Tükör, 1973. január-március (10. évfolyam, 1-13. szám)
1973-02-06 / 6. szám
te, hogy egy elavult társadalmi rend konvenciói fölé emelkedhessen. Ha a javulási szándékban kifejezett elvet a mai viszonyokra alkalmazzuk, azt mondhatjuk, hogy az ifjú Petőfi magatartása sokkal közelebb áll a beat-protest viselkedéshez, mint a költőről szóló némely ünnepi és nem ünnepi cikkek Petőfijéhez. Az 1844-es esztendő Petőfijénél is megtaláljuk a kívülállás tüntető hangsúlyozását, az öltözködési különcködést, a viselkedési normák kigúnyolását — hasonlóan némely mai beatnik tiltakozó gesztusaihoz. Nagyok persze a különbségek is. Történelmileg és alkatilag egyaránt. A hasonlóság csak annyiban áll fenn — de annyiban kétségtelenül —, hogy a mai romantikus lázadó ifjúság a múlt század húszas-negyvenes éveinek lázadó fiataljaival rokonságban áll. Óvakodjunk azonban a túlzott teoretizálástól. Petőfinél maradva természetesen nyomatékkal hangsúlyozandó, hogy ő kinőtt ebből a viselkedési romantikából! Számára mindez csupán átmeneti fejlődési szakasz volt önmaga megteremtésének útján, igazi hivatása beteljesítésében. De volt ez a szakasz! S nem hagyható ki a Petőfi-életrajzból, mert a valóságot hamisítanánk meg ilyen kihagyással. Ha költőnk később az elavult társadalmi rend tudatos megdöntésére készülő forradalmár mintaszerű megtestesítője lett, akkor ez nagyon nagy dolog, világirodalmi szempontból is, de semmiképpen sem adhat okot nekünk arra, hogy e fejlődést leegyszerűsítve, ennek jegyében lássuk Petőfi egész pályáját. Épp a legizgalmasabb változást mosnánk el ezzel, a fordulatot, amelynek sodrában az ösztönös, bohém, romantikus lázadóból kora egyik legkövetkezetesebb, tudatos forradalmára lett. S amely fordulat előtt igencsak jól elhelyezhető a biográfiában az a vándorszínész, aki — saját szavai szerint — „víg könnyelműséggel” rótta a maga útjait, egyelőre nem sokat törődve a világ vagy akár a haza megváltásával, annál többet magához illő „komoly” szerepek megszerzésével, olykor nyakig elmerülve a kóbor társulatok parlagi viszályaiban. S csak e két fejlődési szakasz határozott megkülönböztetése teszi lehetővé a teljes kortársi vallomásanyag kritikai feldolgozását. Akik az érett költő szoborrá merevített alakja felől közelednek a biográfiához, természetszerűen elvetik vagy félremagyarázzák mindazt a dokumentumot, ami nem felel meg saját elképzeléseiknek. E ponton, a körbejáró bizonyítási eljárás után, újra vissza kell tekintenünk egy pillanatra az „alakoskodás” kérdésére. A biográfia részleteinek ismerői gyakran megakadnak, amikor az ifjú Petőfi életrajzának egy többek által is rögzített epizódjához érnek. 1839-BEN TÖRTÉNT, Selmec elhagyása után, hogy Petőfi — nem lévén pénze — „egy pár katholikus plébánoshoz” azzal a trükkel tért be, hogy át akar térni a római katolikus vallásra, s pénzt kér tőlük ezen a jogcímen. „Azzal ámítottam őket, hogy a váci püspökhöz megyek, s ott a katholika vallásra akarok áttérni ...” — idézi Petőfi szavait Kemény János, az egykori jó pajtás. Már Ferenczi Zoltán megütközött ezen az eseten, amely a költő „jellemével nehezen egyeztethető meg”. Ezért oda következtetett, hogy ez a história legfeljebb egyszer történhetett meg, „aligha valószínű”, hogy Petőfi a trükköt