Új Tükör, 1983. április-június (20. évfolyam, 14-26. szám)
1983-05-15 / 20. szám
s valami különleges va-I s rázsa a Budapest Sports 1 csarnoknak. Most, hogy már több világversenyen túl vagyunk, aminek az egyre népszerűbb létesítmény adott otthont, szinte közhelyszámba megy a megállapítás: milyen óriási szüksége volt a magyar fővárosnak egy ilyen minden igényt kielégítő, korszerű sportpalotára. Legutóbb a szabad- és a kötöttfogású Birkózó Európa-bajnokságon nyílt alkalmam megfigyelni a BL „doppinghatását”. Tíz év óta ott van a világ (nemcsak a kontinens!) legjobbjai között nehézsúlyú szabadfogású birkózónk, Balla József, aki most, 28 éves korában, több ezüstérem megszerzése után (köztük két olimpiai!) végre aranyérmet nyert. Nem edzett kevesebbet az előző években sem, mégis csak ezúttal, sokadik nekirugaszkodásra született meg az áhított arany. Vagy itt van a két, már harmincas éveiben járó kötöttfogású aranyérmesünk: Rácz Lajos és Kocsis Ferenc. Mindketten egybehangzóan állítják: életük, sportpályafutásuk nagy ajándéka, hogy még aktív korukban készült el a BS, s itthon, hazai közönség előtt is fölállhattak a dobogó tetejére. A kulcsszó tehát: a hazai közönség. Amelynek óriási szerepe volt minden eddigi magyar sikerben (női kézilabdázók, jégkorongozók), így a három magyar birkózó aranyéremben is. Mert nem lehet nem teljes erőbedobással, akarással küzdeni 4—5000 olyan lelkesen buzdító szurkoló előtt, aki együtt lélegzik, vibrál, harcol vele a végső győzelemig. Nem igazi sportember az, akit mindez hidegen hagy. Mindezeket a különben már jól ismert tényeket most csak azért ismétlem meg, mert mostanában hallani olyan sportolóinkról, akik inkább szeretnek külföldön szerepelni, mint a hazai közönség előtt. Nyilatkozataik szerint a közönség kritizálja, sőt gúnyolja őket buzdítás helyett. Vajon véletlen-e, hogy ezek a panaszok a hosszú-hosszú ideje bukdácsoló, balsikert halmozó magyar labdarúgás néhány mondvacsinált sztárjának, és az utóbbi esztendőben föltűnően gyengélkedő, nemrég még sikersportágnak számító asztaliteniszsportunk képviselőinek a szájából hangzottak el? Nem lehet véletlen. Ugyanis a közönség csak a gyatrán fölkészült, lélektelen teljesítményt nyújtó versenyzőt, játékost „cikizi”. Joggal. Salakmotor és labdarúgás, torna és jégkorong, ökölvívás és Forma 1-es autóverseny, röplabda és cselgáncs. Ezeknek a sportágaknak a hazai és nemzetközi eseményei szerepelnek a Magyar Televízió májusi sportműsorában. Az MTV műsorszerkesztősége az évek gyakorlatából már tudja, hogy minden esztendőben — leszámítva persze az olimpiai éveket — májusban a leggazdagabb a sportműsor. Rendkívül nagy körültekintést, figyelmet igényel, hogy a tévé egész műsorába zökkenők nélkül be lehessen iktatni ezt a sok-sok sportórát. A sorozatok, a karmesterversenyek, híradók közé, sokszor föltrancsírozva a főműsoridőt (vagy éppen átadva!), kurtítva más programok adásidejét. Nehéz munka ez, s hálátlan. Mert olyan döntés ritkán hozható, amely az ötmilliós publikumnál egyöntetű elismerést arat. Ráadásul a sportműsorok adásideje sokszor csak hozzávetőlegesen határozható meg. Ki tudja például