Történelemtanítás, 1973 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
Módszertan Dr. Szabolcs Ottó Az oktatáspolitikai határozatok és a történelemtanítás Az MSZMP KB-nak széles körű vizsgálata és az ezt követő határozatok egyértelmű irányt szabtak közoktatásügyünk fejlődésének, föltárva a hiányosságokat és megjelölve a továbbvezető utakat. A közoktatásügy minden területén működőknek — közöttük az egyes tantárgyak képviselőinek is — erkölcsi kötelességük, hogy legjobb tudásuk szerint konkretizálják saját területükre a határozatokat. Ez alól nem lehet kivétel a történelemtanítás sem. Amint a KB június 15-i ülése határozatával kapcsolatban Kádár elvtárs jelezte, bizonyos dolgokon vitatkozni kell. De egyszer dönteni is kell, ekkor következik el a konkrét cselekvés órája. Úgy érezzük, hogy a történelemtanítás területén is néhány kérdésben, a határozat további vitatása helyett, annak szellemében cselekednünk kell, más kérdésekben pedig keresni kell a határozatban általában megjelölt út megvalósításának konkrét lehetőségeit. Több ágú munkát kell tehát egyszerre végeznünk. Egyrészt beérett és döntéssé formálódott tapasztalataink gyors hasznosítását megvalósítani, másrészt tovább keresni és kutatni a jövő mélyebben megalapozott útjait. Mikor a párthatározat után ezt a kérdéskomplexumot először vetjük föl nyilvánosan, természetesen nem törekedhetünk sem teljességre, sem kiérleltségre, legfeljebb néhány terv és várható intézkedés ismertetésére, néhány általános szempont konkretizálására és nyilvános meditálásra a távolabbi jövő fejlődési irányait illetően. Talán először arról, ami közelebbi és látszólag könnyebb. A határozat egyik központi kérdése a tanulók túlterhelése; az egész iskolai életben és különösen a tantárgyak tartalmában, követelményeiben és a tanítás gyakorlatában meglevő maximalizmus. Vitatkozhatunk azon, hogy a saját véleményünk szerint a történelemben vagy esetleg más tantárgyakban nagyobb-e a maximalizmus, vagy, hogy mi a túlterhelés elsőrendű forrása: a követelmények, a tantervek, a tankönyvek vagy a beidegződött rossz tanári gyakorlat, más szóval a pedagógiai kultúra gyöngesége. Az azonban egyértelmű, hogy a történelemtanítás maximalizmusát lehet csökkenteni, és kell is csökkenteni. Egy pedagógiai indítású gondolkodásmód, amely a történelmet nem önmagáért, hanem konkrét nevelési, oktatási és képzési célok megvalósításának eszközeként kívánja tanítani, lehetővé teszi a tantervi anyag megrostálását és a tankönyvek megtanulandó anyagának rövidítését, nem kis mértékben didaktikai eszközökkel is. Nem történelmi korok kihagyása és nem a történelem komplex jellegének a föladása a csökkentés alapmotívuma, hanem az épp ehhez, a horizontális és vertikális áttekintéshez szükséges tényanyag funkcionális megszűrése. Ennek eredményeképpen az eddiginél kevesebb maradna a megtanítandó ismeretek sorában, az eddigi megtanulandók egy részét kihagynánk, vagy átkerülne a csupán elolvasandó vagy elolvasható tankönyvi részekbe, más része pedig az alap- 1