Tükör, 1974. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)
1974-02-12 / 7. szám
A KÉPERNYŐ ELŐTT Bajor Gizi varázsa Ez a televíziós Színészmúzeum megint olyan dolog, amit ki kellene találni, ha nem volna. Szerencsére Bános Tibor kitalálta, Csenterics Ágnes szerkesztő-rendező felkarolta és mindenki, aki nemcsak a színház- és filmművészetet, de magát a színészt is szereti, örömmel és ellágyulva nézi. Általában szívesen, olykor kissé mérgelődve (hogy miért is nem maradt fenn több filmanyag a múzeumban éppen soros színészről) és csaknem mindig meghatottan. Rendszerint a volt pályatársaikról emlékező élő tanúk intonálják a meghatottság hangját, amely — minthogy ezen emlékezők általában jó színészek is — könnyen átragad a nézőre. Engem minden eddigi adás közül ez a mostani rendített meg a legmélyebben. Talán azért is, mert Bajor Gizi élete olyan döbbenetes tragédiával zárult, amely vérbeli drámaíró tollára kínálkozik. (Miért is nem írták meg eddig ezt az adott nagy drámát? Igaz, egy kisregény már született róla, Hollós Korvin Lajos tollából.) Egyetlen adatból, piciny kis cédulából, amelyet most a nagyszerű barát és kollegina, Gobbi Hilda olvasott föl, egyszeriben megértette a tragédiát az is, aki eddig nem tudta fölfogni. Nagyon sok évi házasság után is még ilyen cédulákat hagyott munkába induláskor alvó feleségének Germán Tibor: „Reggel 9-től 11-ig a szanatóriumban imádom, 11—12 között konzíliumon gondolok arra, hogy imádom magát, déltől 2-ig a Poliklinikán imádom tovább!” Csak aki mindvégig így tud szeretni, az képes rá — s a tragédia micsoda halmazata: tévesen diagnosztizál a zseniális orvos a maga szakterületén, mert elméje már meghasonlott! —, hogy hibás kórisme alapján bár, de féltésből és eszeveszett szerelemből megölje azt, akit szeret. De nemcsak az emberi tragédia nagysága miatt hatott oly megrendítően ez a műsor, hanem a Bajor miatt. A szűz és a gödölye és a Két fogoly vetített részletei, de még az állóképek, a fotográfiák mindegyike is Bajor Gizi színészi nagyságáról, varázsos művészegyéniségéről, eredetiségéről és utolérhetetlenségéről tett tanúbizonyságot. BARABÁS TAMÁS Hét Színházi Album A hazai színházi élet tévékrónikása a Színházi Album. Ezúttal a Színházi Album állandó műsorvezetőjével, dr. Váradi Györggyel beszélgettünk. — Ezzel a műsorral milyen célt tűztek ki maguk elé? — Elsődlegesen informálni szeretnénk a nézőket mindarról, ami a budapesti és a vidéki színházakban történik, hogy ezen keresztül is hozzájáruljunk a színházi kultúra megszerettetéséhez. Konokul hiszünk abban, hogy a színház megszépíti az ember életét. Ehhez kíván egy cseppnyit hozzájárulni a Színházi Album — mondja Váradi György. — A most négyesztendős műsor egyik problémája, hogy csak kéthavonként kerül adásra, így a színházi eseményekkel nem tud kellő gyorsasággal lépést tartani. — Ez sajnos így van. Ennek fő oka: a szűk forgatási kapacitás. Emiatt azután előfordul, hogy hat-nyolc héttel ezelőtti bemutatókkal is foglalkozunk. Jelenleg tíznapos forgatási periódusban dolgozunk. Most fontolgatjuk a kettéosztását, s akkor öt-ötnapos forgatásokkal, talán havonta jelentkezhetne a Színházi Album. — Többnyire a késői órákban, az úgynevezett főidő után, 21.30-kor sugározzák a Színházi Albumot. Ezzel nem zárnak ki jelentős számú nézőt a műsorból? — Ez a másik fájdalmunk, amin már sokkal nehezebb segíteni. További munkánkhoz sok erőt, bátorítást nyerünk azokból a levelekből, melyeket budapesti és vidéki nézőink küldenek nekünk, s megköszönik, hogy áttekintést kapnak színművészeink produkcióiból. — Mit láthatunk a Színházi Album