Tükör, 1971. április-június (8. évfolyam, 14-26. szám)
1971-04-06 / 14. szám
Atléták a szabadban Fürgék, mint a jég alól kiszabaduló patak. A sportok királynőjének udvartartása otthagyta a tarjánnal bélelt tróntermet, most a szabad ég alatt űzi tovább szertartásait. Atléták a salakon, a gyepen, az erdő ösvényein. Az ugrók Tatán, a dobók meg a vágtázók Splitben, a távfutók a Szabadság-hegyen. Az idén Európa-bajnokság lesz Helsinkiben, jövőre olimpia lesz Münchenben. — Elindulok erre lefelé — mutat maga körül Szerényi János a sísánc tövében —, aztán futok, amerre a lábam visz. Nagykovácsi, Perbál, Páty... — Ismerd meg hazádat — mondja Rózsa István, aki rövidebb távokon versenyez és ennélfogva vidámabb ember is. — Ez az országjárás legolcsóbb változata. 40 — 45 km naponta őnekik persze, nem újság a szabadtér, télen is ott róják a kilométereket az országúton, recsegő jégen, térdig a hóban, bokáig a sárban. Nagy sapkát húznak az orrukig, óriási sálat a szájuk elé s fehér bajuszként fagy arcukra a leheletük. Most azonban, hogy a tavasz lehúz róluk egy-két réteg göncöt, kiderül: ábrázatuk is van (csontos, vékony, aszketikus), szavuk is van (csendes és ritka). — A Vasas három kerettagjával vagyunk idefenn — mondja Szerényi. — Ők középtávfutók, 25—30 kilométer a napi edzésadagjuk. Az enyém 40—45. Most tartunk a formába hozó időszak elején, néha már speciális iramgyorsasági munkát is végzünk. Hatkor kelnek, reggelire lefutnak 8—10 kilométert, utána esznek pár falatot, aztán 4—5 kilométert jó iramú séta formájában pihennek. Olvasás, sakk, Szerényi a kis piros Fiatot bütyköli, ebéd, megint séta, egy órácska szendergés, aztán a főedzés 20—30 kilométeres adagja. Este senkit sem kell ringatni. A tábor csodálatos. A levegőt harapni lehet, a csend sűrű, szinte hallani, mint ömlik a hegyoldalra a gyenge napsugár. A ház egyszerű, tiszta, világos, mintha Skandináviából pottyantották volna ide az egészet, ez kérem a magyar Valadalon. Három kiskutya kering a kertben, közülük kettő jóságos kiskutya, a harmadik meg gonosz kiskutya, az ő viselkedésük az egyetlen vitatéma idefenn. Vállaljuk a veszélyt, közbevetünk egy kevésbé sima témát, hogy a magyar dobóatlétákat és ugrókat magasabban értékelik a világban, a magyar futókat viszont... De miért? — Évek óta boncolgatjuk ezt a témát, de mindig csak a szavaknál maradunk. Nincs fedett pályánk, nincs tartanunk, nincs magaslati edzéslehetőségünk, de hát ettől még futhatnánk jobban is. Az edzéseink mennyiségileg is, minőségileg is felérnek a világ legjobbjaiéval, aztán ezzel vége. Talán ott a hiba, hogy a versenyeken senki sem hajlandó bátor iramot diktálni. Csak a kocogás, mindenki arra spórol, hogy egy nagy hajrával majd megnyeri a versenyt. A pillanatnyi és nagyon szerény sikerért feláldozzuk a jó eredmény lehetőségét... Aztán futnak a magas törzsű fák alatt. A fák kérge sima és fényes, a fű a napfényre pillanatok alatt kizöldült, lila ibolyát is talál a lejtőn, aki nagyon odafigyel. A mozgást kottázni lehetne, könnyed, elegáns és táncos. A sapkák alól elindul az első verítékcsepp. A modern távfutás kegyetlen paradoxona, hogy ma már közepes eredményt is csak keserves munkával érhet el az ember. Németh Angéla újra a pályán Néhány kilométerrel lejjebb gerelyek fúrnak hosszú és fényes lyukakat a TF-pálya légterébe. A fémlándzsák könnyedén rezegnek repülés közben, furcsa lágy hangot adnak, mint a húr, vagy a nyelvsíp. Az olimpiai keret — Németh Angéla, Kulcsár Gergely, Németh Miklós, Csík József — első szabadtéri edzését tartja. Másnap indulnak a jugoszláviai cseretáborba. — Semmi erőbedobás! — Koltay Jenő sérüléstől félti tanítványait. — Egyelőre csak pötyögtessetek — mondja. Németh Miklós tesz két lépést, aztán könnyedén elengedi a szerszámot. Olyan ötvenmétereseket pötyögtet. Nézi a gerely röptét, mosolyra húzódik a bajusza. Most szabadultak a teremből, tiszta passzió, ha dobálhat az ember. — Én is ma vagyok kinn először — mondja Németh Angéla. — Anyának lenni, a főiskolán tanítani, háztartást vezetni és edzésre járni nem egészen egyszerű dolog. Délelőtt, két testnevelési óra között futkározni szoktam a Szigeten. Emellett Jenő bácsi szobatornát állított össze nekem, amit odahaza is elvégezhetek. Persze csak afféle háziasszonynak valót. Benézünk az olimpiai bajnoknő papírjai közé. A „háziasszonytorna” időtartama kilencven perc, gyakorlatanyaga pedig hallatlanul nehéz. A sikert nem adják ingyen. Koltay Jenő, a világhírű mester egy fotóssal tárgyal. Olyasfajta szerkezetre fáj a foga, amellyel percenként több száz felvételt lehet készíteni. Mozgássorozatokat az erőfejlesztő munka egyes gyakorlatairól. — Csodálatosan szép tudomány ez az erőfejlesztés — mondja. — Minél kisebb a súly, elvileg annál nagyobb lehet a gyorsaság. Az ember azt hinné, hogy négykilós súllyal kétszer akkora hatásfokot lehet elérni, mint egy kétkilóssal. De, hogyha a teljesítmény oldaláról közelítjük meg a dolgot, és ezt helyettesítjük a munka egyenletébe, akkor... Olyan elragadtatással, olyan gusztusosan mondja, hogy a hallgató már-már elhiszi: százkilós súlyokat emelgetni minden földi boldogság telje. Gerelyhajító-edzés tiz kilóval Kulcsár Gergely egy tízkilós súlyt fog kétmarokra. A feje fölé emeli, hátrahajlik, mint az íj, aztán kipattan és a súly lomha puffanással repül a homokba. A pálya sarkában szobor áll, gerelyhajítót ábrázol. — Én álltam modellt hozzá — mondja Kulcsár Gergely. — Akkoriban még több hajam volt. Emlékszem sokat vitáztunk a szobrásszal, melyik a legalkalmasabb mozdulat. Szakmailag is elfogadható legyen és amellett a mozgás lényegét is kifejezze. Aztán kiegyeztünk ötven százalékra. A jobb lábfejét kitámasztáskor egy kissé inkább befelé fordítja az ember. Ezen a szobron úgy állok, mintha egy futball-labdát próbálnék belsővel továbbítani... Aztán szalad vissza, huszadszor is felkapja a tízkilóst. Tavasz, március, az atléták kijöttek a szabadba, nyújtottak egyet, és jól érezték magukat. PETERDI PÁL Egy kis gimnasztika a hegyen: Szerényi, Molnár, Hazai, Rózsa Erősítő gyakorlat. Végzi: Kulcsár Gergely, ellenőrzi: Koltay Jenő A fiatalabb gerelyhajító generáció: Csik és Németh