Tükör, 1973. április-június (10. évfolyam, 14-26. szám)
1973-06-26 / 26. szám
KÉPZŐMŰVÉSZET Major Ottó Kondor Béla emlékkiállítása Tihanyban Tihany, minden évben megajándékoz bennünket egy-egy művészi élménnyel. A múzeum, az egykori apátság épületében — mintegy a szezon képzőművészeti eseménysorozatát lezárva —otthont ad a szobrászatnak, a festészetnek, a kerámiaművészetnek. Az itt rendezett kiállítás egyszersmind propagálása is hazai képzőművészetünknek. Külföldi turisták tízezrei fordulnak meg a múzeum kiállítási termeiben. S hogy ez a művészetpropaganda milyen igényű, jelzi talán néhány név. E tárlatokon a közönség, az utóbbi esztendőkben, Rippl- Rónai, Egry, Amerigo Tot, Martyn Ferenc, Varga Imre és Gorka Lívia művészetével ismerkedett. A tihanyi nyár eseménye, ez idén Kondor Béla emlékkiállítása. Tragikus és fölemelő záróakkordja egy képzőművészeti évadnak, ami ismét bővelkedett emlékezetes eseményekben. Hiszen minden szezonra jut egy-két világhírű mester — a most zárulóra: Chagall, Wotruba, Fritz Cremer —, vagy gyűjteményes kiállítása valamely modern, hazai festőnek — az idén Tihanyi Lajosnak —, jelentős kortársainknak, Bernáth Aurélnak, Ek Sándornak és Bálint Endrének. S körülöttük oly dús vegetáció, amelyet számon tartani, minősíteni és méltóképpen ismertetni, műkritikánk egyre kevésbé győz. S ha megemlítjük még, hogy a múlt nyár igazi szenzációja volt Szalay Lajos grafikáinak gyűjteményes kiállítása a Nemzeti Galériában, joggal mondhatjuk, hogy a Tihanyban most megnyílt emlékkiállítás nem akármilyen képzőművészeti év záróeseménye. Kondor Béla életművét korai halál kerekítette teljessé. Találgatni, hogy mivé nőhetett volna, ha tovább él , negyvenegy éves volt, amikor múlt év decemberében meghalt —, meddő spekuláció. Művészete így is jelentős. Ami maradt tőle, nem torzó, hanem harmonikus, nagy terjedelmű művészi hagyaték. Feltárni, megérteni, megmérni és megértetni , évekre szóló feladata műkritikánknak. Annyit már most is tudunk, hogy ez az életmű a század magyar képzőművészetének ahhoz a vonulatához tartozik, melynek két kiemelkedő óriása: Egry József és Vajda Lajos. Ezt a vonulatott ma már mind tisztábban látjuk. Az is kétségtelen, hogy Kondor Béla művészete összehasonlíthatatlanul kedvezőbb körülmények között bontakozhatott ki, mint a nagy elődöké, Egryé és Vajdáé. (Vagy akár mint a külföldön élő Szalay Lajos grafikája, melynek ihlető hatása, Kondor művészetére, nyilvánvaló.) S itt szembe kell néznünk egy tévhittel is, amit a korai halált követő feljajduló nekrológok egy része is táplált. Kondor Béla nem volt elnyomott vagy mellőzött művész. Alkotó periódusának másfél évtizede alatt szabadon fejlődött; kapcsolata közönségével állandó, nyílt és harmonikus volt. A pestlőrinci munkásfiút a negyvenes évek végén ugyanaz a hullám emelte a művészpályára, mint az akkor induló többi munkás- és paraszttehetséget. A főiskolán, művészi és emberi példájukkal, oly tiszta, nagy és szuverén mesterek segítették önmagára találni, mint Barcsay, Koffán és Kmetty János. Sosem feledem, első önálló kiállításán , 1960-ban, a Fényes Adolf teremben — azokat a perceket, amikor Barcsayt fogadta: a mester elismerő szavait és a tanítvány szép megindultságát. A kiállítótermet fiatalok töltötték meg, jutott belőlük a folyosóra is. S most, a tihanyi emlékkiállítás megnyitásán is igen sok fiatal volt. A művészet valóban halhatatlan, ha ifjú szívekben él. Az első és az utolsó kiállítás között eltelt több mint tizenkét év, hazai és külföldi sikerek sorozata. Hányan akadnak képzőművészetünk legjobbjai között, kik életük negyedik évtizedében tizenhat tárlaton, hat önálló kiállításon mutathatták be műveiket? Akik induló éveikben oly sok és fogékony méltatást kaptak volna, mint ő? Akiknek a sors még anyagi gondtalanságot is biztosított volna, mint neki? Ezen a tényen mit sem változtat némely műkritika értetlensége, sértő hangja, bürokratikus szervek akadékoskodása. Alig akad jelentős művész, akit effajta méltatlanság, bántás ne ért volna. De Kondor Béla pályaképét ezek aligha befolyásolhatták. Gazdag és kivételes terjedelmű életműve emellett bizonyít. Emlékezetemben kutatva mégis meglep, hogy a fogékony, rokonszenvező és elragadtatott írások között nemigen találok olyat, mely e sokszínű és változatos életmű egységét, mélyebb jelentését törekedett volna megfejteni. A kritikai írásokban tallózva az a benyomásunk támadhat, hogy többféle kondor van: egy virtuóz grafikus és egy ragyogó kolorista, egy politikus alkatú, a történelemre és a napi eseményekre hevesen rezonáló művész és egy — a biblia világát felidéző — bonyolult jelképekben megnyilatkozó, misztikus. A szép tihanyi kiállítás is nyilvánvalóvá teszi, hogy a valóság nem ismeri ezt a hasadást. Kondor művészetének jelképes voltában is határozott társadalmi karakterét életművének teljesebb és jól átgondolt kiállítása tehetné világossá. Akárcsak Egry és Vajda Lajos piktúrájának, Kondor művészetének is igen erős a társadalmi kötöttsége. Bibliai témavilágban — mint újabbkori irodalmunk, zenénk és képzőművészetünk minden biblikus alkotásában, Madáchtól Kodályig és Egryig — mindig valamilyen társadalmi dráma kap jelképes formát. Megfejteni, feltárni és felmutatni a teljes művészt — erre támaszt igényt bennünk, és ehhez ad ösztönzést művészetkritikánknak, a tihanyi emlékkiállítás. Pléh Krisztus Kondor Béla Szent Antal megkísérlése Csokonai