Új Tükör, 1981. július-szeptember (18. évfolyam, 27-39. szám)
1981-08-02 / 31. szám
■ Vajda Péter (1808—1846) jelentős írója és hírlapírója volt a reformkornak, rövid életének utolsó éveiben a szarvasi — később róla elnevezett — gimnázium tanára és igazgatója. A gyermekkori nyomorúság és jobbágycsaládjának jogtalansága lelkét fogékonnyá tették a demokratikus eszmék iránt — olvassuk róla egy régi lexikonban. Tőle származik az a mondás, mely a szarvasi Ó- temetőben levő sírkövén is olvasható: „Az igazság szava áthatóbb a mennydörgésnél s az igaztalanság villámot hord kebelében.” Petőfi Sándor — Vajda Péter halálára címmel — szép verset írt az emlékére, hogy a nemzeti hálátlanság ne takarja a feledés homályába Vajda nevét és alakját. Oh e hazában olyan sok jeles ! Sírján ingatja vándor fuvalom / A feledésnek tüskebokrait! Vajda Péter igazi közösségi ember volt, aki — Petőfi szavai szerint — „a hazát szívében hordozá”. Ezért: Emlékezést, emlékezést neki! S ha sírhalmához mentek, ejtsetek Reá egy könnyet, mert megérdemel Egy könnyet az, ki annyit szántott föl Meleg lelkének hősugárival! Petőfi Vajdában a függetlenség bajnok férfiét, a függetlenség hősét s így saját lelkének rokonát siratta : Ki e hajlongó, görnyedő időkben Meg nem tanúló térdet hajtani, Ki sokkal inkább hajta le fejét a Szabad szegénység kőszikláira, Semmint a függés bársony pamlagára. Az 1848—49. évi szabadságharc utolsó heteiben Petőfi egy napot töltött Szarvason. 1849. július 4- én délutántól július 5-én délutánig. Menekült nemcsak a Pestet újra megközelítő osztrákok elől, hanem saját csalódásai és kellemetlenségei miatt is. Biztonságba akarta helyezni családját, s falusi csendben kívánt eltölteni pár hetet, mintha érezte volna, hogy végzete hamarosan beteljesedik. Mezőberénybe igyekezett, régi iskolatársa, Orlai Petrich Soma (1822—1880) festőművész otthonába. Kecskemét—Szolnok— Öcsöd—Békésszentandrás— Szarvas volt az útiránya Mezőberény felé. Forró júliusi nap perzselte az Alföldet. Az országutakon porfelhő szállt, melyet a vágtában rohanó lovas kocsik, hadi futárok, hírhozó nemzetőrök vertek fel, hiszen akkor még köves út nem volt. Vitték, és hozták a híreket, postát, parancsot. Ezen az úton jött egy ekhós kocsi két szürke lóval, s benne ült a Petőfi család. Késő délután érkeztek Szarvasra. Velük egy időben jött egy futár is. Az utcán nagy volt a forgalom, sokan várták a harctéri híreket, átnézték a tovasiető futárokat, akik Békéscsabára, Gyulára, Szentesre tartottak. Ebben az izgalommal telített órában a poros ekhós kocsival senki sem törődött. Nem is sejtették, hogy kik ülnek benne. Utasa, egy sovány, tüzes szemű ifjú ember a vendégfogadót kereste. Rövid szemlélődés után, egy kis útbaigazítással, a Fő utcán (a maiSzabadság úton) meg is találták a Bárány vendégfogadót. (Az egykori épület helyén ma a városi egészségház áll.) Fáradtak voltak az utasok, nagy utat tettek meg. Vacsora után a fiatalasszony hamar lepihent. A dajka a kisgyermekkel foglalkozott. Petőfi kijött a tornácra, s az öreg fogadóssal beszélgetett a nehéz és szomorú időkről. Győr elvesztéséről esett szó köztük, arról, hogy a Dunántúl nagy része ismét az osztrákoké. „Szörnyű időket élünk!” — hajtogatta a messziről érkezett vendég. A fogadós előhozta a vendégkönyvet, hogy szíveskedjék a nevét beírni. Nagy volt a meglepetése, mikor a lámpa világa mellett olvasni kezdte a vendég nevét. Újra olvasta, majd betűzte: Petőfi Sándor, neje Szendrey Júlia és fia Zoltán, valamint a kisfiú szoptatós dajkája. Alig akart hinni a szemének. Petőfi megkérte az öreg fogadóst, hogy értesítse az érkezéséről Jancsovics István evangélikus lelkészt, ő, vagyis Petőfi, már régebbről ismerte Jancsovics Istvánt. Mezőberényben találkozott vele Orlaiéknál. A költő a lelkész kalauzolását kérte, mert meg akarta látogatni Vajda