Új Tükör, 1984. július-szeptember (21. évfolyam, 27-40. szám)
1984-07-22 / 30. szám
ségével csináltam magamnak világítást az olvasáshoz, ötéves koromtól hegedülök, zongorázom és zenét is szerzek. Jelenleg a rádiózenekarban játszom mint másodhegedűs ... Egyébként megvoltak a feltételeim a kiemelkedéshez, mert „csodagyerekként” kezdtem. Zathureczky Ede, miután meghallgatta hegedülésemet, a térdére ültetett, és utódjának nevezett, ötéves koromtól megszoktam a szereplést, a váratlan kérdéseket. De az általános iskolában csak a gyakori ellenőrző vizsgákra jártam. Talán ebből adódik, hogy nehéz helyzetekben nem jövök zavarba, sőt, gyorsabban forognak a fejemben a kerekek. Így voltam a tévében egy kérdéssel, bár az nem a memóriámat, hanem a logikai gondolkodásomat serkentette. Arra kellett válaszolnom, miért nincs több kukac egy cseresznyében. Azon töprengtem, mivel jelöli meg a légy a cseresznyét, ha belepetézett. És mondtam a választ: a szagával. — Minek tulajdonítja, hogy választott pályáján „közlegény” maradt? — Ahhoz, hogy valaki sikert érjen el, a szerencse és sok egyéb mellett alapfeltétel, hogy ideje és tevékenysége száz százalékát a hivatására fordítsa. Én pedig nyolcvan százaléknál feladom, mert a zenélésen kívül sok minden érdekel és sok mindent csinálok is. Mint látta például színes televíziót, szintetizátort, dobgépet, amely kísér, ha zongorázom; elektronikus hangszerhangolót, betonkeverőt és szállítószalagot, az építkezésemhez . . . De nem untatom a felsorolással. Nem az anyagiak késztetnek erre, hanem örömöm lelem minden sajátkezű munkában. Emellett, ha tehetem, nézem a televíziót, hallgatom a rádiót, sokat olvasok. — Mint „újkori polihisztort” mennyiben segítette az iskola? A humán, a természet- és a műszaki tudományok milyen arányban hatottak? — Az iskola szerintem, szükséges kompromisszum, nemcsak a tudományágakat vizsgálva, hanem több egyéb szempontból is. Nem alkalmazkodhat ugyanis minden tanulóhoz. Számomra sok volt az elvesztegetett idő. De sok minden érdekel.. FELVÉGI ANDREA FELVÉTELEI nincs alkalmasabb megoldás. Nem a „jó iskola” határozzameg az ott tanulók képességeit; az iskola nem tud tanulni a diák helyett. Az amit adhat, a világban való eligazodás, és az igényébresztés. Ha ez megvan, a diák abban az irányban képezheti magát, amihez kedve és képessége van. A nem kedvelt tárgyakból általában gyengébbek a tanulók. Az persze túlzás volt, hogy történelemből nem kellett érettségizni. Ettől csak egy „nagy ugrás” a szakbarbárrá nevelés, csak a választott szaktantárgy tanulása. — Érdekelne, hogy milyen könyveket olvas szívesen? — Hadd szóljak előbb azokról az „irodalminak” nevezett alkotásokról, amelyeket nem tudok megérteni. Az ilyenek olvasása nem segítette volna a válaszadást a kérdésekre. Azokat a szerzőket sem szeretem, akik a goromba szavakat nemcsak ott használják, ahol ezek kifejezőek, hanem unos-untalan, kötőszóként, csak önmagukért. A kiadók pedig, a haszon érdekében, a modernség jelszavával megjelentetik az ilyen írásokat. S mert a kritikusok nem szeretnének maradinak látszani, úgy tesznek, mintha értenék a zagyvaságokat és szép recenziókat írnak róluk. Szerencsére nem ezek vannak túlsúlyban. Mindig megtalálom azokat a könyveket, amelyeket nem a hamis múltbanézés, a problémák előli menekülés, az általánosítás jellemez. Bár gyorsolvasási módszeremmel a nem kedveltekbe is belenézek. Azt hiszem, az előzőek után szükségtelen felsorolnom, hogy milyen könyveket és írásokat olvasok szívesen. — Beszélne a hivatásáról, a zenéről? — Tévedés ne essék, nem ítélem el a valóban modern alkotásokat. Ez vonatkozik a zenére is. De illusztrációként hadd maradjak az autónál: a Citroen például modern, korszerű konstrukció, mind formájával, mind bravúros technikai újdonságaival, hidropneumatikus állítható magasságú és lágyságú rugózatával, stb. De a fürdőkádból, öreg kanapéból, hintaszékből elkészített mineknevezzemeket is modernnek tartják „konstruktőreik”. Nem hiszem, hogy a tervező komolyan gondolja például azt az Autós Motorban bemutatott kocsit, amelyben a menetiránynak háttal ülnek az utasok. Egyébként nagy művészek is szoktak néha heccből, üzletből vagy ki tudja, miért olyasféle „moderneket” alkotni, amelyek tulajdonképpen értéktelenek. Így van ez a