Tükör, 1964. október-december (1. évfolyam, 28-39. szám)
1964-12-15 / 37. szám
a sornyi rejtvényt dombormű is ábrázolja. A mester egyéni ötlete volt viszont, hogy a kép felső sarkában elhelyezte Romulus és Remus alakját, akik a monda szerint Mars és Rea Sylvia ikergyermekei voltak. Különben az ecsetkezelés azt bizonyítja, hogy nemcsak egy ember dolgozott a festésen. Melyek a pompeji stílusjegyek? Az első pompeji stílus jellegzetessége a szoba alján futó márványos festés. A harmadik pompeji stílust a falak síkokra osztása jellemzi; ezek keretül szolgálnak a bennük elhelyezett képeknek. Mit ábrázoltak a falképek ? Két kép már a Nemzeti Múzeumban van, egyik a fent említett, Mars és Rea találkozása, a másik pedig Páris ítélete. Ezeknek a megfejtése viszonylag könnyű volt, mert elég sok darab került elő belőlük. Páris ítéleténél a jól kivehető cím igazított el: Iudicium Paridis. Három összefüggő töredéken szerepelt Prometheus neve (igaz, csak „rometheus” maradt meg belőle). Keresték hozzá a vakolatdarabok közt a megfelelő képet. S nem a szokásos jelenet bontakozott ki: a leláncolt Prometheus, amint a sas a máját marcangolja, hanem egy kevéssé ismert mozzanat: Prometheus agyagból megformálja az embert. . . Ezenkívül a többi képen is mitológiai jelenetek találhatók: Danae története, a Heraklest megszabadító Dioné, Apolló és Daphné, Venus és Adonis. Ez utóbbinál a két egymást átölelő alakon kívül a feliratból csak egy nagy „A” és egy kis „e” maradt meg, akkora mint egy gombostűfej. A régész dolga ilyenkor nehezebb minden rejtvényfejtésnél, sakkfeladványnál. De a megfejtés utáni öröme is jóval nagyobb. Ezeket a felvilágosításokat adta Biró Endre régész.* A rekonstrukció munkája egyébként 1965 nyarán lesz teljesen kész, s attól fogva a helyiség látható lesz a tatai múzeumban. A töredék mintegy negyvenszázalékos — ez a régészetben igen jó arány —, a többi részt vonalas rajz pótolja majd. A vakolatdarabok eredeti színükben kerülnek a közönség elé. TORDAY ALIZ FOTÓ: GINK KÁROLY Az ajtó felett futó fríz, istennők alakjaival GOMBÓ PÁL Régi konyak A hír, amelyet az DPI hírügynökség jelentése alapján a világsajtó közölt, így hangzik: «■John Scott, aki az első világháborúban mint angol gyalogos járt Franciaországban, 1918-ban,*a béke első napján« Calaisban a vasútállomás közelében elásott két üveg konyakot. Most elindult, hogy megkeresse régi zsákmányát.« Amiről is az jutott az eszembe, hogy a második világháború végén, a béke első napján, no nem, nem ástam el konyakot, nem volt, összes elfogyasztható vagyonom akkor éppen két, azaz kettő darab száraz zsemle képében izgatta fantáziámat, míg végül is vízben való lágyítás után fogyasztottam el őket — no szóval ezen a napon a Normafa közelében egy szívet véstem egy fába. A szívet, jól emlékszem, két nyíl döfte át: az egyik az én Ámoromé volt, a másik Vera Ámoráé, mert mi már akkor is a nemek egyenjogúságának alapján álltunk, és persze a közös szívbe róttuk mindkettőnk nevének kezdőbetűit is: B(arna) G(ábor) és T(elekes) V(era). Igen, Vera szíve volt az én hadizsákmányom. Micsoda szív, micsoda kebelben! Most, hogy viszszaemlékeztem rá, ifjúi rajongások bizsergése kísértett. Hiába, nincs szebb, lenyűgözőbb, bolondítóbb, mint a fiatalkori rajongó szerelem. Vera, Vera, Vera! Elérzékenyültem, amint elémbe idéződött fekete lobogó haja, karcsú bokája, csuklója, dereka, teltkarcsú volt, illett rá az Ezeregyéjszaka szépségmeghatározása: *►csípeje úgy himbálódzik keskeny derekán, mint harang a harangkötélen«. És a csókjai és a szerelem felfedező édessége, jaj, miért is váltunk el, persze, mert én nem akartam feleségül venni, annál inkább egy bizonyos kiskereskedő, nyilván feketézett a pasas, az esküvőjére aranyszegélyes meghívót küldött, de én juszt se mentem el, ámde mit számít mindez, az élményt senki sem veheti el tőlem, megmaradt, emlékké finomult és ... ... és elhatároztam, hogy felkeresem a zsákmányt, a vésetet a fában. Kalandos utamra gyalog indultam el, mert feltett szándékom volt, hogy úgy járom végig az utat egyedül, mint két évtizede kettesben és akkor persze még nem járt a fogaskerekű sem, autóbusz pedig , hol volt még az Ikarus! Na, szóval jól megizzadtam, amíg felkutyagoltam, érdekes, húsz éve még nem volt ilyen meredek az út. Némi engedményt tettem a programot illetően, mert az úttörő vasútnál, a vendéglőben felhajtottam egy pohár sört, jól esett, bár persze akkoriban ott még nem volt sem vendéglő, sem úttörő vasút. Ez utóbbival különben is meggyűlt a bajom, mert eszembe jutott, hogy az a bizonyos fa nem is a Normafánál volt, hanem onnan továbbmentünk, hogyan is, balra, előre, kicsit oldalt, hű, a mindenit, valahogy arrafelé, ahol ma a vasút húzódik, még a végén lehetséges, hogy a fánkat ki is irtották. Ezen a lehetőségen határozottan elkeseredtem, egyébként is tanácsosnak látszott kissé koncentrálni, evégett betértem a Normafába és megittam egy feketét. Enyhítő körülmény gyanánt szolgáljon, hogy mint már említettem, Vera is fekete volt és húsz éve ittam a csókjait. Na. A fára egyébként jól emlékeztem, olyan vékonyacska gyertyán volt, több vastag között, de nekünk éppen serdülő kora miatt rokonszenves. Azám húsz év alatt nyilván jól nekivastagodott a fa dereka, rajta a szív is, a betűk is, erre felkészülhetek. Fel is készültem, csak sejtettem volna, merre keressem. Mindenesetre nekieredtem, balra, előre, kicsit oldalt és mentem. Időnként egyegy gyertyánt megközelítettem, találtam is betűket és szíveket, de idegen betűk és idegen szívek voltak. Nem akarom sokáig húzni a dolgot: valóra vált a csaknem lehetetlen — megtaláltam a fát! Éppen az úttörő vasút mentén nőtt, tényleg szélesen, kissé elmosódottan látszottak rajta a szív, a nyilak, s a betűk: B. G. és L. É. Igen, L. É.! Bámulatos, hogyan is felejthettem el, hiszen Vera az később jött, akkoriban Lánczy Éva volt a nagy szerelmem, szőke, alacsony, szívderítő kislány. Egyébként figyelmeztetem az UPI hírügynökséget, hogy lehetséges: John Scott is rájön, nem konyakot, hanem abszintot rejtett el. Az ember fiatalkorában olyan könnyen összetéveszti a személyeket és a dolgokat. De az élményeket magukat nem. Ha más is lesz az üvegekben, John Scott rájuk fog találni. □ 9