Új Tükör, 1982. október-december (19. évfolyam, 40-52. szám)

1982-12-19 / 51. szám

VILÁG-TÜKÖR A •• I •• // // Az ordoguzo püspök esete A Vatikánnak az utóbbi időben elég sok baja van. Előbb az Ambrosiano Bank zavaros ügyei keltettek köz­feltűnést, majd arra is fény derült, hogy Paul Marcinkus érsek a nem­zetközi pénzpiacon játszott enyhén szólva kifogásolható szerepet. És most itt a harmadik botrány: egy katolikus püspök csodákat tesz. A dolog úgy kezdődött — mint az amerikai Newsweekből megtudjuk —, hogy hat évvel ezelőtt egy rend­kívül gazdag amerikai milliomos­nő, Karen Swanson, hiába járta vé­gig a leghíresebb amerikai kliniká­kat. Szívnagyobbodása volt, porcko­rongja idegszálat nyomott, a vérnyo­mása pedig olyan magas volt, hogy bármely pillanatban agyvérzés ér­hette. A milliomosnő a klinikák után véletlenül találkozott Emanuel Mi­­lingo zambiai katolikus püspökkel. A püspök a hölgy mellére és hátá­ra tette kezét, és mondott egy imát. Karen Swanson azonnal jobban érez­te magát, és nagy meglepetésre ez nemcsak önszuggesztió volt. A mű­szeres vizsgálatok megerősítették, hogy Swanson asszony vérnyomása a normálisra csökkent, porckorong­ja pedig visszatért eredeti helyére. Az orvosok nem tudtak magyaráza­tot adni a „csodálatos gyógyulásra”. Ezzel kezdődött a ma 52 éves Mi­­lingo karrierje; a Vatikán fenntar­tásai ellenére a fekete bőrű püs­pök ma már tömegesen gyógyítja a hozzá forduló szenvedőket. A római katolikus egyház nem ismeri el azt a gyakorlatot, hogy valaki — gyó­gyítási céllal — kézrátevést, imát és afrikai varázsszavakat alkalmaz. Különösen akkor nem, ha az illető felszentelt pap, mi több: püspök. A kánonjog szerint csodálatos gyó­gyulások csak szentek közbenjárásá­ra vagy zarándokutakon lehetsége­sek. Így Milingo hiába tudja felmu­tatni gyógyításainak híres orvosok által kiadott bizonyítványait, a Va­tikán­ hajthatatlan. Lusaka — Zam­bia fővárosa — nem egyházilag el­ismert zarándokutak célpontja, és Milingo püspök visszaél hivatásával, ha betegek gyógyítására adja a fe­jét — így érvelnek a római Bronz­kapu mögött. Az elmúlt években Lu­saka érsekévé szentelt püspököt most megfosztották tisztétől, és Rómába hívatták. Milingo elment ugyan Ró­mába, de a feddő szavak lepereg­tek róla, és visszatérve ismét fel­újította „rendeléseit”. Páciensei nemcsak Afrikából, de az USA-tól Indiáig más földrészekről is érkez­nek. Az egyház ellenállása érthető. Jog­gal tart attól, hogy az ateista és tu­dományos körök újabb céltáblájává teszi a katolikus világszervezetet. Mitingót — úgy tetszik — a leg­kevésbé sem izgatják a Vatikán lé­pései. Állítja, hogy 1973 októberé­ben, a II. vatikáni zsinat alatt száll­ta meg testét a Szentlélek, és attól kezdve gyógyít. Saját állítása szerint betegei között voltak rákosok, bé­nák, meddő nők, s ma már mind egészségesek. Azzal is megvádolták, hogy egyszerű afrikai varázsló. Mi­lingo azonban nem használja azok hagyományos kellékeit, a csörgőket és amuletteket. Egyházjogi értelemben és tisztán formálisan véve a dolgot, minden katolikus püspöknek joga van „ör­dögöt űzni”. Ehhez a tevékenység­hez nincs is szükség Róma engedé­lyére. „El tudom űzni a rossz szel­lemeket, és képes vagyok Isten ne­vében imával gyógyítani” — írja Milingo The Demarcations című könyvében. Idézzünk e műből még két mondatot: „Az ördögűzés nem könnyű művészet.. Itt az ember kép­zelőerejét meghaladó erővel állunk szemben: az ördög befolyásával.” A Vatikán továbbra is ferde szem­mel figyeli Milingót; az évek során mindent megtettek, hogy — bizo­nyos ésszerű keretek között — kor­dában tartsák kompromittáló gyó­gyításait. 