Új Tükör, 1978. október-december (15. évfolyam, 40-53. szám)
1978-10-01 / 40. szám
zás is értelmezésről beszélni; ez a darabocska nem olyan mély, mint amilyennek látszik, pontosabban mint amilyen mélynek néhányan látni akarják, hanem éppen olyan felszínesen játékos, mint amilyennek ügyes szerzője szánta. Aki az abszurdokkal akarja rokonítani, megtalálhatja benne az irracionális szorongást, a világ fölfoghatatlanságának filozófiáját — fogyaszthatóvá téve, bulvárszinten, szórakoztatóvá hígítva. Annak, aki mindezt fölismeri, Weingarten odabiggyeszt néhány ironikus idézőjelet: bocsánat, ez paródia. Egy kis szorongás, egy kis filozófia, egy kis érzelgősség, egy kis fanyarság, egy kis erotika — ez Weingarten ízletes habcsókjának receptje. Akárha Várkonyi Zoltán Vígszínházának szakácskönyvében lapoznánk föl. Hogyne lenne hát az előadás méltó a darabhoz Várkonyi rendezésében, Pap Vera fruskából nővé érő Lorette-jével, Gálffi László átszellemülten suta kamasz Simonjával (ő a legjobb), Sörös Sándor és Szakácsi Sándor emberszabású macskáival. Azért mégis elgondolkodtató: a másodlagos mű, a kommercializált abszurd, lám, másodszor tér vissza egy évtized alatt, míg az eredeti remekművek bemutatásával vagy értelmezésével alig jutottunk előbbre. Vajon újabb tíz év múlva ugyanezen merenghetünk A nyár felújítása alkalmával? (Képünkön Szakácsi Sándor, Gálffi László, Sörös Sándor és Pap Vera) Koltai Tamás jének szerény mértékében kell keressük. Turián György önmaga előtt állította magasra a mércét, amikor a magyar népmese kincsesházából markolt ötleteket. Talán egy műfajban sem érvényesül annyira nyelvünk fordulatossága, kifejezésbeli gazdagsága, hajlékonysága, mint a mesékben — a nyelvi varázslat azonban kimaradt a mesejátékból. Ami a színészek játékát illeti: elsősorban Peczkay Endre (Kapzsi Kázmér), Bíró József (Derék Döme) és Szécsi Vilma (Traccsos Terka) alakította meggyőzően és mulatságosan szerepét. Selmeczi Elek VARÁZSPÁLCA Budapesti Gyermekszínház A színlap magyar népmesék ösztönzéséről beszél — de nincs értelme, hogy az eredeti motívumokat keressük. Inkább arra érdemes figyelni, mit teremtett az író és rendező Turián György a mesékből. Felszárnyal-e a színpadon Turián György szövege? Szinte hiánytalan a meseköltészet kelléktára: változatos a cselekmény, az író oktatni és mulattatni egyaránt akar. Hősei a mesei világ eleven lényei. Látunk igazságkeresést, érzünk némi természetközelséget, egy kis szívből valószeretetet s ugyanannyi bosszúvágyat. A csodás elemek, a mesei realizmusnak megfelelően hétköznapi tényként jelentkeznek, s a rossz emberek átváltozása is illik a jól végződő küzdelemre biztató világszemlélethez. Az ilyen mesében nincs helye a reménytelenségnek, és a játék ezúttal is a kötelező csattanóval zárul: a megtalált boldogsággal, feloldódást adva a színpadi cselekményt feszülten követő gyermekseregnek. S ha mindezek ellenére az előadás végén mégsem érezzük a népmesei kellékek összhangját, ennek okát elsősorban a szerző költői ere AZ EGÉR ÉS A MACSKA Színes francia bűnügyi film Aki az Egy férfi és egy nő édesbús emlékeitől hajtva megnézi Claude Lelouch új filmjét, bizonyára csalódni fog. De az is, aki a film címétől és alcímétől felcsigázva, valami igazi macska—egér harcra vágyik, gyilkossággal, ötletes nyomozással fűszerezve. Lelouch „megújította" a krimi műfaját. Számára nem a bűnügy s annak kibogozása fontos, azt csak úgy mellékesen, meglehetősen zagyván adja elő. Igazából a szereplő személyek, a Macska felügyelő, a segédje, az áldozat özvegye, egyben feltételezett gyilkosa érdeklik. Formát bont, felügyelője kellőképpen korrupt, alkalmi barátnőit az összefogdosott éjszakai pillangók közül választja, s igazi szerelembe természetesen a gyanúsítottal esik. Gusztusosan elfogyasztott ebédek és vacsorák, szellemes