Tükör, 1972. július-szeptember (9. évfolyam, 27-39. szám)

1972-08-29 / 35. szám

PINTÉR ISTVÁN SOROZATA (4) a bessztől a dosszig Gömbös Gyulát, a miniszterelnököt ugyan nem sokra becsülte, de tá­mogatta Bethlen István, a pártve­zér. Gömbös Gyula viszont sokra becsülte Bethlen Istvánt, s éppen ezért mindent megtett, hogy véget vessen uralmának. Bethlennek ha­marosan tapasztalnia kellett, hogy vitéz Gömbös nem gróf Károlyi Gyula, őt nem lehet a háttérből irányítani, mint azt a miniszterel­nököt. Az egységes párt, Bethlen al­kotása mindenesetre egyelőre még az erdélyi származású gróf szavát leste. Gömbös egyik feladata a sok közül az volt, hogy véget vessen Bethlen nimbuszának. S ez tulaj­donképpen nem is volt nehéz. A Bethlen-korszak sok mocska már előzőleg napvilágra került. Most mást nem is kellett tenni, mint ki­csit szellőztetni a dolgokat. Göm­bös ügyes rendezőnek bizonyult. Eskütt Lajos tere Még kéthetes is alig volt a kor­mány, amikor Töreky Géza, a bu­dapesti törvényszék elnöke — ő volt annak a statáriális bíróságnak a feje, amely alig két hónapja ki­végeztette Sallait és Fürstöt, még a Károlyi Gyula kormány utasítására —, magára szignált ki két sajtó­pert, s mindkettőt ugyanarra a tár­gyalási napra tűzte. S egyikre meg­idézte Bethlen Istvánt mint sértet­tet, a másikra Gömbös Gyulát, az aktív miniszterelnököt tanúként. Az egészre egy érdekes és izgalmas színjátékhoz volt szükség. Sokan el­feledték már ugyanis Eskütt Lajost, Nagyatádi Szabó István egykori tit­kárét, a híres kiviteli panama epi­zódistából lett főhősét. A panamá­ban alaposan benne volt annak ide­jén Bethlen István miniszterelnök, s Eskütt gazdája, Nagyatádi Szabó is. Amikor a botrány kipattant, Nagyatádi Szabó váratlanul el­hunyt. A rendőrségen és aztán a bí­rósági tárgyaláson senki sem akar­ta meghallgatni Eskütt Lajost, aki azt bizonygatta: a panama bizony panama volt, de mindaz Bethlen tudtával történt. A szerencsétlen titkár hat esztendőt töltött börtön­ben. Leülte az egész büntetést a vá­ci fegyházban, ahol nagyon kemény bánásmód uralkodott. Alighanem ezerszer is megbánta közben, hogy szembeszállt Bethlennel, s nem fo­gadta el ajánlatát: nem szökött ki a számára felajánlott pénzzel Ameri­kába. A hat esztendő, ha lassan is, de eltelt. Eskütt kiszabadult. Állás és kenyér nélkül kószált a főváros­ban. A szemfüles Gömbös figyelmét nem kerülte el ez a sokak által már jelentéktelennek tartott figura sem. Annál kevésbé, mert a Nagyatádi­ügyben valójában Gömbös is szere­pelt, s ha Eskütt egyszer kinyitja a száját... A miniszterelnök gondoskodott ar­ról, hogy ne nyithassa ki. Nem le­het pontosan tudni, miként került Eskütt Lajos a budapesti büntető­törvényszék épületébe, ahová akkor várták Gömböst . Zsirkay János volt országgyűlési képviselő idéz­tette tanúként Mikolits Ferenc jó­szágkormányzó elleni sajtóperében, aki Zsirkay ellenjelöltjeként a vá­lasztási plakáton azzal vádolta el­lenfelét, hogy „kommunista volt” — és Bethlen Istvánt, aki Farkas Istvánt, a Népszava felelős szer­kesztőjét perelte, mert a lap azt ír­ta róla, hogy az optáns ügyekben eladta az ország érdekeit a saját ér­dekeiért. A detektívek mindeneset­re megszállták a törvényszék épü­letét, s amikor Eskütt Lajos be akart lépni a nagy tárgyalóterembe, a detektívek hirtelen megragadták és egy tőrt húztak elő a kabátja alól. A tőr ismét csak a páratlan kézügyességű Horthy-detektívek kelléktárából származott. Az akkori sajtó — minden ügyben igyekeztek kommunistaellenes, szovjetellenes felhangot alkalmazni — nem mu­lasztotta el megjegyezni, hogy „a nikkelezett tőr olyan, mint az orosz szuronyok”. Esküttet ezek után elő­állították a főkapitányságra, Beth­len