megmondani, hány percig fog tartani a Magyarország— Franciaország férfi röplabdamérkőzés? Vagy lesz-e hosszabbítás a május 25-i labdarúgó BEK-„álomdöntőn”, a Hamburg—Juventus összecsapáson? A rádió, a tévéműsor -MTI FOTO PETROVITS LÁSZLÓ felvételei összeállítói nem nagyon lelkendeznek azért, hogy a sport egyik varázsa épp kiszámíthatatlansága. _ A közelmúltban a Turista Magazin és az IBUSZ szervezésében műsorunk, a Természetbarát forgatócsoportjával az őrséget jártuk. A tájegység magyar és osztrák részét egyaránt bebarangoltuk. A rejtvényes-vetélkedős túrán készített filmünket április utolsó péntekjén láthatták a tévénézők. A kirándulás során meglepetten hallottam az IBUSZ munkatársaitól, hogy ez a százfőnyi csoport volt az első, s valószínűleg az utolsó társaság, amely szervezetten bejárta Burgenlandot. Eddig ide nem vezettek csoportot, mert úgy vélték, hogy ha valaki Nyugatra kirándul, akkor nem elégszik meg a határtól 30—50 kilométeres sáv megismerésével, s ha csak Ausztriára korlátozódik útiprogramja, akkor se hagyja ki Bécset, az üzleteket a Mariahilferstrassén. Ellenvéleményem van: szervezetten, csoportosan bizonyára sokan jelentkeznének egy-egy csak burgenlandi autóbuszútra, mert a kis távolságok miatt a részvételi díj lényegesen kisebb lenne! S milyen gyönyörű a vidék. A gyalogostúrát kedvelők fél- vagy háromnegyednapos sétát is tehetnének, fölkereshetnek kastélyokat és templomokat, régi őrségi falvakat és modern, új településeket. Utazási irodák, figyelem! Szervezzenek csoportokat őrségi—burgenlandi kirándulásokhoz. Nem fognak ráfizetni. A jövendő utasoknak pedig megnyugtatásul : az oberwarti (felsőőri) főutcán nagyon sok üzlet van. Még áruház is. VITÁR RÓBERT Balla József Kocsis Ferenc Rácz Lajos A KÖZÖNSÉG, A TÉVÉ SPORTMŰSORA ÉS EGY TÚRA 34 □ A — Moszkvában 28,5 év volt a magyar csapat átlagéletkora, a miénk volt a legidősebb együttes a mezőnyben. Azóta csak öregedett mindenki, ennek ellenére ma válogatottunk átlagéletkora: 23 év. Ezzel a meglehetősen meghökkentő összegezéssel jellemezte a jelenkor legjobb honi női kézilabdagárdáját legjobban a mester, Csík János szövetségi kapitány. Elvégre pontosan ez a lényeg: a frissítés, a csapatépítés idejét éli a társaság, a garancia adott a jövő évi olimpiai szereplésre, idén nincs világverseny, mi gátolhatná a kitűnő trénert abban, hogy minél több játékost próbáljon ki, higgadt türelemmel építgesse a sorokat? Volt egyszer egy ezüstcsapat? Amikor a női kézilabdáról beszélnek a szurkolók, mármár azzal a nosztalgiával a hangjukban emlékeznek a fél évvel ezelőtti magyarországi világbajnokság soha nem feledhetően forró óráira, mint az ötvenes évek futballválogatottjára, vagy mondjuk a montreali olimpiai bajnok vízilabdacsapatra. A Budapest Sportcsarnok első világbajnokságán szenzációs játékkal lett második a magyar csapat a szovjet válogatott mögött, megelőzve az örök rivális jugoszláv és NDK-beli vendégeket és ezzel a produkcióval kvalifikálta magát az 1984-es ötkarikás játékok hat résztvevője közé. Nem sokkal az eredményhirdetés, no meg a szinte egekig csapó ünneplés után következtek a kijózanító be- iká