párbeszédek, megjelenített s a legváratlanabb pillanatokban visszajátszott vallomások — ez minden, amivel Lelouch megreformálta, „művésziesítette” a krimit. Nem tudom, ki hogy van vele, de vagyunk néhányan „konzervatív” kriminézők, s jobban szeretjük, ha az alkotók betartják ígéreteiket. Ha egyszer valakit a film elején megölnek, kirabolnak, tessék azt tisztességesen, izgalmasan kinyomozni! Székely Gabriella Hanglemez MOZART KÉT ZONGORAVERSENYE Ránki Dezső új lemeze A Hungaroton Hanglemez Hetek keretében jelent meg ez az új felvétel. Ránki Dezső játszik rajta két Mozart-zongoraversenyt, a Sándor Frigyes vezényelte Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével. Mind a két koncert Esz-dúrban íródott. Az elsőt (Köchel-jegyzék szerinti száma 271) huszonegy éves korában komponálta Mozart, egy Jeunehomme nevű zongoraművésznő számára. (Alcímét is a mű róla kapta.) A másik, a 449-es Köchel-számú zongoraverseny, már érettebb kori alkotása, huszonnyolc éves korából, 1784-ből való. Mindkettő kitűnő mű, de egyik sem tartozik a gyakran hallható darabok közé. Mozartot játszani igen nehéz feladat: el kell kerülni az elromantizálás veszélyét, ám stílushűség címén nem szabad a rokokó finomkodás kelepcéjébe sem esni, ugyanakkor a legnagyobb bűnt az követi el, aki objektíven, szárazon játssza Mozart zenéjét. Ránki Dezső mestere a Mozart-játéknak, ezúttal is hajlékonyan, poétikusan formálja meg a frázisokat, a billentése érzékenyen követi a zene természetes lélegzését, virtuóz, csillogó futamai pedig különleges fényt adnak egész produkciójának. A zenekar finoman, alkalmazkodón kíséri a művészt. Nemzetközi mértékkel mérve is kitűnő lemez. (Hungaroton) Kertész Iván 12223KI3 CSOHÁNY KÁLMÁN GRAFIKÁI Csepel Galéria Egyik legtapasztaltabb, rutinos rajzkészségű grafikusunkat, Csohány Kálmánt elsősorban mindig a magyar falvak lakói vonzották. Legfrissebb ilyen műve a Pásztói népszokások című sorozat — sokrétűen jellemzett figuráin ráismerünk az ősidőkből örökölt ravaszságra, humorra és a naivitásra is. A táj és a tárgyak világa is az emberi jellemek pontosabb rajzát szolgálja, például azon az alapon, ahol a két, riadt tekintetű idős paraszt fölött a memento mori (készülj a halálra) jeleként magaslik a templomtorony. A történés néha több, egymástól független térben, de tartalmilag összekapcsolva jelenik meg — például az égő házak lángjaiból támadnak fel a kaszás parasztseregek. Ismert jelképeit a fekete-fehér foltok okos megosztása és a különféle mozgások hullámzásából teremtett egyensúly teszi újszerűvé, fogadtatja el. Csohány munkáiból nem hiányzik az átélés, de valószínűleg maga is érzi a megújulás szükségét. Erre vall a Thomas Mannról és József Attiláról készített, nagyvonalú, érzékeny, ráadásul korábbi műveitől egészen eltérő szellemben fogant rajza. Balla Erzsébet BOKROS BIRMANHAGYATÉK István király Múzeum, Székesfehérvár Nem csupán vendég, hanem örökös lakos Székesfehérváron, ami ezen a kiállításon látható: évek óta kincse a dunántúli város gyorsan gyarapodó szobrászati gyűjteményének, ha — helyszűke miatt — eddig nem találkozhattak is vele a tárlatlátogatók. A szakértelemmel — s már-már „pedagógiai” körültekintéssel — rendezett tárlat azt sugallja: Bokros Birman Dezső századunk magyar szobrászaténak egyik fontos alkotója. Bár nem egy nevezetes, ismert alkotása hiányzik a gyűjteményből, a meglevő 40 szobor, 70 grafika teljes képet ad az egész életműről. A fehérvári művészettörténészek jó ideje nehéz vállalkozásba fogtak: gyűjteményes tárlatokon és emlékkiállításokon bemutatni a képzőművészet korszakait, uralkodó irányzatait s mellette a magányos alkotókat. (E szándék hozta létre a legelső Bokros Birman-emlékkiállítást, épp itt, annak idején.) Az, hogy egy fejlődési folyamat ívén mintegy „felneveltessék” a tár-