnek kell maradni! . . . És hogy ezt elérjed: ne higyj férfinek, angyalom, ne, amíg el nem vett. De azt is megnézd, kihez mégy! Mást nem kívánok neked, mint azt: mentsen meg az Isten olyan udvarlótól, a minőt nekem adott s a ki engem szerencsésen az örvénybe taszított és akkor boldog lesz! . . . Hittem, egész bűnöm ennyiből áll. . . . Mennyi keserűség, mennyi kétségbeejtő csalódást ért azóta! Rövid ugyan az egész, hanem újra átéljd azt, vagy újra naivvá lenni, mint annakelőtte voltam, nem szeretnék! . . . Pedig boldog idők voltak szók, nagyon boldogok. Oh, hogy akkor a végem nem tudtam s nem tudtam megmásítani a végzet határzatát ... Kétségbe vagyok esve ... Te a magad ártatlanságában ,eltűnődés rajta, hogy ugyan miért lehetek