Péter sírját az Ótemetőben. Este lett, mire a fogadós a vendégkönyvvel együtt elindult a Jancsovics-parókia felé, a Selyem utcába (a mai Vajda Péter utcába), a Tessedik Sámuel építette Ótemplomhoz. A parókia kertjében nagy társaság ült. Rokonok, jó barátok, szomszédok hallgatták Kollár János ügyvéd, haditudósító főhadnagy beszámolóját, aki híreket hozott Szolnokról, ahol már nagyon szorongatott volt a honvédsereg helyzete. Ebbe a társaságba érkezett az öreg fogadós Petőfi Sándor kérésével. Másnap kora reggel Petőfi Jancsovics István és Placskó István lelkészekkel fölkereste Vajda Péter sírját. Visszaemlékezett Vajda sajátos hangulatú verseire. Elismételte Vajda Péter halálára címmel 1846 februárjában írt költeményének sorait: Oh, természet, viseld gondját e sírnak, / Melynek lakója leghívebb fiad ... A temetőből visszaindultában Petőfi többször visszanézett a sírra, melyben a függetlenség korán meghalt hőse nyugszik. A temetői séta után a parókiára tértek be, ahol már Kollár János ügyvéd, dr. Télessy József orvos, Mojsisovich Sámuel főbíró, Doleschal Sándor polgármester, Bakay Dániel földbirtokos és Ballagi Mór gimnáziumi tanár vártak rájuk. A parókián megvendégelték Petőfit és a társaságot, s elbeszélgettek a rosszra fordult hadihelyzetről. Délre Petőfi visszatért családjához a Bárány fogadóba. Ebéd utánra tervezték a továbbindulást. Előző nap estétől híre járt a városban, hogy Petőfi és családja Szarvason van. Sokan eljöttek a fogadó elé, hogy láthassák a költőt, legtöbben a gimnázium tanulói közül. Az ifjúság nevében a gimnázium irodalom szakos tanára, Pecz Gyula, meleg szavakkal köszöntötte a már útra készülő kedves vendégeket. Körülvették kocsijukat, megéljenezték Petőfit, s elkísérték őket a Mezőberénybe vezető út kiágazásáig. A poros úton sokáig integettek a kocsi után. KOVÁCS JÁNOSNÉ— PÁSZTOR EMIL A fenti emlékezés azokon a visszaemlékezéseken alapul, amelyeket Kováss Jánosné Placskó Márta nyugdíjas tanítónő hallott gyermekkorában. Kovássné nagyapja, id. Placskó István ott volt Petőfivel Vajda Péter sírjánál; édesapja, ifj. Placskó István egykori szarvasi evangélikus lelkész híven őrizte és hagyományozta tovább Petőfi szarvasi napjainak emlékeit. Ezekről Kovássné gyermekkorában id. Kollár János szarvasi ügyvéd és Benka Gyula, a szarvasi gimnázium egykori igazgatója is sokat beszélt házuknál. „Tárgyi emlékem is van — írja Kovács Jánosné —, mely Petőfi emlékét őrzi. Tulajdonomban van egy kék színű fajansz, világos mintájú tányér, melyről Petőfi érkezett Szarvason való tartózkodásakor, Jancsovics Istvánnál. Tulajdonomban van egy szaloniasztalka is, melyen Petőfi a Szörnyű idő . .. című, utolsóként fennmaradt versét írta Mezőberényben, Orlaiéknál. Családunk ezeket a tárgyakat mindig nagy becsben tartotta.” A Kovássné Placskó Márta által megőrzött emléktárgyakról tavaly cikket közöltem a Magyar Nemzetben, A szabadságharc emlékei egy budapesti lakásban címmel (1980. január 24.). p II HEGEDŰS GÉZA Hangos némaság A hallgatás csak akkor hallgatás, ha zengő szókkal hirdeted világgá, hogy néma vagy. Beszéljen bárki más váltván a szókat harci hévű váddá - dermesztőbb lesz a hangos szóvarázs, ha csendről szól az ige, némasággá váltván az eszmét hordó mondatot s hirdeti azt, ami megmondatott. Megmondatott a Tízparancsolatban, Hegyi beszédben, és a Kommunista Kiáltványban, és ami láthatatlan törvényekben kifejtett ősi lista az erényről, mely számtalan alakban választja el a mocskos és a tiszta ismérveit. Ezt már hiába mondja sokféle közhely: ez már néma gondja a léleknek, erről többet beszélni már soha többé immár nem lehet. Zengő szavakkal némultan kell élni, hogy értsük s értessük az életet. A némaságban lehet csak remélni az elkoptatott szent igék helyett. Kiáltó szóval mondom, amíg élek, hogy mindent látok, értek - s nem beszélek. □ 19