Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1926-01-09 / 1. szám
Vili. évfolyam. Egyes szám ára 2500 korona. 1. szám. Szekszárdi 1926 január 9 TOLNA MEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2500 korona. Előfizetési díj félévre 50 000 korona (4 pengő), egész évre 100.000 K (8 pengő). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés díja 10000 korona. A hirdetés agy M milliméter széles hasábon milliméter soronként 1000 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb. hirdetések IlOOkor. Állást keresőknek 80 esése, lék engedmény. A hírrovatban elhelyezet reklémhír, eljegyzési hír, sm* lé di hír, valamint a nyilttér soronként 8000 koronába kerül. Dr. Éri Márton: A létszámviszonyok rendezéséről szóló kormányrendelet intézkedése folytán vármegyénkben mindazok a tisztviselők, akik már teljes nyugdíjra tarthatnak igényt, a legközelebbi közgyűlésen nyugdíjazandók. A nyugdíjazandók sorában — más érdemes tisztviselők mellett — dr. Éri Márton, a vármegye alispánja is helyet foglal, mely közérdekű esemény fölött nem térhetünk egyszerűen napirendre. Olvasóink előtt dr. Éri Márton egyénisége és köztisztviselői működése eléggé ismeretes, hisz több, mint 30 évet töltött el vármegyénk szolgálatában és közel 15 év óta, mint vármegyénk volt főjegyzője, majd pedig alispánja, közéletünknek egyik fáradtságot nem ismerő, lelkes és tettrekész vezető egyénisége. Az ő markáns alakja nem szorul arra, hogy egyéniségét és köztevékenységét apró részletességgel ismertessük, de viszont hírlapból kötelességünk, hogy a mostani, egész közéletünket a legközvetlenebbül érintő fontos alkalommal méltassuk, ha csak vázlatosan is, az Őn jelentőségét. A közigazgatásnak minden ágazatát tövéről-hegyére, a legfontosabbat épp úgy, mint a legaprólékosabbat, alaposan ismervén, mindenkor komoly munkaszeretettől áthatva, vármegyénknek kifogástalan adminisztrációja elsősorban az ő szakavatott, erélyes munkásságának köszönhető, ami azonban nem von le semmit az őt megértő és hűségesen követő buzgó munkatársainak érdeméből. • Ideális közigazgatási tisztviselő volt abban az értelemben, hogy mindenkinek panaszát, ügyes-bajos dolgát készségesen meghallgatta és mindent elkövetett, hogy olyan esetekben, ahol azt a rendeletek és törvények megengedték, habozás nélkül, gyors, határozott és erélyes intézkedésekkel a jogsegélyre szoruló közönségnek segítségére lehessen. Jóakarata tanácsadója és támogatója volt mindenkinek, aki közigazgatási ügyekben hozzá fordult és főleg a mostani életkörülmények között folyton felbukkanó nehézségeken nem paragrafusokon való nyargalászással és aktagyártással, hanem elmenve a méltányosság legmesszebb menő határáig, gyors és talpraesett intézkedésekkel iparkodott segíteni. De a szorosan vett közigazgatás kereteit itthaladva, élénk érzékkel bírt közéletünk minden egyéb közérdekű megnyilvánulása iránt és megértéssel a kor követelményeivel szemben, hivatalos állásának egész súlyával és latbavetésével lelkes és fáradhatatlan támogatója, ha kellett kezdeményezője volt minden közérdekű mozgalomnak. A gazdaközönség érdekeit a Vármegyei Gazdasági Egyesület bőkezű támogatásával és közigazgatási úton tett intézkedéseivel iparkodott lényegesen elősegíteni. Az elmúlt nehéz időkben vármegyénk közlekedésügyein is, úgy a közutak, mint a vasúti forgalom javításával hathatósan segíteni iparkodott. Szociális kérdések iránt is nagy megértéssel viselkedett. Elég, ha e tekintetben utalunk a szekszárdi Ferenci közkórházra, — ezen