István elleni merénylet vádjá­val. Ott már két lelkiismeretlen igazságügyi elmeszakértő várako­zott, hogy megvizsgálhassa Esküttet. S azonnal készen is voltak a szak­­véleménnyel: Eskütt nem beszá­mítható, elmegyógyintézetbe kell zárni. A szerencsétlen személyi tit­kár csak a felszabadulás után sza­badult ki onnan. Csak kétszáz pengő, felfüggesztve S közben a lapok a Bethlen István ellen tervezett merénylet tervéről harsogtak, márpedig ha Eskütt bosszút akar állni Bethlen Istvánon, akkor biztosan oka is volt rá. S a sajtóper sem használt Bethlennek. Töreky, aki mindaddig úgy tárgyal­ta a pereket, ahogyan Bethlen akar­ta, ezúttal már Gömbös bizalmi em­bereként működött. Szépen felol­vasta — és az összes lap közölte — a Népszava 1930. május 18-i számá­nak cikkét. Ha valaki nem olvasta, vagy elfeledkezett róla, akkor is­mét emlékezetébe idézték: „Igaz — mondhatná valaki —, hogy erre a nagy győzelemre és a benne kiví­vott kerülő útra nem volt feltétle­nül szükség, hiszen a pénzt egyene­sen és olcsóbban is el lehetett vol­na juttatni a magyar államkasszá­ból az optánsokhoz, de végre azt is be kell látni, hogy a magyar mi­niszterelnök és optáns társai csak nem fogadhatnak el kerülő út nél­kül a magyar nép szájától elvont falatokból felgyülemlett százmillió­kat saját zsebük javára. Ehhez bi­zony okvetlenül kerülő útra van szükség. Valóságos szerencse tehát, hogy ilyen szépen meg lehetett ren­dezni ezt a sikeres győzelmet, s Bethlen István nemcsak milliókkal gazdagszik ennek révén, hanem a magyar úgynevezett parlamentben elért erkölcsi diadallal is.” A sajtóper tárgyalása meglehetősen gyorsan lezajlott. A Népszava jogá­sza a valódiság bizonyításának el­rendelését kérte, mondván, hogy az inkriminált cikk minden állítását bizonyítani tudják. Töreky azonban elutasította az indítványt, s ugyan bűnösnek mondta ki Farkas Istvánt mint felelős szerkesztőt rágalmazás vétségében, s ezért őt az enyhítő szakasz alkalmazásával 200 pengő pénzbüntetésre ítélte, de az ítélet végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Ez az ítélet ugyan­akkor Bethlen számára felért egy pofonnal. S jóval többet vesztett a tárgyalás körüli hercehurcával, mint nyert azzal, hogy megnyerte a pert. Miniszterből vádlott Perekben egyébként sem volt hiány ezekben a hetekben. Egymás után álltak különböző ügyekben bíróság elé a legutóbbi tíz-tizenkét esztendő ismert politikai alakjai. Windisch­­grätz Lajos herceg, a frankhamisí­tás hőse ellen hárman — Stein Ár­min textilkereskedő 2500 pengő be­hajthatatlan követeléséért, Vas Bé­la kereskedő 32 ezer pengő miatt, és dr. Radda Gyula 5198 pengő be­hajthatatlan követelése miatt — a csőd megindítását kérték. A her­ceg bezárkózott sárospataki várába s nem volt hajlandó átvenni az idé­zéseket. Közben levelekkel bombáz­ta Bethlent, ha nem teljesíti a neki tett régi ígéreteket és nem húzzák ki az anyagi nehézségekből, akkor kinyitja a száját s elmond mindent úgy, ahogy történt... Vádlottként állt bíróság elé Haller István volt kultuszminiszter is. Tár­saival együtt vétkes bukással, sik­kasztások és csalások tömegének bűncselekményével vádolta az ügyészség. A vád szerint, mint volt vallás- és közoktatási miniszter és képviselő mindenütt úgy tüntette fel magát, hogy a régi nagy össze­köttetéseinél fogva a gyógyszertár­engedélyezéstől az egyetemre való bejutásig mindent ki tud járni. Min­denkinek mindent ígért és az ígéret ellenében pénzt vett fel. A pénzt megtartotta, az ígéreteket nem vál­totta be. Ostenburg a bíróság előtt Ostenburg-Moravek Gyula, aki Sze­geden Gömbössel együtt tűzte fel a tiszti sapkára a darutollat, de aztán átállt Károly királyhoz, s különít­ménye Budaörsnél