Új Tükör, 1983. április-június (20. évfolyam, 14-26. szám)

1983-05-15 / 20. szám

s valami különleges va-I s rázsa a Budapest Sport­­s 1 csarnoknak. Most, hogy már­­ több világversenyen túl vagyunk, aminek az egy­re népszerűbb létesítmény adott otthont, szinte közhelyszámba megy a megállapítás: milyen óriási szük­sége volt a magyar fővárosnak egy ilyen minden igényt kielégítő, korszerű sportpalotára. Legutóbb a szabad- és a kötöttfogású Birkózó Európa-bajnokságon nyílt alkalmam megfigyelni a BL „doppinghatását”. Tíz év óta ott van a világ (nemcsak a kontinens!) legjobbjai között ne­hézsúlyú szabadfogású birkózónk, Balla József, aki most, 28 éves ko­rában, több ezüstérem megszerzése után (köztük két olimpiai!) végre aranyérmet nyert. Nem edzett ke­vesebbet az előző években sem, még­is csak ezúttal, sokadik nekirugasz­kodásra született meg az áhított arany. Vagy itt van a két, már har­mincas éveiben járó kötöttfogású aranyérmesünk: Rácz Lajos és Ko­csis Ferenc. Mindketten egybehang­zóan állítják: életük, sportpályafu­tásuk nagy ajándéka, hogy még ak­tív korukban készült el a BS, s itt­hon, hazai közönség előtt is föláll­­hattak a dobogó tetejére. A kulcsszó tehát: a hazai közön­ség. Amelynek óriási szerepe volt minden eddigi magyar sikerben (női kézilabdázók, jégkorongozók), így a három magyar birkózó arany­éremben is. Mert nem lehet nem teljes erőbedobással, akarással küz­deni 4—5000 olyan lelkesen buzdító szurkoló előtt, aki együtt lélegzik, vibrál, harcol vele a végső győzele­mig. Nem igazi sportember az, akit mindez hidegen hagy. Mindezeket a különben már jól ismert tényeket most csak azért is­métlem meg, mert mostanában hal­lani olyan sportolóinkról, akik in­kább szeretnek külföldön szerepelni, mint a hazai közönség előtt. Nyilat­kozataik szerint a közönség kriti­zálja, sőt gúnyolja őket buzdítás helyett. Vajon véletlen-e, hogy ezek a panaszok a hosszú-hosszú ideje bukdácsoló, balsikert halmozó ma­gyar labdarúgás néhány mondvacsi­nált sztárjának, és az utóbbi eszten­dőben föltűnően gyengélkedő, nem­rég még sikersportágnak számító asztaliteniszsportunk képviselőinek a szájából hangzottak el? Nem lehet véletlen. Ugyanis a közönség csak a gyatrán fölkészült, lélektelen tel­jesítményt nyújtó versenyzőt, játé­kost „cikizi”. Joggal. Salakmotor és labdarúgás, torna és jégkorong, ökölvívás és Forma 1-es autóverseny, röplabda és cselgáncs. Ezeknek a sportágaknak a hazai és nemzetközi eseményei szerepelnek a Magyar Televízió májusi sportmű­sorában. Az MTV műsorszerkesztő­­sége az évek gyakorlatából már tudja, hogy minden esztendőben — leszámítva persze az olimpiai éve­ket — májusban a leggazdagabb a sportműsor. Rendkívül nagy körül­tekintést, figyelmet igényel, hogy a tévé egész műsorába zökkenők nélkül be lehessen iktatni ezt a sok-sok sportórát. A sorozatok, a karmesterversenyek, híradók közé, sokszor föltrancsírozva a főműsor­időt (vagy éppen átadva!), kurtítva más programok adásidejét. Nehéz munka ez, s hálátlan. Mert olyan döntés ritkán hozható, amely az öt­milliós publikumnál egyöntetű elis­merést arat. Ráadásul a sportműso­rok adásideje sokszor csak hozzá­vetőlegesen határozható meg. Ki tudja például