egész vármegyénk közönségére annyira fontos közegészségügyi, a szenvedő embeiség szolgálatában álló intézményre — amelyet teljesen lezüllött állapotából — hisz egészen el volt már merülve adósságokban, egész berendezése, felszerelése a hasznavehetetlenségig elavult — mai színvonalára úgy a kormánynál, mint pedig társadalmi úton kifejtett hatalmas agitációval, emelte fel, úgy, hogy ma már a kórháznak anyagi helyzete teljesen rendezett, tetemes adósságai ki vannak egyenlítve, van a modern igényeknek megfelelő uj laboratóriuma, Röntgen apparátusa s a higiénikus követelményeknek megfelelő jó felszerelése, több uj szakorvosa, stb. Szekszárd városának, mint a vármegye központjának, haladása iránt is mindenkor a legmelegebb érdeklődést és jóindulatot tanúsította és nem egy közintézmény köszönheti az ő hathatós támogatásának létezését. Tisztviselőtársai iránt, bár nagy követelményeket támasztott velük szemben, baráti és bajtársi érzülettel, nagy megértéssel viseltetett mindenkor és iparkodott sorsukat javítani. Társadalmi téren is minden közhasznú törekvésnek áldozatkész támogatója, s szószólója volt, a vármegye külső képviseletében hűségesen ragaszkodott a hagyományokhoz. A kormányrendelet, amely közéletünk ezen tetterős vezetőjét helyéről elszólítja, vármegyeszerte nagy meglepetést és megdöbbenést keltett, annál is inkább, mert alispánunknak, kire ezen kormányintézkedés szintén vonatkozik, nincs is még meg a törvényben előirt ama szolgálati ideje, amely a teljes nyugdíjazásnak előfeltétele, hanem csak a millenáris szolgálati idő többszörös betudásával tarthat csupán a teljes nyugdíjra igényt. Mindenképpen indokolt és érthető tehát az a mozgalom, amely vármegyénk bizottsági tagjai részéről Pesthy Pál dr. igazságügy miniszterrel az élén, megindult és azt célozza, hogy vármegyénk közigazgatásának vezetése, minden zökkenéstől megkímélve, maradjon meg továbbra is Éri Márton dr. szilárd kezében, ami a közszolgálat és közérdek szempontjából egyaránt kívánatos és hogy vármegyénk nyugalma ezzel a teljesen váratlanul jövő alispánválasztással a mai időkben meg ne legyen bolygatva. A vers. A vers visszhangja a lélekzenének, Érzés hangolta aeolhárfa. — Lágy Dal, mit fogamzott forró, drága vágy. Könnyes, vajúdó fájás szülte ének. A vers megkönnyit, ha keresztsulyától Meging a test és meggörnyed a váll. A versben lelkünk szép vigaszt talál, Ha a fájdalmak vérpatakján gázol. A vers felemel, a vers felmagasztal. A vers békébe terített asztal, A temetésre bús halotti tor. A vers kínszőtte Veronika kendő, Hol képe nyomát hagyta a Teremtő. A vers megszentelt áldozási bor. Brandeisz Melanie* Téli séta: őseim ezer évvel ezelőtt jöttek be a magas északról Felsőmagyarországba és csodálatos, annyi vérkeresztőzés dacára még bennem van az északi vonás, imádom az igazi telet, hideget és havat, a langyos, sáros tél nyomasztólag hat rám és elég, ha a hőmérő higanya a fagypont alá száll, ahhoz, hogy felviduljak, néhány nagy tbópehely pedig valóságos extázisban képes hozni. A hideg, ködös, zuzmorás napok alatt úgy érzem magamat, mintha valami kedves ajándékot kaptam volna, vagy valami nagy öröm várna rám. Hogy a szép decemberi telet kellőkép kiélvezhessem, elhatároztam, hogy egy egész rövid téli napot a szabadban töltök és pedig nagyrészét az erdőben, ahol legszebb a tél. A nap jó későn, izzóvörös tányér képében bújik ki a ködös horizont fölé, amikor előáll a szán és emelkedett hangulatban indulok a szép kirándulásra. A kisemberek szérüskertjei közt, ahol