legközelebbi adásában? — Február 21-én jelentkezünk ismét, egyben egy újítással. Első ízben adunk élő közvetítést, mégpedig a Nemzeti Színház Hölderlin előadásának utolsó perceiről. A műsor többi részében részleteket láthatnak majd a nézők Illés Endre Névtelen levelek című drámájának Madách Színház-beli előadásából, a Vidám Színpad Polly Amerikában című komédiájából, a Katona József Színház előadásában pedig Ibsen Népgyűlölő című darabjából. Ízelítőt adunk még a legjobb vidéki színházi produkciókból, a többi között Kecskemétről, Veszprémből, Pécsről. A Színházi Album egyik erőssége, hogy a színházi világ egy-egy reprezentánsát közelebbről is bemutatja. — Ez így lesz a továbbiakban is. Mindig meghívunk egy vendéget és egy kritikust. Legközelebbi vendégünk Zsámbéki Gábor, a kaposvári színház főrendezője. Arra leszünk kíváncsiak, hogy a Csiky Gergely Színházból, az ország legfiatalabb főrendezője hogyan tudott rövid idő alatt kitűnő színházat csinálni. Hiszen ismert, hogy Kaposvárott hosszú ideig sok volt a döccenő. Nagy Péter akadémikus pedig a kritikus szemével vizsgálja majd a Cseresznyéskert vígszínházbeli bemutatóját. — A további elképzelések, tervek? — Műsorunk kialakult típusán egyelőre nem kívánunk változtatni. Tartalmi változásokra csak akkor kerülhet sor, ha a megjelenések számában is történne változás, tehát áttérhetnénk, mint említetem , a havi adásokra. Hét Színházi Album kerül műsorra ebben az évben, ebből hat esik a színházi szezonra, s lesz egy különszámunk, amely a nyári szabadtéri műsorokkal foglalkozik. B. L. jesen végzett vele, közben óriási zajt csapott, de senki sem figyelt fel, összeadta az időket, aztán kénytelen volt beismerni, hogy ezzel semmit sem tud kezdeni. Bár már csaknem éjfél volt, elment Boring lakására. — Adj nekem egy órácskát. És nagy pohár konyakot. Ki kell zokognom magam. Addig-addig beszélgettek, hogy közben már világosodni kezdett. — öregem, hagyd abba, feküdj le, aludj. Én már holtfáradt vagyok, hiszen már mindent megbeszéltünk. — Nyugodtan menj csak, én most nem tudnák elaludni. Valami egész idő alatt motoszkál a fejemben. Amikor az imént mondtál valamit, hirtelen eszembe jutott valami, de most nem jövök rá, mi. — Arra sem tudsz visszaemlékezni, milyen összefüggésben? — A jövő hétről beszéltünk — töprengett Lobenstein. — Azt mondtam, én már nem is tudom, mihez kezdjek, mire te azt mondtad ... — Én pontosan visszaemlékszem. Azt mondtam, tényleg nincs mit csinálni a jövő héten ... De most már igazán lefekszem, mert holnap korán kelek. El kell mennem az új kocsimért. — Ez az! — kiáltott fel Lobenstein. — Milyen új kocsiért? Alfa, ugye? És Gohrmann azt mondta, hogy Bad Tölzben egy Alfa Romeo követte őt. Amikor együtt ültek az asztalnál, elmondta, s Jorgensen is jelen volt. Lehetséges tehát, hogy Jörgensen Bad Tölzben lefilmezte az Alfa Rómeót is. Azonnal meg kell néznem a filmet! — Azonnal ágyba kell menned — mondta Bornig nyugodtan. — A filmet a bank széfjében helyezted el. Reggel előtt úgysem nyitnak ki. Gohrmann a szállodabejárat árnyékából kilépett a napos utcára, balra vette útját, a König Ludwig Allee felé, szorosan a házfalak mellett ment és minduntalan eltakarták más járókelők. Amikor az úttesten átment és beszállt a Volvójába, csak vállának egy részét lehetett látni. A kamera — mint a filmből kitűnt — lassan utána fordult, a Volvóra, majd ezen túl az utca másik oldalára, ahol egy autó éppen megindult. Ezzel ért véget a kis filmrészlet. Az elinduló autó egy Alfa Romeo volt, s még rendszámtáblájának csücskét is lehetett látni. Frankfurti rendszám volt. Aztán volt rajta más betű