többször is megismételte volna. Én persze a barátoknak hiszek, s szívből derülök a jámbor plébánosokon, akiket a nyomorgó kamasz felekezeti hiúságuknál fogott meg. Semmi olyan nincs ebben a históriában, ami összeegyeztethetetlen volna a valóságos Petőfi jellemével. A valóságos Petőfiével, aki kamasz fejjel vagy akár húszesztendősen még nem volt a Ha férfi vagy ... költője. Éppen nem. Ez a Petőfi még egy kamasz Kakuk Marcihoz vagy a maga ábrázolta Bolond Istókhoz áll közelebb, az örök kóbor deákhoz, aki úgy él meg, ahogy tud. S aki, még akkor is, amikor már úgy-ahogy talált magának megélhetést (színészi munkát), egy alkalommal Pönögei Kis Pál álnéven alakoskodik Vörösmarty előtt, mert szeretné megtudni, mi a véleménye bizonyos Petőfi néven író ifjú költőről... Ennyi talán elég is lesz annak bizonyításául, hogy az „alakoskodni nem tudó” költő képe egy romantikus legenda terméke, a szoborrá merevített későbbi forradalmár jellemének visszavetítése az életrajz korábbi szakaszaira. Jó volna megszabadulni ettől a szobor Petőfitől. Mert a költő nem erre az emlékműre gondolt, amikor a zseni önérzetével felpattant barátai közül a Pilvaxban: „Lesz még nekem olyan szobrom...” (Folytatjuk) A Pilvax kávéház Ronyecz Mária A nemzet pávájának mondta — nem minden malícia nélkül — Kosztolányi Dezső, 1929-ben megjelent tollrajzában kora színésznőjét. A világ kolibrijének nevezte, kinek pincéje telve van pezsgőspalackokkal, s karácsonyra az angyalka egy Citroennel ajándékozza meg. A mulatságos jellemkép elárulja még, hogy a színpadi játékok mesternőjének két húszkarátos solitaire-je van, sok tűje, karcsatja. Ha egy csillámos ruhát kétszer látnak rajta, azonnal lomtárba teszi, eladja. Az adóhivatalba menet viszont rossz bundáját veszi fel, az adóbundát, ugyanakkor hetente többször kell előkelő vendéglőben, bárokban vacsoráznia, mulatnia nyilvánosan. . Mindez aligha mondható el egy mai magyar színésznőről, például a Nemzeti Színház fiatal tagjáról, Ronyecz Máriáról. Napjai sokkalta szürkébben és ezerszer izgalmasabban telnek. Minden pillanatát, talán még álmai óráit is a játék tölti ki. Nyugtalan, elégedetlen, önmagától sokat követel. Jól, még jobban akar játszani: Shakespeare-t, Moliére-t, Brechtet, Móricz Zsigmondot, Csurka Istvánt. Igazi iskolaévei a pécsi esztendők voltak. A Színművészeti Főiskoláról került Baranya fővárosába. Helytállt drámában, bohózatban, musicalben. Az ország közönsége egy televíziós produkció főszerepében figyelt fel először Ronyecz Máriára. Katona József Bánk bánjának képernyőre adaptált változatában játszotta Gertrudis királynét. Budapestre a Nemzeti Színházhoz 1970 tavaszán szerződött. S elmúlt három évében — furcsa véletlen — két apácaszerepet is játszott. A XX. századi zárdából a mai valóságba kikerült asszonyt alakította Örkény István Sötét galamb című színművében, idén januárban pedig Shakespeare Szeget szeggeljének apácajelölt szűzi Izabelláját játssza. Közben a rádióban, a televízióban, a margitszigeti szabadtéri színpadon dolgozott — mindenütt, ahol alkalmat kapott rá. S második évadja immár a Mikroszkóp Színpadon katonalányt alakít Vasziljev „Csendesek a hajnalok” című történelmi rekviemjében. Simó Sándor játékfilmjének, a „Szemüvegesek”-nek fiatalos lendületű