Tükör, 1973. július-szeptember (10. évfolyam, 27-39. szám)

1973-07-03 / 27. szám

it szekep­es a politika A TART KAPU. Volt két mondata az amerikai út egyik Brezsnyev-beszédé­­nek, amelyeknél bizonyára nagyon sokan megálltunk olvasás közben. S ha egy­szerűen csak a találó ha­sonlat, a maga helyén jól alkalmazott képes beszéd miatt álltunk volna meg, szóra sem érdemes dolog lenne —, bár való igaz, hogy néha hosszú beszé­dekből is csak egy igazán szerencsés fordulat marad meg sokáig az ember em­lékezetében. De itt nem a szókép irodalmi értéke a fontos. Itt a szókép maga a politika. „Amikor közös erőfeszítéssel a békés kap­csolatok új épületét emel­jük, nincs szándékunkban azt, a külvilágtól elzárt, teljesen bekerített urasági kastéllyá tenni. Mi azt akarjuk, hogy zárva legyen mindenki számára, aki a szívén viseli a béke és az emberiség jólétének ügyét” — mondta az SZKP főtit­kára. A világ legnagyobb politikai, gazdasági, tudo­mányos és katonai hatal­mával rendelkező két or­szágának vezetői tárgyal­tak egy teljes héten át. És ez a tárgyalások első nap­jának estéjén elhangzott kijelentés világossá tette mindenki előtt, hogy itt nem lehet szó „szuperha­talmi megegyezésről”, ahogy egy-egy sanda meg­jegyzés már a csúcstalál­kozó előtt igyekezett minő­síteni a szovjet—amerikai párbeszédet. A tárgyalások végén aláírt közös közle­ményből ugyanis látható: a legnagyobb hatalom mellé a legnagyobb felelősség fel­ismerése is párosult. A kapcsolatok új épülete nem urasági kastély, nem­csak a két ország­ óriásé. Ha valaki figyelmesen ol­vasta a Brezsnyev-út előt­ti napok híreit, azt is meg­találhatta ott, hogy a szov­jet vezető utazása előtt fo­gadta a szocialista testvér­országok moszkvai nagykö­veteit. Hazafelé utaztában, Párizsban a francia elnök­kel tárgyalt a szovjet párt főtitkára. S ahogy az Ame­rikában tárgyaló küldött­ség hazaért, egyik tagjá­nak, Gromiko külügymi­niszternek már új dosszié­kat kell aktatáskájába ten­ni: indul Helsinkibe. Arra az európai biztonsági érte­kezletre, amely megint csak az új, a hidegháború megszűnte óta alakuló új­fajta kapcsolatrendszer ré­sze. Nem­­ nincs, nem le­het kerítés, hiszen Wa­shingtonban és San Cle­­menté­ben sem mindenben azonosan gondolkodó ál­lamférfiak tárgyaltak, ha­nem két, ellentétes társa­dalmi rendszer képviselői; a jövő héten a Finlandia­­palotában is meg kell érte­nie egymást a nagyon sok kérdésben másként gon­dolkodó lengyel meg spa­nyol, magyar meg portugál külügyminiszternek is. Ez a békés egymás mellett élés korában természetes és szükséges. A kapcsola­tok kapuját zárva kell tar­tani. Nyelv, amerikanizmusok, tolmács. Hogyan beszéltek „négyszemközt”? Hiszen Brezsnyev nem beszél an­golul, Nixon nem tud oro­szul. Hát hatszemközt, vagy nyolcszemközt —a moszk­vai vendég tolmácsának még mosolygó arcát és ro­konszenves fellépését is megismerhettük a képer­nyőről. Annyi bizonyos, hogy ennek a Viktor Szu­­hodrevnek a kis füzete, amelybe gyorsírással je­­gyezgette az elhangzó mon­datokat, hogy gyorsan for­díthasson (ezt is a kép­ernyőről tudja a világ), tényleg történelmi értékű holmivá lett. Vajon milyen arccal hallgatták például, amikor Brezsnyevnek egy amerikanizmusról mondott néhány szavát fordította oroszról angolra? Az SZKP főtitkára ezt az ame­rikanizmust idézte a ten­gerentúli politikai lexiko­nokból: „megnyerni a bé­két”, s mindjárt használta is egy mondatban: „Most közös erőfeszítéseinknek elő kell segíteniük, hogy az emberiség megnyerje a tar­tós békét.” Ez a mondat a televíziókamera előtt hang­zott el, sokszor tízmillió né­zőhöz szóló beszédben. De volt egy amerikanizmus, amit