Tükör, 1964. október-december (1. évfolyam, 28-39. szám)

1964-12-15 / 37. szám

a sornyi rejtvényt dombormű is ábrázolja. A mester egyéni ötlete volt viszont, hogy a kép felső sarká­ban elhelyezte Romulus és Remus alakját, akik a monda szerint Mars és Rea Sylvia ikergyermekei voltak. Különben az ecsetke­zelés azt bizonyítja, hogy nemcsak egy em­ber dolgozott a festésen. Melyek a pompeji stílusjegyek? Az első pompeji stílus jellegzetessége a szoba alján futó márványos festés. A harma­dik pompeji stílust a falak síkokra osztása jellemzi; ezek keretül szolgálnak a bennük elhelyezett képeknek. Mit ábrázoltak a falképek ? Két kép már a Nemzeti Múzeumban van, egyik a fent említett, Mars és Rea ta­lálkozása, a másik pedig Páris ítélete. Ezek­nek a megfejtése viszonylag könnyű volt, mert elég sok darab került elő belőlük. Páris ítéleténél a jól kivehető cím igazított el: Iudicium Paridis. Három összefüggő töredé­ken szerepelt Prometheus neve (igaz, csak „rometheus” maradt meg belőle). Keresték hozzá a vakolatdarabok közt a megfelelő képet. S nem a szokásos jelenet bontako­zott ki: a leláncolt Prometheus, amint a sas a máját marcangolja, hanem egy kevéssé is­mert mozzanat: Prometheus agyagból meg­formálja az embert. . . Ezenkívül a többi képen is mitológiai jelenetek találhatók: Danae története, a He­­raklest megszabadító Dioné, Apolló és Daph­­né, Venus és Adonis. Ez utóbbinál a két egymást átölelő alakon kívül a feliratból csak egy nagy „A” és egy kis „e” maradt meg, akkora mint egy gombostűfej. A ré­gész dolga ilyenkor nehezebb minden rejt­vényfejtésnél, sakkfeladványnál. De a meg­fejtés utáni öröme is jóval nagyobb. Ezeket a felvilágosításokat adta Biró Endre régész.* A rekonstrukció munkája egyébként 1965 nyarán lesz teljesen kész, s attól fogva a helyiség látható lesz a tatai múzeum­ban. A töredék mintegy negyvenszázalékos — ez a régészetben igen jó arány —, a többi részt vonalas rajz pótolja majd. A vakolat­­darabok eredeti színükben kerülnek a kö­zönség elé. TORDAY ALIZ FOTÓ: GINK KÁROLY Az ajtó felett futó fríz, istennők alakjaival GOMBÓ PÁL Régi konyak A hír, amelyet az DPI hírügynökség jelen­tése alapján a világsajtó közölt, így hangzik: «■John Scott, aki az első világháborúban mint angol gyalogos járt Franciaországban, 1918-ban,­­*a béke első napján« Calaisban a vasútállomás közelében elásott két üveg konyakot. Most el­indult, hogy megkeresse régi zsákmányát.« Amiről is az jutott az eszembe, hogy a má­sodik világháború végén, a béke első napján, no nem, nem ástam el konyakot, nem volt, összes elfogyasztható vagyonom akkor éppen két, azaz kettő darab száraz zsemle képében izgatta fan­táziámat, míg végül is vízben való lágyítás után fogyasztottam el őket — no szóval ezen a napon a Normafa közelében egy szívet véstem egy fá­ba. A szívet, jól emlékszem, két nyíl döfte át: az egyik az én Ámoromé volt, a másik Vera Ámo­­ráé, mert mi már akkor is a nemek egyenjogúsá­gának alapján álltunk, és persze a közös szívbe róttuk mindkettőnk nevének kezdőbetűit is: B(arna) G(ábor) és T(elekes) V(era). Igen, Vera szíve volt az én hadizsákmányom. Micsoda szív, micsoda