1981-ben Zambia fekete bőrű érseke, Maurice Otunga, rápa­rancsolt, hogy hagyjon fel a gyó­gyítással. Milingo egyszerűen nem engedelmeskedett az utasításnak. Milingo már csak a pápában bízik. János Pál ugyanis 1980-as afrikai útján kijelentette, hogy az egyház támogatja, sőt alkalmazza minden nép eredményeit és szokásait. Már­pedig az imával történő gyógyítás is — bizonyos értelemben — hagyo­mányos. „Jézus is gyógyított — hát földi képviselői miért ne tehetnék meg ugyanazt?” — érvelnek a Mi­lingo által kigyógyított szerencsé­sek. Sokan viszont — főleg a Vati­kánban — úgy vélik, hogy Milingó­nak csupán egyetlen embert kelle­ne gyógyítania: saját magát. NEMERE ISTVÁN A püspök gyógyít Jégverem vagy melegház? 1982 márciusában a naprend­szer bolygói a Nap egyik ol­dalán egy vonalba „sorakoz­tak fel”. Az ilyen együttál­lásokhoz sokféle hiedelem, „elmélet” kapcsolódik. De, mint magunk is tapasztalhat­tuk, semmiféle baljós ese­mény sem következett be. Ellenben most egy másik tí­pusú együttállás, amikor a Föld a Nap egyik oldalán, az összes többi bolygó pedig a másik oldalán egymáshoz meglehetősen közel helyez­kedik el, hatással lehet a Föld időjárására. Egy-két évtizedig igen szigorúak lesznek a jelek az északi fél­tekén — mondja egy kínai előrejelzés, amely egy kínai meteorológiai szakfolyóirat­ban jelent meg. A tanulmányt a New Sci­entist cikkírója ismerteti. Az angol fizikus a bolygók moz­gásának és az időjárásra vo­natkozó régi feljegyzéseknek az összevetésével vagy tíz évvel ezelőtt arra a megálla­pításra jutott, hogy a boly­gók „felsorakozását” gyak­ran követi lehűlés. A kínai meteorológusok a több mint háromezer évre visszanyúló kínai krónikákban kívánták az állítás helyességét ellen­őrizni. Az adatok részletes vizsgálata után azonban arra a következtetésre jutottak, hogy ugyan a „felsorakozás­­nak” az időjárásra semmifé­le hatása nincs, ellenben, ha a bolygók a téli hónapokban a Napnak a Földdel átelle­nes oldalán tömörülnek, ak­kor ennek az együttállásnak van szerepe. Megállapították azt is, hogy ilyen típusú együttállások körülbelül 180 évenként követik egymást, tehát a lehűlési ciklusok is ilyen hosszúak. A jelen ez­redévben 1126, 1304, 1483, 1665 és 1844 téli hónapjaiban volt ilyen együttállás. És ezek az évszámok a feljegyzések adatai szerint valóban a nagy hidegek kezdeteivel kapcsolhatók össze. Az első hideghullám vezetett példá­ul a grönlandi viking telepek megszűnéséhez. A XV. század végén bekövetkezett telek­nek köszönhetők a flamand festők látványos téli képei; a mai Hollandia teleit látván az ember egyszerűen képte­len elhinni, hogy azok a ha­vas tájak valóban léteztek Németalföldön. Az évezred leghidegebb periódusa a XVII. század végén volt, az úgyne­vezett „kis jégkorszak”, amelyről az európai és a kí­nai