Új Tükör, 1987. április-június (24. évfolyam, 14-26. szám)

1987-05-24 / 21. szám

2­3 TŰZ VAN! Valentyin Raszputyin kisregénye Vita folyik a Szovjetunión belül is és Nyugaton is: mekkora valójában a gorbacsovi fordulat tömegbázisa? Mennyien lehetnek a mai szovjet társadalomban, akik erkölcsi indíté­kaik és/vagy érdekeik okán hívei és elősegítői a megújulásnak? Va­lentyin Raszputyin, Szergej Zaligin­­nal együtt, a „szibériai írók” ama csoportjának egyik vezéralakja, akik derekasan küzdöttek a szibériai fo­lyók útjának szerintük fölösleges és bűnös eltérítése ellen; s akikről, amikor a „régi értékekért” kiálta­nak, föl-fölmerül ugyan, hogy holmi „narodnyik nosztalgiák” rabjai — ám évek során az élet komor tényei mindjobban hitelesítik az ő aggályai­kat, óvásaikat a gazdaságban a jövő­pusztító rablógazdálkodás, a társa­dalomban a közösségi normák, az erkölcsi értékek bomlása miatt. Raszputyin e kisregénye, a Tűz van! azt mondja el indulattól el-elcsukló hangon, hogy egy évtizedek óta örök ideiglenességben egzisztáló szibériai település lassan érlelődött tragédiá­ját hogyan világítja meg a raktár­­épületeit pusztító tűzvész fénye. Min­den nyílt vagy lappangó baj ekkor egyszerre fölszikrázik, kirobban; mindenkinek az igazi arcát kell föl­mutatnia. Az író, aki oly keserű szívvel írta meg ezt a kisregényt — amely oroszul 1985-ben jelent meg —, arról tanúskodik, hogy bár idő­vel sokan kiestek a sorból, a szovjet társadalom munkás sokaságában ott szunnyadt az az erő és szándék, amelyre országszerte építhet a régen várt megújulás. (Magvető) Lázár István Könyv SIVATAGI FÖLJEGYZÉSEK Parancs János versei Viszonylag ritkán jelentkezik az utóbbi időben a nyilvánosság előtt Parancs János. (Közel húszéves mun­kásságát 1981-ben összegezte váloga­tott verskötete, a Profán szertartás.) Korábban kísérletezőbb, szürrealiz­mussal játszó költészete mára ki­kristályosodott, egyszerűvé változott. Évtizedek­­önvizsgálata s türelmes világszemlélete után az író vigasz­talan lírai birodalmat teremtett ma­ga körül. Hogy miféle megaláztatá­sok, hitvesztések vezették a Sivata­gi följegyzések térségébe és terepére, azt tőle az eredetkutató nem tud­hatja meg. Poétái önéletrajzát mint­egy megszakítva valamiféle általá­nos alannyá finomodott. Ennek a nevében tud első személyben is be­szélni, de megjeleníti többes szám­ban nyilatkozó vagy tárgyilagosan leírt személytelen alakokban, hely­zetekben, közlési formákban is. Könnyű volna e kitűnően szer­kesztett, súlyos, borult egy kötetre rálegyinteni, mondván: „boldog, ki ettől távol áll.” Én nem elégednék meg a felelőtlen hivatkozással a tar­tósan rossz kedélyállapotra. Parancs János ugyanis néhány versében (Gyagya bácsi szól kortársaihoz, Ironikus önarckép, Azokért s azért) tudtunkra adja, hogy az értékes, de tülekedni képtelen emberek kiábrán­dulásához mi is, akik a nagybetűs külvilágot képviseljük, hozzájáru­lunk. Magánlírája közösségi költé­szetnek is tekinthető: illúziótlan, lá­tomáson túli szavai arra késztetnek, hogy magunkba szálljunk. (Magvető) Iszlai Zoltán EGYÜTT • JÁRÁS Marno János kötete A költő szinte csak a Kortárs, az ÉS olvasói, s azok számára ismert, akik az ő verse címét viselő A költészet másnapja antológiát olvastak. (A Marno-verscímmel fémjelzett kötet szerzői egyetemen tanítják a maguk esztétikáját.) Ha nem tetszenék Mar­no költészete, akkor is övé és tár­saié a jövő. Csakhogy tetszik. Mert művei önnön törvényeik szerint ke­letkeznek, magukba oldva teremtő­jüket, egészek és zártak, átfogalmaz­­hatatlanok. A gondolat is a rigorózus­­ságig tömör, súlyos, hiszen a cím (együtt­­­járás): szorzás! „A szorzó­tényezők felcserélhetők”, a lényeg a szorzat, a vers. A Marno-vers az a világ, amelyben a költő nem árul egereknek „cincognitóban” zsákba­macskát, a katonai rádióskocsi ha­misítványhordozó s a „ragály az ra­gály” (Tükröződés, A látogató). Az időnként felbukkanó, mértéktartóan is szikrázó humor mit sem vesz el a versek súlyából, úgy tűnik, a terem­tés groteszk dolog: „bezárom magam után a fülkeajtót, és kiintek neki az emelkedő felé: ez volt az utolsó kinnlevőségem!” (A szerelem fö­löslege). E kötetet olvasva versen­ként születünk újjá és halunk igaz­zá. (Kozmosz) Szitányi György HOLLYWOOD ÉS MARIENBAD Báron György kritikái Napjainkban egyre gyakrabban ve­tődik fel a kérdés: valóban haldok­lik az egyébként is oly sokszor mu­­landónak, talminak, felszínesnek aposztrofált „hetedik művészet”, a film? Száműzi-e