kebelben! Most, hogy visz­­szaemlékeztem rá, ifjúi rajongások bizsergése kísértett. Hiába, nincs szebb, lenyűgözőbb, bo­­londítóbb, mint a fiatalkori rajongó szerelem. Vera, Vera, Vera! Elérzékenyültem, amint elém­­be idéződött fekete lobogó haja, karcsú bokája, csuklója, dereka, teltkarcsú volt, illett rá az Ezeregyéjszaka szépségmeghatározása: *►csípeje úgy himbálódzik keskeny derekán, mint harang a harangkötélen«. És a csókjai és a szerelem fel­fedező édessége, jaj, miért is váltunk el, persze, mert én nem akartam feleségül venni, annál in­kább egy bizonyos kiskereskedő, nyilván feke­­tézett a pasas, az esküvőjére aranyszegélyes meg­hívót küldött, de én juszt se mentem el, ámde mit számít mindez, az élményt senki sem veheti el tőlem, megmaradt, emlékké finomult és ... ... és elhatároztam, hogy felkeresem a zsák­mányt, a vésetet a fában. Kalandos utamra gya­log indultam el, mert feltett szándékom volt, hogy úgy járom végig az utat egyedül, mint két évtizede kettesben és akkor persze még nem járt a fogaskerekű sem, autóbusz pedig , hol volt még az Ikarus! Na, szóval jól megizzadtam, amíg felkutyagoltam, érdekes, húsz éve még nem volt ilyen meredek az út. Némi engedményt tettem a programot illetően, mert az úttörő vasútnál, a vendéglőben felhajtottam egy pohár sört, jól esett, bár persze akkoriban ott még nem volt sem vendéglő, sem úttörő vasút. Ez utóbbival kü­lönben is meggyűlt a bajom, mert eszembe ju­tott, hogy az a bizonyos fa nem is a Normafánál volt, hanem onnan továbbmentünk, hogyan is, balra, előre, kicsit oldalt, hű, a mindenit, vala­hogy arrafelé, ahol ma a vasút húzódik, még a végén lehetséges, hogy a fánkat ki is irtották. Ezen a lehetőségen határozottan elkesered­tem, egyébként is tanácsosnak látszott kissé kon­centrálni, evégett betértem a Normafába és meg­ittam egy feketét. Enyhítő körülmény gyanánt szolgáljon, hogy mint már említettem, Vera is fekete volt és húsz éve ittam a csókjait. Na. A fára egyébként jól emlékeztem, olyan vékonyacs­­ka gyertyán volt, több vastag között, de nekünk éppen serdülő kora miatt rokonszenves. Azám­­ húsz év alatt nyilván jól nekivastagodott a fa dereka, rajta a szív is, a betűk is, erre felkészül­hetek. Fel is készültem, csak sejtettem volna, merre keressem. Mindenesetre nekieredtem, bal­ra, előre, kicsit oldalt és mentem. Időnként egy­­egy gyertyánt megközelítettem, találtam is be­tűket és szíveket, de idegen betűk és idegen szí­vek voltak. Nem akarom sokáig húzni a dolgot: valóra vált a csaknem lehetetlen — megtaláltam a fát! Éppen az úttörő vasút mentén nőtt, tényleg szé­lesen, kissé elmosódottan látszottak rajta a szív, a nyilak, s a betűk: B. G. és L. É. Igen, L. É.! Bámulatos, hogyan is felejthettem el, hiszen Vera az később jött, akkoriban Lánczy Éva volt a nagy szerelmem, szőke, alacsony, szívderítő kislány. Egyébként figyelmeztetem az UPI hírügy­nökséget, hogy lehetséges: John Scott is rájön, nem konyakot, hanem abszintot rejtett el. Az em­ber fiatalkorában olyan könnyen összetéveszti a személyeket és a dolgokat. De az élményeket magukat nem. Ha más is lesz az üvegekben, John Scott rájuk fog találni. □ 9

Next