hősnője volt. A még premierre váró Mándy Iván-film, a ,,Lányarcok tükörben” eszpresszóvezetőjeként kemény, parancsoló, modern hárpiát játszik, afféle vendéglátóipari „kápót”. S érdeklődéssel, izgalommal várja Hubay Miklós abszurd egyfelvonásosa, „Te Imre, itt valami ketyeg” televíziós bemutatóját. Színésznőt játszik benne. A közeljövőben képernyőn „X a kutya" című spanyol krimiben is láthatják a nézők. Gyilkos lesz-e vagy áldozat? Nem árulhatja el. Ronyecz Mária tiszteli mások tudását. Nehéz mestersége fortélyaiból igyekezett minél többet elsajátítani. Felejthetetlen élménye a Sulyok Máriával Szegeden, a Dóm téren együtt játszott Trójai nők. Figyelte a Moliére-komédiákban, hogy Törőcsik Mari a legkisebb apróságra is mint reagál, „kívül hordja az idegrendszerét”. Lendítő, erőt adó partner Latinovits Zoltán, nyugalmat áraszt Kállai Ferenc, véd, óv a reflektorok fényében, Őze Lajos. (A Bartók Színházban apróságoknak játszott: a Hókirálynő című mesejáték gonosz királynője volt. Miután hófehér ruhája csillogott, a picik hangosan kiáltozva, nyílt szóval rajongtak érte. Szerették, szurkoltak a szép rossznak. Tehetségét általános iskolai kémiatanára fedezte fel. Közönség előtt először egy március 15-i ünnepségen szavalt. Arany János verset mondott. Érettségi után — a Kossuth Lajos közgazdasági technikum külkereskedelmi tagozatát végezte — felvételi vizsgája a Színművészeti Főiskolára nem sikerült. A Transelektro Külkereskedelmi Vállalatnál kapott munkát. Szabad idejében pedig a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Ház amatőregyüttesében játszott. A következő esztendőben az akadémiára felvették. Főiskolás korában — osztályfőnöke Ádám Ottó volt — emlékezetes vizsgafeladatai A salemi boszorkányok, A szecsuani jólélek, s a kínai Krétakör. Orgánuma természeti adottság. Már kislány korában, ötévesen is kellemes, mély, jellegzetes hangja volt. Örömmel énekelte Pécsett a két musical, a Lulu és a Gentlemanek számait. Nemrég a Fészek klubban, Dénes Margit szerzői estjén sanzont adott elő. Szívügye a vers, a szavalás. Kedves költője József Attila. Vezérlő gondolata a József Attila-i hitvallás: „Hiszek a tiszta észben, aminthogy mindenki hinne benne, ha vele élni nem volna fáradságos.” — A mai színész politizáló, XX. századi ember — mondja. — Nem különbözik ebben egyetlen józan állampolgártól sem. A színészi pálya mindenkor nehéz volt. Napjainkban, az izmusok csatája, a hagyományos és a modern színház küzdelme idején még inkább az. Egyes színészeket a rendezők kedvelnek. Másokat a kritikusok dicsérnek. S vannak, akik népszerűek is, akiket szeret a közönség. Ronyecz Máriának sikerül, ami keveseknek. Rendezők foglalkoztatják, bírálók elismerik, s a nézők is szeretik. Tragikának tippelték indulásakor. Komikus jellemszerepekkel érkezett be. Mintha Sztanyiszlavszkij mondását igazolná, amely szerint kétféle színész van: karakterszínész és rossz színész. Ronyecz Mária — karakterszínész. Nem szerepkört tölt be: embert ábrázol. Minden nap kilép a színpadi lámpák és az emberi tekintetek rikító fényébe. Ég, fokozottabb lánggal, mint mások. Este, amikor a többiek elfáradtak, kigyullad testben, lélekben, fölélénkül, „teljes alakot mutat". Állandó készenlétet és fegyelmet. LÁSZLÓ MIKLÓS