Új Tükör, 1981. január-március (18. évfolyam, 1-13. szám)
1981-01-25 / 4. szám
! Tömérdek titok lappang a sportéletben. — Hogyan alakul ki a csapat? Miként lesz egy vagy két maroknyi versenyzőből legendás együttes? Sokan próbálták megfejteni a rejtélyt és önnön tapasztalatukból megállapítani a törvényszerűséget. Egy szakember, aki az elmúlt esztendő egyik különösen sikeres csapatát vezette, erről így beszél: — Legalább négy feltétel nélkülözhetetlen ahhoz, hogy összekovácsolódjék egy csapat. Az első: a fegyelem. A második: a félelem. Mindenki tudja, hogy ha megszegi az írott vagy íratlan szabályt, akkor meglakol érte. A sport olyan, mint a háború, a parancsot, illetve a taktikai utasítást be kell tartani. A harmadik: a közösségi szellem. Elképzelhető, hogy az isteni tehetség is kimarad és helyette olyan kerül be, aki kisebb tudású, de viselkedésével, rigolyáival nem ingerli a többieket. Végül a negyedik: a csapatvezető szellemi, ha úgy tetszik, szakmai fölénye. A legkritikusabb helyzetben sem fogyhat ki az érvtára. Sportolói minden aggályoskodó kérdésére megnyugtató választ kell adnia. Az egyik mesteredző így határozza meg a jó csapat születésének körülményeit: — Tehetséges sportolók kellenek. Sokkal több, mint amennyi manapság feltűnik. Ha minden posztra megvan a kellő ember, akkor megkezdődhet a csapat kiépítése. Az igazi szakember nem hagyatkozhat a sportolóra, mert többször előfordul, hogy ő rosszul ítéli meg önnön képességét. Én nem hiszem, hogy az egy csapatban játszóknak rajongani kellene egymásért. A futballból említek példát. Sárosi Györgyöt nem minden játékostársa szerette, de amikor a kiváló csatárt gólhelyzetbe lehetett hozni, akkor mégis odaadták neki a labdát. Számtalanszor előfordult, hogy ugyanannak a csapatnak a játékosai, kivéve az edzést és a mérkőzést, nem is beszéltek egymással. Szerintem nem érzelem, hanem értelem kérdése, hogy különféle felfogású fiatalemberek szövetkezzenek egymással a csapat érdekében. Ne idealizáljuk a helyzetet. A több siker és a még több pénz elfeledteti a sportolókkal az egymás iránt érzett ellenszenvet. Így ez eléggé nyersen hangzik. Ma talán számtalan helyen ilyen a helyzet. Sportáganként más a kép, és az időponttól is sok függ. A sport romantikus korszakában, a század elején, amikor Hajós Alfréd éppen úgy úszott, mint ahogy a labdát rúgta, a Budapesti Torna Club futballcsapatában baráti szellem uralkodott. A játékért rajongó fiatalok együtt töltötték a szabad idejüket ülték be a konflisba, együtt keresték fel a táncmulatságokat, tették a szépet a pest-budai hölgyeknek. A csapaton belül akkor is voltak népszerű emberek, mert Manno Miltiades, a futball hősi korszakának gólkirálya körül egész udvar alakult ki, és akadtak olyanok, így például Kakas Gyula vagy Oláh- Román Károly, aki csak ritkán hallatott magáról. A játékosok ellentétei feltehetően korlátok között maradtak, már csak azért is, mert a Budapesti Torna Club színeiért amatőrként küzdött Hajós Alfréd, Manno Miltiades, Róka János, Minder Frigyes, Kakas Gyula és a többi fiatal, aki lelkesedett az „angol rugósdiért”. Maradjunk még a futballnál. Az MTK, az FTC és az Újpest felejtehetetlen csapatokat tudott kialakítani. Külön fejezetet érdemel a Vasas. Mélyebb elemzést kívánna, hogyan alakult ki a szerény Kispestből az óriási Honvéd, vagy miért olyan rövid a vidéki együttesek, mint történetesen a győriek tündöklése? Rendkívü l Budapesti Honvéd 1956. március 17-én Puskás, Faragó, Kotász, Tichy, Machos, Solti, Palicskó, Bozsik, Dudás, Budai II- Kocsis Varga Zoltán és Albert Flórián különösképpen nem kedvelte egymást, de a gól után mégis összeelelkezett A Budapesti Torna Club bajnokcsapata (1901—1902) Egy osztrák—magyar mérkőzés 1953. október 11-én, a bécsi Fráter-stadionban (3:2 a magyarok javára) középen Hidegkúti és Bozsik 34 □