a pelyvarakások körül a sármányok és pintyek elvegyülnek a plebejus szürke verebek közt, hogy egy-egy soványka falatot találjanak, csikorogva ereszkedik le a szán a völgybe. A présházak előtt a diófádon melankolikus varjak feketednek, Isten tudja miből élnek e szomorú madarak nagy csapatai a dermesztő hetek alatt. Lent a völgyben a folyó a hóesés közben öntötte el a réteket, azután a hóval kevert víz kékeszöldre fagyott, a jég egyenetlen dudorodásait az alant járó reggeli nap rózsás arannyal vonja be a keleti oldalon, míg túlsó, árnyékos része minden apró emelkedésnek annál sötétebb kék kontrasztot képez. Északról nagy csapatokban, de mindig szigorúan betartva a római ötös formáját, vad ludak alacsonyan húznak a folyó szabadon maradt helyeire; amint kanyarodnak, fehér hasukat pirosra festi a lomhán emelkedő nap. Az azúrkék jégben egy kis kerek fehér sziget fekszik, akkora, mint egy falusi vándorcirkusz porondja, azt felettük a vadludak, mint képeken a patagoniai pingvinek. Golyóval közibéjük lövök, egy ottmarad, a többi éktelen gágogással repül fel, egy egész felhő kavarodik fel a töltés mögül és a nap, amely csak most tudta legyőzni a látóhatár ködét, csupa flamingóvá szinesiti az előbbi pingvineket. A klumpác kocsis zuzmorás bajusza alatt mosolyogva és törkölyszagú felhőt lehelve, a jégen kopogva és csúszkálva hozza el a nap első vadászzsákmányát, amelyet mindjárt neki is ajándékozok, mert nem nagyon rajongok a kemény húsért, — legalább nem a tálon! A ludak már a harmadik határban járnak, csendes és kihalt a völgy, csak a partszéli nád és a pirosvesszős füzek felett húz nesztelen repüléssel egy galambszürke, karcsú hókánya. A fordulónál egy kiégett, odvas, vén fűzfa tövében megcsappant számú, kis fogolycsapat gunnyasztott, fázva, éhezve, felborzolt tollakkal. A sólyom árnyéka felriasztja őket és fáradt repüléssel mennek száz lépéssel odább, egy mély barázdába. Sörétes lövésem a szánról elérné őket, könnyű prédaként mind az öt darabot le lehetne két lövéssel elejteni, de nem visz rá a lelkem, ami fölött a kocsis mérhetetlenül csodálkozik Öt perc múlva még mindig rázza a fejét és mikor kérdezem, mi baja, azt feleli: „Hát, hogy a doktor úr nem lőtte meg a foglyokat, pedig milyen jó pecsenye lett volna!“ Lekanyarodunk egy keskeny dülőútra, amely akácosban visz. A sarjuhajtások kérgét mindenütt lerágták a koplaló nyulak. Ahol sűrűbb az erdő, néhány fácánkakas vörösödik a szűzfehér havon, szedegetik az akácmagot, mit a szél levert. Egészen öreg, tapasztalt és latinul is beszélő vadászok azt állítják, hogy egy-egy kakas odafent le is szokta verni a magot társainak nagy szükség esetén, de én magam ezt még sohasem tapasztaltam. Különben annyi csodálatos dolog fordul elő a vadászember életében, hogy én már a legvaskosabb vadászlatinságot is elhiszem. Az akácok közé lassankint rőtlombos tölgybokrok vegyülnek és észrevétlenül belejutottunk az igazi, szép erdőbe, amely téli álmában, kihaltságában is olyan szép, mint akár májusban annak, aki varázsát látja és érzi. De a dermedt halál csak látszólagos, mert íme ott van a tavasz ígérete a duzzadó mogyoróbarkákban, amelyek csak pár meleg napra várnak, hogy kivirágozzanak és sárga hímporban díszeskedjenek. Egy erős őzbak áll a mogyoróbokor alatt őrködve, magasra emelt fején is már dudorodik az uj aggancs helye, a soha nem szűnő élet, az ujjáébredés jele. Most a fiatal fenyves vallja fel a tölgyes sűrűt, az örökzöld dús ágak alázatosan hajolnak meg díszük és terhük, a nehéz, puha