zenében és a művészet egyéb ágaiban is. A vásári komédiások és mutatványosok minden korban nagyobb népszerűségnek örvendtek, mint az igazi művészek. Ám igaz, hogy nem egy valóban nagy művész került ki közülük. Az bizonyos, hogy a ma „meg nem értettek” nagy részéből nem lesz Wagner vagy Bartók. De lehet közöttük ilyen is. Éppen ezért a kísérleteket nem kell tiltani. A kóklerek az idő rostáján úgyis kihullanak. Mindenesetre szimpatikusabbnak érzem a hajdani meg nem értetteket, például Schubertét, aki annak idején éhezett, mint azokat, akik ma előre kérik a pénzt a „művészetükért”. Bár ez sem teljesen mai jelenség, hiszen Beethoventől számítható a zene üzleti tevékenységnek. Ma a művészetet menedzserek, jogászok intézik. A szerzők és muzsikusok csak tartozékai a vállalkozásoknak. A könnyű műfaj elemzése külön tanulmány lehetne. De ez nem rám tartozik, különben is, mondjuk, az elektronikában sokkal jobban kiismerem magam. Ha más nem, az is bizonyíthatja ezt, hogy Héthy Apor az ezermester boltokban vásárolt különböző keleti és nyugati alkatrészekből színes tévékészüléket épített. Nagy munka volt mögötte, míg eljött a bekapcsolás pillanata. Azt várta, hogy jobb esetben a hálózati automata csapódik le, de az is lehet, hogy a készülék robban fel. Lassan kivilágosodott a képernyő, csak kép és hang nem jött. Néhány órai munka után ez is, az is volt. Pár napig csak fekete-fehérben lehetett nézni, majd „bekeverte” a színt. — Ha a munkát és az anyagot számolom készen is megvehettem volna — mondja. — De nem ilyet. És hol van akkor az önbecsülésem, no, meg a dicsőség ... SURÁNYI ENDRE uCllvICoClinlVUI JtiCg Zsebkönyv „Látsszék vagy ne látsszék?” — ez egy cikk címe a napilapban. Hibátlan a cím, persze, hogy az. Mégis inkább így írtam volna: „Lássék vagy ne lássék?” Ha kopognak az ajtón, nem így szólok ki, hogy „tetsszék!”, hanem úgy, hogy „tessék!”. Az úgyahogy elvégzett munkára is azt mondják, hogy tessék-lássék munka. Jeles külhoni vendégünk ellátogatott a Hortobágyra is. Egyik programpontjáról így számol be a hírlapi tudósítás: „Megszemlélte a csikósok nyalka látványát.. Valamely intézmény valamely értekezletének valamely fölszólalásából: „Kebelffy elvtárs amúgyis sértve érzi magát, hogy fabatkába se veszszük ...” „Most pedig én vagyok a bili füle alatt” — panaszolta valaki. Jó kis kontamináció, a letörtem, mint a bili füle és a béka feneke alatt vagyok szíves közreműködésével. Ezt olvasom: „Minden feltétel adott”. Kíváncsi vagyok, mit adott? „Ez sem kizárt?” Mi nem zárt ki ez sem? „A magánadók jövője tehát biztosított”. Mit biztosított? „A repülőtéren a fényképezés mindenütt engedélyezett”. Mit engedélyezett a fényképezés? Nos hát, ha minden feltétel adva van, ha ez sincs kizárva, ha az adók jövője biztosítva van, ha a fényképezés engedélyezve van — miért ódzkodnak tőle? Miért szimatolnak németességet ott is, ahol nincs? Jobb kétértelműen kifejeznünk magunkat, feszengve? Egyébként hadd idézzek a népköltészetből: „Azér, hogy én be vagyok sorozva”, „Cifra bunda szegre van akasztva”, „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva”, „Magyarország jaj, de föl van zöldülve”. Valamint az Úr így kezdi mondókáját Az ember tragédiájában: „Be van fejezve a nagy mű, igen.” „Jól kikapartam nekik a cseresznyét!” — mondja a festőnő. Hangjának hordozásából ítélve nem mindig érdemes egy tálból cseresznyéznünk azokkal, akiknek előbb már kikapartuk a gesztenyét. Kórházi folyosó. Rendkívül szép páciens, húsz-huszonkét éves, magas, karcsú lány vagy asszony várakozik az orvosi szoba előtt. Arra megy két betegszállító fiatalember, kerekeken futó hordágyat tolnak. Az egyik viszszatekeri a nyakát a csábos látvány felé, s ezt mondja társának: — Teee! átment a szemem pattogatott kukoricába ... Ezt olvasom: „Sikerül megteremteni azokat a találkozásokat is, azt a szellemi légkört, amely talaja lehet a majdani irodalmi élet magjának .. Találkozások és légkör — mint talaj ? Ez jó. Egy hajdani hetilap nyelvújítási pályázatára érkezett javaslatok közül háromra figyeltem föl: amorozó — asszonyvonzó; koreográfia — lépésterv, valuta — külpénz ... Mit számít, ha nem vagyok asszonyvonzó, ha nem készítek soha lépéstervet, csak vágyott utazásaimhoz legyen mindig elegendő külpénzem" DALOS LÁSZLÓ □ 21