eredetiben, angolul használt Brezsnyev Marlene Manthey kolléga­nőm jelentette, lelke raj­ta! —, megint csak a leg­megfelelőbb helyen. Üzlet­emberekkel beszélgetett a Blair House-ban, riportere­ket tájékoztatott vacsora után a gazdasági kapcsola­tok bővítésének lehetősé­géről. S azt mondta: „businesslike” kell megkö­zelíteni a kölcsönös hasznú szerződések dolgát. Ez amerikanizmus a javából; az üzletszerűség, a jó üzleti szellem megjelölésére szol­gáló szó használata meg­győzhette az amerikai be­szélgetőpartnereket : a moszkvai vendég pontosan azt érti üzlet alatt, amit ők. Ingyen semmit, mindent az árán. VÖRÖS ÉS KÉK. Vörösbe az orosz, kékbe az angol szerződéspéldányokat kö­tötték aláírás előtt, és amint a tudósítások árada­tában olvasható, Ronald Ziegler, Nixon elnök sajtó­titkára fölöttébb szigorú hírzárlatot rendelt el a „vörösökkel és kékekkel”, a szerződésekkel kapcso­latban­­ aláírás előtt nem volt szöveg. Ha az ember arra gondol, hogy az el­múlt évszázad legkülönbö­zőbb hadgyakorlatain volt szokásban a vörösök és ké­kek gyakori emlegetése, bizony örömmel veszi tu­domásul, hogy a legfonto­sabb vörös és kék ezen az amerikai héten a nukleáris háború megakadályozásá­ról kötött egyezmény volt. „A felek... megakadá­lyozzák az olyan helyzetek kialakulását, amelyek elő­idézhetik kapcsolataik ve­szélyes kiéleződését, elke­rülik a katonai konfrontá­ciókat ..kizárják kettő­jük között, továbbá a felek mindegyike és harmadik ország között nukleáris há­ború keletkezését.” Ez is ott van a két cikkelyben. És a szerződés aláírása után jelentette ki Brezs­nyev, hogy a kapcsolatok a két ország között csúcs­szinten is rendszeressé vál­nak. Nixon elnök 1974-ben újra a Szovjetunióba uta­zik, és nem egy dologra mondták Kissinger és má­sok az újságíróknak: „Mr. Brezsnyevnek erre most nem volt ideje, oda majd a legközelebb megy el.. ”, azaz számolnak már az SZKP főtitkára következő amerikai utazásával is.­­ AMI NEM VÁLTOZIK. A párizsi látogatás első kom­mentárjaiban már azt ol­vastuk, hogy a francia po­litika irányítói nagyra be­csülik azt, hogy a szovjet vezető Amerikából a fran­cia elnökkel folytatott beszélgetés beiktatásával repült haza, „beletartozik ez a rendszeres konzultá­ciók sorába”, írták elége­detten. Most tehát a szov­jet—amerikai viszonyban is mint lehetőséget, előirá­nyozták a rendszeres csúcs­­találkozókat. Van persze, amit jó emlékezetbe idéz­ni most, a kétségtelenül so­káig elképzelhetetlen poli­tikai légköri változás ide­jén is — azt, ami nem vál­tozik. Az Egyesült Álla­mok tőkés rendben él, és politikájának fordulatait ugyanazok az elvek hatá­rozzák meg, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt — a nukleáris korszak valósága legfeljebb motiválja, de nem fordítja meg a nagy monopóliumok, a nagy tő­kés érdekeltségek igényeit, akaratát kifejező amerikai politikai mechanizmus em­bereinek gondolkodását. S annak, aki az Egyesült Ál­lamokban ült a képernyő előtt, Leonyid Brezsnyev elutazás előtti beszédét hallgatni, éppúgy tudnia kellett, mint a szocialista közösség országaiban élő százmillióknak: itt a má­sik, az új, a legstabilabb, a magabiztosan fejlődő, a szocialista társadalmi rend képviseletében ajánlják a világnak a békés együtt- Nixon mosolyog, Brezsnyev tapsol­t az amerikai elnök tíz má­sodperccel azután, hogy bejelentette: elfogadja az 1974-es moszkvai meghívást A vörös és kék mappák közül az itt látható volt az amerikai lá­togatáson az utolsó: San Clementé­ben kicseréli az aláírt záró­közlemény-példányokat Brezsnyev figyel, Nixon magyaráz és Viktor Szuhodrev fordítja az amerikai elnök szavait

Next