Tükör, 1973. július-szeptember (10. évfolyam, 27-39. szám)
1973-07-03 / 27. szám
it szekepes a politika A TART KAPU. Volt két mondata az amerikai út egyik Brezsnyev-beszédének, amelyeknél bizonyára nagyon sokan megálltunk olvasás közben. S ha egyszerűen csak a találó hasonlat, a maga helyén jól alkalmazott képes beszéd miatt álltunk volna meg, szóra sem érdemes dolog lenne —, bár való igaz, hogy néha hosszú beszédekből is csak egy igazán szerencsés fordulat marad meg sokáig az ember emlékezetében. De itt nem a szókép irodalmi értéke a fontos. Itt a szókép maga a politika. „Amikor közös erőfeszítéssel a békés kapcsolatok új épületét emeljük, nincs szándékunkban azt, a külvilágtól elzárt, teljesen bekerített urasági kastéllyá tenni. Mi azt akarjuk, hogy zárva legyen mindenki számára, aki a szívén viseli a béke és az emberiség jólétének ügyét” — mondta az SZKP főtitkára. A világ legnagyobb politikai, gazdasági, tudományos és katonai hatalmával rendelkező két országának vezetői tárgyaltak egy teljes héten át. És ez a tárgyalások első napjának estéjén elhangzott kijelentés világossá tette mindenki előtt, hogy itt nem lehet szó „szuperhatalmi megegyezésről”, ahogy egy-egy sanda megjegyzés már a csúcstalálkozó előtt igyekezett minősíteni a szovjet—amerikai párbeszédet. A tárgyalások végén aláírt közös közleményből ugyanis látható: a legnagyobb hatalom mellé a legnagyobb felelősség felismerése is párosult. A kapcsolatok új épülete nem urasági kastély, nemcsak a két ország óriásé. Ha valaki figyelmesen olvasta a Brezsnyev-út előtti napok híreit, azt is megtalálhatta ott, hogy a szovjet vezető utazása előtt fogadta a szocialista testvérországok moszkvai nagyköveteit. Hazafelé utaztában, Párizsban a francia elnökkel tárgyalt a szovjet párt főtitkára. S ahogy az Amerikában tárgyaló küldöttség hazaért, egyik tagjának, Gromiko külügyminiszternek már új dossziékat kell aktatáskájába tenni: indul Helsinkibe. Arra az európai biztonsági értekezletre, amely megint csak az új, a hidegháború megszűnte óta alakuló újfajta kapcsolatrendszer része. Nem nincs, nem lehet kerítés, hiszen Washingtonban és San Clementében sem mindenben azonosan gondolkodó államférfiak tárgyaltak, hanem két, ellentétes társadalmi rendszer képviselői; a jövő héten a Finlandiapalotában is meg kell értenie egymást a nagyon sok kérdésben másként gondolkodó lengyel meg spanyol, magyar meg portugál külügyminiszternek is. Ez a békés egymás mellett élés korában természetes és szükséges. A kapcsolatok kapuját zárva kell tartani. Nyelv, amerikanizmusok, tolmács. Hogyan beszéltek „négyszemközt”? Hiszen Brezsnyev nem beszél angolul, Nixon nem tud oroszul. Hát hatszemközt, vagy nyolcszemközt —a moszkvai vendég tolmácsának még mosolygó arcát és rokonszenves fellépését is megismerhettük a képernyőről. Annyi bizonyos, hogy ennek a Viktor Szuhodrevnek a kis füzete, amelybe gyorsírással jegyezgette az elhangzó mondatokat, hogy gyorsan fordíthasson (ezt is a képernyőről tudja a világ), tényleg történelmi értékű holmivá lett. Vajon milyen arccal hallgatták például, amikor Brezsnyevnek egy amerikanizmusról mondott néhány szavát fordította oroszról angolra? Az SZKP főtitkára ezt az amerikanizmust idézte a tengerentúli politikai lexikonokból: „megnyerni a békét”, s mindjárt használta is egy mondatban: „Most közös erőfeszítéseinknek elő kell segíteniük, hogy az emberiség megnyerje a tartós békét.” Ez a mondat a televíziókamera előtt hangzott el, sokszor tízmillió nézőhöz szóló beszédben. De volt egy amerikanizmus, amit