is, talán F? De lehetett P, R vagy A is. Hogy Jörgensen miért nem filmezte le jobban a gépkocsit! Lobenstein megnézte a filmszalagot, látszott rajta, hogy le volt szakítva belőle egy darab. Becsengetett szomszédjához, s megkérte, nem nézné-e meg, hátha meg lehet tudni a közlekedésrendészeten néhány autó rendszámát. Elvégre az ember nyugodtan kérhet szívességet biztosítási ügynökétől, aki éppen eleget keres rajta! Majd becsomagolta a filmet és a szerkesztőségbe ment. Fényképekre volt szüksége, Gohrmannról. Talán látta őt valaki a gyilkosság napján a sokszor előforduló langeni pihenőhelyen. Lobenstein két sarokkal a szerkesztőség előtt leállt, s a hátsó liften ment fel. Nem akarta, hogy találkozzék valakivel. A Gohrmannról készült negatívokat is maga másolta, majd Langenba utazott. Egy tízmárkás ellenében megtudta, hogy vasárnap este kik voltak szolgálatban az eszpresszóban. Két pincér most is ott volt. Lobenstein megmutatta nekik Gohrmann fényképét; nem emlékeztek rá, Jörgensenre sem. A rendőrség már két hete itt járt, mondták, de csak Jörgensen fotóját mutatták meg. — És a másikét is, a gyilkosét — tette hozzá az idősebbik felszolgáló. — Talán nem is az a gyilkos — Lobenstein nem állta meg, hogy szó nélkül hagyja ezt. — Hogy nem az? De mennyire ő a gyilkos. Olvassa csak el a REVUE-t! Lobenstein megkérdezte, még kinél érdeklődhetne. Az egyik pincér mondott egy nevet, s amikor Lobenstein fel akarta írni, vihogva tette hozzá: — Ha egy tízmárkást ad, bárki emlékszik ... Bárkire ... Lobenstein a benzinkúthoz ment. Az ott dolgozó férfinak a fényképek semmit sem mondtak, de egy Volvóra vissza tudott emlékezni. — Sok Volvo nálunk sem szalad. Pedig engem nagyon érdekel ez a márka. Lobenstein megint elébe tette Gohrmann fényképét. — Lehetett ez a férfi a Volvóval? — Igen, talán. — Arra emlékszik, honnan jött a Volvo? — Milyen rendszáma is lehetett? Hannoveri? Vagy braunschweigi? — Mikor volt ez? — Vasárnap volt. — Melyik vasárnap? A tankos a falinaptárhoz lépett. — Minden harmadik héten vagyok szolgálatban vasárnap. A legutóbbi vasárnap nem volt, tehát marad szeptember tizedike, vagy augusztus huszadika, vagy ... Nem, júliusban még szabadságon voltam. — Tehát augusztus vagy szeptember. Kérem, gondoljon vissza. Számomra nagyon fontos lenne. És érne is valamit... — Hagyja csak a pénzét a zsebében. Úgyis megmondom, amit tudok, de magának aligha használna olyasmi, amit az ujjamból szopok. De semmi másra nem tudott visszaemlékezni. Lobenstein még megkérdezte, nem állt-e ugyanabban az időben a benzinkútnál egy Alfa Romeo, Giulia-típus. — Biztosan nem. Erre emlékeznek. A levélszekrényben cédulát talált a szomszédtól. „Három Alfa Romeo van, amely szóba jöhet: F—O 525, F—OP 703 és F—OR 221.” Mellette ott volt a tulajdonosok címe. Az első kocsi Mario Schinowskyé, az ismert zsokéé volt. Lobenstein mindjárt felhívta a lóverseny-igazgatóságot, s megkérdezte, hogy Schinowskynak volt-e versenye augusztus huszadikán Frankfurtban. S vajon gépkocsin érkezett-e ki a versenypályára, ugyanis ezen a kérdéses napon egy Alfa Romeo a parkolóhelyen összekoccant az ő kocsijával, lódította Lobenstein. Nem, kizárt eset. Schinowsky ismert arról, hogy senkit sem enged beülni a kocsijába, s mindig Alfa Romeón jön ki a versenyre. Hát akkor? „Igen, de augusztus huszadikán a Hesseni Nagydíjban favoritként indult, meg is nyerte, s úgy leitta magát örömében, hogy erőszakkal vettük el tőle a slusszkulcsot.” A második Alfa Romeo augusztus huszadikán szervizben volt. Ezt a műhelyben megerősítették, azzal, hogy motor sem volt a kocsiban ... (Folytatása következik)