Tükör, 1966. április-június (3. évfolyam, 14-26. szám)

1966-04-05 / 14. szám

válogatás övezetéül egy kis műhelytitok a válogatásról. Meglehetősen sok időt, munkát áldoztunk rá, hogy eldöntsük: mit is mutassunk be az épülő országból. Hisz nagy összeg az: negyvenöt milliárd, amit a kormány az idén önnön gyarapításunkra fordít. A ké­peknek — szépen és jellemzően — ezt kell reprezentálniuk. És csak többszöri tájékozódás, fontolgatás után indulhatott útnak a fotóripor­ter, kezdhetett vázlathoz a rajzoló . .. Végül együtt állt az anyag. Kielégítő, vagy sem? Nekem úgy tűnt, va­lami még hiányzik belőle. Nem egy tizedik vagy tizenegyedik kép - következetes és arányos ábrázolás ez esetben amúgy sem képzelhető el -, hanem valami egészen más. Egy gondolat, akár csupán egy esz­­méleti villanás, amely — túl a maguktól értetődő közgazdasági, tech­nikai, szociológiai képzettársításokon — valami személyeset, hozzám vagy máshoz eleve közelállót árul el, mondjuk az új elektromos erő­műről vagy az Emke-aluljáróról. És így voltaképpen már mindegy is, milyen gondossággal választottuk ki az ez idén befejeződő kilenc munkát a sokszáz vagy ezer közül: egyfajta társasjáték úgy is, hogy amikor szemügyre vesszük a képeket, miképpen társulnak egyikhez­­másikhoz gondolataink és érzelmeink. Mert végtére hiába figyelmeztetnek, mire figyeljek az új kispesti lakó­telep vagy a tető alá került pécsi klinika láttán, amikor — félfüllel tör­ténetesen a rádió híradását hallgatván — az én gondolataim más földrészeken kalandoznak, ahol bombazápor vagy égszakadás házak egész sorát mosta el... Ilyenkor a hangsúly nyomban a bennünk visszhangzó szüntelen igyekezetre kerül, amely pusztítást s pusztulást pótlandó, építésre sarkallja az embert. D­e hát kellően becsüljük-e, amit építünk, egyáltalán hogyan gondo­lunk vele? A minap, a Szabadság-híd részleges lezárása folytán, az Erzsébet-hídon vitt át az utam, és hiányolván a közvetlen összekötte­tést a Gellért térrel, végre ismét értéke szerint taksáltam a régi hidat. De a nemrég még holt Döbrentei téren járva, nem áhítottam-e sok­szor, bár állna már az új Erzsébet-híd, milyen hálás lennék a karnak — és a kornak is —, amely felemelte? Mégis, az ünnepi percek múltán, rendre úgy sétálunk vagy suhanunk át rajta, hogy még csak meg se rezdül bennünk egy halk köszönet — önmagunknak, persze. Hiába, ilyen az ember. Ha nem hálátlan, hát feledékeny. De amolyan is. A tömérdek tréfa, amely tagadhatatlan restségünkre céloz, csak ter­mészetünk fonákját tartja számon. Az alkotás, a „férfimunka” alig csillapítható öröme szintúgy nem ismeretlen számunkra, mégha sze­mérmesen hallgatunk is róla. Ám az illendőség csak személyes sze­rénységre int, s nem a közösen elértek félszeg elhallgatására. Még egy személyes emlék. Tavaly, egy tanulmány ügyében a fél or­szágot bejártam, s jegyzetfüzetem, még inkább agyam, de kivált önér­zetem csak úgy duzzadozott: készül itt, épül itt nem kevés szép és jó dolog. Az idén - bár az elosztásban sohasem lehet „igazságot" tenni — mégis öt-hét százalékkal több az ország beruházásokra szánt pén­ze ... E­zért volt öröm a válogatás, ha csak mutatóba emel is ki, a sok kö­zül, néhány képet. Kezdődjék tehát az ártatlan játék, ki mire gondol egyik vagy másik máris megvalósult vagy befejezéshez közel álló mű láttán. És hadd kezdjem magam: érdemes, tanulságos olykor a leltározó kíváncsisá­gával körülnézni a hazában. BALOG JÁNOS Mérföldes léptekkel halad a technika - ennek szimbóluma és bizonyítéka a Dunamenti Hőerőmű IV. blokkjának generátora, amely március 20-án adott először áramot az országos hálózatnak. Az ötvenes évek elején épített inotai hőerőműben hat generátor együttes kapacitása 120 megawatt, egy évtized­del később az Oroszlányi Erőműben még három generátorra volt szükség a ISO megawattos teljesítményhez. Ennyit most Százhalombattán egyetlen blokk szolgáltat Ez az első, itthon előálltott 150 megawattos generátor A munkálatok kezdetekor arról értesülhettünk, hogy az aluljáró építése bonyolult műszaki feladat Azóta kitűnt, hogy a gyalogosok feladata is bonyolult mert bonyodalmas kerülőutakon, ideiglenes fahidak „moz­gólépcsőn” át kell közlekedniük. A decemberre elké­szülő, csaknem két és félezer négyzetméternyi gyalo­gos aluljáró rendszerből 11 lépcsősor vezet a felszín­re, s egy­­ valódi­­ mozgólépcső a metró Blaha Luj­za téri mélyállomásához. Naponta több százezer gya­logos halad majd át az EMKE-aluljárón Az utak új anyakönyvében M 1-es jellel szereplő ta­tabányai autóút és az épülő balatoni M 7-es autó­pálya Budapestre bevezető közös útszakasza, amelyet még az év első felében átadnak a forgalomnak, az első hazai ízelítő a valóban modern autósztrádá­ból. A bevezető szakasz két kilenc-kilenc méter szé­les úttestét zöld sáv választja ketté. Mindkét úttesten két kocsisor haladhat egy irányban egymás mellett. Ezenkívül az úton pihenő sávokat is közbeiktatnak □ 7

Next