Történelemtanítás, 1989 (34. évfolyam, 1-4. szám)

1989 / 1. szám

Módszertan Szabolcs Ottó: A történelemtanítás trendjei Sokat halljuk, hogy a társadalom elégedetlen a történelemtanítással. Sietve hozzátenném, hogy nemcsak nálunk, hanem világszerte. Nem akarom most azt kutatni, hogy mit jelent ebben a vonatkozásban a társadalom, milyen rétege­ket, csoportokat, de az elégedetlenség tény. Vagy legalábbis bizonyos körök­ben tény. Számomra most az a kérdés, hogy ezekben a körökben a történe­lemtanárok is benne foglaltatnak-e? S ha igen, milyen mértékben? Ez leg­alább két oldalról nézve is nagyon fontos. Egyrész­t, mert a tanárok azok, akik eddig is megtették, ami tőlük tellett vagy amit tőlük elvártak. Másrészt, mert a tanárok nélkül nem javulhat és nem fog javulni a történelemtanítás. Idő­szerű lenne tehát a tanárokat megkérdezni. Sok tanárt, talán mindet, a nép­­számlálás­ vagy szociológiai adatfelvétel befolyásolatlanságával. Az eredményr­e magam is kíváncsi lennék. Persze egy ilyen vizsgálat is inkább a közérzetet regisztrálja, mint a dolgok önmagukban való igazságértékét. Ha egyáltalán van ilyen. Akár van, akár nincs, a tanárok véleménye mindenesetre különös súllyal nyom a latba. Mert nélkülük úgysem lehet fordulatot elérni, sőt egyáltalán javítani. Mindenki számára világos az, hogy a politika beleszól a történelemoktatás­ba. Ennek realitását senki sem vitatja. A kérdés csupán az, hogy mi módon és meddig. A szovjet előadó kelt ki ezelőtt hat évvel a Történész Világkonfe­rencia bukaresti ülésének metodikai szekciójában az ellen, hogy az aktuálpoliti­­­ka határozza meg a történelemoktatást. Mondhatni a taktika a stratégiát! A történelemoktatásnak tudnia kell mit akar, nem csupán a mára, hanem hosszabb perspektívára vonatkozóan. Eszmeileg és pedagógiailag egyaránt. Én még hiszek abban, hogy a kettő összhangban van, illetve összhangban kell hogy legyen egymással. Az az érzésem, hogy az egymást követő rövid lejáratú tervezgetésekben ez közel sem tisztázott. Természetesen én sem lépek fel az­zal a szerénytelen igénnyel, hogy ezt a bonyolult kérdést tisztázzam. Csupán a kisléptű változtatások közepette megpróbálok a nagyobb trendekbe belesike­­lődni. Ez talán most éppen nem haszontalan és felesleges. A történelemtanítás alapvető változásai 1945, különösen 1947—48 után lénye­gében politikai jellegűek, politikai indíttatásúak voltak. Előbb a fasisztátlaní­­tás, később a következetesen marxista alapokra — értsd alatta vulgár marxi­­zálás — helyezés igényével. Ez száznyolcvan fokos politikai szemléleti válto­zást hozott a tananyag tartalmában, a történelmi tények válogatásában és ér­tékelésében, de nem érintette a történelemtanítás metodikai lényegét. E téren maradt minden a régiben. Elsősorban anyagprelegálás és visszakérdezés jelle­

Next