Új Tükör, 1982. április-június (19. évfolyam, 14-26. szám)
1982-06-20 / 25. szám
Vérfagyasztó idill RÁDIÓJEGYZET A lázadó Füst Milán drámája Rádióra alkalmazta: Bárdos Pál; rendezte: Varga Géza; szereplők: Sztankay István, Schütz Ila, Béres Ilona, Szabó Sándor, Éless Béla Határozottan nem unalmas ember — jegyezte föl Füst Milánról Kosztolányi. Határozottan nem az — csodálkozhatunk rá mi is, valahányszor az utóéletét élő Füst Milánnal találkozunk. Egy csaknem ismeretlen drámájának rádióváltozatát hallhattuk, ami ezúttal, tudniillik, hogy „csaknem ismeretlen”, csaknem magától értetődő. Ha lehetséges síron túli elégtétel, ha létezik túlélés vagy valamiféle „halhatatlanság”, akkor Füst Milán igen sajátságos módon él vele. Miután többé-kevésbé a kései megismerés számos írásának a sorsa, módjában áll ma is, másfél évtizeddel eltávozása után és még jó ideig egy-egy „új művel” meglepni a közönséget. És ami még fontosabb, nem csupán a mű létezésének tényével, hanem a benne rejlő mondanivalóval, az újból meghökkentő fordulatokkal, amelyek megdöbbentő gondolatok hírnökei avagy kísérői. Itt van például ez a „lázadó”. Szerencsétlen ember, mert még élhetne, szerethetne és őt is szerethetnék, ám gyógyíthatatlan beteg. Tudja, „szerettei” is tudják. De bármilyen hihetetlen, nem ez létezésének tragikuma; a tüdejénél is gyógyíthatatlanabb a sem velük, sem nélkülük viszony, amely családjához köti, s egyben el is taszítja attól. Még a régtől szokásos „strindbergi” jelző sem alkalmazható itt, mert e családban szeretet honol. Szeretet, ám valami eksztatikusan önző formában. Kérem az olvasót, ne bólintson rá rögvest, hogy ezt már ismeri. Ha nem olvasta Füst A lázadóját, ez könnyelmű kijelentésnek bizonyulhat. Azt hiszem, aki valamennyire is kiegyensúlyozott családban él, ha még annyi súrlódás, gond teszi is próbára e harmóniát, nem érheti föl a megéltség teljességével a Füst Milán-i tragédiát. De mindenki beleérezhet annyira, amennyire voltak már nehéz vagy éppen kritikus órái, napjai a családi létben. És kinek nem voltak? Ez a bravúros „nagyítás” — szándékosan használom a napjaink leleményének tulajdonított eljárás műszavát — Füst magától értetődő írói eszköze, mi több, hitvallása. Sándor, bármilyen döbbenetes, nem a tüdővészbe, hanem a családjába hal bele, íme, a kincseskamra. Bárdos Pál kitűnő érzékkel választott és rádiósított, Varga Géza pedig alázatos értelmezőjének bizonyult. Az előadás szenzációs volt. Akik Sztankay remekbe szabót páros produkcióinak hatása alatt — nem utolsósorban éppen Schütz Ilával a szuper sikerű jövőre veled ugyanitt-ben — netán hajlamosak lennénk betuszkolni őt egyfajta „charmeur” szerepkörébe, mert „olyan jól csinálja”, újból ráébredhetnek, hogy egyet-mást alighanem még jobban csinál. Most, a betegágyon, a még egyszer megkísérelt élet és a menekülésszerűen választott halál partjai közt vergődve, lélegzetelállító volt. Egy egészen más Sztankay. És megint beigazolódott, milyen csodálatos partner Schütz Ila. A másik lélegzetét is érti, már ahogy ebben az átkozott szerelemben „értik” a másikat. Béres Ilona és Szabó Sándor megvesztegető kedvességével vált teljessé a vérfagyasztó családi idill. Teljessé, mondhatnám, tökéletessé. BALOG JÁNOS Sztankay István Füst Milán 30 □ Hetven a hetvenre SZÜLETÉSNAPI FÉNYES SZABOLCS-MŰSOR Reggeltől késő estig Fényes Szabolcs népszerű dalai töltik be a televízió IV. stúdióját. Az énekesek dobogóján és a képernyőről már jól ismert elegáns „primadonnalépcsőn” színpompázó virágkosarak. Ünnepi műsor készül. Születésnapi köszöntő a 70 éves zeneszerző tiszteletére. — Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. A szerkesztők úgy döntöttek, hogy csak azokat a dalaimat idézi fel a műsor, amelyeket a közönség megkedvelt — mondja Fényes Szabolcs. De