Új Tükör, 1987. április-június (24. évfolyam, 14-26. szám)
1987-04-19 / 16. szám
MORZSA JUT NEKÜNK A JÁTÉK MILLIÓIBÓL Napjainkban a pénz éppen olyan nélkülözhetetlen a teniszezéshez, mint a labda. Ezt mindenki tudja, mégis élvezetes olvasmány Oltványi Tamás új könyve, A milliós játék. Amikor 1874-ben Wingfield angol őrnagy rendszerbe foglalja játékát, amely „gyepen és jégen egyaránt űzhető”, aligha sejthette, hogy később pénzhegyek jelzik, merre terjed ez az új sport. Kezdetben a külsőségek is más jellegűek voltak. A játéktér közepén ugyan hálót feszítettek ki, a pálya azonban ekkor még homokóra alakú, a középen keskenyebb, az alapvonalnál szélesebb. Az ősi idők történetéhez tartozik az is, hogy az első teniszütőket 1878-ban Kertész Tódor hozta magával, és nem sokkal később a Városligetben felépült az első magyarországi pálya. Figyelemre méltó az előzmény is. Évtizedekkel korábban gróf Széchenyi István jelentős összeget ajánlott fel a „Pesten építendő és fenntartandó labdaházra”. A pénz tehát már akkor is szerepet játszott, ha nyilvánvalóan nem is akkorát, mint később. A tenisz nemcsak eleinte, hanem még később is az előkelőek sportja volt, még a harmincas esztendőkben is nemegyszer a királyok játékának nevezték. A tenisz fejedelmei című írásban például ezekre a megállapításokra bukkanhatunk: „Mister G. — ezen a néven szerepel a svéd király a teniszben — évek óta biztos vendége a rivierai teniszversenyeknek. De Mr. G. nem tud Stockholmtól Nizzáig utazni úgy, hogy közben meg ne álljon egy-két szerre, egy-két mérkőzésre. Ha Berlinen keresztül visz az útja, akkor a német főváros sportcsarnokában áll szembe a németekkel s velük játszik az alatt a pár óra alatt, amit a városban tölt. A svédországi nagy versenyek legjobb, legismertebb résztvevői nemigen hagyhatják el a svéd földet addig, amíg mr. G. nem játszott velük. A svéd király tehát állandóan bizonyítja, hogy a tenisz valóban a királyok játéka, s állandóan hirdeti, hogy ez a játék a sportjátékok rangsorában igen előkelő helyet kapott. Ezt a rangját a játék rajongói annyira emelték, hogy a teniszt nemcsak a királyok játékának, de a játékok királyának is tartják és mondják. Ebben a hódolatos megjelölésben talán van valami túlzás. Benne van azonban az az igazság is, ami a tenisz történetéből és művelőinek előkelőségéből fakadt. Mert mi tehet valamely sportágat vagy sportjátékot fejedelmivé, királyivá? Röviden azt felelhetnők, hogy szerelmeseinek rajongása. A rajongók azonban más érveket is fel szoktak hozni. Az egyik azt vitatja, hogy a tenisz azért érdemelte ki a királyi jelzőt, mert a legklasszikusabb sportjáték. Azt azonban nem magyarázza meg, hogy valamely sportjáték klasszikus voltának mik a feltételei. A másik egyszerűen az egyes játékokkal való feületes összehasonlításban látja a többi játék fölé helyezés indokoltságát, a harmadik pedig kijelenti, hogy nincs más sportjáték, amely a földkerekségen olyan elterjedtségnek és népszerűségnek örvendene, mint a tenisz. Ez magyarázná tehát a tenisz királyi rangját, ez avatná a játékok királyává. Bármelyik indokolás fejtegetésébe bocsátkozna az ember, igen messze jutna. S talán a tenisz királyi, fejedelmi voltának megállapításától is bizonyos fokig eltávolodna. Jobb, ha egyszerűen elfogadjuk rajongóinak hitét és felfogását. Jobb, ha magunk is azt tartjuk, hogy a tenisz valóban királyi játék, de nem azért, mert királyok is játsszák, hanem azért, mert a fehér labda művészete csakugyan fejedelmi tudomány. Bár éppen nem mondható, hogy még mindig a fejedelmek és a királyok tudománya! Annyi bizonyos, hogy a tenisz levegője még mindig előkelő. A szemet, lelket gyönyörködtető díszpályák egy-egy kiemelkedőbb mérkőzés alkalmával olyan képet tárnak elénk, mint valami udvari ünnepség, mint valami főúri felvonulás. A wimbledoni gyepen vagy a világ nagyvárosainak salakján azonban már nem a királyok és nemcsak a főurak vívják a tenisztornákat, hanem a játék fejedelmei, ahogy az udvari színházakban is a színjátszás fejedelmei játszották a szerepeket s az udvar csak a környezetet adta. Néhány évtizeddel ezelőtt