életünkből a mozit a diadalmaskodni látszó video? A pesszimista vagy éppenséggel profe­tikus nyilatkozatok jó része már az „álomgyárak” végső hanyatlását hir­deti. Az utóbbi tíz évben írott film­kritikáit kötetbe gyűjtő Báron György hisz a mozi jövőjében s könyvének olvasója vele együtt re­méli, nem alaptalanul. Pedig a Hol­lywood és Marienbad nem tartal­maz biztató jóslatokat, nem szépít­­geti a válság tényeit, „gyógymódokat” sem javasol s a film apológiájaként sem olvasható. A könyvben szereplő írásokból az elmúlt három évtized filmművészetének érdekes körképe bontakozik ki. Egy filmtörténet tö­redékeinek is tekinthetjük az itt közreadott kritikákat; megismerhet­jük belőlük „századunk népművésze­tének” mélyre­ható változásait, el­beszélésmódjának átalakulásait, s belepillanthatunk abba a tükörbe, amelyet a tegnap és a ma filmjei tartanak elénk. Korunk és a magunk képét láthatjuk meg benne, s ez a kép egyszerre lehangoló és reményt keltő, rút és szép, groteszk és szigo­rúan realista. Nyíltság és nyitottság, tiszteletre méltó szakmai tudás jellemzi Báron György gondolatgazdag s gondolko­dásra késztető könyvét, mely nem csupán felidézi az ötvenes évektől napjainkig született kiemelkedő, fon­tos vagy jellegzetes alkotások egy részét, hanem ahhoz is ösztönzést ad, hogy a mozikban újra nézzünk szembe a kötet lapjain megeleve­nedő művekkel­­ és általuk önma­gunkkal. (Gondolat) G. Kovács László pontatlanságok közül: Kugli János­nak nevezi Küblin Jánost, Ripp van Winckle-nek betűzi Rip van Winkle-t, Gutenberget két t-vel ír­ja, Fábri Zoltánt y-nal stb.) Egyfajta dilettantizmus és hiányzó szerkesz­tési képesség nyilvánul meg abban, ahogy mindenki szerepel a könyv­ben, aki a szerző útjába botlik, pusz­tán azért, mert éppen ott van, akár van neve, jelentősége, mondandója a témáról, akár nincs. Igen fontos személyiségek viszont nem szólalnak meg. És bár a sietség és az írói gya­korlatlanság (meg a lektori-szer­kesztői munka hiánya) kezdetleges­séget eredményez, a kis könyvnek mégis van hangulata. A régi barátok és munkatársak visszaemlékezéseiből (bár olykor azok is pontatlanok) ki­bontakozik egy első rangú muzsikus és egy kivételes bájú és elsöprő hu­morú, egészen eredeti és nagyon vonzó személyiségű, közszeretetnek örvendő pompás ember, Fényes Sza­bolcs portréja. Végtére is ez volt a cél. (Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó) Barabás Tamás UGYE, HOGY NEM FELEJTESZ EL? Sugár Róbert könyve A kéziratot január elején adták nyomdába, és híven a tervhez, ápri­lis 30-án — Fényes Szabolcs 75. szü­letésnapján — már meg is jelent a könyv. A nyomdai átcammogás több évtizedes gyakorlata tehát olykor ké­pes visszaváltozni igazi nyomdai át­futássá. Azaz néha ki tudunk adni könyveket úgy is, ahogyan az nor­mális országokban rendesen szokás. Ez örvendetes. Kevésbé örvendetes, hogy — talán éppen a (nálunk) fe­szített tempó miatt — a kézirat el­sietett, felszínes és pontatlan. Nem­hogy egy könyvnek, de egy igénye­sebb riportnak is kidolgozottabbnak kell lennie ennél. (Csak néhány a Színház A NADRÁG Szolnoki Szigligeti Színház Jó komédia A nadrág, nézése közben csak ritkán éreztem, hogy itt-ott fo­gott rajta valamit az idő. Olyan vál­lalati vezető, akinek végtelen emberi önteltségénél talán csak a határtalan férfiönzése nagyobb, olyan kiszolgál­tatott szerető, aki a kurta pásztor­óráknál többet, a szégyenletes buj­kálásnál tisztábbat is elvárna szerel­mesétől, olyan feleség, aki foggal-kö­römmel, megalázó megbocsátás árán harcolja vissza férjét — nem­csak huszonöt esztendővel ezelőtt lé­tezett, amikor Dunai Ferenc ezt a darabját írta (s a Vígszínház sztár­szereposztásban — Feleki Kamill, Ruttkai Éva, Tábori Nóra, Tordy Géza — előadta), hanem szinte mó­dosulás nélkül létezik ma is. Leg­feljebb a közeg, amelyben az ilyen keserű komédia hősei élnek, válto­zott valamit, de ez sem az előnyére: cinikusabb és fásultabb, egoistább és pénzhajhászóbb lett. Ennek ismere­tében rendezte a darabot eredeti megjelenésénél maibbra, aktuáli­sabbra Szikora János. Kihasznált minden lehetőséget, amit a mű kí­nál: a bohózatit és a szatirikusai, a társadalomkritikáit és a nevettetőt. S kiaknázta, hogy olyan kiváló szí­nészek álltak rendelkezésére és nyúj­tottak elsőrendűt, mint Vallai Péter, Bajcsay Mária és Sztárek Andrea. Jól egészítették ki az előadást a téb- Morno János B4RON GvÖRGY HOLLYWOOD együtt «járás Vallai Péter és Sztárek Andrea Úgyhogy nem fefejtesz el?

Next