krónikák egyaránt drá­mai képet festenek. Befa­gyott a Sárga-folyó és a Temze is. A kínai kutatók számítá­sa szerint is a XVII. századi lehűlésnek kellett a leghide­gebbnek lennie, mert a boly­gók éppen akkor voltak egy­máshoz legközelebb. Hatásu­kat a kínai meteorológusok a következőképpen magya­rázzák. A Napnak a Földdel ellentétes oldalán tömörült nagy bolygók — a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz — összegezett gra­vitációs erőtere már elegen­dő ahhoz, hogy bizonyos Téli vásár a Temze jegén 1683—84 telén mértékben módosítsa a Föld pályáját és sebességét. A pá­lyasugárban bekövetkező vál­tozás szerintük kereken egy­százalékos — aminek ugyan már lehet klimatikus hatá­sa —, de ennél sokkal na­gyobb mérvű a sebességvál­tozás. Amikor a Föld az ös­­­szetömörült nagy bolygók felé halad, felgyorsul, ami­kor tőlük távolodik, lelassul. Végeredményben a tél így összesen egy héttel hosszab­bodhat meg, ami valóban ér­zékelhető lehűléshez vezet­het. Az elmélet helyessége elvi­leg ellenőrizhető. Van ugyanis lehetőség arra, hogy egzakt fizikai vizsgálatokkal határozzák meg a korábbi korok hőmérsékletét. Egy dán kutatócsoport által kidolgo­zott módszer szerint a sarki jégtakarókban mért oxigén­izotóp arányból következtet­ni lehet a jég képződése ide­jén uralkodó hőmérsékletre. Grönland gleccsereiből szár­mazó­­ jégminták tanúsága szerint az északi félteke ég­hajlatában valóban körülbe­lül 180 éves lehűlési ciklu­sok figyelhetők meg. A kínai kutatók elmélete nem áll el­lentétben a tudományos meg­figyelésekkel. A New Scientist cikkírója azért elevenítette most fel ezt a tanulmányt, mert 1982 a „bizonyítás éve” lehet. Pontosabban: már tavaly is viszonylag közel voltak egy­máshoz a bolygók, és mivel a Nap körül a Földnél sokkal lassabban keringenek, még egy ideig — egy-két évtize­dig — együtt is maradnak, de a tömörülés 1982 novem­berében volt a legnagyobb. Az elmélet szerint tehát már 1981—82 telének is kemény­nek kellett lennie — hideg is volt —, de még hidegebbek lesznek a következő telek. Hozzá kell azonban tenni, hogy akár beválik a kínai előrejelzés, akár nem, ez egy­általán nem perdöntő jelen­tőségű az elmélet szempont­jából. Az időjárást ugyanis nagyon sok tényező határoz­za meg. A XIX. század ele­je például nagyon hideg volt, minden együttállás nélkül. Erős vulkáni tevékenység következtében ugyanis a lég­körbe került hamu leárnyé­kolta a napsugarakat. Jelen­leg is több tendencia figyel­hető meg. A grönlandi „jég­hőmérő” tanúsága szerint a hőmérséklet kis mértékben, de egyenletesen csökken. Több kutató szerint hamaro­san új jégkorszak köszönt be. A néhány éve ismét erős vulkáni tevékenység ugyan­csak csökkentheti a hőmér­sékletet. Ugyanakkor a lég­körben összegyűlő szén-dio­­xid melegházhatása követ­keztében növekedni kell a hőmérsékletnek. Lehetséges — kérdi a New Scientist —, hogy a végén még hálásak leszünk a környezetszennye­zőknek ? A tudományos közvéle­mény a történelmi búvárko­dáson alapuló, kétségtelenül érdekes elméletet udvarias érdeklődéssel fogadta, hall­gatólagosan elismervén, hogy manapság a meteorológiában még szinte minden igaz le­het, és annak az ellenkezője is • ■ ■ ZÁDOR ERIKA 42 □

Next