megütközött a Gömbös toborozta műegyetemista szabadcsapatokkal, ugyancsak meg­ismerkedett a vádlottak padjával. Mellette Dienes Kálmán bankigazga­tó és Gauscher Sándor export-im­port kereskedő szerepeltek, mint bűntársak. Hat vádponttal kellett szembenéz­niük: 1. Ostenburg Gyula mint gróf Es­terházy Jánosné vagyonának a ke­zelője, azzal fordult Lucz Béláné ügyvédjéhez, Simon Pálhoz, hogy Lucz Béláné gróf Esterházy János­né birtokaira adjon kölcsön 40 000 pengőt. Ostenburg Gyula előadta, hogy a grófnénak Mádon 350 000 aranykorona értékű szőlőbirtoka van, ékszerei tízmilliárd koronát ér­nek, Nyitraújfalun 1800 holdas bir­toka, Lengyelországban, Sámbor községben két malma, Budapesten egy 350 000 aranykoronát érő bor­pincészete van és ezekre a nagy va­gyontárgyakra kérte a 40 000 pen­gőt. Elhallgatta azonban — leg­alábbis ezt mondja a vád —, hogy a becslési okiratok nem fedik a valót, mert például az az 57 hold szőlő, amelyet 4300 aranykoronára értékeltek, nem termőképes, egész évi termése 100—150 pengőt ér, ki­pusztultnak tekinthető és értéke csupán a szántóföld értékével egyenlő. Elhallgatta, hogy a mádi ingatlan nagyon meg van terhelve, hogy az ékszerek el vannak zálogo­sítva; hogy az 1800 holdas birtok a grófné gyerekeié; hogy a grófnénak Sámborban malma vagy egyéb va­gyona nincs; hogy a budapesti bor­pincészet nem képvisel értéket, mert a csőd szélén áll, a hitelezők követelése többszörösen meghaladja az üzleti értéket. Mindezt elhallgat­va rávette Simon Pál ügyvédet és Lucz Bélánét arra, hogy átadja a 40 000 pengőt. Amikor azután a grófné ingatlanait elárverezték, Lucz Béláné követelésére már egy fillér se jutott és semmi kilátás sem volt arra, hogy akár egyetlen kraj­cárt is kapjon. 2. Ostenburg Gyula és Dienes Kál­mán a grófné ingatlanáról telek­könyvi kivonatot mutatott fel, el­hallgatta azonban, hogy a telek­könyvi kivonat kiállítása után újabb nagy terhekkel terhelték meg az in­gatlant. Ezeket az új megterhelése­ket elhallgatták Gerle Sándor ügy­véd előtt, akivel mint Rácz György és Fuhrmann Lajos megbízottjával újabb kölcsön ügyében tárgyaltak és így súlyosan megkárosították őket is. Rácz György 40 000 pengő kárt szenvedett. 3. Ugyanazzal, hogy a mádi birtok terheit konvertálni akarják és a grófnénak e célból 650 000 pengő kölcsönre van szüksége, ennek fe­dezetéül lekötik a grófné egész va­gyonát, tévedésbe akarták ejteni Gerle Sándort, kísérletük azonban nem sikerült, mert kölcsönt már nem kaptak. 4. Ostenburg Gyula megtévesztette Zimmermann Lipót és Fiai buda­pesti cég tulajdonosait is azzal a valótlan állítással, hogy gróf Ester­házy Jánosné tartozásai már ren­dezve vannak. Olyan dohányexport üzlete van, amely rövid időn belül milliókat hoz — és a Zimmermann Lipót és Fia cégtől ilyenformán 19 300 pengőt vett fel. Elhallgatta, hogy a dohányexport vállalkozás még 1927-ben meghiúsult és nem­hogy jövedelemre volna kilátás, ha­nem Meur Lajos belga orvos 100 000 svájci frankot, Windischgrätz La­jos pedig 80 000 pengőt követel. 5. Ostenburg Gyula és Gauscher Sándor a vád szerint csak azért, hogy Meur Lajos belga orvos köve­telésére fizetési halasztást kapja­nak. Ostenburg Gyula, Gauscher Sándor helyett ennek mintegy 100 000 pengő tartozása erejéig sa­ját és gróf Esterházy Jánosné nevé­ben készfizetési kezességet vál­lalt, noha tudta, hogy a grófné va­gyontalan és semmit nem ér az ő kezessége sem. Elhitették azonban Meur Lajos ügyvédeivel, hogy a grófné dúsgazdag birtokos. G. Dienes Kálmán a csarnoki áru­sok részére egy bankot akart alapí­tani és egy csomó csarnoki árustól 20—20 pengőt csalt ki. A tárgyaláson kiderült, hogy Ester­házy grófné elmebeteg, s Ostenburg 20 □

Next