a tenisz még csak szórakozás volt. Drága és nehezen elérhető szórakozás, ami elég volt ahhoz, hogy előkelőségét biztosítsa. A játék, az üde időtöltés volt a lényege, nem pedig a verseny. S azokban az időkben maga a játék módja is igen úri kényelmű volt. Hiszen lényegének azt tartották, hogy a labda minél többször szálljon el a háló felett, minél többször repüljön ide-oda. Mint a pacsirta, úgy szálldogált a labda egyik ütőtől a másikig, s egy-egy hosszú labdamenet örömmel, gyönyörűséggel töltötte el a játékost, a nézőt egyaránt. Úri és udvarias volt ez a játék ebben a formájában, mint az akkori élet. A választékosan öltözött urakra, akik illetlenségnek tartották volna az ing ujjának feltörését, a hosszú szoknyában libegő, mozgó hölgyekre boldog kitárulással ragyogott a mosolygó nap, amely nem percekkel és rohanó órákkal, de boldog kényelemben, vidámságban ringó napokban mérte az időt. Mindez valóban fejedelmi volt!” Mint minden sportág, a tenisz is állandóan változott. Valaha a francia Lacoste azzal került a világranglista élére, hogy az ellenfelei labdáit rendre vissza tudta ütni. Ez önmagában még kevés lett volna a győzelemhez. Lacoste már a küzdelem kezdetén felfedezte a vele szemben küzdő játékos gyengéit, és mindig oda küldte a labdát, ahol az ellenfél számára a legkellemetlenebb volt. Nem újdonság a folytatás sem. Az idő múlásával már nemcsak szelíden szálldogált a labda a háló fölött, mint dalos madár, hanem süvített, vészjósló bombaként csapódott a játéktér gyepére vagy salakjára. Az is igaz viszont, hogy azért kialakultak alapvető törvényszerűségek, amelyeket ha valaki szem elől téveszt, akkor semmire sem viheti a teniszpályán. A sportág mindenkori tízparancsolata így hangzik: 1. Teljes figyelemmel kísérd a labdát, ütésed pillanatáig, mert csak így tudod az ütőfelület közepével visszaütni. 2. Nézd az ellenfél ütőmozdulatait, hogy lásd, milyen irányú pergetést stb. ad a labdának. 3. Légy mozgékony és indulj el idejében, már akkor, amikor a labda az ellenfél rakettjét elhagyta. 4. Idejében végy lendületet az ütéshez. 5. A labdát lehetőleg az emelkedés legmagasabb pontja előtt üsd meg. 6. Ütőmozdulatod legyen lendületes és nagyvonalú, tehát ne húzd vissza testedet és ne rántsd vissza rakettedet az ütés megtörténte után. 7. Üss hosszú és minél gyorsabb röptű labdát. 8. Úgy helyezkedj el a pályán, hogy az egészet uralhassad. 9. Ellenfeled szerint változtass taktikát. 10. Légy higgadt, biztos és küzdj az utolsó pillanatig. Mindezt akkor is ajánlatos megfogadni, ha a tét a lehető legparányibb is, ha valaki viszont nemzetközi babérokra és netán tömérdek pénzre vágyik, akkor nem annyira a vetélytársakkal, hanem önmagával szemben is kíméletlennek kell lennie. Ezt bizonyítja Björn Borg esete is, aki különösen feszesre húzatta ütője húrjait, így azután óriási erővel pattant le róla a labda. Ez kellemetlen helyzet elé állította az ellenfelet, de nagy megterhelést okozott a svéd teniszezőnek is. Ha azonban ezt nem vállalja, feltehetően nem jut fel a teniszvilág legtündöklőbb csillagai közé és nem halmozzák el a különböző cégek reklámajánlatokkal, amint ez Oltványi Tamás könyvéből is kiderül: „Svédországban a Jockey elnevezésű sportruházatban — ugyanakkor hazáján kívül mindig Fila-szerelésben játszott. „Björn Borg" elnevezésű izzadságtörlő volt rajta Svédországban, a világ más pontjain izzadságtörlőjén a SAS skandináv légitársaság hirdetése díszlett. Borg általában Diadora típusú cipőben játszott, ám az Egyesült Államokban és Kanadában mindig Tretorn cipőt vett fel, mert különszerződése erre kötelezte. Nyilvánvaló: a Diadorának elsősorban Európában, a Tretornnak viszont Amerikában volt szüksége a jó reklámra. Európában mindig a Tretorn szabadidőcipőjét vette fel. Íme, a Björn Borg hirdetési „birodalom” további termékei: „Lois” típusú farmernadrágok, „V. S.” elnevezésű teniszhúrok, „SAAB" elnevezésű autók, teniszlabda-adogató gépek az Ekleton cégtől, „Björn Borg” elnevezésű falinaptárak, Donnay teniszütők, „Viking” típusú varrógépek, „Suntan” márkajelű napozóolajok, A milliósig Wimbledon 34 □