Turista Magazin, 1987 (98. évfolyam, 1-12. szám)

1987-12-01 / 12. szám

­O — a vihar rövid időn belüli bekövetkezését (II. fokú viharjelzés) vörös színű rakéta fellövése, a viharjelző vörös gömbök egész árbocra tör­ténő felhúzása, a viharjelző reflektorok 60 ford./sec. villogása jelzi. A szélerősség ekkor 62 km/h felett van. Ebben az esetben a pattól legfeljebb 100 m-es távolságon belül szabad fürödni, illetve csónak­kal és „B”-oszá­lyú vitorlás kishajóval ki kell kötni. Jelzések a Velencei-tavon: Jelenleg a vihar közeledtét sárga színű rakéták fellövésével (I. foko­zat), a vihar rövid időn belüli kitörését pedig vörös színű rakéták fel­lövésével (II. fokozat) jelzik. Viharjelző gömböt és reflektort nem al­kalmaznak. Magatartás a balatoni viharjelző fokozatoknál elmondottak­nak megfelelően. A Magyar Vöröskereszt szervezésében az ország több helyén „vízi­mentőszolgálat” működik. A jól képzett aktívák a nyári időszakban szombat-vasárnaponként, vagy szükség szerint más napokon is látnak el szolgálatot az alábbi helyeken: Duna: Dunaújváros, Ifjúság-sziget; Tisza: Alárszalók, strand; Szamos: Csenger strand; Fehér- és Fkete-Körös összefolyásánál: Szanazug; Balaton: Balatonalmári, Vízimentő Sportegyesület; Bánki-tó: Bánk strand; Desedalvíztározó: Kaposvár, versenyiroda. Eezeken kívül a szabad vizeken minden kijelölt fürdőhelyen az üze­meltetőnek mentőőrt kell alkalmaznia, megfelelő csónakkal és mentő­­felszereléssel. Ugyancsak mentőszolgálatról kell gondoskodni az uszo­dákban és a strandokon is. A csónakházakban a túrára indulás előtt be kell jegyezni a naplóba az útvonalat és a célt, illetve a várható visszaérkezés idejét, a csónak azonossági jelét és a létszámot. Hosszú késedelem esetén csak így tud­ják a csónakot és utasait keresni. A fentieken kívül a Dunai, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitány­ságok és a Siófok Városi Rendőrkapitány vízirendészeti rendőrőrsei és körzeti megbízottai, valamint a Gárdonyi Resnőrős körzeti megbízottja mellett több mint 500 fő önkéntes rendőr tevékenykedik. Feladatuk elsősorban az oktatás, nevelés és a balesetek megelőzése. Ha szükséges, szolgálatban és szolgálaton kívül is mentenek, segítenek, s ha kell hi­vatalosan is eljárnak. Munkájukkal a fürdőzők és vízitúrázók testi ép­ségének megőrzéséért dolgoznak, önkéntes társadalmi munkájukat saját érdekünkben segítsük. Nagyobb tavakon és tengereken a vitorláshajók részére előírják kö­telező felszerelésként a rakétapisztolyt, vagy a jelzőfáklyát, hogy veszély esetén megfelelő jelzéseket tudjanak leadni. Az újonnan készülő tengeri mentőövek már úgy készülnek, hogy a tengeri sós vízzel való érintke­zés után akkumulátorok nagyteljesítményű jelzőlámpát üzemeltet, amely segíti a bajba jutottak felkutatását. Összeállította: BÖKÖDY JÓZSEF TURISTA MAGAZINkiskönyvtár KIS SZÁLLODÁK MAGYARORSZÁGON Ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy hazánk lakosságának mintegy fele vesz részt évről évre különféle üdülésekben. Ennek jelentős része kül­földre és a Balatonra irányul. Régi célja azonban az idegenforgalomnak, a belföldi turizmus fejlesztése. Egyre inkább próbálják megteremteni az „itthon otthon van” jelszó szállás, szolgáltatás alapjait. Ebbe a prog­ramba szervesen illeszkedik az úgynevezett „kastélyprogram”. Az el­árvult, leromlott állapotú kastélyok idegenforgalmi hasznosítása már régi cél, de csak napjainkban kezd megvalósulni. A kastélyok ideális környezetben nyújtanak kikapcsolódást és sportolási, kirándulási lehe­tőséget. Rövid tájékoztatónkban szeretnénk képet adni a már vendéget fogadó kastélyok és kúriák szolgáltatásairól, lehetőségeiről. Az adatok 1987. szeptemberi állapotot tükröznek. (Összeállította a TOURINFORM) ACSA Cím: Patay Kastélyszálló 2683 Acsa Tx: 22-6207 Megközelítés: Budapesttől kb. 60 km-re található. A 2-es főútvonalon Vácig, majd jobbra letérni Rád felé. Útvonal: Bp—Vác—Rád—Penc—Csővár—Ácsa. Busszal: Bp-ről az Engels térről váci átszállással. Szobák típusai: kétágyas fürdőszobás 4 személyes összkomfortos faház 2 személyes komfort nélküli faház Szolgáltatások: étterem drinkbár szobákban televízió, rádió teniszpályák 6 hektáros park közelben lovaglási lehetőség 1 16

Next