eredetiben, angolul használt Brezsnyev Marlene Manthey kolléganőm jelentette, lelke rajta! —, megint csak a legmegfelelőbb helyen. Üzletemberekkel beszélgetett a Blair House-ban, riportereket tájékoztatott vacsora után a gazdasági kapcsolatok bővítésének lehetőségéről. S azt mondta: „businesslike” kell megközelíteni a kölcsönös hasznú szerződések dolgát. Ez amerikanizmus a javából; az üzletszerűség, a jó üzleti szellem megjelölésére szolgáló szó használata meggyőzhette az amerikai beszélgetőpartnereket : a moszkvai vendég pontosan azt érti üzlet alatt, amit ők. Ingyen semmit, mindent az árán. VÖRÖS ÉS KÉK. Vörösbe az orosz, kékbe az angol szerződéspéldányokat kötötték aláírás előtt, és amint a tudósítások áradatában olvasható, Ronald Ziegler, Nixon elnök sajtótitkára fölöttébb szigorú hírzárlatot rendelt el a „vörösökkel és kékekkel”, a szerződésekkel kapcsolatban aláírás előtt nem volt szöveg. Ha az ember arra gondol, hogy az elmúlt évszázad legkülönbözőbb hadgyakorlatain volt szokásban a vörösök és kékek gyakori emlegetése, bizony örömmel veszi tudomásul, hogy a legfontosabb vörös és kék ezen az amerikai héten a nukleáris háború megakadályozásáról kötött egyezmény volt. „A felek... megakadályozzák az olyan helyzetek kialakulását, amelyek előidézhetik kapcsolataik veszélyes kiéleződését, elkerülik a katonai konfrontációkat ..kizárják kettőjük között, továbbá a felek mindegyike és harmadik ország között nukleáris háború keletkezését.” Ez is ott van a két cikkelyben. És a szerződés aláírása után jelentette ki Brezsnyev, hogy a kapcsolatok a két ország között csúcsszinten is rendszeressé válnak. Nixon elnök 1974-ben újra a Szovjetunióba utazik, és nem egy dologra mondták Kissinger és mások az újságíróknak: „Mr. Brezsnyevnek erre most nem volt ideje, oda majd a legközelebb megy el.. ”, azaz számolnak már az SZKP főtitkára következő amerikai utazásával is. AMI NEM VÁLTOZIK. A párizsi látogatás első kommentárjaiban már azt olvastuk, hogy a francia politika irányítói nagyra becsülik azt, hogy a szovjet vezető Amerikából a francia elnökkel folytatott beszélgetés beiktatásával repült haza, „beletartozik ez a rendszeres konzultációk sorába”, írták elégedetten. Most tehát a szovjet—amerikai viszonyban is mint lehetőséget, előirányozták a rendszeres csúcstalálkozókat. Van persze, amit jó emlékezetbe idézni most, a kétségtelenül sokáig elképzelhetetlen politikai légköri változás idején is — azt, ami nem változik. Az Egyesült Államok tőkés rendben él, és politikájának fordulatait ugyanazok az elvek határozzák meg, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt — a nukleáris korszak valósága legfeljebb motiválja, de nem fordítja meg a nagy monopóliumok, a nagy tőkés érdekeltségek igényeit, akaratát kifejező amerikai politikai mechanizmus embereinek gondolkodását. S annak, aki az Egyesült Államokban ült a képernyő előtt, Leonyid Brezsnyev elutazás előtti beszédét hallgatni, éppúgy tudnia kellett, mint a szocialista közösség országaiban élő százmillióknak: itt a másik, az új, a legstabilabb, a magabiztosan fejlődő, a szocialista társadalmi rend képviseletében ajánlják a világnak a békés együtt- Nixon mosolyog, Brezsnyev tapsolt az amerikai elnök tíz másodperccel azután, hogy bejelentette: elfogadja az 1974-es moszkvai meghívást A vörös és kék mappák közül az itt látható volt az amerikai látogatáson az utolsó: San Clementében kicseréli az aláírt záróközlemény-példányokat Brezsnyev figyel, Nixon magyaráz és Viktor Szuhodrev fordítja az amerikai elnök szavait