Tükör, 1922 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1922-05-14 / 20. szám
X. évfolyam Elét Isi Egy ér* Félévre Egyes ezés I é a I érái 60 lel 80 lel éra I leu Mséé hivatali telefon 61 Morvay Zoltán I Ára 1 leu I Kiadó laptulajdonos Révész Béla Pártonkiviili politikai hetilap Szerkesztőség és Mséé* hivatali Trg.-Hures (la*rosvénérhely) Flata Meg. Ferdinand — Fétér 86 sa. Szerkesztőségi telefon 01 Érthetetlen állapoton. Szégyellem bevallani tisztelt olvasó, hogy dacára a mindennapi újságolvasásnak és a politikai élet minden mozzanatára három év ótai feszült figyelésemnek, a mai napig sem tudom megérteni azt a kormányzási politikát, ami Nagyromániában folyik. Nem értettem a Kormányzó Tanács intézkedéseit, nem bírtam belelátni a Vajda kormány tetteit mozgató hátsó erőkbe sem, csodálatos volt előttem Avarescu tábornok szélső keleti módszere és a rejtélyesen feltűnő és pillanat alatt elmúló Take-kormány különös bukása után szörnyű finkszként mered elébem Jonel Bratianu jelenlegi, nyugati alkotmányos szőrszálhasogatásokat negligáló pártkormánya is. Mindezeknek a kormányoknak az intézkedéseit a legtárgyilagosabb, határozottan a legmelegebb érdeklődéssel kísértem. Becsületemre mondom minden faji érzelmet félretettem, minden nemzetemet ért sérelmet elfeledtem és eltemettem és csak arra voltam kiváncsi, hogy egy több országba évszázadokon át széttagolt nép ha egyszer az álmai teljesedésbe mennek és a sors végtelen szerencsés adományaképpen, a világtörténetben páratlan területi növekedéshez és mérhetetlen természeti kincsekben gazdag földhöz, kulturált lakossághoz jut, hogyan és mi módon kezd a birodalommá vált ország összeforrasztásához. Én úgy vélem, hogy a román államférfiaknak ez az alakulat, már félszázados, vagy régebbi álma is lehet. Tömérdek idő volt készülni ez álom valóra válására. De azt is úgy képzeltem, hogy ha hittek az illetők e valósulásban, mint ahogy hinniök kellett, — a körülmények bármily képtelennek is mutatták e valósulást — mondom, ha hittek e ténnyéválásban, hogyan és miért nem volt kidolgozva a legapróbb pontig, a legfinomabb részletig minden kis árnyalat, miért nem állt az őt megillető helyre azonnal az az ember, aki a legodavalóbb volt, hogy a megnyert birodalom rögtön, zökkenés nélkül bekapcsolódhassék az államélet zavartalan tovább fejlődésébe ? Hogyan lehet ilyen kapkodás és fejetlenség, ilyen kísérletezés-láncolat egy évszázad óta várt körülmény ténnyé válásánál mint amilyen itt uralkodik? Mert azt a legjobb akarattal sem mondhatja senki hogy itt céltudatos politika folyik. Azt senki sem állíthatja, hogy itt minden vezető ember tudja és tisztában van vele, hogy mit és miért csinál úgy, ahogy csinálja. Én úgy véltem, mikor Nagyrománia születését láttam, hogy itt nem fog rossz dolga lenni a csatolt nemzetiségeknek, mert a román nemzetiség magán tanulta meg a monarchiában, hogy ügyetlenül kezelt nemzetiségi törvény tarthatatlanná teszi az ország életét. Úgy gondoltam, hogy a természeti kincsek és erők azonnali üzembevételére rendszeresen kidolgozott tervek állanak készen, amelyek pár hónap alatt használatba vétetnek és a nyomukon nem képzelt fellendülés támad. Mert hiszen ilyen tervek kidolgozására tömérdek idejük lehetett az illetékes köröknek! Azt képzeltem, hogy Középeurópa leggazdagabb állama születvén itt meg, a benne lakókra nemzetiségi különbség nélkül kánaáni állapotok várnak. Úgy véltem, hogy ha olyan ügyes diplomaták voltak, hogy ha olyan területi nyereséget bírtak kivívni, amilyet a legnagyobb győztes állam sem kapott, ezek a politikusok a megnyert birtok kormányzásába is olyan zseniálisak lesznek. És ennek — fájdalom — minden vonalon az ellenkezője történt. Hogy hol a hiba, hogy mi annak az oka, képtelenek vagyunk magunknak megmagyarázni. Hogy miért nem lehet ebből a gazdag országból egy