bizony nekem vannak olyan kedvenc dalaim, színpadi játékokban felhangzott nóták, amelyeket én nagyon szeretek, kedvenceim, de valahogyan soha nem jutottak el igazán a közönséghez. A 70 perc a televízió műsorában sok idő. De mégsem elég arra, hogy teljes munkásságomat bemutathassa, hiszen a szimfonikus könnyűzenéim és a balettzenéim ebből az adásból kimaradtak. — Hány esztendő szerzeményeit idézi fel a műsor? — Jó ötven évet ölel fel. Nagyon jó érzés volt, hogy milyen sok kitűnő művész vállalta, részt vesz a produkcióban, hiszen dalaimat operaénekesek, prózai színészek, táncdalénekesek adják elő, és most tudtam meg Csenterics Ágnes rendezőtől, hogy meglepetésként néhány archívanyagot is felhasználnak, így Honthy Hanna 1942-ben forgatott filmjéből azt a részt, amelyben a Van-e szerelmesebb vallomás című dalt énekli, aztán egy Latinovits Zoltánal készült felvételt, amelyen a Szeretni bolondulásig című nótát adja elő gitárral, és néhány filmrészletet a 2X2 néha 5 című játékfilmből. Azért mondtam, hogy ez meglepetés, mert az eredeti forgatókönyvben nem szerepelt. — A sokat emlegetett nosztalgiahullám emelte-e az utóbbi időben a Fényes-szerzemények népszerűségét? — Jöhetett bent, a punk, a disco, mégis mindig éltek olyan dalok, amelyeket a háziasszony a konyhában tudott énekelni vagy a férfiak borotválkozás közben a fürdőszobában. Hamis lenne, ha azt mondanám, hogy az én nótáim a fiatalság kedvencei. Nem. A fiatalságnak más ritmusigénye van. És az is igaz, hogy az utolsó nyolc-tíz évben inkább színpadi sikereim voltak. Igazán nem lett népszerű egyik dalom sem. És az a furcsa, hogy a régebben írt dalaim ma is sikeresebbek, mint az utóbbi esztendőkben komponáltak. Pedig érzem, hogy igazán 45 éves korom után kezdtem jól komponálni. De újabb sikereim mégsincsenek. — A műsorban kétféle interjú készül Fényes Szabolcscsal. Kellér Dezsőnek zongora mellett és dalban válaszol, Szilágyi Jánosnak pedig prózában. — Kellér Dezsőhöz ezeréves barátság fűz. Nagyon örültem, hogy vállalta velem a fellépést, és azonnal megegyeztem vele, hogy nem vesszük komolyan ezt a hetven évet. Ijesztő ez a szám. Nem tudom elképzelni, hogy már ennyi évet megéltem. Rettenetesen magas kor az én kamaszlelkemhez. Először nem is lelkesedtem, hogy így felplankoljuk a születésnapomat. Rögtön mondta a feleségem, minek hozzuk nyilvánosságra, hogy öregszünk. Ezért kitaláltuk Kellér Dezsővel, hogy nem csinálok magamból morcos öregurat, komoly zeneszerzőt, és akármilyen kérdést tesz fel, még ha kellemetlent is, én csak dalban vagyok hajlandó válaszolni. Szilágyi Jánost is kértem, hogy ne lelkizzünk. Azt már megtettük egyszer a Kettesben-műsorban. De hogy miről kérdez, az utolsó pillanatig titok marad, mindaddig, amíg nem lépünk a kamera elé. — Elárulta, hogy nem minden kedvenc dala hangzik el a 70 perces műsorban. Ha választhatna, melyik szerzeményét idézné most fel a közönség előtt? — A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című musicalem Csoda kell című dalát, mégpedig Kalmár Magda előadásában, és a Rigó Jancsi Csak álmodom című dalát, amelyet Valamikor Sárdy János énekelt. A Fényes Szabolcs-műsor rendezője Csenterics Ágnes, a vezető operatőr Darvas Máté. A dalokat a többi között Kalmár Magda, Miller Lajos, Berkes János, Hofi Géza, Katona Klári, Máté Péter, Voith Ági, Esztergályos Cecília, Felföldi Anikó, Bodrogi Gyula, Hernádi Judit, Zalatnay Sarolta, Kovács Zsuzsa, Németh Sándor, Tahi-Tóth László és Rátonyi Róbert énekli. A felvételeken közreműködik Bogár Richárd koreográfus és az operettszínház tánckara. A műsor a tervek szerint még az idén képernyőre kerül. SEBES ERZSÉBET Fényes Szabolcs: Rettenetesen magas kor az én kamaszlelkemhez KELETI ÉVA FELVÉTELE Kovács Zsuzsa és Felföldy Anikó LIPPAY ÁGNES FELVÉTELE