megmondani, hány percig fog tartani a Magyarország— Franciaország férfi röplabdamérkő­zés? Vagy lesz-e hosszabbítás a má­jus 25-i labdarúgó BEK-„álomdön­­tőn”, a Hamburg—Juventus össze­csapáson? A rádió, a tévé­műsor -MTI FOTO PETROVITS LÁSZLÓ felvételei összeállítói nem nagyon lelkendez­nek azért, hogy a sport egyik vará­zsa épp kiszámíthatatlansága. _ A közelmúltban a Turista Magazin és az IBUSZ szervezésében műso­runk, a Természetbarát forgatócso­portjával az őrséget jártuk. A táj­egység magyar és osztrák részét egyaránt bebarangoltuk. A rejtvé­­nyes-vetélkedős túrán készített fil­münket április utolsó péntekjén lát­hatták a tévénézők. A kirándulás so­rán meglepetten hallottam az IBUSZ munkatársaitól, hogy ez a százfőnyi csoport volt az első, s valószínűleg az utolsó társaság, amely szervezetten bejárta Burgenlandot. Eddig ide nem vezettek csoportot, mert úgy vélték, hogy ha valaki Nyugatra ki­rándul, akkor nem elégszik meg a határtól 30—50 kilométeres sáv megismerésével, s ha csak Ausztriá­ra korlátozódik útiprogramja, akkor se hagyja ki Bécset, az üzleteket a Mariahilferstrassén. Ellenvélemé­nyem van: szervezetten, csoportosan bizonyára sokan jelentkeznének egy-egy csak burgenlandi autóbusz­­útra, mert a kis távolságok miatt a részvételi díj lényegesen kisebb len­ne! S milyen gyönyörű a vidék. A gyalogostúrát kedvelők fél- vagy háromnegyednapos sétát is tehetné­nek, fölkereshetnek kastélyokat és templomokat, régi őrségi falvakat és modern, új településeket. Utazási irodák, figyelem! Szervezzenek cso­portokat őrségi—burgenlandi kirán­dulásokhoz. Nem fognak ráfizetni. A jövendő utasoknak pedig megnyug­tatásul : az oberwarti (felsőőri) fő­utcán nagyon sok üzlet van. Még áruház is. VITÁR RÓBERT Balla József Kocsis Ferenc Rácz Lajos A KÖZÖNSÉG, A TÉVÉ SPORTMŰSORA ÉS EGY TÚRA 34 □ A — Moszkvában 28,5 év volt a magyar csapat átlagéletko­ra, a miénk volt a legidősebb együttes a mezőnyben. Azóta csak öregedett mindenki, en­nek ellenére ma válogatot­tunk átlagéletkora: 23 év. Ezzel a meglehetősen meg­hökkentő összegezéssel jelle­mezte a jelenkor legjobb honi női kézilabdagárdáját leg­jobban a mester, Csík János szövetségi kapitány. Elvégre pontosan ez a lényeg: a fris­sítés, a csapatépítés idejét éli a társaság, a garancia adott a jövő évi olimpiai sze­replésre, idén nincs világver­seny, mi gátolhatná a kitűnő trénert abban, hogy minél több játékost próbáljon ki, higgadt türelemmel építgesse a sorokat? Volt egyszer egy ezüstcsa­pat? Amikor a női kézilabdáról beszélnek a szurkolók, már­­már azzal a nosztalgiával a hangjukban emlékeznek a fél évvel ezelőtti magyarországi világbajnokság soha nem fe­­ledhetően forró óráira, mint az ötvenes évek futballválo­­gatottjára, vagy­­ mondjuk a montreali olimpiai bajnok vízilabdacsapatra. A Buda­pest Sportcsarnok első világ­­bajnokságán szenzációs já­tékkal lett második a magyar csapat a szovjet válogatott mögött, megelőzve az örök ri­vális jugoszláv és NDK-beli vendégeket és ezzel a pro­dukcióval kvalifikálta magát az 1984-es ötkarikás játékok hat résztvevője közé. Nem sokkal az eredmény­­hirdetés, no meg a szinte egekig csapó ünneplés után következtek a kijózanító be- ik­á

Next