európai színvonalon álló birodalmat alkotni nem bírjuk megérteni, mikor minden kívánható feltétel meg van erre. Hogy miért olyan nyomorúságosan keveset ére egy ilyen dúsgazdag ország pénze, érthetetlen előttünk. És azt is érthetetlennek tartjuk, hogy miért és micsoda okok fennállása miatt nem tudnak ennek az országnak a legjobbjai összefogni nemzeti különbség nélkül, hogy a kátyúba rekedt haladást és fejlődést megindíthassák azon az útón, ami a szükséges virágzás felé vezet. Aminek elmaradása egy szegény országba menthető, de aminek a meg nem történte a kincsekben dús Nagyromániában egyszerűen elképesztő valami. Ezekre szeretnénk feleletet kapni és nagyon leköteleznének minket a román politikusok, ha ennek a rejtélynek a nyitját megmagyaráznák nekünk. Mert ezek a kérdések faji különbség nélkül érdekelnek mindnyájunkat és jövőbeni életlehetőségeink is minden vonalon ezektől függnek Tpq.Plafei ("flarasvásárhely) 1922. május 14. 20-ik A munkásbiztosítás egységesítése. Ankét Kolozsváron semmi eredménnyel. — Minden marad úgy, ahogy volt. — Nem lesz autonómia! A munkaügyi minisztérium összehívása folytán még április hó 24-én megkezdődött a romániai munkásbiztosítás egységesítésének kérdésében az ankét. Marzescu munkaügyi miniszter meghívására az erdélyi és bánáti munkáltatók két képviselője, valamint a munkásságnak ugyancsak két képviselője vett azon részt. A két érdekeltség egyöntetűen kifejezést adott elégedetlenségének a munkásbiztosító eddigi és mai adminisztrálásának hiányos és sérelmes volta miatt. Az ankét eredménytelen voltát igazolja az a körülmény, hogy az eddigi hibák megállapítása dacára is, egyelőre marad minden úgy, ahogy eddig volt. Dacára annak, hogy hivatalosan is megállapítást nyert az eddigi gazdálkodás tarthatatlansága, csupán átmeneti intézkedések foganatosítását látta szükségesnek a munkaügyi minisztérium. Az Erdélyi és Bánáti Munkaadók Szövetségének képviselője a következőkben nyilatkozik az ankét lefolyásáról. — az ankét megtartását Marzescu minisztertől mi kértük. Célunk volt egyrészt a mai rendszer tarthatatlanságának beigazolása, másrészt az erdélyi és bánsági munkásbiztosítás gyökeres átszervezésének megindítása. Meg kell állapítanom, hogy első programmpontunkat teljes mértékben meg is valósítottuk. Bebizonyítottuk, hogy eddigi felterjesztéseink minden vádja igaz. 1919 januártól kezdve törvényekben körülírt kötelességüket nem teljesítették sem az Állami Munkásbiztosító Hivatal jogkörét betöltő állami szervek, sem az Országos Pénztár jogutódjaként felállított kolozsvári Casa Centrala , annak jogutódjai, sem az egyes kerties pénztárak. E hivatali mulasztások természetes következményei voltak a hanyag ügykezelés, a teljesen ellenőrzés nélkül végzett és erős kritikára alapot szolgáltató gazdálkodás, a betegellátás fogyatékossága, a segélyek rendszertelen s ki nem elégítő folyósítása. Az autonómia visszaállítására vonatkozó követeléseinkre a legkülönbözőbb kifogásokkal válaszoltak. Egyszer azt igyekeztek bizonyítani, hogy az erdélyi és bánsági munkásbiztosítás, a teherviselő rétegek hatvan-hetvenmilliós évi hozzájárulása mellett, az állam két hárommilliós adminisztrációs költségei következtében nem is társadalmi, hanem merőben állami intézmény, amely a munkaadó és munkásrétegek autonóm igazgatási törekvéseinek helyt nem adhat. Máskor megállapították, hogy csak rosszhiszeműséggel lehet azt állítani, hogy a kerties pénztárak törvényben biztosított autonóm igazgatóságai nincsenek meg, illetőleg nem működnek. Nem mulasztották el felemlíteni, hogy a birodalom Pootri Mihály lfc!lBtaflfc(IMl)l.Zfttll PzInCC7QtO készíti a legelegán- n 7 Inn1/ nIIUoClII milldig (Nemz. Színit, bejáratával szembe) ucIjJCocghí sabb, legmodernebb uLIpUKCIICliaMrt és slsérsndó munkai állandó kiéllités «iné Iklil9nlagas«ég«kbanl Késs aipék ksphniké